A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-22 / 8. szám
szabad volt neki néhány napig ténferegni aranycsillagával és aranygombjaival. Londonból hozatták őket, repülővel az istenfájukat! Leugrott, és meggazdagodott. Nem lett olyan dolgos gazdag, mint amilyen a Kopáč, akit gazdagnak csúfolnak, mert megházasodott, megörökölt és megkoplalt tizenhét hektárt... aki az orrát a kabátujjába törli és a bakancsa éppolyan trágyás, mint a többi koldusé... Nem olyan kikent-kifent, mint a breznói jegyző, akinek a felesége öt fillért is lealkudna, mert takarékoskodni kell, mert inkább ő takarékoskodik, minthogy Joríkné keressen rajta ... A fél éjszakát térden töltötte a konyhában az összetekert szőnyegen, és óvatosan — nehogy meghallják az első emeleti bérlők és a cselédjük — mély lyukat kapart ki a konyha falában. Nagyon mélynek kell lennie, hogy sok cement takarja, azt majd holnap beszerzi, még ha lopni kell, akkor is, hiszen csak egy zacskónyira van szüksége, hogy a csempe ne adjon hangot, ha valaki véletlenül vagy készakarva megkopogtatná. Nem, belőle bizony nem lesz se koszos paraszt, sem pedig cifra városi uraság. Elegáns, vasalt élű nadrágban fog járni, mint Münz mérnök úr, és olyan szűk pulóvereket fog hordani, magas nyakkal és sportos mintákkal. Rögtön az első napokban ki fogja bérelni azokat a helyiségeket a Kecske utcában. Azonnal. Amíg előkerül egy bérbeadó, két rendőrt fog odaküldeni. A saját rendőreit... Még ha nem is maradna embere a bankok őrzésére. Lopva megmosakodott, akár egy tolvaj, aki' éppen most fosztotta ki Prutzemé lakását. Ez a vihar egyszer majd elcsendesedik, minden elmúlik egyszer. Azok az emberek, akinek a háború nem kenyere, levetik a zöld posztót, és zsúfolt vonatokban indulnak majd haza. Egyikük azonban nem utazik Breznóba, leszáll Bratislavában, felmegy a Kecske utcába és kinyit egy bizonyos ajtót. Egy hét múlva pedig az ajtó felett ott díszeleg majd egy aranybetűs fekete tábla: ŠTEFAN JORÍK MŰSZAKI IRODÁJA Dühösen állapította meg, hogy szaglásznak utána. Mivel nem látott kint gyanús alakokat, se gépkocsit a kert előtt, úgy vélte, hogy az Oroszlán jött meg vagy valaki a Vércsétől. A pisztolyt azonban nem eresztette el. Most már mindez könnyebben ment, az új frottír fürdőköpenyen mély zsebek voltak, kényelmesen mozgathatta a fegyvert és lőhetett is, egy másodperc időveszteség nélkül. Bal kezével ajtót nyitott, és a Katona arcát pillantotta meg. — Szaglásztunk — szólt a Katona már az előszobában. Ismét egyenruhában volt, de most már egy parádésabb, vadonatúj egyenruhában, és Jorik zavartan meresztette szemét a kézelő fölötti fekete sávra, amely azt hirdette, hogy látogatója a Hlinka Gárda tagja. A Katona elfogta tekintetét, nevetett egyet, és meghívás nélkül végigment minden szobán. Tiszteletteljes távolságban megállt az ablakok mögött, hogy minden szobából láthassa az utcát. A világítóudvarba vezető ablakot is kinyitotta a fürdőszobában, és megdicsérte az alhadnagyot a kisasztalért, amelyet odaállított nem egész egy órával Prutzemé távozása után. — Ne mérgelődj — szólalt meg végül, amikor már Jorik hálószobájában ültek, és a házigazda becipelt a konyhakredencből egy likőrizü kotyvalékot. amelyet ószilvórium néven árultak. — Megmondhattad volna ... — Volna... Te pedig azt válaszolod, hogy egy frászt. Tudom, neked így parancsolták. De én is kapok parancsokat. — Másokat mint én? — Ritkán. És ha mégis, akkor is csak részben. — Tudom, hogy nem kérdezhetlek meg . .. — Ennek ellenére sok mindent megmagyarázok neked. De mindenekelőtt... ismered ezt a nevet: Turcsányi? Jorik a fejét ingatta. — Turcsányi... l-vel a végén. Turcsányi... Megesküdnék rá, hogy egy negyed évszázaddal ezelőtt még másképpen írták. Tipikus magyarosítás ... — Mit akarsz ezzel mondani? Nem ismerem. — Ez az a fickó, aki téged szombaton délután meglátogatott. Jorik vállat vont. Mert ha szaglásztak, akkor csak természetes, hogy az Oroszlánnak is a nyomába eredtek. — Tudod, hogy ki ez? — A jó ég tudja! Én nem. Kaptam egy címet, az megadta a találkozóhelyet, onnan egy összekötő elvezetett egy lakásba, és ez meg odajött. (Folytatjuk) SZLOVÁK KÖLTŐK VERSEI VILIAM TURČÁNY: Ének Ének nélkül a föld sivár, mint puszta csarnok, ha nincs képe, szobra, terep, ha a vihar őrjöngve fosztja, szántók és erdők javait orozva — kihalt, kopár, tavaszra vár: Ének nélkül a föld sivár. Mert jártak e dúlt rög felett, jártak s csapkodtak viharok, dühöngve, és lett galamb-éneknek tolla-tűnte; mégis jött tavasz, hogy dallal elűzze a baljós varjúsereget... A dúlt, sebzett föld győzhetett. S annál hevesebb ma a dal, erdők, mezők madarai csicsergik, völgyek és zúgópatakok jelentik, kis kutak s pacsirták versengve zengik, hogy kél a dal, nem fárad el, egyre hevesebb, ha szárnyra kel, s elhat pusztákig s szívekig, lemossa a tóról a békanyálat, a föld arcáról ragyát, mocskot áztat, s életet jelent ha kiszárad a föld, ha szántót nap hevít, elhat pusztákig, szívekig... Fordította: Tandori Dezső FOTÓ: P. BREIER VOJTECH KONDRÓT A nap is egyre hanyatlik Mint a partizánfümben (Fehér homály vagy Farkasverem) hot az egyik (kéz nélkül) célzott a másik (vakon) tüzelt Úgy én is először életemben káposztát vágtam télen és tavasszal metszettem a szőlőt egy vagy két szemet hagyva Vangoghi füles sapkában apám halkan tanácsot adott: „Amit nem tehet eladni és megvenni csak annak van értéke" Este láttam Őt a konyhában ülni szűk fekete szvetterében — magába mé/yedt és az örökkévalóságba (Magamat láttam) Az északra néző első szobában egész évben hideg van Reggeltől a nap egyre hanyatlik A föld mégse reszket a hidegtől Fordította: Ozsvald Árpád DANIELA HÍVEŠOVÁ: Fák így hát a fák becézhetik a földet. Tétlen lábuk avaron suhan. Tovafújhatják őrző madaraik elvirult tolláit s ballaghatnak föld alá nyúló lábbal. így kél fel benned a virradat, és kővé dermed a kakas az első harmatcsepp alatt. Fordította: Rácz Olivér 15
