A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-15 / 7. szám
A Csemadok életéből A SZÁMADÁS IDŐSZAKA kiérdemelt jutalomként részt vegyenek a Dunamenti Tavaszon, s néhány napig ott is legyenek, hogy az ott eltöltött napok, az ottani élmények maradandóvá váljanak, hogy erőt és kedvet adjanak a további munkához, az anyanyelvi kultúra további ápolásához, segíteni kell. Jó lenne, ha a pionírszervezetek, a szülői munkaközösségek, az iskolák igazgatósága szakköri tevékenységként fogadnák és könyvelnék el az együttesek munkáját, s így anyagiakban is segítenék a részvételüket ezen a jelentős fesztiválon. Közeledik a 10. Dunamenti Tavasz. Reméljük, hogy jubileumhoz méltó előadásokat látunk majd Dunaszerdahelyen. Gyermekszínjátszásunk jó irányba halad. Örömmel nyugtázzuk, hogy egyre több az együttes, s a legkisebb falukban is folytatják ezt a tevékenységet. Minden együttes nem juthat el a fesztiválra, de mindenkinek adott a lehetőség. A legfőbb célunk az, hogy legyenek együttesek, megtanítsuk a gyerekeket a szép magyar beszédre, neveljük őket önállóságra s fejlesszük az önbizalmukat. Célunk nemcsak az, hogy „élegyütteseket" neveljünk, hanem hogy hasznos, a szabadidőt okosan kitöltő játszóköröket szervezzünk. Az előkészítő bizottság feladata, hogy a lehető legjobb feltételeket teremtse meg a nemes versengésre, az együtteseké pedig, hogy szorgalmas munkájukkal olyan előadásokat mutassanak be, melyek színessé, ragyogóvá teszik mindannyiunk ünnepét, a Dunamenti Tavaszt. MOLNÁR LÁSZLÓ A CSEMADOK KB szakelőadója Fotó: Molnár László / Szinte közhelyszámba megy már, -ha leírom, hogy szövetségünk életében a járási konferenciák jelentős eseménynek számítanak. A fogalom közhelyes mivoltán túl azonban ott áll maga a gyakorlat, ami a tanácskozásokat valóban jelentős eseménnyé avatja. Már az évzáró taggyűlések hangulatán — amikor is a konferenciák küldötteit megválasztották — érezhető volt, hogy szövetségünk tagjai és tisztségviselői ismét összegezésre készülnek. És ez az öszszegezés a szervezeti élet és a kulturális-népművelői tevékenység minden részletére kiterjed. A párt, valamint a társadalmi és tömegszervezetek határozataiban kitűzött célok és feladatok minden tekintetben igényesek. A CSEMADOK tagságára és tisztségviselőinek ügyszeretetére jellemző, hogy a határozatokat lényegesen nehezebb gazdasági körülmények ellenére, szinte maradéktalanul teljesíteni tudják. Ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a szervezeti életre, a központi és a járási rendezvényekre is. A XIII. országos közgyűlés dokumentumait lapozgatva azt láttam, hogy a kulturális és népművelői tevékenység mellett a dokumentumokban jelentős helyet foglalnak el a szervezeti élettel kapcsolatos részek. Alaptételként szerepel a taglétszám emelésének a kérdése. Ismert tény, hogy a CSEMADOK megalakulása óta a taglétszám alakulására mindig komolyan odafigyeltek, azonban a jelenlegi időszakban immár nemcsak mennyiségi mutatóként jön ez számításba, hanem minőségi tényezőként is. Lényegében minden szinten a jó értelemben felfogott nemzedéki váltás valósul meg az új tagok felvétele által. A mennyiségi változás mellett a minőségi előrehaladást a megifjodott tagság műveltségi szintje jelenti általában. A XIII. országos közgyűlés által kitűzött cél — a taglétszám 90 ezerre való emelése — ma már reálisnak tűnik, hiszen az elmúlt év végére megközelítettük a 85 ezres létszámot, s ez egyben azt is jelenti, hogy a fiatalok beáramlása a gyakorlati munkában is törvényszerűen megmutatkozik majd. Persze, ez nem megy magától. A tehetséges és aktív fiatalokat a tapasztalt, szervezésben jártas vezetőknek mihamarabb be kell vonniuk a helyi szervezetek munkájába, később pedig a járási bizottságok munkájába is. Megítélésem szerint az idei járási konferenciák egyik feladata, hogy már most éljenek ezzel a lehetőséggel. Fontos, hogy a távozó nemzedék helyébe jól képzett, öntudatos és tettrekész fiatalok kerüljenek, akik képesek átvenni elődeik tapasztalatait, s azokhoz hozzáadva a saját ismereteiket, a helyi szervezeteket, s a járási bizottságok munkáját elevenebbé, dinamikusabbá tegyék. A korra figyelő és annak vívmányait kamatoztatni tudó fiatalok tevékenysége sok újat — új munkaformákat is! — hozhat a helyi szervezetek és a járási bizottságok munkájában. Az elmúlt három év összegezésekor, s a következő két év feladatainak kitűzésekor úgy vélem, ezekre a dolgokra is oda kell figyelnünk, hiszen a járási konferenciákon újraválasztjuk a járási bizottságokat, azok elnökségét, s az ellenőrző bizottságainkat is. Szövetségünk előrehaladása szempontjából, kitűzött terveink megvalósítása szempontjából ezért tartom nagyon fontosnak a konferenciák jó előkészítését és megvalósítását. Azért, mert az új és újraválasztott tisztségviselőkre hárul majd azoknak a távlati terveknek a valóraváltása, amelyeket a XIII. országos közgyűlés tűzött ki szövetségünk tagsága elé. GÁL SÁNDOR 40. évforduló alkalmából meghirdetett versenyben járási második helyezettek lettünk. A CSEMADOK helyi szervezetének szervezésében előadássorozatot tartottunk Szocialista hazafiság — proletár internacionalizmus címmel. — Kik azok, akik a folklórcsoport eredményes munkáját a leghatékonyabban segítik? — Bombor Gábomé (Magdi) nyújtja a legnagyobb segítséget. Bombor Ferenc és a felesége, Mariska is azok közé tartozik, akikre mindig számíthatunk. Van egy 92 éves néni, Bombor Mária, ő minden régi szokásra, hagyományra pontosan emlékszik, ő a mi kútfőnk. Az énekkar vezetője Fajcsík János, a népi zenekart Oláh Tibor tartja össze. — Ismerkedjünk meg velük. — Bombor Ferencnét a munkahelyén találjuk, a vendéglőben szakácsnő. Ö a mi Marisunk. Marisunk, miközben tiszta kötényt köt, mert ugye fényképezni is fogunk, nevetve kérdi: — Énekelni nem kell ? — Énekelni most nem kell, de mesélni igen, méghozzá a fellépésekről. — A legelső, 1970-ben, volt a legizgalmasabb, máig a legemlékezetesebb. Élőször nem akartam beállni a csoportba, de amikor láttam, hogy a korombeliek majdnem mindannyian ott vannak, én is beálltam. — Jött és győzött — egészíti ki Vámosné. — A harmadik díjat nyerte, mint szólista. A járási versenyen és a kerületi versenyen is nyertünk, az országosra akkor nem jutottunk tovább, csak később. Háromszor szerepeltünk Bratislavában az országos döntőben. — Nagyon szép élmény volt — teszi még hozzá Marisunk. — Olykor egybeesik a munkahelyi szolgálat, szombaton és vasárnap is nyitva tartunk, a fellépések idejével. Mindig akad jó munkatárs, aki vállalja a többletmunkát. A múltkor arra jöttem haza egy fellépésről, hogy ellenőrzést tart a fönöknő. Csak annyit mondott „jól van, jól van, csak énekelj". Ilyen körülmények között lehet dolgozni és lehet a folklórcsoportban is szerepelni. Késő este lett, mire zörgetünk Bombor Gáborné, Magdi ajtaján. Vámosné elmondja, hogy Magdi a vezetője, gyűjtője, karbantartója, restaurátora, mindenese annak a szobának, amelyet falumúzeumnak titulálnak, de amely még szobának is borzasztó picike. — Egyszer majd csak rendes helyre kerül minden — tekint bizakodva a jövőbe az amatör múzeológus. — Az a lényeg, hogy össze legyen gyűjtve. Hogy majd legyen mivel berendezni a tájházat, ha lesz ilyen. — Milyen ösztönzésre és mikor kezdett a néprajzi tárgyak gyűjtéséhez? — Nagyon szeretem, becsülöm . a régi dolgokat, mindazt, amit eleink készítettek, ami hozzátartozott a rendes. mindennapi élethez. A CSEMADOK helyi szervezetének vezetőségi gyűlésén határoztuk el, hogy összegyűjtve megőrizzük tárgyi értékeinket. Először csak szobaberendezést gyűjtöttem. Van is az 1800-as évekből való régi bútor, tulipános láda, faragott lóca, szátva. A szátvát fel is állítottam rendesen a kenderfeldolgozáshoz szükséges egyéb kellékekkel együtt. Azután a konyhát rendeztük be. Van krumplitörőnk, a ma embere fel sem ismeri ezt a faszerkezetű munkaeszközt, pedig ötletes és ügyes, köpülőnk és mozsarunk. A túrósgeleta is a ma már nem használatos eszközök egyike. Ebbe gyűjtötték a tejet és csinálták a sajtot, présszerű eszköz, kivitelezése is nagyon szép. Régi vasfazekaink is vannak, vasalónk és fakanalunk, hozzá a kanalaskosár. Szalmadobozok, amikben a magot — kendert — tartották, lekváros bödönök, cserép kuglófsütő. Bárcsak hamarabb kezdtünk volna a gyűjtéshez! Sok minden kárba veszett. Régi házak romos padlására másztam fel egyik-másik holmiért. Egy ilyen padláson találtam például a krumplitörőt. Népviseletet is gyűjtünk. Viseljük is, ha fellépünk. Sokhelyütt már azt sem tudták a főkötöről, hogy mire való. Kimostuk, fehérítettük, keményítettük, mert igen jóféle batisztból hímezték, és abban pompázunk a különféle ünnepélyeken. Gazdag a mi népviseletünk. Az asszonyok jártak juhot nyírni még messzi vidékre is, sokat kerestek, tellett flancra is, később a dohánnyal keresték a mindennapi szükségletekre valót. Tudja-e a falu népe, hogy milyen szép értéket gyűjtött már össze? — Igen, tudják. Kiállítást rendeztünk az Agitációs Központban és amikor egy tárgyat megkapunk, pontosan feljegyezzük ki adta, mikor, s mire használták. Benne él a köztudatban a falumúzeum létezése még akkor is, ha nincs állandó kiállítási területünk. Sok jószívű, okos ember ajándékából gyűlt össze a nagyon értékes anyag, de sokan vannak olyanok a faluban, akik még gondolkodnak, hogy adják-e vagy ne áz amúgy már nem használatos, kidobott tárgyaikat. Ezek a poros, szúette, rozzant eszközök külön-külön semmit sem érnek. Értékük csak akkor lesz, ha ismét egy portán, tájházi tulajdonban kerülnek bemutatásra. Rendkívül értékes és gazdag embereket ismertem meg Bussán. Nem anyagilag, hanem szellemileg gazdag emberek Vámos Ica, Bombor Ferencné, Bombor Magdi és a többiek. Kifogyhatatlanok az ötletekben, tenniakarásuk nem ismer akadályt. FISTER MAGDA Prandl Sándor felvételei 7
