A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-21 / 52. szám
Ki mit gyűjt? RÉGI, DIVATOS, FURCSA GYŰJTEMÉNYEK Amint már többször leírtuk: a gyűjtési terület szinte kimeríthetetlen. Éwégére egy csokor a maga idejében még mulatságosnak ható gyűjtési kuriózumot mutatunk be a népszerű szerzőpáros Berko—Fehér: Ki mit gyűjt? című könyve alapján. Hivatkoznak Krúdy Gyulára, aki Sakk című novelláját egy gyűjtögetővei indítja: „Ha jól emlékszem, az volt a bolondsága az öreg Budnokynak, hogy gyűjtött. No hiszen, gyűjtő volt más is a vidékünkön, némelyik tajtékpipákat, ócska fegyvereket... a császászállási öreg gróf pláne csak sarkantyúkat gyűjtött. Egy nagy ház megtelt sarkantyúval, mire meghalt. Az öreg Budnoky komoly gyűjtő volt. Képeket gyűjtött. Csakhogy azok a képek nem olyanok voltak, amilyeneket a képtárakban, múzeumokban látni. Budnoky csak olyan képeket vásárolt, amely képek valamely pikáns dolgot ábrázoltak..." Ki emlékszik ma már a szobafüstölőre, a potpourrira — a légfrissítő ősére ? Egy lábakon álló urna volt a 16— JÓ UTAZÁST! Jövőre különös jubileumom lesz: Harmincéves évfordulóját ünneplem majd annak, hogy először ültem fel kíséret nélkül a városi autóbuszra, akkor kezdtem ugyanis középiskolába járni. Ha évfordulóról emlékezünk meg, mindig felidézzük a múltat, a kezdetet. Hadd tegyek most én is így! Annak idején bátran ugráltunk a mozgó autóbuszra, villamosra, aminek akkor még nem volt csukott ajtaja, meg nem is száguldoztak úgy a járművek, mint manapság. Természetesen sokkal kevesebb volt az autó. a tömegközlekedési eszköz, nem épültek fel még a lakótelepek. Ligetfaluból például egyetlen autóbusz, a P-jelzésü, és egyetlen villamos — a hatos — járt be a városba. Az autóbusz percenként közlekedett, így sohasem volt tolakodás. Pár év múlva azt a járatot felváltotta aztán a 25-ös, majd a 38-as és a 26-os autóbusz. Később, a hetvenes években, mikor az első lakóházak építését megkezdték Károlyfalun és az új lakók már beköltöztek, csak egyetlen autóbusz, a 20-as közlekedett. Bizony, ez az egy autóbusz nagyon kevés volt! A belvárosba igyekvők nap mint nap tolakodtak, elégedetlenkedtek. Szerencsére mire elkészült a többi lakótelep, javult a közlekedés. Ma már a város minden pontjáról aránylag rövid időn -belül megközelíthető a belváros. Több mint egy éve az alagút a villamos-közlekedést szolgálja, és a távlati 17. században, dús fantáziával, leleményes formákban készítették. Gyűjtése már rég kiment a divatból, akárcsak a fütyülőpálcáké, amelyet a 18. században a színházban használtak, ezzel fütyülték ki a színészeket, ha nem tetszett az előadás. Nagy divat volt a pipagyüjtés, voltak olyanok akik egész vagyonukat pipavásárlásra pazarolták. A 19. századi franciák szenvedélyesen keresték a névjegyeket, a különféle játékkártyákat, számla- és levélfejeket sőt a gyászjelentéseket is. Divat volt az étlapok gyűjtése, ugyanis a korabeli étlapok művészeti kivitele még a nemgyűjtők figyelmét is felkeltette és néha „elemeitek" az asztalról egyet-egyet emlékbe! Ma inkább a söröskancsóalátéttel teszik ugyanezt. tervekben szerepel a gyorsvasút megépítése, ami valószínűleg összeköti majd a legtávolabb eső lakótelepeket is. Ha már a közlekedésről írok, nem hagyhatom ki a buszvezetőket, a régi kalauzokat sem. Azt hiszem, hogy reggel, amikor felszállónk az autóbuszra, nem mindegy, hogy a sofőr milyen benyomást kelt bennünk. Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt volt egy kalauz, aki mindig tájékoztatta az utasokat az állomások nevéről, sőt mondott egy-két mondatot, jellemzőt a helyre, ahol megállt a villamos. Humoros formában ismertette a kávéházakat, vendéglőket, hol főznek jól és olcsón. Ilyenkor az utas mindig felvidult, a villamosban jókedv uralkodott. Persze vannak sofőrök, akik egyáltalán nem barátságosak, sőt már olyan esetnek is a tanúja voltam, amikor egy idős asszony sietett a villamosra, s a vezető az utolsó pillanatban, éppen a néni orra előtt bezárta az ajtót, s kárörvendő mosollyal hagyta el a megállót. Az ilyen emberek rontják a többi busz- és villamosvezető hírnevét. Miért írtam le mindezt? Mert visszaemlékezve az eltelt harminc évre, szeretném remélni, hogy a jövőben egyre inkább javul majd a városi közlekedés, nemcsak azáltal, hogy újabb járatok indulnak, hanem olyan busz- és villamosvezetők is nevelődnek, akik tudatosítják, hogy embereket szállítanak. Nekünk utasoknak pedig jó utazást kívánok. PLOCZEKNÉ M. ERZSÉBET Emberi sorsok KÜLÖN IS, EGYÜTT IS (Folytatás lapunk 50. számából) ... Az a másik, akivel együtt élünk. Szerelem, örömök, szokások. Egy idő múltán esetleg csalások, hazugságok, szerencsés esetben békülés. Közben féltékenység, viták, unalom. Utána egy harmadik; vagy éppenséggel a hiánya. Azután egy szép napon nem megy tovább. Gyűlölet, gyerek, osztozkodás, lakás. Csömör és nosztalgia. Válás. Mihez kezdünk utána — egyedül? K. Tibor üzemmérnök, felesége technikus, mindketten a textilszakmában dolgoznak. Egy kisfiúk van. A feleség: — Szerelemből házasodtunk össze. Eleinte albérletben laktunk, dolgoztunk, tanultunk, megszületett a kisfiúnk. így jutottunk túl a legnehezebb éveken. Hétéves házasok voltunk, amikor ezt a szép lakást megkaptuk. Egy évre rá elkezdődtek a viták, főképpen azért, mert nem futotta mindenre. Ő számon kérte, hová lett a pénz; sokat veszekedtünk, előfordult, hogy napokig nem beszéltünk. Mire jó körülmények közé kerültünk, mintha elfogyott volna a szeretet. Lassacskán kiderült, hogy a több évi házasság ellenére sem ismerjük egymást eléggé. Én nem figyeltem eléggé arra, mennyire érzékeny, ö viszont nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy nekem nem elég, ha csupán példás feleség és háziasszony vagyok. Szinte bármiről esett szó, csak vita, harag lehetett a vége. Én mondtam, hogy így nem megy, váljunk el. Azt a házasságot már úgy nem lehetett folytatni... A férj: — Az albérletben töltött évek, utána a gyerek betegsége megviselt minket, csak mi erre nem figyeltünk. Az érzelmekkel is törődni kellett volna, nemcsak azzal, hogy mit veszünk, vagy mit nem ... Meglepődtem amikor a válást indítványozta, de nem könyörögtem. Elintéztük sorra a gyakorlati dolgokat. s látszólag nem változott semmi. Az egyik szobát én laktam, a másikat ő a gyerekkel. A részleteket felváltva fizettük, mindenki a saját keresetéből gazdálkodott. Megfogadtam, hogy megállók egyedül is a lábamon. Levelező hallgatóként főiskolát kezdtem, dolgoztam, elfoglaltam magam. A feleség: — Egy idő után munkahelyet változtattam, a szomszédos járás székhelyére kerültem. Ott lakást is kaptam, úgyhogy a gyereket is magammal vittem. Új munkatársnőim kedvenc témája volt, vajon nem akarok-e férjhez menni?... Mindig ugyanazt válaszoltam: hozzá szerelemből mentem, mégis elromlott a házasságunk, hogyan lett volna akkor mással?! A férj: — Neki könnyebb volt, mellette volt a gyerek. Én egyedül maradtam. És négy év azért nagy idő... Volt kapcsolatom, de házasságra nem gondoltam ... Nagyon hiányoztak, de ő büszke volt, én meg nem akartam megalázkodni. A feleség: — Nekünk is hiányzott. A távolság meg az idő segített. Sok mindent másképp láttam ... és egy idő után kibékültünk. Ma már elfogadja, hogy lehetnek saját elképzeléseim, saját ötleteim is, apróságokon nem vitázunk. Én is megértőbb lettem. Nincsenek dédelgetett sérelmeink, ha valami nem tetszik, leülünk, tisztázzuk. A férj: — Azt a házasságot valóban nehéz lett volna folytatni, de a válás talán elkerülhető lett volna. A legrosszabb és a leghoszszabb azonban a külön töltött négy év volt. Mindkettőjüknek. Sőt! A gyerekkel együtt mindhármuknak. §§§ Szőke, tizenegy éves, csinos kislány. És már újra jókedvű is. — Szüleim két évvel ezelőtt, éppen karácsonykor váltak el egymástól. Az nagyon rossz volt számomra, többször sírtam. Volt veszekedés, ütés is, végül aztán apu elköltözött tőlünk. Akik mellettünk laknak, azoknak éppen akkoriban született kisbabájuk. Mintha a testvérkém lenne, olyan sokat játszom azzal a csöppséggel. Most már azért nekem is jobb, mert többet törődnek velem. Apu is többször eljön hozzánk, előfordul, hogy virágot is hoz. — Szeretnéd, ha újból összeházasodnának? — Arra nem gondolok. Olyan csak a mesében van. Nemcsak a mesében: a kislány szülei az új esztendő legelején — első házasságkötésüknél sokkal csöndesebb körülmények között — újraházasodnak az N.-i házasságkötő teremben. §§§ Orvosnő, most negyvenéves. Egyetemista volt, amikor összeismerkedett első férjével. A fiú munkája sok utazgatással járt, úgyhogy sokat leveleztek, de ritkábban találkoztak, kevesebbet beszélgettek. A doktornő ma úgy látja: ez volt az alapvető baj. Ő elvégezte az egyetemet és máris házasságot kötöttek. — Valójában egész más ember volt, mint amilyennek elképzeltem. Zárkózott volt és mogorva, nem érdekelte, ami engem foglalkoztatott. Kisvárosban éltünk, dolgoztunk, jöttek a gyerekek s én reménykedtem, hátha megváltozik a kapcsolatunk. Sajnos, nem változott, így társas magányban éltem évekig. Melegségre, gyöngédségre vágytam, de hiába. Kértem öt, hogy próbáljon megváltozni, de hiába. Amikor viszont eldöntöttem, hogy válók, hirtelen szinte őrjöngeni kezdett, könyörgött, mintha évek óta elfojtott indulatai robbantak volna ki. Amikor visszavontam ■szándékomat, minden ismét a régi lett, úgyhogy valamivel később ugyan, de mégis elváltunk. A bontóper lezajlása után a férfi elköltözik. Volt feleségének minden energiáját eleinte a hivatása köti le, de azután rádöbben, hogy társaság, baráti kör nélkül a korábbinál is sivárabb az élete. — Miért kellett volna egyedül maradnom? Megismertem egy embert, nagyon tetszett. Derűs volt, barátságos, tele tervvel és jóindulattal. Úgy tűnt, mintha régóta ismernénk egymást. Egymásba szerettünk, és minden olyan természetesnek, egyszerűnek látszott. Összeköltöztünk, hoztuk az első házasságból származó gyerekeket... Amire nem gondoltak: ahány gyerek, anynyiféle jellem, szokás, esetleges feszültség vagy féltékenység. Mindez kikezdheti a legnagyobb szerelmet is. Házasságuk három évig tartott, tovább nem tudták összetartani a két családot. Ma válás után vannak, de ők ketten továbbra sem közömbösek egymás számára. Érzik, tudják: felemás így ez a helyzet, ám szükségük van egymásra. §§8 Hogy mi van válás után ? Lehet, hogy végül egyedül maradunk. De mindenképpen próbálkozunk, hiszen senki sem szereti az egész életen át tartó magányt. Tehát újrakezdünk, ki jobban, ki esetleg rosszabbul. Mit tehetnénk? Külön is, együtt is, mindenképpen szükségünk van egymásra. 19
