A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-20 / 30. szám
-PÁRBESZÉDJúlius elsején múlt kereken húsz éve. hogy Dunaszerdahelyen létrejött a Csallóközi Múzeum. Igaz, időközben kialakult jó körülményeihez viszonyítva munkáját akkoriban — működési feltételek s műszaki felszerelés dolgában — sokkal szerényebb keretek között kezdte meg; ám tudományos, anyag gyűjtő és rendszerező, illetve ismeretterjesz tő tevékenységét már az indulás időszaké ban is világos célkitűzések s egységes tartalmi koncepció jellemezte. A fennállásának huszadik évfordulójára emlékező Csallóközi Múzeum munkájáról dr. Mag Gyulával beszélgetünk, aki 1976 óta látja el ezt a munkakört. — Hogyan jött létre a dunaszerdahelyi múzeum ? — Nem titok, hogy járásunkban a múzeumi tevékenységnek nincs különösebben gazdag, esetleg nemzetközi viszonylatban is mérhető hagyománya. Az ilyen irányú első kezdeményezések csak a húszas évek elején voltak tapasztalhatóak, de már az akkori múzeumpártolók becsületére váljék, hogy ők is egy olyan intézmény létrehozását szorgalmazták, amely elsősorban a csallóközi ember életét, szokásait és történelmi múltját akarta bemutatni. A rengeteg kilincselés eredményeképpen 1927-ben Somorján megalakult a mai Csallóközi Múzeum név- és jogelődje. A kapunyitást megelőző gyűjtést, illetve a gyorsan szaporodó anyag rendszerezését egy sokoldalú műveltséggel bíró helyi tanárember: Khín Antal irányította, aki főképpen halászati, régészeti, néprajzi, természettudományi és történelmi szakterületekre összpontosította figyelmét. Kitartásának. céltudatosságának köszönhetően a somorjai múzeumban nemcsak különböző tematikájú kiállítások váltogatták egymást, hanem a komoly visszhangot keltő tudományos-ismeretterjesztő előadások egész sora is elhangzott itt. Részint erre a hagyományra építve, részint Antal András, Nyári Ferenc, Marczell Béla és Hodossy Dezső sokéves kezdeményezéseit méltatva döntöttek úgy a hatvanas évek elején a dunaszerdahelyi járási párt- és közigazgatási szervek, hogy a járásszékhelyen létrehozzák az egykori Csallóközi Múzeum újszerű feladatokat ellátó, a tudomány népszerűsítésének és a művelődésügy gazdagításának szocialista elveit követő utódját. Megkezdődött hát az ezzel kapcsolatos szervezett anyaggyűjtés, 1964 nyarán a jnb tanácsa pedig jóváhagyta az új múzeum létesítésének tervét. Az intézmény igazgatója Marczell Béla lett, a felgyülemlett muzeális tárgyak hosszú esztendőkre szóló provizóriumként a manapság már csak emlékként ismert Fehér kastély három helyiségében nyertek elhelyezést. — Miképpen foglalható össze a szerdahelyi múzeum két évtizednyi munkássága ? — Az első időszakban a garmadával jelentkező problémák sokasága tette szinte lehetetlenné a mindennapi munka folyamatosságát; a második évtizedben viszont, a menet közben adódó természetes gondok mellett, már bőven fémjelzi öröm és siker is többirányú törekvéseinket. — Mi az oka, hogy ennyire elhatárolhatóan különbözik egymástól a Csallóközi Múzeum működésének két szakasza ? — A feltételek különbözősége. A beomlás örökös veszélyével fenyegető Fehér kastélyban ugyanis legföljebb csak összezsúfolni lehetett a múzeum egyre bővülő anyagát, de Dr. Mag Gyulával, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múzeum igazgatójával • két évtizednyi munka eredményeiről és tapasztalatairól, a kutatási részterületek bővüléséről • 8000 éves tölgyekről s arról, mit láthatunk most a Csallóközi Múzeumban • a múzeum képzőművészeti tárlatairól, klubtevékenységről és közművelődési feladatokról • arról, vajon az űrrakéták korában érdemes-e, mondjuk, őstulok leletek után kutatni kiállítások rendezésére ezekben a termekben gondolni sem lehetett. Múzeumunk dolgozói azokban az években jobbára csak gyűjtéssel, rendszerezéssel, konzerválással és a kihelyezett tárlatok anyagának összeállításával foglalkozhattak. Ilyen típusú kiállításunk volt például „A Csallóköz a régiségek tükrében", ahol a néprajzi és régészeti anyagon kívül munkásmozgalmi dokumentumokat is bemutattunk. Ezt a kiállítást 1967 őszének két hónapja alatt 3000 ember tekintette meg. A Csallóközi Múzeum eredményes tevékenységét biztosító feltételek tekintetében csupán 1970-ben állt be gyökeres változás, amikor is a jnb erre vonatkozó rendelete alapján mi kaptuk meg Dunaszerdahely legértékesebb műemlékének számító Sárga kastélyt. A beköltözést megelőző nagyjavítást követően, lassacskán sor kerülhetett a különböző tárgyú gyűjtemények fokozatos átszállítására, önálló tárlati termek és irodahelyiségek berendezésére. Tizenkét évvel ezelőtt, egy nagyszabású néprajzi kiállítással nyitotta meg új és végleges otthonának kapuit a Csallóközi Múzeum. — Mit érez újszerű és fontos tapasztalatnak a múzeum tevékenységében ? — Talán azt, hogy az itt dolgozó szakemberek szívóssága, e kis közösség munkájának folyamatossága meghozta a várt eredményt. A legelső expozíció megnyitásától 1983 decemberéig összesen tizennyolc állandó jellegű kiállítást rendeztünk a néprajz, népi építészet, népviselet, továbbá a mezőgazdasági, földmegmunkálási, illetve a háztartási eszközök, az aranymosás, az ipar fejlődése, a céhes emlékek, a párt és a munkásmozgalom története, a csallóközi árvizek, vagy akár a kenderfeldolgozás területéről — hű és átfogó képet nyújtva az itt élő lakosság életéről. 1982 júniusa óta múzeumunk hatáskörébe tartozik a somorjai Városi Honismereti Ház, ahol mintegy félezer négyzetméternyi kiállítási területen e városka középkori okleveles emlékeivel, munkásmozgalmi hagyományaival, a földművelés legkülönbözőbb eszközeivel és Somorja fejlődését szemléltető dokumentumokkal ismerkedhet meg a látogató. Ugyancsak a mi módszertani irányításunk alatt fejti ki tevékenységét a nagymegyeri tájház. Ez a nádfedeles épület eredeti berendezésével hűen tükrözi a csallóközi parasztember szegényes életét. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy múzeumunk a Sárga kastély földszinti termeiben 1975 óta a járási képtár szerepét is betölti. A képzőművészet témakörében eddig mintegy hatvan kiállítást nyitottunk már meg, s az elmúlt évek során a rendszeres tártatlátogatók népes tábora is kialakult. — Vannak újabb kutatási programok ? — Ebben az esztendőben, januárban, például tapasztalt biológussal bővült munkatársi gárdánk. Várható ugyanis, hogy a dunai vízlépcsőrendszer építése kapcsán óriási változáson megy majd át járásunk növóny- és állatvilága. Sürgős és fontos feladatnak tűnt hát fel, hogy gyűjteni, szakszerűen rendszerezni kezdjük a Csallóköz flóráját s faunáját. — Biztosítottak a munka személyi feltételei? — A Csallóközi Múzeumnak összesen tizenhat alkalmazottja van, de ebbe már a könyvelőt és magamat is bele kell számítani. Szerteágazó munkánk valamennyi részterületét azonban így is önálló munkaköri leírással rendelkező szakember látja el, így régész, történész, néprajzos, művészettörténész egyaránt található körünkben. — Van-e önálló könyvtára a múzeumnak ? — Természetesen igen, enélkül elképzelhetetlen lenne dolgoznunk! Köteteink száma folyamatosan gyarapszik, pillanatnyilag mintegy ötezer könyvünk van. Ennek keretében van alapkönyvtárunk, s ezen kívül az önálló szakterületeken tevékenykedő munkatársaknak külön-külön kézikönyvtár áll a rendelkezésükre. — Milyennek mondható a látogatottság? — Az utóbbi esztendőkben örvendetesen emelkedőnek. A hetvenes évek derekán öthatezer ember jelentette az évi nézőszámot, a hetvenes-nyolcvanas évek határán ez a szám megduplázódott, jelenleg pedig az évi látogatottság meghaladja a húszezer főt is! Igaz, ebben szerepe van annak is, hogy a somorjai kihelyezett részleg látogatottságát szintén a saját statisztikánkban mutatjuk ki, de egyre többen érdeklődnek az időszaki képzőművészeti tárlatok iránt. — Ennek tudatában joggal vetődik fel a kérdés: vajon közművelődési feladatokat is ellát-e a Csallóközi Múzeum ? — Igen, méghozzá nagyon széles körben. Szakembereink, az intézmény megalakulásától kezdve, gazdag előadói és publikációs tevékenységet fejtenek ki. Ma már aligha akad olyan község, iskola vagy üzem a dunaszerdahelyi járásban, ahol munkatársaink ne tartottak volna előadást e környék munkásmozgalmi hagyományairól, a Csallóköz múltjáról, népszokásairól, a népi építészet emlékeiről. Főképpen a fiatalokra összpontosítva figyelmünket 1981-ben megalakítottuk a Múzeumbarátok Körét, amelynek tagsága állandóan gyarapszik. Évente négyszer változatos tartalommal igyekszünk megjelentetni a Múzeumi Híradót, a Sárga kastély alagsori termeit tavaly pedig klubéletre, vetítéssel egybekötött tudományos előadások megtartására alkalmas helyiséggé alakítottuk át. Mindezt számokban, adatszerűén is ki lehetne mutatni, de sokkal lényegesebbnek érzem azt a felismerést, hogy múzeumunknak egyre növekvő tekintélye van mind a helybeli lakosság, mind a járásunkon átutazók körében. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a tanítóság vagy az iskolák tanulói, de a különböző intézmények dolgozói is már számos megőrzésre érdemes leletre hívták fel figyelmünket. — Ez azt jelenti, hogy még jelenleg is gyarapszik a múzeum raktári készlete? — Évente több tízezer koronát költünk újabb meg újabb muzeális tárgyak vásárlására. Szinte hihetetlen, hogy rohanó világunkban is még mennyi társadalmilag, történelmileg, vagy egyszerűen „csak" emberileg értékes tárgyra lehet bukkanni a vidéki házak padlásain és pincéiben... Persze, néha a véletlen is ’hozzásegít bennünket egy-egy újabb múzeumi trófea birtokbavételéhez. Az imént említett vízlépcsőrendszer építői például 1982 őszén érdekes, tájainkon amolyan kisebb szenzációnak számító leletre hívták fel a figyelmünket. Az építési munkálatok során tíz méter mélységből 14 darab tölgyfa-törzs került a felszínre, melyeknek leghosszabbja meghaladja a húsz métert. A megfelelő szakvizsgálat eredménye kimutatta, hogy körülbelül 8000 éves leletekről van szó! Somorja közelében, ugyancsak a dunai kavicsból, öt méter hosszú, egyetlen fatörzsből kifaragott csónak is került a múzeum tulajdonába a közelmúltban. Néhány hónapja viszont az alistáli tőzegtelep dolgozói hívtak bennünket helyszínelésre, mert négy méter mélységben — mint kiderült — tízezer éves őstulokcsontokra találtak. — Bödönhajó, őstulok az űrhajózás korában?... Egy kicsit irreális, anakronisztikus párosításnak tűnik mindez... — Az űrkutatás a jövő távlatait vetíti elénk. A mi feladatunk viszont az, hogy a szocialista művelődéspolitikai célkitűzéseknek megfelelően minél szélesebb látószögben hagyjunk magunk után jelet eleinkről és rólunk; ismerjük meg a múltat és annak haladó hagyományait, de szemléltessük egyben a jelent is. MIKLÓSI PÉTER 11
