A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-12 / 15. szám
Hallottuk olvastuk-láttuk ta a téglafal, amely egy megtermett férfi hasáig ért. Mindketten belerúgtak. Aztán egyikük felemelte a géppisztolyát a nyitott ajtó által megvilágított belső térség felé. — Ist da jemand? Egy darabig vártak. Jorík csak akkor pillantotta meg az alacsonyabbik oroszt, amikor annak kétszer csattant a kezében a pisztoly. Úgy kellett átsurrannia a szemközti sarokba, akár az árnyék. Akár a halál. És örvendett magában, mert ezt a két rövidke vakkantást kint nem lehetett hallani. Főleg a városból idehallatszó pokoli dübörgés mellett. — Mindenki le! — kiáltott Kopyto olyan hangon, ahogy még nem hallották őt beszélni. — Olga fent marad, a többiek lefelé! Davaj, davaj! Amíg Jorík leugrott és félrelépett a nyílás alól, Ványuska már a bódé előtt volt. Gondolkodás nélkül utánaugrott, és összekuporodott, mert fogalma se volt róla, mire jó ez az ugrándozás. — Emeld! — morogta Ványuska, és megragadta a hulla derékszíját. Jorík elkapta a csizmákat, de azonnal el is engedte, mert a katona halálos görcseiben rúgott. — Él... — sziszegte Ványuska felé. — Emeld, és davaj... Áthajították a falon, amely nemcsak a német rúgásokat, hanem hat férfi átugrását is kiállta. Most már hat pár kéz ragadta meg a két németet, és néhány másodperc múlva a bódéban voltak. Utolsónak az ejtőernyős ugrott a présházba, és beleremegett az undor érzésébe. Az a lágy valami, amire mindkét lábával ráugrott, mozgott és hörgött. — Nem sokáig él már — jelentette ki Ványuska, és felegyenesedett az egyenruhás, tömzsi férfi mellett, akit ök ketten hajítottak be a présházba. Az elsőt, aki valóban halott volt — na, Kopyto nem is olyan istenáldott mesterlövész, hiszen sötét sarokból tüzelt az alkonyatba — utánadobták. És a sebesültre sietve és durván ráugrott hat nehéz férfi. Szájából vér ömlött. — Adás! — rikoltotta Peter. Semmi különös. Legalábbis Jorík alhadnagy számára semmi. A front előnyomulást jelentett az Ivánka—Gešajov—Famá vonalon. Arra a kérdésre, hogy képes-e éjszakai tüzet is irányítani, igenlően válaszolt. Uramisten, miért ne? Három össztűznyi gyújtótöltet, amelyek megvilágítják a terepet, és majd a sógorék meglátják, mekkorát húzunk nekik közösen! A fónia ezt követően már minden órában megszólalt. Egyelőre parancsok nélkül, egyelőre csak ellenőrizte a kapcsolatot és nyugtázta a Szalmakunyhó alatti előretolt csápjainak tömör da ... da ... da ... válaszait, a város délkeleti csücskében azonban kirobbant a harc. És már nem volt szükség szellőre, hogy meghallják, mennyire mennydörög ott lent. A Lánynak tizenegykor kellett volna felmásznia váltani, Jorík pedig negyed tizenkettőkor úgy gondolta; nagyon szép és gavalléri cselekedet, ha a hölgyet aludni hagyjuk, de ha ő nem alusza ki magát, akkor annak a holnapi munka látja kárát. Az óráján világító számlap volt, hála az Oroszlán nagylelkűségének, amellyel katonai szakértője életszínvonalát emelte. És nem sokat gondolt arra, ami holnap történik, no de az új életbe való indulás mégis megköveteli a csillagot a vállpánton. Esetleg kettőt is, amelyeket a Szalmakunyhó alatti rozoga bódéból valóban gyönyörűn ki lehet bulizni. (Folytatjuk) HANGLEMEZ Ellenfél nélkül A magyar popzenében idestova tizenöt éve jelenti a populáris hangvétel és a színvonal összeegyeztetésének legmegbízhatóbb és legállandóbb mércéjét a Locomotiv GT. Pályafutásuk nem mentes színvonalingadozástól, voltak „szűkebb esztendők", de minden lemezüket jellemzi bizonyos fajta egyéni hangvételre való törekvés. Ez pedig popzenei berkekben nem lekicsinytendö tény, főleg ha eredményekkel is párosul. Eddigi nagylemezek sorában valószínűleg előkelő helyet foglal majd el legutóbbi albumuk, az Ellenfél nélkül. Presser és társai ismét feladták a leckét a szürke ötlettelenségben vergődő popzenei átlagnak. Szinte bűnös könnyelműséggel tobzódnak a zenei ötletek színes kavalkádjában. Ilyen „könnyelműséget" azonban csak az engedhet meg magának, akinek határozott elképzelése van a mindenkori lemez koncepciójáról és mondanivalójáról, aki nincs híján a tehetségnek és alkotói fantáziának. Az LGT ma Magyarországon külön kategóriát jelent, melyet csak önmagához lehet mérni. Zenéjük az utóbbi időben minden eröszakoltság nélkül tudja magába olvasztani a világ popzenei fejlődésének arra érdemes eredményeit, miközben legtöbbször megőrzi eredeti hangját. Nem rajtuk, illetve nem zenéjükön múlt, hogy eddig nem sikerült betörniük a világ popzenei piacára. Az Ellenfél nélkül című nagylemez csupa fintor, abszurd kép, fájdalmasan kényszerű cinizmus, irónia és rezignáltság, „gázálarc mögül kacsintó" nevetés, bohócos, mégis mélyebbre hatoló világkép. Sem a zene, sem a szöveg nem akar szórakoztatni, célja több ennél. Az itt-ott felbukkanó didaktika és az olykor öncélú homálykeltés ugyan vita tárgya lehetne, a lemez egészének értékelésében és értelmezésében azonban nem játszik jelentős szerepet. Gyurovszky László KÖNYV Puskás Ildikó: Istenek tánca Puskás Ildikó könyve, az „Istenek tánca" a Gondolat Kiadó igen népszerű Gondolat Zsebkönyvek sorozatában látott napvilágot, bizonyítván, hogy egy ilyen „Rövid áttekintés az indiai vallásokról" (ez ugyanis a könyv alcíme), milyen széles körű érdeklődésre tarthat számot manapság mifelénk és világszerte. „Indián kívül úgyszólván alig van a világnak olyan helye, ahol a sok ezer éves történelmi múlt nemcsak tradícióként töretlen, nemcsak etnikai-nyelvi folytonosságként van jelen, hanem kultúrájában is élő, mert valamiféle megújulási képesség azt is biztosította, hogy a változásokban megőrződjék a múlt teljessége, minden értéke, s olykor a teljességhez hozzátartozó árnyoldalai is" — írja a szerző a kötet bevezetőjében. S erről szól voltaképpen az „Istenek tánca". Mert ki ne szeretné tudni, hogy mi történik ma Indiában, a világ második legnépesebb országában? S nemcsak azt szeretnénk tudni, mi történik ott, hanem érteni is szeretnénk: hogy miért történik az, ami történik? India iránt, persze, mindig is nagy volt az érdeklődés. Baktay Ervin népszerű India-könyeit ezrek és ezrek olvasták évtizedeken át mifelénk is, manapság meg a Gandhi-film, „Az Indiai civilizáció" című kötet „A múlt születése" nevű sorozatban, vagy Nehru önéletírása, az „India felfedezése" jelzi azt a megkülönböztetett figyelmet, amely ma az Indiai szubkontinensnek kijár. „India látszólag ma is új vallásokat indít útjukra a nagyvilágba — írja Puskás Ildikó a könyv befejező soraiban s így folytatja: — Megtévesztő nevek alatt tévtanok és álmesterek sokasága próbálja elhitetni, hogy az »igazi indiai« vallást hirdeti. A tetszetős köntösbe csomagolt »tanok« és kiadványok a józanul gondolkodó embert nem sokáig vezethetik félre. Az indiai vallások történetének és lényegének e mégoly rövid ismertetése talán a tisztánlátást is elősegíti: annak értését és valódi megbecsülését, ami az egyetemes emberi kultúra maradandó értékét alkotja." (cselényi) FOLYÓIRAT Jubilál a Výtvarný život Jelentős állomásához, megjelenésének harmincadik évfordulójához érkezett a Szlovák Képzőművészeti Alap művészeti folyóirata, a Výtvarný život. Az idei — jubileumi — évfolyam első számában szerkesztőségi cikk méltatja az eltelt három évtized hozadékát, felvázolva nagy vonalakban az elkövetkező időszak terveit, elképzeléseit is. A bizonyos fokig megváltozott köntösű folyóirat további oldalain több érdekes, színes anyag olvasható, melyek közül néhánynak bizonyos magyar vonatkozásai is vannak. Mindjárt a szerkesztőségi cikket követő oldalakon Jana Bodnárová egy terjedelmes tanulmányban foglalkozik a 20-as évek kassai (Košice) képzőművészeti életével. Elemzi többek között azt is, hogy milyen szerepük volt azoknak a magyar képzőművészeknek (Krón, Schiller, Uitz, Moholy-Nagy. Kassák, Kmetty stb.), akik a Magyar Tanácsköztársaság bukása után emigrálni kényszerültek, s hosszabb-rövidebb ideig Kassán fejtették ki művészi alkotó tevékenységüket. A szerkesztőségi előrejelzés szerint az idén több írás is foglalkozik majd a szlovákiai kamarafestészet egyes állomásaival, fejlődésével, jelentősebb képviselőivel. E mostani számban Bohumír Bachratý elemzi a műfaj 1945—1948-as szlovákiai időszakát. A további oldalakon a csehszlovákiai képzőművészet két jeles képviselőjének portréjával, illetve munkásságának méltatásával is találkozhatunk. Az egyik a kiváló szlovák grafikus, Orest Dubay nemzeti művész, a másik pedig a cseh képzőművészet jelentős és ismert alakja, Ota Janaček festőművész. Dušan Janek számol be a finnországi Lahtiban ötödik alkalommal megrendezett piakát-biennáléról, amelyre 35 ország 736 képzőművésze küldte el alkotását, s amelyen az egyik első díjat a cseh Karel Mišek kapta Csehov: Három nővér-ének plakáttervéért. A biennálé anyagából ízelítőt adó reprodukciók között pedig ott találjuk a jugoszláviai Barát Ferencnek Brecht: Baal című darabjához, az újvidéki színház számára készített (magyar nyelvű) plakátját is. Egy másik tárlatról, a prešovi Výtvarný salón '84-röl közzétett recenzió szerzője pedig a kiállítás mintegy hetven résztvevője közül kiemelten szól mások mellett Löffler Béla, Roskoványi István, Bartusz Gyula és Bartusz Mária kiállított anyagáról is. Németh Gyula HANGVERSENY Kulturált kamaramuzsika Üde színfoltja — pontosabban: „hangfoltja" — volt a szlovák főváros zenei életének a csak három éve alakult, de máris szép nemzetközi sikerekre visszatekintő Budapesti Fúvósegyüttes bemutatkozása a Szlovák Filharmónia két bérleti hangversenyén. A két-két klarinét, oboa, fagott, kürt és egy bőgő összetételű együttes bevezetőül a magyar zeneszerzők nesztorának, az idén 80 éves Farkas Ferencnek népdalmotívumokra épített, hangulatos, szépzengésű Contrafacta Hungarica című művét adta elő. Ezután — természetesen redukált összetételben (2—2 klarinét, fagott és kürt) — Beethoven fiatalkori műve, a 71-es opusszámot viselő Eszdúr fúvósszextett hangzott el. Érzésem szerint a műsor első részében a morva származású Mozart-kortárs, František Krommer- Kramáŕ Esz-dúr Partitája sikerült a legjobban, különösen a belső tételei; közülük is első sorban a menüettet szeretném kiemelni. A szünet után a műsort zeneművek fúvóshangszerekre készített átiratai alkották. Az ilyen átiratok különösen a 18. és 19. században voltak népszerűek, de mai lét jogosultságukat az is alátámasztja, hogy rendkívül szegényes az ilyen összeállítású fúvósegyüttesek irodalma. A klasszicizmust Mozart Don Juan című operájának részletei képviselték. Az együttes nem zenekari vagy énekhangi hatás pótlására törekedett, hanem az egyes hangszerek-adta lehetőségek maximális kihasználására. Ez érvényesült Dvorák két Szláv táncának, a g-moll és a C-dúr táncnak a tolmácsolásában is, bár úgy tűnt, hogy az előbb említettet sikerült gondosabban kidolgozni. Johann Strauss népszerű Anna-polkája után befejezésül ízelítőt kaptunk a klasszikus jazz-muzsikából is. A ragtime komponista és zongorista Scott Joplin sok száz, minden improvizációt nélkülöző, a klasszikus menüettre emlékeztető vagy füzérszerűen összekötött darabjából mutatott be néhányat (egyet ráadásként is) a Budapesti Fúvósegyüttes. Itt — de nemcsak itt — jól érvényesült Csánky Emília lendületes oboajátéka és a művészeti vezető, az egyik legkiválóbb magyar klarinétmüvész Berkes Kálmán virtuozitása, aki nemcsak kitűnően illeszkedett be a többiek játékába, de szólamának jellege szerint mindvégig vezette is az együttest. Delmár Gábor 15
