A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-21 / 52. szám
kissé sovány voltam, és mint minden kamasz, egy csöppnyit hiú. Azt akartam, hogy férfias alakom legyen, ne pipaszár lábam; s mert az egyéni sportokhoz vonzódtam, hát az evezést találtam a céljaimhoz legközelebb állónak. Edzésbe kezdtem, de egy idő múltán klubom evezési szakosztályát feloszlatták. Tizenhét-tizennyolc éves voltam, a legjobb korban ahhoz, hogy valaki komolyan foglalkozni kezdjen a hegymászással. — A többi sportot ajánlatos lényegesen korábban elkezdeni... v — Igen. Csakhogy a hegymászás az nemcsak erőnlét, rugalmasság, ügyesség, akarat, céltudatosság vagy kitartás dolga, hanem a felnőttes gondolkodásé is. A hegyekben, az eljegesedett szurdokokban vagy a csúcsokon a természet vastörvényei uralkodnak. A meredek lejtőkön, a hatvanöt foknál nagyobb dőlésszögű falakon, a gleccsereken való közlekedés, esetleg a repedésekben, hasadékokban történő harántolás már önmagában sem veszélytelen, ezért a fiatalos virtus eleve mellőzendő. A hegymászásban alapszabály, hogy bajtársi szellem és önzetlen segítség nélkül nincs csúcsra jutás; ám, az óriáshegyekben menteni mindenki csupán önmagát mentheti. — Mit jelent a versenyszerű hegymászás: milyen erőfeszítést, milyen eröösszpontosítást? — Nagyjából tizenkét éve foglalkozom a kisebb-nagyobb csúcsok megmászásával. Négy esztendei aktív edzés és a kezdeti hegymászósikerek után, 1977-ben kerültem be a szlovákiai válogatottba, majd egy évvel később az országos keretbe, időközben pedig már az edzői tanácsnak is tagja lettem. Mindez azonban — a szó lélektani értelmében — nem jelent számomra erőfeszítést. Mert ha alapjában véve nem lenne öröm számomra, nem csinálnám. Jelenti viszont azt, hogy az ember sportközpontú lesz. Mindig csak a hegymászásra gondol. Olykor még álmában is. A különösebb felkészülést, erőösszpontosítást igénylő időszakokban, tudat alatt, a hegymászáson kívül szinte minden csak másodlagos. — Ez a koncentráció szellemi vagy fizikai, avagy a kettő együtt? — Az alapozó és a formatartó időszakban elsősorban fizikai. Ez az időszak: a teljesítmény alapjainak, esetleges fokozásának lerakása. Ebben a periódusban elsősorban a mennyiség a fontos. Az előszobában talán észrevetted a bordásfalat; rengeteget dolgozom rajta. Kiváló erőnléti edzésnek tartom a futást is. Mindemellett persze a mászóiskola különböző fogásnemeit is állandóan gyakorolni kell. Ezt a Kis-Kárpátok sziklásabb részein, esetleg a Tátrában végzem. A többi sportnál ezt a formába hozás időszakának mondanák, mert a mászóedzéseken már erősen oda kell figyelni. Tudatosítom a mozdulatokat, és akár a borostyánkői vár szikláin is igyekszem úgy mászni, mintha a középhegységek, vagy netán az óriáshegységek csúcsainak közelében járnék. A jó erőnlét biztosabbá teszi a hegymászók mozgását, növeli az önbizalmukat, segít abban, hogy ki-ki higgadtan tudjon határozni a legváratlanabbul adódó helyzetekben. Például akkor, ha valakinél hegyibetegség lép föl. — Hegyibetegség? A laikus számára ismeretlen fogalom ... — Alattomos tünet, és egy pillanatig sem szabad lefitymálni. Felfelé haladás közben jobbára közönyösség, kedvetlenség, rosszullét formájában lép föl, mert a szervezet az egyre ritkuló levegőben egyre nehezebben tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A megfelelő erőnlét s az ezzel párosuló egészséges önbizalom segíti a leküzdését; indokolt esetben viszont hozzásegít ahhoz, hogy az illető józanul fölmérje _________________________ „Útban" a Lhotse Sharra A Himalája, a 8 OOO-es csúcsok zónája Családi kirándulás a bratislavai Zergehegyen maradék erejét és adott esetben — akár egy karnyújtásnyira a csúcstól — visszaforduljon ... — Ezt tartják a többi sportban vereségnek? — Vereség? A hegymászásban nincs ilyesmi. A csúcsra jutás mindig győzelmet jelent, a józan ész diktálta visszafordulás viszont főhajtást a természet erejének hatalma előtt. — Nyilvánvaló, hogy a „csúcsra járás" együttesen jelent szellemi és fizikai terhet. Mi a fő indítékod, miért vállalod? — A szabad ég alatti táborokat, a hasadékokat, hópárkányokat járva nemegyszer voltam már bonyolult helyzetben, s ilyen szituációkban valóban föl-fölötlik az emberben, hogy épségben megúszva a veszélyt talán egyszer és mindenkorra abbahagyja. A hegymászó azonban mindig önmagával versenyez! Ezért előbb-utóbb felülkerekedik benne az akaraterő, ami átsegíti a holtponton. Véleményem szerint valamit jól csinálni, ráadásul olyasmiben nyújthatni a maximumot, amit az ember szeret, ez része az önmegvalósításnak meg a boldogságnak is. — Tényleg, a boldogság ... Nős vagy és két gyermek apja. A hegymászás összeegyeztethető a családi élettel? — A feleségem már hegymászóként ismert meg, úgyhogy zokszó nélkül vállalja mindazt a többletmunkát, ami az én gyakori távollétem miatt a nyakába szakad. Hiszed vagy nem, nekem viszont a legmeredekebb lejtőkön vagy a sziklafalak oldalában erőt és biztonságérzetet ad, hogy otthon vár a családom, hogy van kiért óvatosnak és megfontoltnak lennem. Tudat alatt érzem, hogy szurkolnak értem. — Ha külföldön jársz, mit szoktál vásárolni? — A hegymászás nem tartozik a kiemelt sportok közé, úgyhogy ez már önmagában is meghatározza a vásárlási lehetőségeinket. De ellenkező esetben sem szórnám pazarnál pazarabb ajándékokra a pénzt. Általában az adott országra jellemző, apróbb holmik vételére törekszem. No és a két gyereknek persze játékot hozok. — Van amit különösen szívesen megnézel külföldön? — Mindent, ami érdekes. Különösen azonban az emberekkel szeretek ismerkedni. Ez már nem hegyi, hanem hegymászóbetegség, hiszen ebben a sportban a jó emberi kapcsolatoknak, á barátságnak és a bajtársiasságnak megfizethetetlen értékük van. A hegymászáshoz rátermett mászótárs és jóbarát szükségeltetik. — Egy-egy csúcs megostromlása feszültséget is jelent? Tudsz-e például előző éjszaka aludni a hegy oldalába ékelt magaslati táborok valamelyikében ? — Az ostrom felelősséget jelent. Nyugodt lelkiismeret kell hozzá, és az a tudat, hogy a felkészülés és a csúcsra törekvés során én mindent megtettem, ami rajtam állt. Ha mindenre megnyugtató választ tudok adni, és az időjárás is úgy akarja, akkor tudok aludni. — És amikor az utolsó magaslati táborból elindulsz a csúcs felé, akkor mit érzel? — Hogy felelős vagyok a társaimért, de végső soron mindig és mindenben csak magamra számíthatok. A csúcsok közelében nagyon magányosnak, magárautaltnak érzi magát az ember. Persze, mindez azonban csak másodlagosan van jelen a tudatában, hiszen minden kézmozdulatnál vagy a legapróbb lépésnél is a másodpercnek éppen arra a töredékére koncentrál. — Mit éreztél, amikor tavasszal fenn álltái a Lhotse Sharon; október 15-én, 15 óra 15 perckor pedig a Mount Everesten? — A 8 400 méteres Lhotse Sharon örömet. Örültem, hogy följutottam a Himalája nyolcezres zónájába tartozó csúcsok egyikére. Fél évvel később, az Everesten, életemben először a beteljesülést!... Éreztem, hogy följebb már nincs, már csak tovább van ... És rögtön a visszaúton, nehezebbnél nehezebb helyzetekbe sodródva, azt tapasztaltam, hogy ez a tovább többnyire bizony veszélyesebb meg fárasztóbb, mint a beteljesülést ígérő csúcsra jutás. — Áprilisban leszel harminc, tőled már is, még is megkérdezhetem: a hegymászást nem tartod-e túl kemény sportnak a mai felfogású fiataloknak? — Tény és való, hogy a mai kamaszok, a mai tizenévesek kevesebbel is szívesen beérik. Egyetlen valamirevaló hegymászóból, így belőlem sem lett volna soha semmi, ha csak azt nézzük, ami á felszín. A hegymászás részint mint életszemlélet, részint mint sport remek iskolapéldája annak, hogy meg kell tanulni felnőni az akaraterőt edző gyötrődéshez, hogy a civil jólétben lubickolva nem szabad mindig a dolgok könnyebbik oldalát keresni. — Ez utóbbin rendszeres testmozgást, edzést értesz? — Például. Mert attól a tévedéstől szeretnék megóvni mindenkit, hogy a hegygerincek, a sziklák, a csúcsok meghódítása pusztán szórakozás. — Kedvenc időtöltésed összefügg a foglalkozásoddal is? — A hegymászók gyakran végeznek a földtani és a környezetvédelmi kutatáshoz kapcsolódó feladatokat. Főiskolai végzettségemet tekintve geológus vagyok, és korábbi munkahelyemen közvetlenül környezetvédelmi kérdésekkel foglalkoztam. — Milyennek ítéled meg eddigi pályafutásodat? — Érthető, hogy az idei esztendő teljesítményei alapján boldog vagyok. A múltban azonban sokszor éreztem már keserűséget, mert nekem, vagy a társaimnak nem sikerült a kitűzött cél elérése. Lelkifurdalást viszont, szerencsére, még sohasem kellett éreznem amiatt, hogy az előkészületek alatt valamit nem tettem meg. Talán ezért is bízom még magamban. — A Mount Everest csúcsán állva hagytál-e magad után valami jelet? — Két másik társammal együtt nemzeti színű zászlókat és békegalambot helyeztünk el a világ tetejét jelentő 8 848 méteres magasságban. Az életnek csak békében van értelme, csak így van folytatása. MIKLÓSI PÉTER Dómján Zoltán (2) és Gyökeres György felvételei 21
