A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-19 / 16. szám

Csak egy percre

VARSIK LÁSZLÓ, a Magasépítő Vállalat egyik bratislavai részlegének dolgozója az elsők között volt, aki egy felhívás nyomán jelentkezett, hogy elutazik Kambodzsába és segít felépíteni azt a Phnom-Penh melletti gyermekvárost, amely félezer árvának lesz lakhelye. A napokban, rendes évi szabadságát töltve, Laci itthon járt; ekkor beszélgettünk.

— Miért határoztad el. hogy vállalod a huzamosabb távollétet jelentő kiutazást ?

— Nagyjából tudtam, hogy az elmúlt esztendőkben mi történt Kambodzsában. Olvastam az újságokat, néztem a televíziót, igy arról is hallottam, hogy a fegyveres harcok szomorú következményeképpen rengeteg gyerek maradt szülő vagy más rokon nélkül. Úgy éreztem, tudnék segíteni. Már csak azért is, mert jómagam szeretetteljes családi környezetben nőttem fel. Innen az érzelmességem, amit manapság bizony egyre ritkábban tapasztalni.

— Ezért jelentkeztél ?

— Igen. Amikor alkalom adódott, segíteni akartam valahogy. Vállalatomnál művezető vagyok, ott viszont kőművesként dolgozom.

— Nem hiányzik, hogy ott nem vagy „főnök?

— Nem, mert a két kezem munkáján érzem, hogy tényleg csinálok valamit. Szeretném, ha nem tűnne nagyképűségnek, de valóban boldoggá tesz az ott végzett munka. Jólesik tapasztalni, hogy az ottani emberek megérezték a segítési szándékot. Hogy amit vállaltunk, azt komolyan gondoljuk. Igaz, beszélni nem sokat tudunk a helybeliekkel, de a

SZAKÁLLASÁN VAGY BOROTVÁLVA?

Ez a kérdés újra meg újra felmerül a divatban, de a történelemben is. Az ókori keleten a férfiúi erő jelképe volt a szakáll, viselésére épp ezzért csak az uralkodó és köre volt jogosult. Egyiptomi fáraót el sem lehetett képzelni szakáll nélkül. Hatsepszut, az egyetlen női fáraó müszakált kötött az áliára, ha népe előtt megjelent (minden bizonnyal megtették ezt férfi fáraók is, ha a szakálluk nem volt elég tiszteletre méltó). A görögöknél Nagy Sándor korában terjedt el a borotválkozás, a rómaiaknál az i. e. III. században; Hadrianus római császár uralkodása idején, az i. sz. II. században azonban visszatértek a szakállviseiethez. Hosszú szakátlt hordtak, méghozzá csomókba kötve régebben a franciák; a kecskeszakállt is francia uralkodó, IV. Henrik viselte a világon elsőként. A longobárdok (hosszú szakállúak) is viseletűknek köszönhették nevüket, hasonlóképpen Barbarossa (rőtszakállú) Frigyes, német—római császár is. A magyarok az őshazában állítólag még csupasz állal jártak, a Kárpát-medencébe érve azonban megnövesztették, sőt ékkövekkel is díszítették szakállukat. Nemegyszer politikai állásfoglalást is jelentett a szakáll. Ilyen volt Garibaldi embereinek hegyes szakálla, a múlt század derekán a Kossuth- és a Petőfi-szakáll, vagy e században Fidel Castro híveinek szakálla. Persze a szakáll vagy a borotvált áll közötti választásnál döntő szerepet játszott valaha az is, hogy borotválkozni régen egyáltalán nem volt élvezet. Az első borotva az obszidián nevű

Emberi sorsok

mozdulatok, az arcok, a szemek is sok mindent elmondanak. Amikor munka közben megállunk egy szuszra s közösen elszívunk egy cigit, megfelezzük az ételt, elosztjuk az üdítőt, mindez jelent valamit.

— Találtál odakinn barátokat is?

— A barátság nagyon komoly szó. Van ellenben két kbmér munkatársam, akiket megkedveltem. Az egyiknek a családjához is el-eljárok. Körülüljük az asztalt, beszélgetni próbálunk. Persze, inkább kézzel-lábbal, semmint folyékonyan társalogva.

— A világnak azon a sarkán kissé másak az időjárási viszonyok. Hogy bírod ott a munkát?

— Nem állítom, hogy könnyen, de megszoktam. És vigyázok is magamra, nehogy valami betegség tizedelje az erőmet. A hőségben jó lenne néha lehúzni egy korsó hideg vizet, de mert azt ott nemigen szabad inni, inkább üdítőkkel oltjuk a szomjunkat.

— Eddigi ott-tartózkodásod során készítetté! már valamilyen összegezést a tapasztaltakról?

— Inkább úgy mondanám, sokat gondolkodtam. És a gyermekváros építése közben visszakaptam valami illúziót a gyermekkor tisztaságából. Legalábbis a szivemben jómagam is újra egy kicsit gyerek lettem. A közösségi szellem is erősödött bennem. Megtanultam például a szamaki szót, ami khmérül körülbelül annyit jelent, hogy egymás megbecsülése, segítése; a másik gondjainak, bajainak átélése. Mindennek megértését is az ottani munka adta nekem.

(M-)

ásványból hasított kés volt, ezt követte a bronzkorban a bronzkés, majd számos más sarló- vagy véső alakú, tépő-nyúzó szerszám. Dionüszosz, a szürakuszai tirannus úgy félt ezektől az eszközöktől, hogy inkább tüzes vassal égettette le a szakállát. A borotvapamacsot csak a XVIII. században találták fel, a pengét még száz évvel később, végül a teljes kényelmet nyújtó villanyborotvát. Most pedig, hogy ez is megvan, ismét divat lett a szakáll.

MIÓTA VARRUNK GYŰSZŰVEL?

A világ legelső gyűszűjét egy Benschoten nevű, XVII. századi ékszerész, készítette aranyból a mátkája számára, hogy az imádott leány a kelengyéje hímzése közben össze ne szurkálja a tűvel az ujjait. A menyasszony barátnői persze felfigyeltek az ügyes kis ujjsapkára és addig győzködték a derék aranyművest, amíg nekik is csinált egy-egy gyűszűcskét de csak ezüstből, hogy azért az ő menyasszonyáé maradjon a legkülönb. Hamarosan aranyból is kénytelen volt újabb gyűszűket csinálni. Egymás után jöttek a megrendelések. Benschoten az első néhány tucat gyüszőt még méretre készítette, aztán már raktárra is kezdett gyártani, mégpedig kizárólag aranyból és ezüstből. Jó két év múlva már mindenféle fémből készültek gyűszűk. A menyasszonya bársonyos ujjait féltő ékszerész találmányából nemcsak ö maga gazdagodott meg, hanem sok más mester is, mivel a gyűszűgyártás hamarosan Európaszerte kifizetődő ipar lett.

A BŰNMEGELŐZÉS ESÉLYEI

Amikor kisebb-nagyobb vétségeik miatt gyerekek ütköznek össze a törvénnyel, a rendőri vagy ügyészi vizsgálatnál — a bűn hátterében lévő okokat feltárva — majd minden esetben a „családi nevelés hiányosságai" feliratú rovatba is bejegyzés kerül. E jelzések összegezése és vizsgálata szomorúan beszédes tényeket tár az okkutató kriminológusok elé a szülői felelősségtudat hiányáról, a nevelés gyakran tapasztalható hibáiról.

— A statisztika tanúsága szerint ma is mindössze néhány százalék azoknak a kiskorúaknak az aránya, akik bűncselekményt követnek el. Mégis nyugtalanítóak a gyermek- és fiatalkori bűnözés alakulásának mennyiségi és minőségi adatai, s az ezek mögött rejlő okok — mondja dr. Simon Sándor, a Központi Gyámhatósági Felügyelet gyermek- és ifjúságvédelmi csoportjának szakértője —, mert ezek megléte idővel társadalmi méreteket öltő veszélyforrás lehet.

— A félresikló gyerekekkel kapcsolatos gondokat tekintve, vajon mit mutatnak a számok?

— Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy a mai gyerekek és kamaszok kilencvenöt-kilencvenhat százalékával nincs különösebb gondja sem a szőkébb, sem a tágabb közösségnek, szó sincs tehát valamiféle vészharangkongatásról a jövő felnőtt nemzedékét illetően. Mégis, ha orvosi nyelven szólva, tüneti kezelés helyett a baj gyökeréig akarunk eljutni, fel kell tárnunk azokat a társadalmi okokat, amelyek a jelenség hátterében rejlenek. Az utóbbi tíz esztendő számstatisztikai adatait vizsgálva ugyanis lassú, de állandó emelkedést tapasztalunk. Ráadásul fokozódó durvaságot is a bűnök elkövetésének módjában, ami fiatalkorúakról lévén szó, különösen veszélyes tünet. Ami az arányokat illeti: ebben a korosztályban a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények száma a legmagasabb: több mint kilencven százalék. A személyek sérelmére elkövetett bönöké három-négy, a garázdaságoké ugyanennyi. Százalékarányban tulajdonképpen ki sem fejezhető a gyermek- és fiatalkorúak által elkövetett emberölés. Az esetek többségében társakkal együtt, illetve csoport tagjaiként vétkeznek a tizennyolc éven aluliak. Felfigyettető, hogy mind gyakrabban fordul elő fiatalkorúak törvényszegése felnőttek társaságában. Különösen aggasztó jelenség, ha a „bűnözői karrier" első lépését a felnőtt családtagok utasítására követik el a gyerekek. Az ilyesmi főképpen a cigánylakosság .körében tapasztalható.

— Milyen képet mutat a családi háttér vizsgálata ?

— Az esetek több mint két harmadában családjukban élnek ezek a kiskorúak, szüleikkel, testvéreikkel, vagy egyik szülővel elváltak gyerekeiként. A teljes családokban csökkenőben van a gyerekbűnözés, az elvált szülök gyerekeinek körében viszont csaknem kétszeresére emelkedett az utóbbi évtizedben. Nem kevésbé figyelmeztető jel, hogy az állami gondozottak körében is növekvőben van a bűnelkövetők száma, ahol ez az arány nyolc százalék körül mozog. A gyámhatósági szervek gyakorlati tapasztalatai alapján többszörösen veszélyeztetett helyzetűek — akár családban élnek, akár intézetlakók — a cigány származású gyerekek. A felnőtt cigánylakossághoz hasonlóan, számarányukhoz képest, még napjainkban is lényegesen

magasabb az általuk elkövetett bűncselekmények aránya, noha mutatkoznak már biztató jelek. Ebben része van annak, hogy mind több cigány származású gyerek jut el az általános iskola nyolcadik osztályáig; bár az is igaz, hogy az iskola nem képes önmagában ellensúlyozni a családból hozott halmozottan hátrányos helyzetet. Ezeknek a gyerekeknek a sorsában tükröződő súlyos gondokra utal az az adat is, miszerint az állami gondozottaknak több mint egy harmada cigánycsaládból származik. Sajnos, a bűnismétlés, a többszörös visszaesőként elkövetett bűntett ugyancsak gyakoribb az állami gondozottak, mint a családban élők között: a szabadságvesztést már kiállott, visszaeső bűnös fiatalok között az állami gondozottak aránya nagyjából háromszoros a többiekéhez viszonyítva.

— Valószínű, hogy elsősorban a szökésben lévők követnek el bűnöket. Például, szállás- és élelemszerzés céljából, betöréses lopást...

— Előfordul, hogy útonállásszerűen is elkövetnek rablást, fosztogatást. Jobbára azonban menedéket és táplálékot keresve üzleteket törnek fel, vagy hétvégi házakat. Ami viszont a testi sértést, a lopásokat illeti, ezt gyakran egymás sérelmére követik el ezek a fiatalok. A gyermek- és ifjúsági bűnözés szempontjából a legkedvezőbb képet az örökbefogadó nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek statisztikai aránya mutatja. Az öszszes többi kategóriához képest ebben a körben legalacsonyabb a serdülőkori bűnözés. Ez a tény önmagában is figyelmet érdemel.

— Van-e statisztika arra vonatkozóan, hogy napjainkban mennyire tehető az országban élő veszélyeztetett gyermekek száma?

— Az ilyesmit nagyon nehéz pontosan megállapítani, hiszen a bűnüldöző szervek és a gyámhatóságok elé többnyire csak a kirívóbb és súlyosabb következményekkel járó esetek kerülnek. Tény viszont, hogy a válási statisztika és egyéb tényezők növekedése révén a gyámügyi kimutatások ma több százezer veszélyeztetett kiskorút tartanak nyilván, ámbár a valóságos helyzet ennek kétszerese is lehet! A szóban forgó gyerekek jelentős részének alkoholisták a szülei, s ez nemcsak anyagi, de erkölcsi veszélyeztetettséget is jelent.

— A bűnmegelőzés esélyeit latolgatva hogyan orvosolható ezeknek a bajoknak, társadalmi méretű gondoknak a gyökere?

— Elsősorban a harmonikus hangulatban élő családot, mint a társadalom legalapvetőbb sejtjét kell említenem, amely akkor teljesíti küldetését, ha nem csupán megfelelő gazdasági háttérrel, hanem erkölcsileg issegíti az oktatásügy ifjúságnevelö célkitűzéseit. A családokon belül pedig az anyai hivatás szerepét kell külön is kiemelnem. A nőknek sajátos érzékük van ahhoz, hogy egy-egy családban olyan légkört teremtsenek, amelyben a biztonságérzet és az összetartozás, a testvérek tisztelete s a mások tisztelete uralkodik. így a család — a gyermekintézmények segítségével — nemcsak kirekesztheti a gyerekek esetleges félresiklásának esélyét, de alapjában előzheti meg azokat a társadalmi méretű gondokat, amelyekkel a fiatalkorúak bűnözése kapcsán ma szembe kell néznünk.

19