A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-12-21 / 52. szám

Demján Zoltánnal — nemcsak hegymászásról

Emlékszel-e az első sikerekre és kudarcokra ?

Évek múltán is élnek-e benned a sok gyötrődéssel járó hegymászóélet diadalai és csalódásai?

Otthon, lakásod csöndes zugában újra meg újra átéled-e a Lhotse Shar és a Mount Everest csúcsán töltött percek boldogságát?

Néhány hónap híján harmincévesen mennyi hegymászói tűz van még a parázs alatt?

Mondjuk: régi mesékre emlékszel-e. él-e benned még a múlt?

— Bocsáss meg, hogy nyilvánosan is tegezlek, ám minek titkolni, hogy ha nem is játszópajtások, de mindenképpen gyermekkori ismerősök vagyunk. Azt a fotót, amit apukád készített rólam még alig ülni tudó, néhány hónapos koromban, mindmáig derűs emlékként őrzöm, de arra szintén emlékszem, hogy jzüleimmel jópárszor látogatóban is jártunk nálatok. Móát ■» -ebben a hangulatos lakásban trécselünk. Például arról: bratislavai sőt belvárosi srác létedre hogyan lettél hegymászó?

— Apám, anyám szentül eltökélték, hogy sohasem fognak erőszakkal terelni egy-egy

pálya, vagy a sport irányába. Magától jött... Még csak apró srác voltam, amikor már rendszeresen kirándulni jártunk, és apám halászni, vadászgatni is szeretett. Akkoriban még nemigen volt divat a kempingezés, mi mégis sátorral a hátunkon jártunk nyaranta szabadságra. Fokozatosan érdekelni kezdett a természet, megszerettem az erdőket, a hegyeket, azután pedig egyre magasabbra kívánkoztam. A hegymászáshoz, mint sporthoz, azonban csak prózai eszközökkel, jókora kerülőúton jutottam. Igazság szerint úgyszólván minden sporthoz eléggé ügyesnek tűntem. Termetre ha nem is csenevész, de

ZOUXÁN A CSÚCSON20