A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-14 / 51. szám
Képes krónika Viliam Salgoviő, a SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZIMT elnöke, a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagja 1919. december 12-én született Ruíindolban. A munkásmozgalom jeles harcosa. Elkötelezett kiállásáért, a nemzeti felszabadító harcokban szerzett érdemeiért és sokéves politikai és közéleti tevékenységéért több párt- és állami kitüntetéssel jutalmazták. BARÁTI MUNKALÁTOGATÁS BUDAPESTEN Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök november 27-én Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának meghívására baráti munkalátogatást tett Budapesten.'Gustáv Husák és Kádár János megelégedéssel állapították meg, hogy a kölcsönös csehszlovák—magyar kapcsolatok eredményesen fejlődnek. Képünk Gustáv Husák és Kádár János búcsúzásán készült. A MOLDOVAI SZSZK BEMUTATKOZIK A csehszlovák—szovjet barátság hónapja alkalmából hazánkba látogatott a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság küldöttsége, amelyet Bratislavában fogadott Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára is. 1984. november 21-én nyűt meg a szlovák fővárosban a Moldovai SZSZK-t bemutató kiállítás. A megnyitón magasrangú vendégek is megjelentek, közöttük Ludovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Jurij Kandalov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja is. (Képünkön — fotó: Prandl S.) VÉGSŐ BÚCSÚ PAVEL TONHAUZER ELVTÁRSTÓL Meghalt Pavel Tonhauzer, a Szlovák Nemzeti Front KB Elnökségének tagja, a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségének vezetőségi tagja, a Klement Gottwald Érdemrend. a Köztársasági Érdemrend, a Győzelmes Február Érdemrend, a Munka Érdemrend, a Vörös Csillag Érdemrend, valamint más csehszlovák és külföldi kitüntetések tulajdonosa. A Szlovák Filharmónia hangversenytermében elhelyezett ravatalnál Szlovákia politikai és közéleti személyiségei, valamint a népi milícia tagjai álltak őrséget. Felvételünkön: Pavel Tonhauzer ravatalánál Jozef Lenárt és Peter Colotka áll díszőrséget (A CSTK bel- és külföldi képszolgálata) LEGYÜNK DERÜLÁTÓK Lassan ismét vége egy évnek. S ha visszatekintünk az 1984-es esztendő elmúlt hónapjaira. azt látjuk, hogy a nemzetközi életben a feszültség nemhogy csökkent, hanem inkább növekedett. Sokan felteszik mostanában a kérdést: vajon 1985 milyen távlatot fgór? Legyünk optimisták. Higgyünk abban, hogy 1985 a nemzetközi élet területén javulást enyhülést hoz. Az tény, hogy a nemzetközi élet eseményei 1984-ben úgy alakultak, ahogy vártuk és ahogy szerettük volna. Az imperializmus rendkívül veszélyes háborús gócokat teremtett és szít szerte a világban. A jelenlegi amerikai kormányzat nyíltan militarista politikát folytat és intézkedéseivel akadályozza. hogy létrejöjjön a fegyverek korlátozásáról szóló párbeszéd. Az Egyesült Államok szándékosan ássa alá a nukleáris fegyverzetek korlátozásának és csökkentésének folyamatát, és meghiúsította a tárgyalásokat mind a hadászati fegyverzetek, mind az európai nukleáris fegyverzetek kérdésében. Az sem kedvező jelenség, hogy egyre újabb programokat dolgoz ki a nukleáris fegyverek létrehozására és hadrendbe állítására. S az Egyesült Államok 1984-ben más kérdésben is akadályozta az előrehaladást. A Szovjetunió például már évek óta egy olyan megállapodás elérésére törekszik, amely megakadályozná, hogy a fegyverkezési hajsza a világűrre is kiterjedjen. Reagan amerikai elnök azonban nemrégen hivatalosan is kijelentette, hogy az amerikai kormányzat megkezdi a világűrben fegyverkezés széleskörű programját és állítólag ..az ellenőrzés nehézségei" miatt nem szándékszik a Szovjetunióval az űrfegyverkezést megakadályozó szerződést kötni. Az említett kinyilatkoztatásokat az Amerikai Egyesült Államok elnöke azonban a választások előtt tette. Most. hogy újra megválasztották elnöknek, alighanem józanabbuL reálisabban ítéli majd meg a nemzetközi helyzetet. és ő is elgondolkozik azon. hogy miként tovább, hogy az emberiségnek az életet vagy a halált szánja-e. A politikai légkört az elmúlt hónapokban nemcsak az imperializmus katonai aktivitása zavarta meg. hanem az Egyesült Államok néhány vezetőjének több politikai megnyilatkozása is. amelyekben a jaltai és a potsdami értekezlet kapcsán megkérdőjelezték Európa háború utáni elrendezését. Ma azonban 1984-et és nem 1938-at írunk. Ezzel kapcsolatosan nagyon találóan mondta Jan Fojtík elvtárs. a l\lagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából elhangzott ünnepi beszédében: „Ma már senki sem idézhet elő új Münchent " A derűlátás hangja csendül ki a Gustáv Husák elvtárs ez évi november 27-én Magyarországon tett látogatása alkalmából kiadott közleményből is. amely egyebek között leszögezte: „a nemzetközi helyzet veszélyes alakulását az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének tiszteletben tartása mellett meg lehet állítani." Gustáv Husák és Kádár János üdvözölte a Szovjetunió és az USA külügyminiszterének találkozójáról szóló megállapodást. Reményüket fejezték ki, hogy létrejönnek a fegyverkezés tényleges korlátozásáról szóló tárgyalások fettételei. A két testvéri szocialista nép kapcsolatáról a közlemény megállapítja: „a két ország népeinek barátságát és közeledését elősegíti a forradalmi hagyományok iránti kölcsönös tisztelet... a lenini nemzetiségi politika következetes érvényesítése hatékonyan elősegíti a kétoldalú kapcsolatok megszilárdítását. " (zsa) 3