A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-27 / 31. szám
PRÓBATÉTEL — A Magyar Területi Színházban immár több mint három évtizedes hagyománynak számít az évről évre ismétlődő, tehetségvizsgán alapuló színészfelvétel. Játékszínünk komáromi (Komámo) és kassai (Kosice) együttese ily módon próbálja megoldani részint a folyamatos színészutánpótlás, részint pedig az esetleges továbbtanulásra vállalkozó hazai magyar színészbojtárok minél alaposabb megismerésének és főiskolára ajánlásának fontos kérdését. A MATESZ ilyeténképp a színészet iránt érdeklődő fiatalok egész sorának adott már érvényesülési lehetőséget, több mint másfél tucatnyi fiatal számára pedig az egyetemi képzést is lehetővé tette. Ebben a tekintetben jogos haragra ad okot, hogy a komáromi vagy a kassai együttesből kikerült diplomások közül jelenleg már csupán hatan (Németh Ica, Kuczman Eta, Dráfi Mátyás, Holocsy István, Takáts Ernőd és a most végző Horváth Lajos) tagjai a területi színháznak. Ha ehhez azt is hozzászámítjuk, hogy a színészi pálya iránt — legalábbis a Csallóköztől a Bodrogközig — pillanatnyilag nincs valami túlzott érdeklődés, akkor bizony egykönnyen kiderül, hogy az utánpótlás és a színésznevelés dolgában nem állunk valami rózsásan... Színházunk tehát színészfelvételt hirdet (ebben az esztendőben például a hazai magyar lapokban és a Jókai-napok egyik kisérőplakátjaként is megjelent az erre utaló felhívás), a magában színészi ambíciókat dédelgető érdeklődő pedig először jelentkezik, utána pedig a megadott időpontban eljön a tehetségvizsgára. Feltéve, hogy tényleg van benne elhatározás, akarat, no meg gerinc, mert bizony évről évre szép számmal akadnak az olyan „gyászvitézek", akik kitöltik ugyan a jelentkezési lapot, de a próbatétel napján minden különösebb magyarázat vagy hivatalosan igazolt indoklás nélkül egyszerűen otthon maradnak... Határozatlanság?; az akarat gyengesége?; félelem ?, éretlen hecc az ilyesmi, ki tudja ?... Ebben az esztendőben — szóbelileg — mindenesetre harmincán jelezték érdeklődésüket a Komáromban tartandó tehetségvizsga iránt, az írásbeli jelentkezést már csak húszán (közülük pusztán egyetlen (!) kelet-szlovákiai érdeklődő) küldték el a Magyar Területi Színház igazgatóságának címére — ám a megjelölt napon s időpontban csupán tizenegyen jelentek meg a Szakszervezetek Házának nagytermében! Ugyanez az arány tavaly még silányabb volt; 17—18 jelentkezőből akkor mindössze öten vizsgáztak!! Mit tagadjam: végigpillantva az idei tehetségvizsga létszámban gyér mezőnyén, nekem például Ferenczy Annával. Bugár Bélával, Lengyel Ferenccel, Várady Bélával és színházunk több más, ugyancsak kiváló szí-TEHETSÉGBŐL nészi erényeket csillogtató régi tagjával folytatott korábbi beszélgetéseim jutottak eszembe. Pályakezdésük körülményeit idézve sorra elújságolták: az ötvenes évek elején, azaz mind az Állami Faluszínház magyar együttesének, iViind a MATESZ létrejöttének éveiben alkalomról alkalomra kétszáznál is többen kérték felvételüket; az akkori vizsgabizottság közülük választotta ki azt a színházalapító közösséget alkotó néhány fiatalt, akiket ma a második világháború utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás úttörőiként tisztelünk. Persze, ez egy pillanatig sem jelenti azt, hogy aki ma kíván Thália szekerére lépve színjátszásunk szolgálatába szegődni, az talán kevésbé tehetséges, mint a korábbi színésznemzedék tagjai. Nem győzöm hangsúlyozni : nem a tehetséggel, hanem a választék bőségével, ennek keretében pedig egyesek kitartásával és a MATESZ iránti hűségével van baj. Ugyanakkor sietek papírra vetni, hogy az már íratlan szabály színházunkban, miszerint minden új jelentkezőnek előítéletek nélküli, előlegezett bizalom jár! A tehetségvizsga napjától, az első próbától minden új premierig ... • • • Időpont: 1984. június 27-e, reggel kilenc óra. Szülőszobák folyosóinak feszült légköre hasonlítható csak ahhoz, ami a komáromi Szakszervezetek Házának büféjében, pillanatokkal később a színpadra vezető szűk korridor hangulatában tapasztalható. Itt toporog, itt rágja a körmét az oroszkai (Pohronsky Ruskov) Zsitko Katalin, a tornaváraljai (Turnianske Podhradie) Kajó Lea, az udvardi (Dvory nad Zitavou) Szmolka Ilona, a zselizi (Zeliezovce) Mokos Attila, a kolonyi (Kolíriany) Kemény Erzsébet, a néhány hete még bratislavai gimnazistának számító Pócs Erzsébet, a gútai (Kolárovo) Bajcsi Lajos, a párkányi (Stúrovo) Gúlái Erika, a komáromi jelentkezők közül pedig Varga Bea, Leszkó Szilárd és Varga Mária. Végrel Nyílik az ajtó, és belép Takács Ernőd, a MATESZ igazgatója. Név szerint ismerteti a vizsgabizottság összetételét, utána pedig a felvételi anyagát ismétli el még egyszer. Elmondja hogy a maroknyi csapat, minden tagjától egy-két verset és dalocskát, ritmusgyakorlatot, néhány tánclépést, egy előre kidolgozott kis etűdöt és jó néhány színpadi szituáció megoldását kérik majd — természetesen a munkafénnyel megvilágított színpadon. A direktor azt kéri még, hogy a fiúk-lányok döntsék el egymás között a színre lépés sorrendjét, azután kellemes szereplést kívánva mindenkinek, máris becsukódik mögötte a rivalda duplaszárnyú ajtaja. Van aki leroskad az öltözők felé vezető lépcsők alsó fokainak egyikére, másvalaki kapkodva rágyújt. — Izgulsz? — kérdezem Gúlái Erikát. — Kicsit. — És mit vársz ettől a mai naptól? — Talán azt, hogy közelebbről is megismerjem azt a világot, amelyben majd élni fogok. — Ennyire biztos vagy abban, hogy felvesznek? — Ennyire. Szerintem, ha valaki döntött egy hivatás mellett, az legyen magabiztos és céltudatos. Nálam ez a két dolog stimmel. Ha mégsem sikerül a felvételi, akkor a kudarc okán majd ráérek aztán is tűnődni!... A „szinészpalánták" egymást követik a színpadon. Van, aki József Attila, van, aki Radnóti Miklós vagy Cselényi László versét mondja; másvalakinek — a versmondáson és hangpróbán túljutva — a „har-sog a har-sog a dob-per-gés-ben síp-szava, kürt szava ..." ritmusát kell lekopognia a zongorán. Zsitko Kati etűdfeladata — már a tehetségvizsga újabb körében —, hogy a néma leventeként viselkedő, szobormerev és mogorva Mokos Attilát szólásra, majd szerelmének viszonzására bírja; Bajcsi Lajosnak egy börtönből szabaduló férfi lelkiállapotát kell megjátszania, Leszkó Szilárdnak úgy kell halászás közben „titkon" levelet írnia, hogy valaki megzavarja" öt közben; egyvalakinek viszont a dermesztő zimankóvá fajuló hideg, illetve a nyári kánikulává fokozódó hőség öt-öt fokozatát kell megjátszania ... Délután van már a javából, amikorra ki-ki számot ad hangerejéről, mozgásművészetének, mesterségbeli tudásának fokáról, fantáziájának gazdagságáról, prózai és zenés játékra egyaránt alkalmas színészi rátermettségéről. Amikor az utolsó felvételiző is befejezte színpadi szereplését, a lányok közül fölkiált valaki: — Srácok, ez állati volt! Azt mondták, játsszam meg, hogy zuhanó repülőben ülök. •Higgyétek el, életemben nem utaztam még repülőben, hirtelen mégis akkora szorongás fogott el, mintha tényleg zuhantam volna a semmibe! A végén azt mondták, hogy elhitték nekem, amit csináltam. — És mondd, bólogattak közben? — Nem tudom... Én csak „zuhantam" ... • • • Vajon lemérhető-e valóban a színészet iránti hajlam egy ilyen tehetségvizsgán ? Erről már a vizsga után társalgók a MATESZ igazgatójával. — Az a cél — válaszolja Takács Ernőd —, hogy minél teljesebb képet kapjunk a jelentkezőről. Tehetség, gondolkodásmód, saját véleményformálás és a színészi mesterség eszközeinek dolgában egyaránt. — Mit tud minderről s mindebből a felvételiző önjelölt? — Általában keveset. A pálya igazi követelményeiről pedig a legtöbb jelentkezőnek csak halványan körvonalazott sejtelme van. Sokszor előfordul, hogy sokan a csinos alkatot, a jó megjelenést, a műkedvelő előadásokon elért sikereket amolyan östehetségként hajlamosak elkönyvelni magukban; holott a valóságban nemcsak a mozgáskultúrájuk áll alacsony színvonalon, hanem a beszédkészségük vagy a zenei alapképzettségük is hiányos. — Pótolhatók ezek a hiányok? — Pótolhatók és a meglévő készségek fejleszthetők, ha az általunk szerződést kapott színészjelölt valóban tehetség és jó értelemben véve fanatikus. Ha megvan benne az a szenvedélyes és csaknem elvakult hivatástudat, ami nélkül ezt a mesterséget megtanulni, ezt a pályát se meghódítani, se megtartani nem lehet. Mint ahogy az életben, a színpadon sincs lazítás! Nem titok: színházunknak az álmot a valósággal, a fegyelmet az akaraterővel ötvöző fiatalokra van szüksége. És hogy ki akadt fenn az idei tehetségvizsga rostáján? Azt pillanatnyilag még a riporter sem tudja. Egyvalami azonban mindenképpen biztos: az új évadban új arcoknak is tapsolhatunk majd a MATESZ mindkét társulatában. MIKLÓSI PÉTER Prandl Sándor felvételei 10
