A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-15 / 7. szám
Innen-onnan Annyi az élő virág a műteremben, mintha virágkertészetben járnánk. Színmozaik köröskörül. A novemberi ősz legszebb virágai, a falakon pedig a remekművek. Egyik legkiválóbb festőművészünk alkotásai. Ünnepel a mester, ünnepük őt hívei, ismerősei. November 12-én volt 75 éves Julius Nemčík nemzeti művész, a szlovákiai festészet egyik vezéralakja. Vidám, tréfakedvelő, mosolygó szemű ember és mester. Kérdem tőle, milyen érzés születésnapján ünneplés közben visszapillantani az eltelt háromnegyed évszázadra. — Hogy milyen? Fiatalnak jobb lenni. Elszaladtak az esztendők az én fejem fölött is, csupán az vigasztal, hogy úgy érzem, nem éltem hiába. Valami csak marad utánam ... Eltűnődve néz valahova a messzeségbe, fiatalkorának emlékei éledeznek benne. — Fiatalság, bolondság — szokták mondani. De szép is, fiatalnak lenni. A mi fiatalságunk ugyan más volt, mint a mai fiataloké, az én korosztályom nehéz időket élt meg. A mai fiatalok? Nem, nem akarok bírálatot mondani róluk. Nekik jobb, mint nekünk volt, de hiszen erre törekedtünk, ezért küzdöttünk, azt akartuk, hogy nekik már jobb legyen. Művészetünket is ennek a célnak az elérésére szenteltük. Úgy érzem igyekezetünk nem volt hiábavaló. A ma fiataljai könnyebben valósíthatják meg álmaikat, mint mi annak idején. Ettől függetlenül kedvelem a fiatalokat, és ahol csak tehetem, segítem őket céljaik megvalósításában. Meggyőzően hangzanak szavai, ám szavainál is meggyőzőbbek a tettei. Sokan, közöttük én is, bizalommal fordultam hozzá, amikor a fiatalok segítségéről volt szó. Jónéhány tehetséges fiatalt vittem fel hozzá a műterembe, hogy véleményt mondjon, és ha lehet, segítsen is. Sohasem utasított el. Kertelés nélkül megmondta véleményét. A festészetben, képzőművészetben szavának súlya van, elismert szaktekintély. Egy alkalommal elvittem hozzá a grafikus Nagy Zoltán édesapját, Zsélyi Nagy Lajost, az írót és költőt. Azért őt, mert a fia történetesen katona volt, személyesen nem jöhetett. Márpedig úgy éreztük, hogy sürgősen ki kell kérnünk a művész véleményét, hiszen a fiút hatodszori próbálkozása-Esős alkonyat A pásztor Julius Nemčík kor is eltanácsolták a képzőművészeti főiskoláról. Nagy Zoltán grafikáit, kitűnő illusztrációit az itteni magyar lapok olvasói jól ismerik, ám a képzőművészeti főiskolára való bejutáshoz nem mindig elég a tehetség, annyi a jelentkező. Az apa sem tudta, mit tanácsoljon fiának, így aztán a művészt kérdeztük meg, hogyan tovább. Julo Nemčík figyelmesen meghallgatta mondókánkat, közben érdeklődéssel forgatta Nagy Zoltán rajztömbjének lapjait. Egy-egy illusztrációnál hosszabban elidőzött, majd ezt mondta: — Hogy érdemes-e folytatni a rajzolást és a főiskolára való felvétel szorgalmazását? De hiszen a nagy művészek egész sora soha nem végzett főiskolát, ' alkotásikat mégis megcsodálja az egész világ! Aki ilyen tehetséges, az úgy sem tudja abbahagyni a rajzolást. Benne van a vérében. Dolgozzon szorgalmasan akkor is, ha tizedszer is eltanácsolják a főiskoláról. Rajzoljon, fejlessze rajztudását, mert ahogy így végiglapozom ezt a rajztömböt, nem mondhatok mást, igen tehetséges fiú. Épp ezért küzdenie kell a tehetsége érvényesítéséért. Neki is sokat kellett küzdenie, s azt hiszem, jóval nehezebb körülmények között, mint amilyen a Zolié. A kis Julo még jóformán iskolába sem járt, amikor édesapja elesett az első világháborúban. Nehéz időszak következett az életében, a magára maradt özvegy csak nehezen tudta kis családját eltartani. A kis Julo is hamarosan a kenyérkeresők sorába lépett: cukrászinas lett. De nem sokáig. Belevaló kemény fickó volt, így nemsokára felcserélte a cukrász-kellékeket az ácsszekercével. A háztetőkön dolgozva jól körülnézhetett a nagyvilágban. Lerajzolta a látottakat és hamarosan felfigyeltek a tehetségére. Amikor tehette el-ellátogatott az eperjesi (Prešov) Jordán Miklós és Rákosi Ernő műtermébe. Azok is biztatták őt, és Julo Nemčík lépésről lépésre felküzdhette magát a szlovákiai festőművészet élgárdájába. Nagy művész lett és megmaradt igaz embernek. Hogy mekkora művész, azt szavak helyett mondják el festményei. Ezek minden szónál ékesebben bizonyítják, hogy az egykori ácsinasból megérdemelten lett nemzeti művész. MÉSZÁROS JÓZSEF A szerző felvételei Az ez évi spartakiádra emléktárgyként készülnek ezek az érdekes oroszlánbábuk. A brnoi népművészeti szövetkezet gyártja őket. Nem mindennapi zeneszerszám. A nevét még nem tudjuk, de a zenészek azt állítják, hogy egy kisebb zenekart is helyettesíthet... Értelmetlen lopás. Nincs értelme a lopásnak — figyelmezteti a tolvajt előre a címke. Az értékes szőnyeg, festmény, szőrme újfajta vegyianyaggal van megjelölve. Az NSZK- ban kifejlesztett vegyszer ibolyántúli fényben láthatóvá válik: a felirat elárulhatja a jogos tulajdonos nevét és címét. Azonnal lelepleződik a tolvaj vagy az orgazda. A láthatatlan jelzés eltávolíthatatlan. 8
