A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-08 / 10. szám

Hi mit gyűjt? Népi papírkivágások Legősibb hagyománya a kínai papírkivágások­nak van. Elsősorban lányok, asszonyok készí­tették bambusznád-nyelű kétélű késsel. Éve­kig tanulták a kivágás fortélyait. Egyszerre tíz darabot vágtak ki. A papírszeleteket különle­ges ragasztóval fogták össze. A felső papírra ráillesztették a mintát és úgy vágták ki az egészet, majd lámpa, vagy gyertya felett be­kormozták. A kivágások így szép fekete színt kaptak. Néhol több színváltozatot is használ­tak. Egyes papírkivágásnak szimbolikus jelen­tése is volt Például a vízen úszó kacsa a házastársi hűséget a daru a hosszú életet jelentette. A népi papírkivágások Európába is eljutot­tak. Lengyelországban még ma is népszerűek, ott kedvelt motívum a kakas. Nálunk Szlová­kia területén a századfordulón volt divatban. A konyhaszekrények, kamrák polcait a vízpadot SZEMJON LIVSIN Az új lakás Amikor értesítettek, hogy kétszobás lakást utaltak ki nekem egy új házban, roppantul megörültem. Nyomban rohantam az asszo­nyért, meg a holmikért az egészet kocsira raktam és a helyszínre szállítottam. Meg is érkeztem a kapott címre, kérdezős­ködöm — tudakozódom — de ház sehol. Vagyis nem úgy áll a dolog, hogy nyoma sincs. Alapja van, a falat is itt-ott elkezdték felhúzni, két ablakkeretben üveg is van. A házgondnok viszont nem fogad. Tehát: beköl­tözni egyelőre nem lehet — eltávozni viszont bosszantó volna. Topogunk, csodálkozunk. Ekkor beállít a lakáselosztó bizottság elnöke és magyarázni kezdi a helyzetet: — Elvtársak, csak ne topogjanak, és ne is csodálkozzanak. A ház még nem készült el egészen. Az átvételi jegyzőkönyvet azonban kénytelenek voltunk aláírni. Az építők ugyanis azzal fenyegettek bennünket, hogy átviszik az alapot a szomszédba, egy másik ház alá. Ott ugyanis már minden megvan — csak éppen alapot nem tudnak felhajtani. — Vigyék át nyugodtan — mondtuk. — Akkor a szomszéd házba fogunk beköltözni. — Az nem megy, elvtársak. A jelentés szerint ugyanis ott már két esztendeje laknak. A hitelesség kedvéért még a vízvezeték-szere­lőt is rendszeresen kihívjuk. — Akkor mi most mit csináljunk! A hiteles­ség kedvéért? — kérdeztük. — Költözzenek be, foglalják el a kiutalt lakóteret. Majd csak jönnek az építők, és befejezik a munkát Átadta a kulcsokat és elment Kiderült, hogy ugyanazon a napon két másik házba is beköltöztette a lakókat. Az egyiknek még alapja sem volt — de munkagödre és liftkeze­lője igen. Ha nem írja alá a jegyzőkönyvet, akkor az építők a munkagödröt a szomszédok­nak engedik át. Náluk a terv szerint már régóta működik az úszómedence — a helyzet azonban az, hogy víz van, de nincs hová engedni. Fogtuk hát a kulcsokat, és szépen beköltöztünk. Téglából asztalt és könyvespolcot tákoltam össze. Lexikonokat tettem rá, meg Flaubert Emberi sorsok díszítették véle. Az elpiszkolódott, elszakadt kivágásokat nagytakarítás után eltüzelték és újakkal pótolták. így, a gyűjtők nagy bánatára, kevés minta maradt meg a régebbi időkből. Ma újra életrekelnek a papírkivágások, ne­ves iparművészek foglalkoznak korszerű fel­­használásukkal (meghívókon, értesítőkön). A gyűjtők pedig szívesen kutatják fel a még megmaradt régebbi papírkivágásokat. összes műveit — szélfogónak, mert nagyon erősen befújt az ablakon. Aztán leballagtam az udvarra, dominózni. Miközben nem voltam otthon, az asszony függönyt akasztott fel a panelekre, a csillár helyére forrasztópákát tett, a cementesládába pedig beáztatta a fehérneműt. Belépek és látom: ül és pulóvert köt nekem. Felfordítottam egy talicskát — jó hintaszék lett. Nagy kár, hogy a televíziót nem tudom hová bekapcsolni. Beleültem hát a talicskába, és figyeltem, hogyan rendezkednek be a szomszédaink. Azt a nagy ládát amelyben a vakolókat húzzák fel, átalakítottuk ágynak. Azt tartják, egészséges keményen aludni. De mi rosszul aludtunk: szemünkbe tűzött a fény. Le akartam oltani az állólámpát, de aztán meggondoltam magam: kellemetlen lett volna, hiszen egyetlenegy akadt belőle az egész házban — az is az emelődarun volt Mi tagadás, a fundamentum kissé nyirkos volt De ha fontolóra vesszük, hogy nem kell a nyolcadik emeletre felcaplatni, legott elfelejt­jük ezt a nyirkosságot. A hideghez is gyorsan hozzászoktunk — a régi lakásunkban sem kényeztetett el bennün­ket a fűtés. Eladtuk tehát a szükségtelenné vált hűtőszekrényt, a kapott pénzből pedig másik talicskát vettünk. Ablak nélkül még kényelmesebb is volt lakni —■ mert sehová sem kellett függönyt felaggatni. Vízzel pedig valóban jól el vagyunk látva: gyakran esik. A bort és a vodkát pedig, amellyel eddig a vízvezeték-szerelőket kínál­tuk, most saját magunk isszuk meg. Csak egy a bökkenő: a lakáselosztó bizott­ság elnöke agyongyötör bennünket Mindun­talan nyaggat, arról igyekszik meggyőzni, hogy költözzünk át egy másik házba. Mert a mi házunkban — magyarázza — megkezdő­dött a terv szerinti tatarozás. Fordította: Gellért György A CSALÁD PÁRTJÁN Házastársi koccanásokat és viharokat, csalá­di konfliktushelyzeteket idézve — példáért — aligha kell a szomszédba menni... Elöbb-utóbb szinte mindenütt előfordul az I ilyesmi, általában ilyenkor szoktuk mondani fanyarul: akkor szép az élet, ha zajlik. Ám ez a zajlás, ha túl gyakori és ráadásul heves is, akár szétrombolhatja a családot, és csak a legritkább esetben kovácsolja össze. Az effé­le összezördülések okairól, a konfliktusok feloldásáról beszélgettünk dr. Ladislav Černývel, aki a nap bármely órájában hívható távolsági lelki szolgálatként működő Biza­­lomvonal-hálózat szakorvos tanácsadója. — A szakember vajon milyen diagnózist ad a családi konfliktusok előfordulásának gyakoriságáról, azok elsimításának esélye­iről? — Az emberek zömének szemében egy ideális kép él a családról. Ezt egy olyan kis közösségként képzeli el mindenki, hogy ott szinte kizárólagosan csak áldozatkész szere­tet, egyetértés, együttműködés és zavartalan harmónia uralkodik. Ugyanakkor az is nyil­vánvaló. hogy ez a kép a családoknak való­ban csak egy töredékére jellemző, hiszen mindenki tudja, hogy az áldozatkészséget sok esetben kíméletlen önzés váltja fel, gyakran fordulnak elő kisebb-nagyobb nézeteltérések és ebből eredő konfliktus­helyzetek. Természetesen, csak helyeselni lehet minden olyan törekvést, amely minél több famíliában kívánja elősegíteni az ideális képnek megfelelő, vagy az ahhoz közeli álla­potokat. Kérdés azonban, hogy ehhez meg­felelő módszer-e az, hogy az ideális képből indulunk ki? A valóságban talán helyesebb volna, ha a család működését jobban kifeje-\ zö reális ábrázolást vennénk alapul, és a diszharmonikus jelenségek okait meg hátte­rét keresnénk. Általános jelenség ugyanis, hogy az elmúlt évtizedekben, a családok változásával egyre kevésbé sikerült csírájuk­ban elfojtani a konfliktusokat, mind nehe­zebb lett eltitkolásuk. — Különbség van konfliktus és „konflik­tus" között? — Nagyon lényeges leszögezni, hogy a kisebb-nagyobb otthoni összezördüléseknek különböző fokozatai vannak. Már konfliktus­nak nevezhetjük azt is, amikor valamilyen konkrét döntés körül nézeteltérés mutatko­zik a családtagok között és ebből vita támad. A skála másik végén vannak azok az össze­ütközések, amelyeknél a szembenálló felek a családi kapcsolat megszakadását sem bán­ják, mert az ellentét olyan mély közöttük, hogy elhomályosítja a család működéséből származó előnyöket. — Színházi hasonlattal élve: a családi konfliktusoknak van-e egyfajta „dramaturgi­ája"? — Én inkább törvényszerűségekről beszél­nék. A családot szétszakító, több pártra osztó összekoccanások rendszerint enyhe nézeteltéréssel kezdődnek. Olyanokkal, amelyektől tulajdonképpen egyetlen család élete sem lehet mentes. Nem lehet mentes azért, mert ezeket a nézeteltéréseket több­nyire nem a családtagok egyéni tulajdonsá­gai vagy jellemvonásai okozzák, hanem zö­mükben külső hatásra kerekedő, csip-csup nézetkülönbségekre vezethetők vissza. A baj általában ott kezdődik, amikor ezek az apró viták egyre gyakoribbá és egyre viharosabbá válnak. — Vannak tartalmi hasonlatosságai, jel­legzetességei is efféle vitáknak? — Igen, és többnyire a társadalom egé­szében zajló folyamatokra vezethetők vissza. A családi élet szempontjából az úgynevezett „szerepkonfliktusok" a leggyakoribbak, azok, amelyek a foglalkozás folytatásából, a kereső tevékenységből adódó elvárásokból, illetve a férfinek vagy a nőnek a házasságban vállalt szerepével való ellentétből következnek. Leggyakrabban például a házas nők munka­végzéséből adódó munkahelyi feladatok és a feleség otthoni szerepével járó férji elvárások miatt teremtődik konfliktus. Sűrűn fordul elő az is, hogy a gyermekgondozási szabadsá­gon levő nő szemrehányást tesz férjének, hogy nem törődik már vele úgy, mint koráb­ban. Ugyancsak gyakran történik meg az is, hogy a tanulmányai révén önálló hivatásra felkészített nő vegyes érzésekkel van otthon gyermekével, mert szorong, hogy pályáján lemarad; vagy azt tapasztalja, hogy a háztar­tási munkák teljesen rá hárulnak, ezért aztán ingerlékenyebb, esetenként akár agresszí­vabb, mint a házasság addigi szakaszában. Persze, egyes családokban mindezen tények egyedi formában jelentkeznek, azaz minden család konfliktusainak megvannak a maga egyéni vonásai. — Gondolom, a szakorvos mindenképpen családpárti, így talán arra is tud receptet, hogy a családok miként próbálják megoldani konfliktusaikat? — Az élet különböző területein fellépő érdekellentétek rendszerint nem támaszta­nak azonnal nyílt konfliktust. Az ellentétek ismételt előfordulásához van szükség ahhoz, hogy a családtagok felismerjék ezeket. A recept pedig kézenfekvő: nem szabad baga­tellizálni a jelentkező ellentéteket, hanem higgadt, tárgyilagos beszélgetések kereté­ben feltárni azok okát, ami sok tekintetben hozzásegíthet ahhoz, hogy a látszólagos ér­dekellentétben álló emberek megtalálják a kívánt harmóniához vezető megoldás kul­csát. — A mindennapi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az efféle beszélgetések gya­korta nyílt vitákká fajulnak... — Sajnos, elég nagy számban vannak az olyan családok, amelyekben a tagok nem hajlandók egymás érvelésére odafigyelni: a kialakult ellentétekért kizárólag a partner magatartását hibáztatják és arra kívánják azt rávenni, hogy adja fel saját céljait s fogadja el irányadónak magára nézve is a másikét. Az ilyen viták terméketlenek, mind a két fél érvkészlete hamar kimerül, ugyanazt mond­ják másodszor-harmadszor, s egyre kevésbé figyelnek egymásra. Az ország különböző pontján működő házassági tanácsadók ta­pasztalatai, a lélektani, a szociológiai és a családjogi kutatások eredményei, a telefo­non nyújtott bizalmas segélyszolgálat „páci­enseinek" esetei azt mutatják, hogy a csalá­dok nagy részében nem tudnak úgy véle­ményt cserélni, durvább szóval élve vitatkoz­ni, hogy az megoldást hozna. Ellenkezőleg: az ügyetlenül vezetett viták tönkretesznek olyan kapcsolatokat is, amelyek nem lenné­nek eleve halálra ítéltek, és amelyek az ellentétek dacára is sok hasznot nyújtanak a résztvevők számára. — Eszerint van hát családpárti, konfliktus­oldó vita is? — Igen. Ha partnereket az ellentétek nyílt feltárásának szándéka vezeti ugyan, de eközben egymás érdekeire is figyelemmel vannak. Az ilyen véleménycserék során van a legjobb kilátás arra, hogy olyan megoldást találjanak, amely a családi kapcsolatokat nemhogy szétzülleszti, hanem megerősíti. 19

Next

/
Thumbnails
Contents