A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-08 / 6. szám

JÜ8MKSMII H•U M X (Folytatás a 2. oldalról) természeti akadályt a Kárpátok mindkét ol­dalán. Az erőviszonyok is a fasiszta védelem­nek kedveztek. 1945 januárjának első felé­ben a 4. ukrán front 20 hadosztályában 291 000 katonát, 3 100 ágyút és aknavetőt, 215 páncélost és önjáró löveget, továbbá 530 repülőgépet vonultatott fel, ezzel szem­ben az ellenfél 214 000 katonával, 2 000 ágyúval és aknavetővel, 100 páncélossal és önjáró löveggel és a 6. és 4. német légi hadsereg 200 repülőgépével rendelkezett. E számok összevetéséből is kitűnik, hogy a későbbi győzelmek oka a 4. ukrán front esetében sem a többszörös túlerő volt, ha­nem a vöröskatonák kitűnő harci erkölcsé­ben és parancsnokaik hadművészeti ismere­teinek remek alkalmazásában rejlett. A 4. ukrán front első, az ellenfél figyelmé­nek elterelését célzó csapását Kassától dél­nyugatra eső térségből a 18. hadsereg indí­totta meg 1945. január 12-én. Az ígéretesen kezdődő támadás azonban fokozatosan le­lassult, majd öt napig tartó kemény harcok után az ellenséges erőknek sikerült rövid időre megmerevíteniük az arcvonalat. 1945.junuár 15-én hatalmas tüzérségi előkészítés után a 4. ukrán front jobbszár­nyán támadásba lendültek a 38. hadsereg csapatai is. Előrenyomulásukat segítette az 1. csehszlovák hadtest öt tüzérezrede is. (A csehszlovák tüzérek jasloi helytállásának tiszteletére a háború után január 15-ét a csehszlovák tüzérség napjává nyilvánították.) Már az első nap folyamán a 101. és 67. hadtest hadosztályai által az arcvonal 10 kilométer széles áttörését a negyedik nap után 60 kilométerre sikerült kiszélesíteni és 80 kilométert előrenyomulni. A 38. hadsereg sikerei kedvezően befolyá­solták az 1. gárdahadsereg harci tevékeny­ségének feltételeit, mégpedig azzal, hogy veszélyeztették a német—magyar csoporto­sulás visszavonulási lehetőségeit. Ez abban mutatkozott meg, hogy január 18-án az ellenséges erők megkezdték a visszavonu­lást az Ondavától nyugati, valamint Vranov térségből északnyugati irányban Zborov, Bardejov és Giraltovce, illetve Hanušove és Prešov felé. Az ellenség visszavonulására gyors táma­dásba lendüléssel válaszoló 1. gárdahadse­reg üldözőbe vette a német—magyar csapa­tokat, s előrenyomulása során január 19-én a kötelékébe tartozó 107. lövészhadtest fel­szabadította Prešovot, majd másnap a 3. csehszlovák dandár a 11. lövészhadtest 276. lövészhadosztályával együtt Bardejov­­nak hozta el a várva várt szabadságot. Az ellenség a január 18-án újra támadást indító 18. hadsereg előtt is védelmi állásainak gyors feladására kényszerült. Már másnap felszabadult Kassa, valamint nagyon sok ke­let-szlovákiai község is. A 4. ukrán front fő támadása január 20-a után is a 38. hadseregre hárult, amelynek előrenyomulása meghatározó jelentőségű volt az 1. gárda- és a 18. hadsereg további tevékenysége számára. A két utóbbi hadse­reg felszabadító küldetésének teljesítése azonban éppen a hegyvidékek és folyók adta védelmi lehetőségeket kihasználó ellenséges csapatok erős ellenállása miatt lassúbb volt. Ezért a 4. ukrán front parancsnoksága a 38. hadsereg dél-lengyelországi támadását az 1. gárdahadsereg Kárpátoktól északra való át­csoportosításával erősítette meg, hogy ké­sőbb innen indítson csapásokat a szlovákiai hegyekben védekező ellenségre. A nyugat-kárpátoki hadművelet további harcait Szlovákia területén a 18. hadsereg folytatta, melynek kötelékében harcolt janu­ár 22-től az 1. csehszlovák hadtest is. Gasz­­tilovics altábornagy hadseregének továbbra is a körömszakadtáig védekező s a felszaba­dító csapatok előrenyomulását mindenáron akadályozni szándékozó ellenséges erőkkel kellett megküzdenie. A német—magyar csa­patok komoly védelmi csomópontot építet­tek ki Branisko térségében, amelynek felszá­molása nagy erőkifejtést követelt, s az első napokban a szovjet és csehszlovák katonák­nak nem sikerült frontális támadással beven­niük. Az ellenség visszaszorítását végül is a 1. gárdalövészhadtest előretörésével sikerült kikényszeríteni, amely január 24-én Spišská Nová Ves-ig hatolt előre, s ezzel veszélyez­tette az ellenfél visszavonulási útját. E lö­vészhadtest további egységei másnap a Szlovák Érchegység nehéz terepén váratlan támadást indítottak Spišská Nová Ves irá­nyába és január 27-én felszabadították a várost. Ugyanazon a napon a 95. lövészhad­test 24. lövészhadosztálya felszabadította Levočát, ahova nemsokkal később bevonul­tak a 3. csehszlovák dandár egységei is. Ludvík Svoboda tábornok katonái ugyancsak január 27-én felszabadították Kežmarokot és január 28-án a 17. gárdalövészhadtest jó­voltából szabad lett Poprád is. Poprád felszabadulása után a 18. hadse­reg két hadtestje (a 17. gárdalövész- és az 1. csehszlovák hadtest) előrenyomulása szá­mára a Vág völgye keskenynek bizonyult, így Gasztilovics tábornok döntése alapján a Lip­tovský Mikuláš felé irányuló támadást az 1. csehszlovák hadtest folytatta. Az eleinte még üldözésnek is beillő gyors támadás azonban a Liptovský Mikuláš előtt gondosan kiépített ellenséges védelem ellenállása mi­att elakadt. 1945. februárjában az áttörési kísérletek nem jártak sikerrel. A 4. ukrán front további támadására, s ezen belül Észak-Szlovákia további felszaba­dítására megintcsak viszzahatott a szov­jet-német front helyzete a Kárpátoktól északra, ahol a február elején véget ért, hatalmas erőket megmozgató Visztula-Ode­­rai hadművelet után az arcvonal ideiglene­sen megmerevedett. A kialakult helyzetet a további szovjet előrenyomulástól tartó, s az ostravai iparvidéket foggal-körömmel védeni akaró náci parancsnokság a 4. ukrán front előtti védelem megerősítésére és különféle átcsoportosításokra használta fel. A 38. had­seregnek ugyan február 12-én Bialsko-Biala elfoglalásával sikerült nagy fegyvertényt vég­rehajtania, a 4. ukrán front további két had­serege viszont már nem tudott jelentősebb előrenyomulást elérni. Február második felé­ben a 4. ukrán front védelembe ment át, s ezzel véget ért a nyugat-kárpátoki hadműve­let. A majdnem negyven napig tartó hadmű­velet során a 4. ukrán front seregei 170— 230 kilométert nyomultak nyugatra és körül­belül 2 000 községet szabadítottak fel Szlo­vákia és Dél-Lengyelország területén. Ezek­kel az eredményekkel a 4. ukrán front meg­teremtette a feltételeket a későbbi, ostravai hadművelet megindításához. CSÉFALVAY FERENC él óta havazni készül. Las­san az idő is éjfélre fordul, de az éjszakát oly különö­sen bevilágító felhőkből nem akar leereszkedni egyetlen pehely sem. Pedig milyen szép lenne, hiszen teljes a szélcsend ... Valamelyik közeli utcában egész délelőtt sikongott egy életlen körfü­még annál is olcsóbban. Fölfoghatat­­lan, miért kell nekem vasrámás bolti vacakkal nyúznom a tűzrevalót, mi­ért nem maradtak rám az öregapám fűrészei. Hová lettek? Nem tudom. A villanyfűrésztől félek, nem szeretem s hiába lóg már négy fűrészlapom a szögön, nincs aki megköszörülje. A szolgáltatások pedig egyéb téren sem kényeztetik a rászorulót, nem hogy fűrész-köszörüldét nyissanak. Látom, előbb, vagy utóbb meg kell majd tanulnom fűrészt köszörülni, mert nem lehet csak úgy, nyakló nélkül venni az újakat az életlenek rész. Rossz volt hallani, ahogy kínló­dott a fában s amikor be-befulladt, bennem ösztönösen is összerándult néhány izom. A levegő reszketett, a macska idegesen, fel-alá járkált a fal tövében, és a kutyák csaholás nélkül tépték a láncukat. Egy közeli udvar­ból hangos szóváltás hallatszott. Az­tán egyszercsak, — nem is tudni, hogy pontosan mikor — a villanyfű­rész idegölő visongása abbamaradt. Letettem én is a kézifűrészt és be­mentem a házba melegedni. Rossz volt a kedvem, mert ezen a délelőt­­tön kellett beismernem önmagam előtt, hogy nem szeretek fát vágni — legfeljebb csak szerettem, valaha, ré­gen, amikor áldott türelmű örega­pámmal közrefogtuk a bakot, aztán húzni kezdtük a pompásra köszörült fűrészek valamelyikét. Micsoda szer­számok voltak azok! Ácsmester volt az öregapám, aki mások fűrészét is gyakran köszörülte, hajtogatta a fo­gakat egy-egy köszönömért, vagy helyett. Biztosan meg is tanulható és én szívem szerint inkább szeretném bírni az efféle tudást, mint mondjuk egy számítógép kezelésének spanyol fortélyait, amit egyébként sokra be­csülök, de tudom, hogy nem nekem találták ki. Idebent a szobában egész nap lobo­gott a kandalló tüze, duruzsolt, pat­togott barátságosan, de minek szé­pítsem: melegebb a varázsa, mint a parazsa. Álltam délután az ablaknál, néztem a még Szilveszter napján be­havazott kertet, és nem örültem, mert biztos lehettem abban, hogy most irgalom nélkül kifagytak az ősz­szel oly nagy gonddal és szeretettel telepített, drága facsemeték. Aztán lassan visszatért belém a nyugalom, mert már odakint is a csend és a 4

Next

/
Thumbnails
Contents