A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-09 / 46. szám
A Gsemadok életéből NÉPRAJZ/ SZEMINÁRIUM Az idén augusztusban tizenhatodik alkalommal rendezett a CSEMADOK KB gyűjtéssel egybekötött nyári néprajzi szemináriumot, ezúttal a nagykürtösi (Ver. Krtís) járásban. Ez az évente más-más magyarlakta vidéken megrendezésre kerülő néprajzi szeminárium több célt követ. Elsődleges feladata egy-egy tájegység népi hagyományainak feltárása, rögzítése és feldolgozása, illetve önkéntes néprajzi gyűjtök szakmai felkészítésének, továbbképzésének elősegítése. Megismertetjük a népi kultúrával nem hivatásszerűen foglalkozó hallgatókkal a néprajztudomány fogalmát, kultúrpolitikai jelentőségét, felosztását, a néprajzi gyűjtés módszereit, hogy ezen alapismeretek birtokában irányítani tudják majd járásunkban a néprajzi szakbizottság munkáját, néprajzi szobák és kiállítások szervezését, a folklóregyüttesek munkáját, s szeretnénk elérni azt is, hogy a hallgatók önálló gyűjtést tudjanak végezni. A néprajzi szeminárium egyben aktivizálja a CSEMADOK helyi szervezeteit, fokozottabb hagyományápolásra ösztönöz, s a felgyújtott anyag jó alapul szolgál folklóregyütteseink műsorainak összeállításához. Az idei szeminárium első előadását a néptáncokról Takács András tartotta, a népviseletekről Méry Margit, a népi építészetről Böszörményi István, a népdalokról pedig Ág Tibor adott elő. A szeminárium résztvevői pedagógusok, egyetemi hallgatók, középiskolások, folklórcsoportok, együttesek vezetői és a CSEMADOK dolgozói voltak, akik többségükben már az előző szemináriumokon is részt vettek és aktívan bekapcsolódtak a néprajzi munkába. Az egyhetes gyűjtőmunka alatt a nagykürtösi járás nyolc községét térképeztük fel, ezek: Óvár (Olováry) Csatár, (Celáry), Nagyzellő (Veiké Zlievce), Kovácsi (Kovácovce), Bússá (Busince), Mulyad (Műfaj, Ipolyvarbó (Vrbovka), Ipolykér (Kiarov). A terepgyüjtések fő témáit a népdalok, népmesék, népi gyermekjátékok, népszokások, hiedelmek, néptáncok, népi gyógyászat, népi táplálkozás, népviselet és a népi építészet voltak. Legnagyobb érdeklődés a népköltészet, népzene, néptánc iránt nyilvánult meg. A tárgyi kultúra területén nem vizsgáltuk kellőképpen a népi foglalkozásokat és mesterségeket, s az ezzel összefüggő népi munkaeszközöket. A népviseletekkel és textíliákkal foglalkoztunk többet s részben a népi táplálkozással, de átfogó képet még Így sem kaptunk a tárgyi kultúra ezen területeiről. Legalaposabban a népi építészettel foglalkoztunk, így a népi lakóházzal, a gazdasági és szakrális épületekkel. Vizsgáltuk az épületek építőanyagát, a falkészítés technikáját, a tetőszerkezetet, oromzatot, házbelsőt — a bútort és annak elrendezési módját — valamint a fűtőberendezést. A bútorzat eredeti elrendezési módja már csak helyenként fordul elő érintetlen állapotban, de sikerült több régi népi bútordarabot találnunk, pl. geometriai díszítéssel készült ácsolt ládát, festett asztalos ládát. Némely lakóházban áll még az eredeti szabadkéményes „fütöskonyha", a lepadlásolt pitvartól teljesen elzárt, ajtón keresztül megközelíthető főző- és sütöhelyiség, valamint a kemence vagy rakott tűzhely. A szellemi kultúra területén a leggazdagabbnak a naptári ünnepekhez kapcsolódó szokásanyag bizonyult. A családi és az egyes népi munkák, munkafolyamatok szokásaiból, valamint a népi gyógyászatból kevesebb az adatunk. A legteljesebb anyagot a halállal, temetkezéssel kapcsolatos szokásokról tudtuk felvenni. Az ezévi nyári néprajzi szemináriumot a népköltészet, népzene, néptánc, gyermekfolklór és a gyermekjátékok iránti érdeklődés jellemezte. A leggazdagabb felgyújtott anyaggal ebből a témakörből rendelkezünk. A nyári néprajzi szeminárium elsődleges feladata olyan folklór- és etnográfiai anyag feltárása, rögzítése volt, mely feldolgozása beépíthető folklórcsoportjaink műsorába és alapul szolgálhat a néprajzi kiállítások előkészítéséhez. Ilyen szempontból a szeminárium teljesítette küldetését. Kép és szöveg: KAPRÁUKNÉ KOVÁCS ZSUZSANNA Reménytvesztve nézek ki nyolcadik emeleti lakásom egyik ablakán: hiába, esik. Átmegyek a lakás másik végébe, kinézek, ott is esik. Most mi lesz? A plakát szüreti ünnepséget hirdet erre a délutánra. Már kezdődnie kéne, de néptelen az utca, nem hömpölyög a tömeg a Béke-park (Pomlé) felé. Kimegyek az erkélyre, hátha a hangosbemondó közli, hogy az ünnepséget a rossz idő miatt a városi kultúrházban tartják. Semmi, a hangosbemondó hallgat. Az utcák viszont megelevenednek, fiatalok, gyerekek, családok sétálnak a park felé. — Mi is megyünk, öltözzetek gyerekekI — adom ki a parancsot. Mire elkészülünk, már nem esik, hanem szakad, mintha dézsából öntenék. Még szerencse, hogy nem kint ért minket az eső. Majd futnak befelé mindazok, akik az előbb kimentek! De nem fut senki. Ismét az ablakban állok, az autósforgalom sűrűsödik, a parkba mennek. Gyerünk gyorsan mi is, mert úgy látszik rajtam kívül mindenki szent meggyőződéssel hiszi, hogy a CSEMADOK helyi szervezete és a Kék Duna Földművesszövetkezet közös rendezvényét minden körülmények között megtartja. A hagyományt nem mossa el az eső. Nem tántorodtak el a céltól a kertészkedök helyi szervezetének tagjai sem. Bemutatták szép, mosolygós terményeiket, a végén a tombolán ki is sorsolták mindet. De ez csak a végén volt. Előtte Pisch László, a szövetkezet elnöke és Szilvásy József, a helyi szervezet elnöke — hősiesen állva az esőt — elmondták az ünnepi beszédet, közvetlen hangon szóltak a közönséghez, összefoglalták az év eseményeit. Majd Németh Imre gyönyörű hangjával, Szkhárosi Horváth Ádám dalaival melengette a szivünket. Megdaloltatta a közönséget, karéneket szervezett, taps volt a jutalma. Már ekkor sejtettük, hogy az eső ellenére türelmesen várakozó embereknek a rendezők, a szereplők most valami nagyszerűt akarnak nyújtani. Utólag elmondhatom sikerült is. Komikus lenne a színpadon vigyázzban álló komikus. Esernyővel a kezében pedig nem tehet mást. Az előadóművész a kezével is beszél, félkézzel kevesebbet tud elmondani, leteszi hát az esernyőt és ázik.... de előadja műsorát. Megitatja a mosolyra szomjazókat, megeteti a csemegézni vágyókat. Elhiteti velünk, hogy egy közülünk. Hisz mi is kockaházban lakunk (ha nem is mindenki), be is szoktunk ázni (pláne a legfelső emeleten), a legtöbb családban mindig van egy katonafiú, rólunk is szól a műsor. A dermedten ülő, álló közönség felenged. Eljönnek az emberek a lacipecsenyés s boros sátrak árnyékából, a fák lombja alatt menedéket keresők inkább vállalják a nyílt teret, mossa csak az arcukat az eső, de közelről akarják látni Nagy Bandó Andrást, aki félpercenként mond egy pént. Mosolygunk, döcögünk, tapsolunk, nevetünk. A rekeszizom ütemes rángatózásától kimelegszünk. Nem baj, hogy esik, nem baj, hogy a hajunk, a karunk, a hátunk, a lábunk csupa víz. Itt a somorjai (Samorín) szabadtéri színpad nézőterén kisütött a nap. Nem az igazi, hanem a derű óráinak napja. A vidámságé, a gondtalan örömé. Nagy merészség volt a Csalló táncosaitól kiállni a felázott dobogóra és ott csárdást és frisset járni. Kéz-, láb- és nyaktörés kísérhette volna minden mozdulatukat De szerencsére nem kísérte, csak egy-egy soron kívüli letérdelés és csüccs. Az időjárás irta a koreográfiát. Annyi baj legyen, de láthatta a város, hogy mivel töltik az idejüket lányai és fiai, amikor a művelődési otthon próbatermében vannak. Nem égetik hiába a villanyt a késő esti órákig. Szép az eredmény. FISTER MAGDA 7
