A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-15 / 11. szám
Emlékek-vallomások-A Hét szerkesztősége Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából új sorozatot indít, amelyben szeretné bemutatni, emberközelbe hozni a csehszlovákiai magyar irodalom képviselőit. Levélben fordultunk a csehszlovákiai magyar írókhoz és megkértük őket, hogy az alábbi témajavaslatokból mindenki válassza ki a maga számára a legmegfelelőbbet és önvallomásszerűen (rövid életrajzot is mellékelve) írja meg. Kapcsolataim a szlovák és cseh irodalommal és alkotóival Más népek, más nemzetek irodalmával leginkább olvasóként ismerkedik meg az ember. Ha meg író, akkor hatványozottabban, tudatosabban. Én is olvasóként kerültem a szlovák és cseh irodalom bűvkörébe. Még egész ifjúkoromban, véletlenül. Valamilyen könyvben vagy újságban olvastam Ivan Krasko „Vesper dominicae" című versét, amelyre ma is elragadtatással gondolok. E verset többen lefordították már, de nekem ma is az a változata tetszik a legjobban, amelyet Štefan Krčméry ültetett át. Mikor első ízben, még suhancként olvastam, nem érdekelt a fordító személye. Jóval később, évek múltán azonban utána néztem, ki volt ez a Krčméry, aki a verset fordította, s akit magyar ismerősei és barátai Krčméry Pistának szólítottak. Tökéletesen tudott magyarul, hiszen magyar verseket is írt. Aztán magyar verseket fordított szlovákra, majd szlovákokat magyarra. A saját szórakoztatására a saját verseit is lefordította magyar nyelvre. 1925-ben kiadott egy antológiát, amelyben a legjobb szlovák költőket sorakoztatta fel. E költőket természetesen ő ültette át magyar nyelvre. Lehet, hogy ez az antológia került akkor a kezembe, hiszen a „Vesper dominicae" is benne van. Krasko versének hangulattermö ereje, zeneisége magával ragadta képzeletemet. De a mondanivalója is mélységesen mély. Azóta minden föllelhetö versét elolvastam Kraskónak, de legjobban a „Vesper dominicae" tetszett. Még talán annyit Krčméryrôl, hogy mindenese volt az első köztársaságbeli szlovák irodalomnak. Szervezett, ágált, írt. Titkára volt a Maticának, éveken át szerkesztette a Slovenské Pohľady-t; Martinban lakott, de gyakran ellátogatott a szlovák fővárosba. Szalatnai elmondotta róla, hogy ha hazafelé készülőben Adyról vagy Kosztolányiról esett szó, akkor lekéste a zsolnai vonatot. A cseh- és szlovák írókkal pedig a Munkás és parasztnaptárban találkoztam, amelyet minden esztendőben megvett az apám. Ebben Jilemnickytől, Fraňo Kráľtól, a cseh Olbrachttól olvastam elbeszéléseket, regényrészleteket. Szlovák és cseh versek is szerepeltek benne magyar fordításban, de már nem emlékszem kiktől. Amikor fölkerültem a fővárosba, egyre több cseh és szlovák könyv került á kezembe. A kortárs írók mellett megismerkedtem a cseh és a szlovák klasszikusokkal. Jan Neruda, Alois Jirásek, Karel Čapek, Majerová, Olbracht, Vančura, Jilemnický, Kukučín, Janko Jesenský és más írók könyveit forgattam. Témajavaslataink a következők voltak: 1. Hogyan emlékszem a béke első napjára ? 2. Mit jelent számomra a béke ? 3. Hogyan tükröződik müveimben a mai élet valósága? 4. Kapcsolataim a szlovák, a cseh irodalommal és alkotóival. 5. Kapcsolataim a CSEMADOK he-A költők közül Bezručot, Nezvalt és Jirí Wolkert, illetve Hviezdoslavot, Andrej Sládkovičot, Kraskót, Smreket, Kostrát, E. B. Lukáčot kedveltem meg. Később, amikor tagjelöltje lettem a Szlovák írószövetségnek, több szlovák írót személyesen is megismertem. Gyakran találkoztam velük az írószövetség székházában, összejöveteleken, konferenciákon. Még láthattam az ötvenes évek első felében a szelídmosolyú, sápadt arcú Fraňo Kráľt, aki éppen 30 éve halt meg. Ismertem az alacsonytermetű, kövérkés Hečkot, aki mintha mindig lázban égett volna. Poničant, aki az utcán öles léptekkel, elgondolkozva járt, szájában füstölgő pipájával. Mintha még most is látnám a keletről ideszármazott Pavol Horov fanyar mosolyát, aki nemcsak a bort kedvelte, de a „slivovicát” is. Ján Kostra gyakran félrehúzódva mélázott pohár bora fölött. Andrej Plávka harsány hangja kivált a többi közül, szerette a tréfát, élt is vele. Ján Smrek csendes és szerény volt, az írószövetség klubjába legtöbbször éjfél körül tévedt be, hogy megfürössze lelkét a jókedvű társaság zsivajában. Arcok, mosolyok villannak meg emlékezetemben, írók, költők, kritikusok, sokan immár az irodalomtörténet lakói. Több szlovák íróval nyaraltam együtt a budmericei alkotóházban is. Megfigyelhettem őket apró emberi tevékenységük közepette. Mináč például már hajnalban fölkelt, bebarangolta a kastély parkerdejét, hozta a gombát. Plávka, Horov, Jarunková, Žáry és mások esős délutánokon vagy az este unalmában a kártyaasztal mellett kevergették a lapot. Kártyázás közben sokat élcelödtek, apró történeteket meséltek életükből. A szlovák és cseh irodalom közelebbi megismeréséhez munkaköröm is hozzásegített. A Csehszlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének irodalmi rovata rendszeresen bemutatta a cseh és szlovák szerzőket, műfordítókat. Itt kaptam rá a műfordításra is, sok szlovák és cseh költő versével igyekeztem megbirkózni. E fordítások révén tekinthettem be igazán egy-egy költő műhelyébe, szellemi szférájába. Jó iskola volt ez a kitekintésre, egy nép szellemiségének megismerésére. Közeli barátságot kötöttem E. B. Lukáčcsal. Ő sok embert ismert, ott bábáskodott a modem szlovák költészet születésénél, átélt jót, rosszat, érdekes történetekkel traktált. Az ötvenes években, amikor költőként még alig bújtunk ki a tojásból, Emil Boleslav már kapcsolatot keresett velünk. Egy ízben kis szerzői estet tartottunk a fővárosban. Természetesen ö is ott volt, meghallgatta zsengéinket, felszólalt és véleményt mondott. Még ma is emlékszem, mit hangsúlyozott ki akkor: „Hiányzik belőletek a démonizmus, az ördögi szenvedély" — állapította meg. Boleslav — természetesen nem egyedül — együtt nőtt a magyar irodalommal, együtt Dénes György 1923-ban született a Sajó menti Pelsőcön f,Plešivec). Szülővárosában, Tornaiján (Šafárikovo) és Rozsnyón (Rožňava) járt iskolába, majd hivatalnokként dolgozott a pelsőci községházán. A szovjet csapatok közeledtére sok-sok társával együtt elhurcolták a nyilasok, s leventeként besorozták. A szlovákiai Dobšináról szökött haza, majd bujkálva bevárta a szovjet csapatokat Negyven éve, 1945. január 11-én szabadult fel szülővárosa, ahol a front átvonulása után Dénes milícia-parancsnok volt. Ezt követően több helyen dolgozott utat burkolt, földmunkát végzett Dobšinán és Harmanecen, famunkásként dolgozott a gömörhorkai cellulózgyárban, később a laboratóriumba került majd bérelszámolóként tevékenykedett 1950-ben politikai-kulturális tanfolyamon vett részt Budmericén, innen került a CSEMADOK Központi Bizottságára, ahol kultúrmunkásként dolgozott 1951 októberéig. A Csehszlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének 1951 novemberétől munkatársa. Azóta is ott dolgozik az irodalmi műsor szerkesztőjeként. A felszabadulást követően neki jelent meg az első magyar verseskötete hazánkban Magra vár a föld címmel, 1952- ben. További kötetei: Kék hegyek alatt (1955), Hallod, hogy zengenek a fák (1962); Évek hatalma (1966); Az idő börtönében (1970) — ezért a versgyűjteményért Madách-díjat kapott; Mélység fölött (1972); Tücsökhegedű (gyermekversek, 1974); Szemben a mindenséggel (1976); Fényárén boróka (1978); Virágzó némaság (1980); Hajnaltól alkonyig (válogatott versek 1983): Pipitér (gyermekversek, 1984). Szerepel még több antológiában, versgyűjteményben. lélegzett vele, nyomon kísérte fejlődésének irányát. Két lelke volt, az egyikkel a magyar, a másikkal a szlovák irodalomban élt, búvárkodott. Könyvtárának a fele magyar könyvekből állt, sok érdekes és értékes könyve vflolt; Illyés, Szabó Lőrinc, Illés Endre, Berda József és sokan mások küldték el neki dedikált köteteiket. Gyakran fölhívta a figyelmemet egy-egy frissen megjelent könyvre. Állandó témája volt a magyar írás, olvasta a magyar irodalmi lapokat, folyóiratokat, örült ha egyegy új tehetséget fedezett fel, a neki tetsző verset melegében le is fordította. Folyton cikkezett a magyar irodalomról, Adyért rajongott, ő volt a legnagyobb költői élménye. Évtizedeken át készült a „nagy mű" létrehozására, a hét évszázadot átfogó antológia kiadására, a magyar költészet szlovák nyelvű találkozások Emil Boleslav Lukáč és Dénes György lyi szervezeteivel és az öntevékeny kulturális mozgalommal. 6. Az író-olvasó találkozók haszna és lehetősége 7. Ars poeticám 8. Találkozásaim az olvasóval Levelünk, kérésünk visszhangra talált és a válaszokat, vallomásokat a beérkezés sorrendjében közöljük. bemutatására. A legnagyobb kő esett le a szívéről, amikor végre megjelent a Spoveď Dunaja, A Duna vallomása. Nagyon örült ennek a kötetének, úgy érezte irodalmi működésének koronája ez az antológia. Csak azt sajnálta, hogy kevés példányszámban jelent meg s a nemzetiségek költői kimaradtak belőle. Az antológia megjelenése előtt interjút készítettem vele. Ekkor mondotta: „Másfélszáz magyar költőt szólaltattam meg szlovák nyelven, több mint nyolcezer sorban, a Tinódik, Bornemisszák, Balassik korától egészen mostanáig, Simon Istvánig. Garai Gáborig, Juhász Ferencig terjed a sor. Ezzel a kötettel nagy és nehéz küzdelmem volt, mondhatnám harc a lehetetlennel vagy pedig küzdelem az Angyallal, Démonnal, amint ezt egyik előadásomban jellemeztem. Nem tudom, nem tudhatom, milyen lesz a fogadtatás, a visszhang, minden esetre ez az első ilyen fajta nagy vállalkozás a szlovák irodalomban. Meggyőződésem, hogy minden nemzedéknek szüksége van ilyen áttekintésre. Előfeltétele ez az egyes kiválóbb költők bemutatásának." Minden megnyilvánulásában ott élt a két nép barátságának reménye. A szlovák és magyar irodalmi kapcsolatok erősítéséért mindenkor síkra szállt, hol hivatalosan, hol baráti alapon szövögette a kölcsönös megértés és megbecsülés szálait Az írószövetség magyar szekciója fennállásának negyedszázados ünnepségén mondotta: „Magyar költőtársaim, irodalomtörténész barátaim tudják, hogy nagyon gyakran együtt vándoroltunk közös kultúrszolgálatban, közeli s távoli magyar kulturális gócpontokon ét, feledhetetlen irodalmi esteken, ünnepségeken, konferenciákon vettünk részt (...) Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a mai, és jövőbeni közös szocialista kultúrpolitika szempontjából elsőrendű és nagyszabású buzdító tetteket hajtottunk végre. Köszönöm magyar írótársaim bizalmát, baráti és testvéri szeretetét. Ha még marad itt a földön egy kis időm, biztosíthatom őket további szoros együttmunkálkodásomról." Igazi européer volt, hidakat építő, kapcsolatokat kereső és teremtő költő, népeket, irodalmakat egymás felé terelő gondolkozó. S nem utolsósorban sok-sok embernek megértő barátja, fegyvertársa ... Sokan szerencsésnek mondják a csehszlovákiai magyar írókat, mert benne élnek a szlovák és cseh irodalomban is. Valóban más népek értékeit megismerni és tanulmányozni mindig élvezet és haszon, általa többek. gazdagabbak leszünk. Különösen, ha mind a történelemben, mind az irodalomban annyi közös gyökerük és összefonódásuk van, mint a magyaroknak és szlovákoknak. DÉNES GYÖRGY 11
