A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-23 / 48. szám
Tisztogatás történt a sohóban. A létezése óta híres (sőt hírhedt) londoni negyed egyre inkább a porno-businness birodalma lett. A rendőrség nagyszabású tisztogatási akcióba kezdett, amelynek során civil ruhás ügynökei zsákszámra kobozták el a pornográf kiadványokat. Ha nem írnának róla újságok, ha nosztalgiamüsoraikban nem emlékeztetnének rá rádió- és tévéadások, a világnak bizonyára eszébe sem jutna, hogy Brigitte Bardot 1984 szeptemberében betöltötte ötvenedik életévét. Az egykori fényes csillag — így látható a képen — immár tizenegy éve visszavonultan él, ne.n szerepel nyilvánosan. ■4 Most még barátkoznak. Az angliai Dartmoor állatkertjében a kerítés nélküli pázsiton egy őzike és egy farkaskölyök játszadozik. Egyelőre ősi ösztöneik nem bántják őket... Hallottuk olvastuk-láttuk KÖNYV Szabadi Judit: Gu/ácsy Lajos Gulácsy Lajos a XX. századi magyar festészet talán legtitokzatosabb alakja. Csontváryhoz hasonlóan ö is besorolhatatlan: műveivel kapcsolatban éppoly jogos a preraffaelitákat említeni mint a szecessziósokat vagy a szimbolistákat, s kétségkívül ö a szürrealizmus legjelentősebb magyar előfutára. Különös sorsú, magányos alkotó volt, aki látszólag tudomást sem véve kora valóságáról, csaknem két évtizeden át festette álomvilágának tájait és furcsa alakjait. Képein megelevenedik a reneszánsz Itáliája, a rokokó világa, legendák kelnek életre s láthatjuk egy sosem volt álomországnak. Na Conxypannak valószínűtlen városait és groteszk lakóit. Sajnálatos, de igaz, hogy Gulácsy tragikus sorsa, különc egyénisége még ma is ismertebb, mint életműve. Köztudott, hogy az ő alkotói pályájának is az elhatalmasodó elmebaj vetett véget. Művei azonban jórészt ismeretlenek a nagyközönség előtt. Igaz, ennek objektiv okai is vannak: képeinek nagy része elpusztult vagy elveszett, s életéröl is viszonylag keveset tudunk: fennmaradt írásai között kevés az önéletrajzi jellegű, s hiányzanak a kortársi visszaemlékezések és értékelések. Az utóbbi években — hála Gulácsy két monográfusának. Szabadi Juditnak és Szíj Bélának — számos dokumentum került napvilágra, s az előkerült feljegyzések és levelek lehetővé teszik a többé-kevésbé pontos pályakép megrajzolását. Gulácsy ismeretlenségének szubjektív okai is vannak: korszerűtlen alkotó, aki a századforduló és századelő sosem tapasztalt technikai fejlődésének bűvöletében élő kortársait szerette volna álomvilágának rejtelmeibe bevezetni. A Gulácsy-kutatás eddigi eredményeit szintetizáló szerző könyvének bevallott célja Gulácsy művészetének elfogadtatása s a művész alakját máig is beburkoló köd szétoszlatása. Szabadi Judit perbe száll a festő betegségét mitizáló szemlélettel; értő műelemzésekkel, számos Gulácsy-idézettel bizonyítja, hogy a művész régmúlt korok iránti nosztalgiája, elvágyódása korántsem volt dekadens jelenség s nélkülözött minden öncélúságot. G. Kovács László KIÁLLÍTÁS Diáktárlat a Dunamenti Múzeumban Rendhagyó képzőművészeti kiállítást valósított meg októberben-novemberben a Dunamenti Múzeum azzal, hogy a hurbanovói Pedagógiai Középiskolával együttműködve a szélesebb műértő publikum elé vitte az iskola növendékeinek képzőművészeti munkáit. Rendhagyó, ám mindenképpen dicséretes vállalkozás már csak azért is, mivel a pedagógiai középiskolákban nagy súlyt helyeznek a tanulók képzőművészeti, esztétikai nevelésére, s így e kiállítás módot nyújtott arra, hogy a müvészetkedvelök szélesebb tábora (és persze az illetékes pedagógus-szakma) bizonyos képet kapjon ennek a nevelésnek a hatásfokáról. Nos, az ógyallai „óvónőképzőnek" egyáltalán nem lehet szégyenkeznivalója az efféle megmérettetést illetően. Jóllehet, a múzeum nagy jelentőségű, nagy neveket, illetve neves alkotó egyéniségeket felvonultató kiállításainak sorában ez a vállalkozás első látásra talán „amatőrnek" tűnhet, ám azt hiszem, hogy helytelen dolog lenne a kiállítást így megközelíteni. Mert eleve nem az eminens diákok magasszintű „mestermunkáinak" bemutatására törekedtek a tárlat szerkesztői, hanem az egész intézmény oktató-nevelő ténykedésének hatásfokát kísérelték meg prezentálni. A kiállított anyagon nagyon jól nyomon követhető az a folyamat is, ahogy a jövő óvónői az egyszerű megoldásoktól elindulva, az oktatói-nevelői folyamatban fokozatosan eljutnak az összetettebb, bonyolultabb képzőművészeti látásmódhoz, kifejezési formákhoz és technikai eljárásokhoz. Bábok, papírfigurák, plakát-tervek különböző (pl. levél-, krumpli) nyomatok, rajzok, vízfestmények, különböző technikájú textilmunkák, fából, fémből, csontból készült „iparművészeti" munkák, plasztikák, kerámiák érzékeltették ezt a folyamatot. S ami ezen túlmenően szerintem igen lényeges — hisz a legifjabb nemzedékek esztétikai érzékének alakítóiról van szó —: az ötlet és a játékosság dominál a kiállítás szinte teljes anyagában. Németh Gyula HANGVERSENY Nyesztyerenko és a zsarnokok Az idei Bratislavai Zenei Hetek müsorprofiljának egyik örvendetes gyarapodása az operaművészetnek az eddiginél lényegesen markánsabb kihangsúlyozása. Erre vall, hogy a fesztivál két hete alatt hét operában szerepeltek vendégénekesek, s a bmói Janácek Opera egy teljes operát hozott el bemutatni. Operatársulatunk repertoárjának nyitottságát bizonyítja, hogy a zeneirodalom két olyan sarkalatos műve is műsoron szerepel, mint Muszorgszkij Borisz Godunovja, valamint Verdi megrendítő királydrámája, a Don Carlos. Érdekes zenetörténeti véletlen, hogy Muszorgszkij éppen a Don Carlos szentpétervári bemutatójának idején komponálta a Borisz Godunovot, s így nem csoda, hogy a két uralkodó jellemrajzában hasonló árnyalatok fedezhetők fel. Pedig hát egészen más világot képvisel a lelkiismeretfurdalásos gőgös zsarnok Borisz, mint II. Fülöp, a középkori spanyol világbirodalom nagyformátumú zsarnok fejedelme. És ezt a két fejedelmet — minden basszista dédelgetett szerepálmát — a világ operaszínpadainak fejedelme, Jevgenyij Nyesztyerenko jött hozzánk életre kelteni. Teljesítményéről a két este tapasztalatai alapján legalábbis diplomamunkát illenék írni, boncolgatva hangjának szépségeit és árnyalatait, csodálatos kifejező és átlényegülési képességét, midőn a gyermekeiben gyönyörködő, mosolygó szemű Boriszból őrjöngő tirannus lesz, vagy a kétségeitől gyötört II. Fülöp a Föinkvizítor megjelenésekor újra a világ magabiztos urává válik. Nyesztyerenko nem egyedül jött. A Borisz Godunovban — mely a női szerepekkel roppant szűkmarkú — ott volt Marinaként a Nyesztyerenkóval egyenrangú Jelena Obrazcova, valamint a hazalátogató „vendég", Andrej Kucharsky is Grigorij álcárevics szerepében. A Verdi operában pedig két bolgár művésznő izzította tovább az előadás atmoszféráját. Erzsébetet, az őszhajú király ifjú hitvesét Stefka Evsztatieva keltette életre, míg Eboli grófnőt, a féltékeny udvarhölgyet Adriana Sztamenova énekelte hatalmas hangerővel és kirobbanó szenvedéllyel. A hazaiak jól ismert teljesítményének méltatása helyett csupán egyetlen észrevétel: az autodafé jelenetben a flandriai küldöttség szószólójára, Galla Jánosra oda kellett figyelni. Varga József SZÍNHÁZ Botocska A Szlovák Nemzeti Színház balett-társulata szeptember végén, a Bratislavai Zenefesztivál legelső napján, e két hétig tartó komolyzenei rendezvénysorozat nyitányaként mutatta be Bohuslav Martinü ma már klasszikusnak számító balettjét, a Botocskát (Spalícek). Több mint ötven évvel az 1933-ban tartott prágai ősbemutató után tehát Szlovákia fővárosában is megelevenedtek mindazok a gyermekjátékokon, vidám mondókákon, népies ízű tréfás szokásokon alapuló és folklorisztikusan hangolt kis táncjelenetek, amelyek a bratislavai bemutató vendégként meghívott alkotóközösségének (koreográfus és rendező: Miroslav Kúra, díszlet: Vojtech Stolfa, jelmez: Antonín Vobejda) szándéka szerint gyerekekre és felnőttekre egyaránt hatni hivatott balettestté kerekedtek. Nos, az ünnepi bemutatóra, illetve az azóta látott egy-két reprizre visszagondolva, hadd mondjam el: néző és kritikus dolga akkor a legkönnyebb, ha jó művet, jó táncosok jól adnak elő. Amennyiben viszont a táncélmény hiányérzetet kelt, kérdőjeleket hagy maga után, már sokkal nehezebb eldönteni, hogy az említett tényezők közül melyik a hibás ... Mindezt csak azért mondtam el, hogy megkérdezhessem: vajon milyen szembetűnő alkotói tévedések és következetlenségek okozhatták, hogy a nemzeti színház balettegyüttese új bemutatójának minden gyengeségét egyértelműen, minden különösebb bizonygatás nélkül nem a komponistán, hanem a táncosokat irányító alkotókon kérhetjük számon. Ez a három felvonásos jelenetfüzér sok stílusú mozgáselemböl színpadra állított kép- és jelképrendszer. Ebben nincs is semmi kivetnivaló, ám abban már sokkal inkább, hogy hasztalan igyekszünk behatolni ebbe a rendszerbe. Az összefüggések és a minták felismerése helyett a „minthák" sokasodnak bennünk; az ember új meg új irányt (jelentést?, tartalmat?) keresve végül is elfárad a „népiesch"-re hangolt táncjelenetkék megfejtése közben. Igaz, a rátermettebb táncosok olykor-olykor megpróbálnak valami egyéni, valami klasszikus mozgásanyagot a színpadra „csempészni", de ez a törekvés még az olyan kiváló táncosok, mint Gabriela Zahradníková, Libor Vaculík, Vojtek Miklós vagy J. P. Plavnik esetében is elvész a gyermekes játékosságot mímelő statisztákkal és a sok eseménytelenséggel zsúfolt színpadon. (miklósi) 9
