A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-12-07 / 50. szám

Ki mit gyűjt? Emberi sorsok BABABIRODALOM Ez ám a világrekord! A kaliforniai Fontana városában élő hatvanöt éves Ann Webernek több mint tízezer babája van. A hölgy tizenöt éves korától foglalkozik gyűjtéssel. A világon ő dicsekedhet a legnagyobb ilyen kollekcióval. A fontanai ház egy kislánynak valóságos párád' csőm lenne. Larry, a férj azonban morog: — Ahová csak lépek — babákba botlom... Zsörtölödését persze nem kell komolyan vennünk. Larry az idők során négy helyiséget épített háromszobás családi házuk mögé. hogy el tudják helyezni a babákat Ann asz­­szony mosdatja, fésüli, „kicsinyeit", ruhát varr nekik. Sőt úgy beszél hozzájuk, mint anya gyermekéhez: — Olyaen kedves vagy, milyen csinos a hajaéskád, és milyen szép szemecs­­kéd van... Hobbija nem olcsó mulatság. Ö azonban kitart szenvedélye mellett és több­ször is elmondja. — Nem költöttem el vagyo­nokat A vásárlásokhoz, a gyűjtemény fenn­tartásához a háztartási pénzből spóroltam ösz­­sze a fedezetet... BÁBJÁTÉKOK Miroslav Dyryl prágai lakos a bábjátékokkal foglalkozó irodalmat, színműveket, szakköny­veket és a bábokat gyűjti. Kétezer kötetes könyvtára van és négyezer újságkivágása, mely a bábművészettel foglalkozik. Kétszáz marionett-bábuja is van, melyeket saját maga restaurál, ezenkívül négyszáz bábfej, melyet neves fafaragók készítettek. Amikor először találkoztam a biomasz­­sza szóval, azt hittem, hogy ez valami olyanféle öntet lehet mint a csokoládé­massza, csak nem tortára kerül, hanem takarmányra. Hosszas búvárkodás fényt derített e görög szóösszetétel jelenté­sére. Megtudtam, hogy minden, amit a természet kitermel — kezdve a kvargli­­tól a rózsaolajig — ebbe a gyűjtőfoga­lomba tartozik, s hogy ez a gyűjtőfoga­lom óriási, még alig sejtett energiák halmazát jelenti. Mint kiskert-tulajdonos úgy gondol­tam, hogy én is javítok hazám energia­­háztartásának gondjain, ha az őszi és tavaszi botolás következtében keletke­zett rőzsehalom energiáját nem ter­mesztésre használom elégetéssel, ha­nem elajándékozom. Minthogy laká­somban minden hőt fejlesztő szerken­tyű gázzal munkálkodik, elhatároztam, hogy a hőenergia-termelésre alkalmas rözse-biomasszát felajánlom az arra rá­szorulóknak. Munkából hazajövet kiszúrtam ma­gamnak egy idősebb nénikét, gondol­ván: biztosan „spóron” melegíti sze­rény ebédkéjét. A nénike meglátva a nagy halom ággubancot, rám vetette fakó szemét. Jaj kedves uram! Hogyan tudom ezt elcipelni? Aztán a kezem is gyönge, ki Egy másik bábfigura-gyűjtő J. Vorel, akinek a bábjai még ma is „játszanak" a braníki bábszínházban. Gyűjteményéből közöljük ezt az érdekes ördögfejet. fogja nekem ezt összetördelni? Kisfej­­szém meg nincs. Siettem a nénikét, a jótett nagy ügy­buzgalmától megszállva, nyugtatgatni, hogy erre ne legyen gondja. Megegyez­tünk, hogy egy hét múlva újra jelentke­zik és a feldolgozott rozsét kiskocsival elviszi. Egy hétig nap mint nap a 8 órás szellemi robot után kisfejsze igénybe­vételével igyekeztem magam fizikai munkával frissíteni. Ennek az első na­pokban alapos izomláz lett a következ­ménye. De a harcot folytattam az utolsó hulladékig. Aztán vártam a nénikét na­pokig, majd hetekig, mig el nem untam. Közben az értékes bioenergia hol kiszá­radt, hol az esőtől átnedvesedett és csökkent a hőtermelő képessége. Ez így tovább nem mehet, mondtam magam­ban. A házunk előtt sepergető köztiszta­sági alkalmazottba fektettem minden bizodalmám. Behívtam az udvaromba és megmutattam neki a felhalmozott, felhasználásra kész tüzelőt, kértem, hogy mihamarább szállítsa el. A szép szál barna legény alaposan körülnézte a szépen összerakott rakást és rám né­zett: — Aztán mit fizet, ha elviszem? KEMÉNY JÓZSEF KÜLÖN IS, EGYÜTT IS Az a másik, akivel együtt élünk. Szere­lem, örömök, szokások. Egy idő múltán esetleg csalások, hazugságok, szeren­csés esetben békülés. Közben féltékeny­ség, viták, unalom. Utána egy harmadik; vagy éppenség­gel a hiánya. Azután egy szép napon nem megy tovább. Gyűlölet gyerek, osztozkodás, lakás. Csömör és nosztalgia. Válás. Mihez kezdünk utána — egyedül? Éva most harmincöt éves. Arca festetlen, haja rövid, legszívesebben pulóvert, farmert hord. Szereti a zenét, a komolyat, a rockot is, szeret táncolni, biciklitúrára jár... Egy fénykép előző életéből: kiskosztüm, szigorú, kontyba fogott haj, fülében klipsz. Terített asztalnál, vendégek között áll, kény­szeredetten mosolyog, egy férfi átfogja a vállát — ő a háziasszony, a mérnök úr felesége... Kikapja kezemből a képet, nevetni próbái. — Ez már nem is én vagyok ... Tízévi házasság után váltak. Nem ö kezde­ményezte, de egyetlen szóval sem ellenezte. — Tulajdonképpen hálás vagyok annak a nőnek. Csak a tiz évet sajnálom az életem­ből. Igaz, van két gyerekem, örömöm telik bennük ... De egyébként? Úgy érzem: min­tafeleség voltam, a kiskertben végzendő munkától a reprezentációig mindenhez érte­nem kellett, hiszen vidéken éltünk. Otthon úgy szólítottuk egymást, hogy apuci meg anyuci de beszélgetnünk alig volt miről... Igazán jó semmi sem volt együtt, mégsem szóltam, mert magammal sem mertem szembenézni. — És most? — A munkám kielégít, szeretem. Ezt na­gyon lényegesnek tartom. A gyerekek eléggé önállóak, bár a kisebb néha féltékeny arra. akit szeretek. Talán mert rájuk óhatatlanul kevesebb idő jut... A nagyobbik viszont már megért, azt mondja, neki is jobb, ha ón vidám vagyok. Férjhez menni nem akarok, még őhozzá sem. Házasságból elég volt egy. § § § Janka még harmincegy éves sincs, de már negyvennek látszik. Ápolónő. Gyakran vállal többletszolgálatot, szüksége van a keresetki­egészítésre, mert a gyermekeit jobbára a saját fizetéséből tartja el. — Három gyereket szültem, ez is nyomós indok volt ahhoz, hogy lakást kapjunk. Köz­ben azonban tönkrement a házasságunk. A férjem inni kezdett, ki-kimaradozott. Állító­lag azért, mert gyakran voltam szolgálatban és ö unatkozott. A gyerekekkel viszont nem törődött, velük többnyire az ón édesanyám bajlódott, amikor munkában voltam ... Ké­sőbb már nemcsak ivott a férjem, hanem verekedett és egyre kevesebb pénzt adott. A házban többször följelentették garázdasá­gért. Az ágytól már régebben elváltunk, most már jog szerint is külön élünk. Részben a szüleim, részben a gyámügyön beszéltek rá; magamtól talán nem váltam volna, mégis a gyermekeim apja. Egyelőre a lakásban ma­radt, ha főzök, neki is jut... Nem, nem fizet érte. Hogy érdemes volt-e elválni? Cirkuszok ugyanúgy vannak, ha ritkábban is. De így több támogatást kapok a gyerekekre, mert a bírói döntés szerint is egyedül nevelem őket. § § § Irén harmincéves. Okos. szép, érett nö. — Hogy miért váltam? Nehéz egyetlen MIT ÉR A BIOMASSZA ? igazán nagy okot mondani. Amíg tartott a szerelem és új volt a házasság, nem esett nehezemre alkalmazkodni. Nem vágytam társaságra, barátokra, elég volt ö. Idővel aztán a nagy háziaskodás már egyáltalán nem volt kedvemre, csak szerepet játszot­tam. Én voltam a pontos, a csak neki élő. az idejével elszámoló feleség. Lassan-lassan el­hatalmasodott bennem az érzés, hogy volta­képpen úgy élünk, mint a nagyszüleink. El­szakadtam mindenkitől, önállótlanná és ké­nyelmessé váltam. Ellentéte annak, ahogy a férjem megismert, s valójában voltam. Egy apróságon ugrottunk össze, aztán mindent tisztáztunk, megpróbáltunk másként élni, de már nem ment... — Elváltak, igaz? — Igen. A válás után pánikba estem. Ezzel szinte mindenki így van. Azután társaságba jártam, szórakoztam, be akartam hozni, ami­ről azt hittem, elmulasztottam. Kapkodtam. Majd újra kibékültünk, s jött a se vele, se nélküle korszak. Végül mindenből elegem lett. Számot vetettem a saját helyzetemmel, és láttam, milyen őrültségeket csinálnak is­merőseim válás után. A nők egyik kapcsolat­ból a másikba, majd az előzőnél még rosz­­szabb házasságba ugrottak. Egyszerűen mert megszokták a házasság nyújtotta vi­szonylagos kényelmet; mert féltek pusztán önmagukra, esetleg a munkájukra támasz­kodni. Én nem akartam ugyanazokat a hibá­kat elkövetni. Tisztáztam magamban, mit akarok másképp. Még idejében sikerült ösz­­szeszednem magam. Elsősorban a munkám­nak éltem, lehiggadtam, élveztem, hogy füg­getlen vagyok. Azt hiszem ennek köszönhe­tem, hogy a több mint két esztendei egye­düllét után kötött második házasságom sike­rültnek mondható. $ i § Az elvált asszony húszéves, a volt férje huszonhárom. Házaséletük nem egész egy esztendeig tartott, ám amilyen rövid volt, olyan nagy hűhó előzte meg. Utána pedig az osztozkodás jött. — Mindketten vidékiek vagyunk. Ismertük egymást gyerekkorunktól, de jegyespárként csak fél évig jártunk együtt. Nelli akart annyi­ra esküvőt, mert a barátnői közül többen férjhez mentek már; én meg belementem. Aztán már nem lehetett visszacsinálni. Egyetlen gyerek ö is, ón is, a jól kereső család viszont népes ... Kaptunk mi min­dent, házhelyet, autót, mosógépet... Örül­tünk neki, bár nem volt meglepetés. Elutaz­tunk nászútra. Nem részletezem, a lényeg, hogy csalódtam benne. Kiderült, hogy alig­­alig állhatjuk egymást. Építkezésen dolgo­zom, a többiek cukkoltak, hogy ha tényleg nem értjük meg egymást, akkor addig váljak el, amíg nincs gyerek. Nelli nem akart válni, hogy ne nevessen ki bennünket a falu, hogy ne kelljen osztozni a sok ajándékon. Végül abban egyeztünk meg, hogy én visszaveszem amit az én rokonaim adtak, ö pedig azt, amit az övéi. Nem tudunk megegyezni, beleszólt a rokonság is, úgyhogy én most a munkásszál­lón lakom, itt várom a vagyonjogi tárgyalás kitűzését. Neili húszéves, a volt férje alig idősebb valamivel. „Modem" fiatalok, minden lelki­furdalás nélkül elváltak. Mint mondják, a bontóper nem nagy dolog. Csak az az osz­tozkodás ne lenne ... IBefejezés az 52. számban) 19

Next

/
Thumbnails
Contents