A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-12 / 2. szám

GALÉRIA CSALLÓKÖZ SZÍVÉBEN Lőrincz Gyula nemzeti művész megbecsülése gedre leszünk. Ne félj, jobb lesz minden a múló napokkal... Úgy lett, ahogy mondták. Most már min­dent meg tudok csinálni. Persze, úgy már soha nem lesz, ahogyan volt. Bot nélkül nem tudok meg se mozdulni. Guggolni, kerékpá­rozni, lehajolni se tudok. Táncolni se, ha bálban vagy lakodalomban vagyok. Nézem a cimboráimat és mintha én is táncolnék! Emelni se tudok. Esetleg a szabad kezemmel vinni valamit. A ház körül azért összeseprem a gazt, a gyümölcsszedésben is segítek. Csak addig szeretek négy fal között lenni, míg reggelizem vagy ebédelek. Reggel édes­apám visz traktorán a munkahelyemre. Ebé­delni meg Balázs József az üzemi konyhába. Hétköznapokon televíziózással töltöm az es­téimet, vagy elmegyek sörözni a kocsmába. Italozásra azonban nem adtam a fejem. Hét­végeken a kislányommal vagyok. Hét közben ugyanis a bátkai nagyszüleitől jár iskolába. Nem is tudom, hányszor meséltem el már neki a szerencsétlen balesetemet. Nem megy a fejébe, hogyhogy egy fél évig is éreztem a lábujjaim viszketését azon a lába­mon, amelyik már nem volt? Hogyhogy görcshúzódást is éreztem a nem létező lába­mon? Nem képes felfogni, hogy az elvágott és összekötözött idegszálak még sokáig to­vább élnek. Betéve tudja már, mi, hogyan történt velem. Ha valamit másképp mondok, azonnal kijavít. Könyvet ritkán fogok a kezembe. Az újsá­got azonban rendszeresen elolvasom. Kevés az idő. A mezőgazdaságban gyakran szom­baton és vasárnap is dolgozunk. Meg itthon is sok még a bajom. A ház rendbeszedése, a tetöcserép kicserélése. Garázst is szeretnék. Škoda 10O-as személygépkocsim tizennégy éves. 120-asra akarom kicserélni. A testvé­reim segítenek. A cimborák is jó cimboráim maradtak. Egyedül élek mülábbal a falum­ban. Vigyázva járásomat megszokták már. Arany János versét talán még most is fejből elmondanám, de csak annyit idézek belőle: „ki kopog, mi kopog, egy fekete holló". Ezt is azért, mert itt én kopogok a botommal és a néha nyikorgó mülábammal. Én üzenem mindenkinek, hogy a műlábbal is egész em­ber jön-megy! Dolgozik műlábbal is az egész ember! Családja és munkája az éltetője ... A sáros őszi idő és a téli havas, jeges út ellenségem. De vigyázok magamra. Még nem estem el. Sem a faluban, sem a földe­ken. Pedig a Bátkai Állami Gazdaság több ezer hektár! Megtalálom a számításom. Az 1 870 koronás rokkantsági járulékból és a 2 100 koronás havi fizetésből élek. És hát dolgozni szeretnék, míg csak bírok ... MÁCS JÓZSEF Az említett eredményekből egyértelműen kitűnik, hogy az anyagi és kulturális szükség­letek jobb kielégítése, valamint a lakosság szociális biztonságának megszilárdítása még a bonyolultabb gazdasági feltételek között is pártunk népgazdasági és szociálpolitikájá­nak lényege maradt. A további fejlődés igé­nyes programja minden dolgozó egységes és céltudatos hozzáállását, magasfokú aktivitá­sát és elkötelezettségét követeli meg. Az 1985-ös esztendőt azzal a tudattal kezdjük, hogy vállalataink, az egységes föld­művesszövetkezeteink, az állami gazdasá­gok, a közlekedés, a kereskedelem, az okta­tásügy, a művelődésügy és a közművelődés dolgozói — tehát valamennyi termelő és nem termelő ágazat alkalmazottja — a meg­határozott igényes feladatokat felelősségtel­jes és önfeláldozó munkával konkrét tettekké és munkasikerekké váltják, szocialista ha­zánk további felvirágoztatására. E hó 16-án emlékezünk meg Lőrincz Gyula születésének 75. évfordulójáról. Születése jubileumáról nemcsak nálunk, hanem külföl­dön is megemlékeznek. Budapesten például 1985 februárjában a Műcsarnok rendez mü­veiből gyűjteményes kiállítást. Gondos szer­vezőmunka folyik Bratislavában is, ahol a CSEMADOK emlékesten méltatja majd Lő­rincz Gyula életét és művészetét. Dunaszer­­dahelyen (Dun. Streda) a művész forradalmi jellegű alkotásaiból rendeznek kiállítást. Köz­ben más tervekkel is foglalkoznak ... Amikor értesültem, hogy mire készül e város, arra gondoltam: lám, hányán állítják, hogy a fel­építmény nem mindig követi az alapot. Ese­tenként ez igaz is. A legtöbb helyen azonban az anyagiakkal (az alappal) párhuzamosan fejlődik, gazdagodik a kultúra (a felépít­mény). Jól példázza ezt Dunaszerdahely is. A városnak a több más kulturális intézmé­nye mellett van egy olyan művelődési ottho­na, amely még 2000-ben is korszerű lesz, és az emberek igényeit talán még akkor is maximálisan ki fogja tudni elégíteni. Fontos kulturális központnak, az emberek szellemi igényeit sok tekintetben fejlesztő és kielégítő műhelynek tekinthető a Csallóközi Múzeum is. És e két intézményhez rövidesen egy harmadik társul, érzékeltetve, hogy Csallóköz dolgozói nem csak a termelésben mutatnak példát. A kultúra, a szellemiek területén is egyre magasabbra teszik a mércét. A harmadik intézmény; a galéria. Dunszer­­dahelyen jelenleg a már említett kiállítás megrendezésével párhuzamosan az ezzel kapcsolatos tervek foglalkoztatják a szerve­zőket. A város, de nemcsak a város, hanem az építkezéshez szükséges anyagiakat biztosító Szlovák Nemzeti Galérián keresztül az egész ország Lőrincz Gyula nemzeti művész emlé­ke előtt akarja leróni tiszteletét és megbe­csülését. Csallóköz szívében az ő müvei számára készül a galéria. A város egyik regionális műemlékét, az egykori pionírházat építik át képtárrá. A többmillió koronás költségvetéssel épülő lé­tesítmény a tervek szerint 1987 második felére készül el. A múzeumi jellegű képtár­nak az lesz a küldetése, hogy Lőrincz Gyula képzőművészeti alkotásait összegyűjtse, rak­tározza és állandó jellegű kiállítás keretében bemutassa. A hat helyiségből álló galéria egyik termét emlékszobának rendezik be. Az emlékszobá­ba Lőrincz Gyula életének tárgyi emlékeit állítják ki és életének munkásmozgalom-tör­téneti és kultúrpolitikai vonatkozásait fogják dokumentálni. Az egykori pionirház környékét parkosítják, mellékhelyiségeit lebontják, a főépülethez a galéria küldetésének megfelelő raktározási és kiállítási termeket építenek. A Lőrincz Gyula Galéria két év múlva Dunaszerdahely ékessége és a csallóközi emberek szellemi gazdagságának egyik újabb bizonyítéka lesz. Lőrincz Gyula Diószegen (Sládkovičovo) született, élete nagyobbik részét Bratislavá­ban töltötte. De gyermekkorában évekig élt Dunaszerdahelyen is. Az uradalmi gépész fiának ehhez a városhoz fűződik a legtöbb gyermekkori emléke, és ebből a városból indult el, hogy festő legyen. A dunaszerda­­helyiek: Magyarics Vince, a járási pártbizott­ság vezető titkára, Nyári István, a járási pártbizottság nyugalmazott ideológiai titkára és még sokan mások azért szorgalmazták már a múltban és szorgalmazzák ma is, hogy Lőrincz Gyula nemzeti művésznek Dunaszer­dahelyen legyen galériája, mert a művész Dunaszerdahelyet tekintette második szülő­városának, és igen erős szálakkal kötődött nemcsak e városhoz, hanem az egész Csal­lóközhöz. Lőrincz Gyula életében maga is sokat álmodozott arról, hogy milyen jó lenne, ha a dunaszerdahelyieknek nemcsak korszerű könyvtára, múzeuma, művelődési otthona, hanem képtára is lenne. Lőrincz Gyulának röviddel a II. világháború után (1946-ban) Emlékezés címmel a hábo­rú borzalmait idéző grafikai albuma jelent meg. A kötet képeiről Kassák Lajos így irt: „A háború apokaliptikus őrületéről mesélnek vonalai, de sohasem ragaszkodva a valósá­gos eseményekhez, nem pillanatnyi impresz­­sziók ezek a rajzok, inkább a meghatott és elborzadt lélek jegyzetei, a grafika eszközei­vel és abszolút művészi igényességgel. Nem a valóság tükröződése ez, de esszenciája a valóságnak, nem azt mondják, hogy a mű­vész így látta az élet borzalmait, hanem hogy így hatottak rá. Tehát nem közvetlenül, ha­nem közvetve tolmácsolnak, vonalai a rajz­­művészet öntörvényei szerint állnak össze képpé, olykor idegenszerű groteszkséggel, máskor szűkszavú zárkózottsággal, de min­dig vallomásszerűen, és semmi máshoz nem hasonlíthatóan." Lőrincz Gyula rajzait, festményeit az egy­szerű emberekről készítette. Emberábrázolá­sa személytelen, de mindenkor a nép vágya­it, gondjait fejezi ki. Az emberi szenvedést ábrázoló művészete határozott tiltakozás a háború, a pusztítás, az embertelenség ellen, s ma — a megnövekedett háborús veszély időszakában — különösen időszerű. A Dunaszerdahelyen létesülő galéria révén a csehszlovákiai magyar nemzetiség élete és problémái egyik legjobb művészi megjelení­tőjének az alkotásai visszakerülnek oda, illet­ve azokhoz, ahonnan erednek, akiknek az életét és környezetét ábrázolják. BALÁZS BÉLA Prandt Sándor felvétele 5

Next

/
Thumbnails
Contents