A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-22 / 8. szám
Csak egy percre... Szoboszlai Imre megtudtam, hogy alkalmasnak találtak a repülésre. — Imre milyen volt ez a négy év? — Kezdetben nekem is voltak kisebb nyelvi nehézségeim, mert magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségiztem, de nagyon hamar áthidaltam ezt a problémát. Persze rengeteget tanultam, mert én nagyon komolyan vettem azt, hogy pilóta leszek. Pásztor Károly —■Sok választ el még tőle? —- Már nem. Májusig kell kidolgoznom a diplomamunkámat, s utána már csak a megvédése és a záróvizsgák maradnak hátra. Remélem ezek már nem okozhatnak komoly akadályt. Pásztor Károlyt — saját bevallása szerint — azért vonzotta a kassai repülőtiszti főiskola, mert mindig nagyon érdekelték őt a műszaki kérdések. És ugyebár, hol lehetne behatóbban, elmélyültebben foglalkozni komoly műszaki problémákkal, mint a légierőknél. Mi sem bizonyítja jobban vonzódásának komolyságát mint az, hogy már a főiskolán tudományos feladattal bízták meg. — Nagyon sok érdekes és izgalmas téma közül választottam ki azt, amin dolgozom. A repülőterek műszaki biztosítása mindig a legfontosabb kérdések közé tartozott a repülésben. Ezért nagyon megörültem, amikor ezt a témát megkaptam. — Mi kellett ahhoz, hogy egyáltalán belekezdhess a megoldásába ? — Mindenekelőtt az, hogy nyitott szemmel kellett járnom, fel kellett figyelnem mindarra, amin javítani lehet és rengeteg időt töltöttem el a könyvtárban is a probléma-kör tanulmányozására. Szerencsére az iskolánknak nagyon gazdag a könyvtára, így mindent itt helyben megtaláltam a munkám kidolgozásához. Persze sok segítséget kaptam a konzultánsomtól is. — És azt tudod, hogy mi lesz a sorsa a dolgozatodnak ? — Nagyon sok erőt merítettem abból a tudatból, hogy a munkám nem marad csak papíron. A légierőnél már várnak rá, remélem még sok-sok évig használható megoldást tudok majd átadni. Van ennek a katonai főiskolának egy helyisége, ahol talán örökké ég a villany. Az iskola modellezői szinte éjt nappallá téve dolgoznak szebbnél-szebb modelljeiken. A késő esti órákban találkoztam ebben a kis műhelyben Gyurcsovics Ottóval, akit a repülő-modellek fogták bűvkörükbe. — Nyugodtan ki merem jelenteni — mondotta — hogy engem a modellezés hozott erre a főiskolára. Kiskoromtól modellezek, s ez a munka vezetett el az elhatározáshoz, hogy az egész életemet a repülőgépekkel kössem össze. Negyedikes vagyok, s nem is bántam meg a választásomat. — Tehát neked a modellezés nem csak időtöltés volt? — Nem, és itt sem az. Versenyekre is járok, de sajnos elég peches versenyző vagyok. A legutóbbi versenyen is edzés közben összetörött a modellem. Szerencsére a csapattársaimnak jobban ment. Egy szép második helyezést hoztunk el az országos versenyről. — Jövőre diplomálsz, megmarad ez a hobbi utána is? — Úgy érzem, hogy a modellezés számomra egész életre szóló hobbi marad. Ha egyszer lesz kisfiam — márpedig nagyon bízom benne — majd együtt folytatjuk. — Belőle is repüléstechnikai szakembert szeretnél nevelni? — Én eredetileg pilóta szerettem volna lenni, de ez sajnos nem sikerült. Viszont már nagyon tetszik a repüléstechnikai pálya is. Remélem a fiamnak sikerül megvalósítania az én eredeti álmomat. KAMOCSAI IMRE A szerző felvételei SZABÓ TIBOR nevét jobbára „hallomásból" ismeri az ország: kereken húsz éve munkatársa a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának. És mert ö a vasárnap kivételével rendszeresen jelentkező Napi Krónika rovatvezetője, hát érthető, hogy ebben a műsorban szerepel a leggyakrabban. — Hogyan lehet minden nap valami újat, naprakészet tálalni a hallgatóságnak ? — Nem könnyen. Elsősorban azt kell tudatosítani, hogy a napi híradó szerkesztése is az újságírás egy válfaja, hiszen a műsoridő minden perce a valóságból táplálkozik és ugyanazokkal a dolgokkal foglalkozik, mint a nyomtatott sajtó. Munkánknak külön érdekessége, hogy mi már „ma", a Napi Krónika esetében a délutáni órákban számolhatunk be mindarról, amiről a napilapok majd csupán holnap tudósítanak. A napi híradót készítő újságírónak ezért tájékozottnak kell lennie a világ szűkebb és tágabb dolgaiban, el kell tudnia igazodni a napi események sokaságában, ugyanakkor — a fél órányi műsoridőre való tekintettel — okos arányérzékkel azt is el kell döntenie, hogy mi tarthat számot a hallgatóság érdeklődésére. — Utad a rádióstúdiókig, a mikrofonig ? — Jókáról származom, és húsz évvel ezelőtt hírszerkesztőként kerültem a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztőségébe. Később a hétköznapok krónikása, azaz riporter lettem, ami lehetővé tette számomra, hogy rengeteget mozogjak az országban és számtalan eseménnyel, ennél is több érdekes emberrel találkozzam. Közben Liberecben és Budapesten folytattam tanulmányaimat. Bizonyos értelemben szerencsének tartom, hogy az én gárdámnak nemcsak az iskolapadban, hanem a technikai fejlődéssel együtt kellett a szakmát is megtanulnia — ha ezt a szakmát egyáltalában meg lehet tanulni. — Hány tagú a Napi Krónikát készítő stáb ? — Munkánkat természetesen a Csehszlovák Rádió Magyar Nyelvű Főszerkesztösége vezetőségének irányításával végezzük. Közvetlenül azonban négy öt szerkesztő, tíz riporter, a szerkesztőség közép- és kelet-szlovákiai tudósítóinak, illetve az állandó külső munkatársak összmunkája révén születik a napról napra jelentkező krónika. — Miként tapasztalod: mi a híradószerkesztés leglényegesebb követelménye ? — Rendkívül fontos, hogy percrekész precizitással dolgozzunk, hogy az információink pontosak és gyorsak legyenek, valamint az is, hogy a sajátos rádiós műfajok kínálta lehetőségekkel élve a politikai és a művészeti élet számos területéről tudjunk helyszíni tudósítást adni. Felelősségünket csak növeli, hogy fokozatosan gyarapszik az élőben sugárzott műsorok száma. — Gondolom, az ilyesmi egyfajta belső drukkal jár. . . — Valóban nem könnyű elviselni annak tudatát, hogy egyszerre akár százezrek is hallgathatják a műsort, a stúdióban ülő szerkesztő viszont, képletesen szólva, egyedül van a hallgatósággal szemben. Persze, ez csak relatív dolog, hiszen munkánknak a rádiót figyelő ember ad értelmet. (mik-) 13
