A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-15 / 7. szám
JAROSLAV HASEK LÉLEKTAN! REJTÉLY Éjfél után két óra lehetett, amikor Hurych úr hazafelé baktatott az Alkoholellenes Liga gyűléséről, amelyet a Moldva túlsó partján tartottak meg egy kis kocsmában. A gyűlés azért húzódott el ilyen sokáig, mert le kellett mondatni az elnököt, aki gyalázatos ügybe keveredett. Rábizonyították, hogy egy étteremben megivott egy pohár pilseni sört. De volt benne annyi becsület, hogy levonta a következményeket, és lemondott tisztségéről. Hurych úr tehát a Károly-hídon ballagott hazafelé. Szívét melengette a boldog tudat, hogy az emberiség javán munkálkodik. Gyomrában ugyan hidegen kotyogott a szódavíz, de kissé följebb forrón dobogott emberbaráti szive, amely szerencsére nem hájasodott többé, amióta az orvos eltiltotta a sörivástól. így hát fél éve belépett az Alkoholellenes Ligába, elszántan harcolt a szeszes italok ellen, az egyesületben még titkárnak is megtették, előfizetett a Nép Érdeke című vizbarát lapra, eszperantóul tanult, és két pofára zabálta a zöldséget. Gondolataink menetét egy kiáltás tépte félbe. A kiáltás a folyó mélyéből hangzott, egyike volt azoknak az éjszakai kiáltásoknak, amelyeket annyira szeretnek az ifjú költők, s hasznát is látják, összesen 16 fillért, mert ennyit fizetnek a szerkesztőségek egy sorért, amelyben a folyó felől rejtélyes kiáltás hasít bele az éjszaka mélyfekete némaságába. Hurych úr a karfához sietett, kihajolt a víz tükre fölé s lekiáltott: — Parancsol valamit? Ennél okosabb pillanatnyilag nem jutott eszébe, szíve gondolatüzőn kalapált, miközben a folyó tintafekete vize fölé hajolt. Mialatt Hurych úr a Moldva sötét titkait kémlelte, az Óváros felöli oldalról Bilek fodrászmester sietett át a hídon a vár felé. A hajfürtök derék mesterét nem mondhatnánk éppen az alkohol ellenségének, különösen ezen az estén nem illenék rá e díszitőjelző, de szíve ugyanolyan forró felebaráti szeretettel vert, mint Hurych úré. Barátai és ismerősei tudták, hogy Bitek úr aranyszívű, áldozatra mindig kész férfiú. Éles tekintete megakadt Hurych úron, aki gyanúsan tehénkedett a híd karfájára. Bilek úr a tett embere volt. Nesztelenül, mint a kalandra siető kandúr, és sebesen, mint a zsákmányra lecsapó hiúz, közeledett hátulról Hurych úrhoz, megragadta kezét, és megpróbálta lerántani a földre. Hurych úr sem volt rest, torkon ragadta az ismeretlent, a két fiú harsányan kiáltozva rendőr után úgy viaskodott egymással a híd szélén, mintha díjbirkózók lennének, s a borbély elfúlva lihegte ellenfele arcába: — De uram, nyugodjon meg, miért esne kétségbe?) A rendörjárőr futólépésben jött, s Bilek úr minden erejével keblére szorítva Hurych urat, már messziről jelentette: — Uraim, ez az úr a folyóba akart ugrani, de én megmentettem! Hurych urat négy kemény rendörmarok ragadta meg, karon fogták, s az egyik atyai hangon megpróbálta lebeszélni öngyilkos szándékáról. Hurych úr, akit váratlanul ért a fordulat, úgy ordított, mintha az eszétől búcsúzna: — Uraim, ez tévedés! Majd furcsa, természetellenes kacagásba kezdett, s ismételgette: — Tévednek, uraim, én igazán nem ugrottam vízbe. Az emberbarát fordrász volt a sereghajtó, hátul ballagott a rendőrök nyomában, minthavigyázna, hogy Hurych úr vissza ne szökjön a híd karfájára, s büszkén hangoztatta: — Én már jó néhány ember életét megmentettem, amikor a hídról a vízbe akartak i ugrani, de egy sem védekezett olyan kétség - beesetten, mint ez itt. Látszik rajta, hogy egész elvesztette lelki egyensúlyát. — Istenem, mi lenne a világból, ha mindén kicsiségért a folyóba ugranánk? Ne búsuljon, jóember, minden rendbe jön. Bármi is volt, ami szörnyű tettére késztette, a maga élete is még visszazökken a rendes kerékvágásba. Meglátja, reggelre kijózanodik, és rájön, hogy mégis szép a világ. — Bizony, szép a világ — mondta rábeszélő hangon a Hurych úr jobbját markolászó rendőr. — Ha mindenki vízbe ugoma, akit valami baj ér, minden második itt fuldokolna a Moldvában. Bilek úr hátulról belekapaszkodott Hurych úr kabátjába, s azt harsogta: — Hogy tudja, ki mentette meg az életét, jusson eszébe, ha majd kijózanodik, hogy Bilek a nevem és fodrász vagyok Smíchovban. Hurych úr újból hisztériásán ordibálni kezdett: — De uraim, könyörgök, eresszenek ei,nekem nem volt semmi rossz szándékom, csak kihajoltam a korláton, mert hallottam, hogy a folyóból valaki segítségért kiabál. — Ugyan kérem — jegyezte meg szemrehányóan a fodrász —, még hogy maga nem akart leugrani? Uram, nekem tapasztalatom van már az ilyesmiben. Csak ránézek valakire, és tudom, hogy ugorhatnékja van-e, vagy sem. Uram, ha maga nem akart volna ugrani, nem védekezett volna, mint egy veszett elefánt. Ha majd reggelre kitisztul a feje, mondjon hálát Istennek, amiért az őrangyala idehozott. Hurych úr kifogyott a béketűrésből, hátrafordult, és néhány goromba sértést vágott a nemes lelkű és áldozatkész férfiú képébe. Bilek úr komor hangon panaszkodni kezdett a rendőrségnek: — Na látják, ezt kapja az ember a jóságáért! Ha majd ez az úr reggelre kijózanodik, halálig röstellni fogja magát, amiért így viselkedett az életmentőjével szemben. Hurych úr kísérletet tett, hogy nyakon vágja a fodrászt, de abbahagyta, amikor a rendőrök azzal fenyegetőztek, hogy tolonckocsiért küldenek. A rendőrkapitányság előtt még egyszer megpróbált kimagyarázkodni: — Maguk nem hisznek nekem? Esküszöm, hogy szerencsétlen véletlen történt. — Csak nyugodjon meg — csitítgatták a rendőrök. — Ha majd kialussza magát és kitisztul a feje, egész más szemmel fogja nézni az életet. — Szentséges szűzanyám! — sírta el magát Hurych úr. II Számos lelki betegség van, amelynek megszokott kísérőjelensége az öngyilkossági kísérlet, ilyen például a paralysis progressiva, paranoia, továbbá a búskomorság, mindenféle mániák és kényszerképzetek, s természetesen a hisztéria. A megmentett öngyilkosok a rendöorvos kezébe kerülnek, akik a legkülönbözőbb kérdéseket teszik fel nekik, hogy megrajzolhassák a páciens szellemi kórképét. A válaszok az orvos számára útmutatóul szolgálnak, hogy felismerhesse, milyen lelki betegség vitte öngyilkosságba a boldogtalant, mert ezeknek a bajoknak állandó kísérőjelenségei a fogalom- és képzetzavarok. Hurych úr esetében is tüstént hívták a rendőrorvost, hogy vizsgálja meg a megmentett öngyilkos lelkiállapotát. Az őrmester jó ember volt, s látva Hurych úr elkámpicsorodott képét, nem állta meg, hogy ne beszéljen neki a világ szépségeiről és örömeiről. — Meglátja, uram, minden jó lesz megint, mindén rendbe jön, még akkor is, ha boldogtalan szerelemből tette. Van elég szép lány a világon. A nóta is azt mondja: „Gombház, sej, ha leszakad, egy helyébe ezer is akad!" Ha majd reggelre kijózanodik, szépen elmegy Smichovba, és megköszöni Bilek úrnak, hogy megmentette az életét. Ha családi bajai vannak, tudja mit, költözzön külön, ne vegye szívére. Ha meg anyagi gondjai volnának, csak úgy mondom, nem tudhatom, milyen viszonyok közt él, de ha mégis anyagi gondjai volnának, nézze, uram, becsületes ember a jég hátán is megél. Higgye el, én mondom: a munka nem szégyenl És mit felelt Hurych úr? Kezébe temetve arcát, feljajdult: — Krisztus szent nevére, hisz én nem akartam vízbe ugrani! Erre megint Bilek úr vette munkába: — Nézze, öregem, én vagyok a smíchovi Bilek, borbély és fodrász, nekem nyugodtan megmondhatja, mi vitte magát a hidra ... Hurych úr hangosan felzokogott. Ili Jött a rendörorvos, s szólt: — Hozzák ide azt az öngyilkost! Elövezették Hurych urat. Arcán a rémület kifejezése ült, ajka vértelen volt, haja kócos. Miért akart a folyóba ugrani? — Esküszöm, nem akartam! — Ne tagadja, Bilek úr és a rendőrök is bizonyítják. Amikor Bilek úr megmentette az életét, maga dühösen viaskodott vele. — Ez szörnyül — siránkozott Hurych úr. — Mondja meg, miért nyugszik le a nap? — Az istenre kérem, doktor úr! — Ismer Ázsiában független államokat? — De kérem, doktor úr! — Mennyi hatszor tizenkettő? Ekkor Hurych úr már nem tudott uralkodni magán, s ahelyett, hogy rávágta volna: hetvenkettő, iszonyatos pofont kent le a rendőrorvosnak. Reggel beszállították a bolondokházába, ahol immár másfél esztendeje ápolják, mert az orvosoknak mind ez ideig nem sikerült megállapítaniuk, hogy Hurych úr tudatában lenne lelki betegségének, ami az ideggyógyászat szerint csalhatatlanul a páciens állapotának javulását jelenti. Kurucz Sándor felvétele 23