A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-09 / 46. szám
Maxién László mérnök, a védnökséggel megbízott szakember A légi szövetkezet a világ legnagyobb lencsetermesztő gazdasága! ... és most a kedves Olvasó felkapja a fejét: akkor miért hiánycikk a lencse? Miért kapni csak hébehóba. ha hazánk ilyen világelsőséggel dicsekedhet? Nos. a magyarázat nem épp könnyen megfogalmazható. ám a légiek abban is élen járnak; hogy mindig és minden téren őszinte, tényhű tájékoztatást nyújtanak. Kezdődjék hát a lencse1 „újkori" története. A lencse népi valamilyen újkeletű „találmány". Ősrégi, bibliai eledel. Hazai termesztése mégis csak most van elterjedőben, pontosabban: remélhetőleg lesz elterjedőben. A lencse őshazája elsősorban Libanon és az arab országok. Európában csak a franciák számítanak úttörőknek és most pedig már a légiek (Lehnice) is. Hiszen bele mertek vágni — nagyüzemi szinten — olyan fehérjedús élelemfajta termesztésébe, amelynek termesztési technológiája ismeretlen volt, amelyben nem volt gyakorlatuk, tapasztalatuk. Nem voltak gépek, vegyszerek. Jószerével nem volt semmi azon a párthatározaton kívül, amely a lencse termesztésére ösztönözte a gazdaságokat. A Légi Efsz vezetősége pedig mindig fogékony volt minden új iránt. Az ott dolgozó szakemberek szerették és szeretik a kísérletezést, nem riadnak vissza a kockázat vállalásától, a nehézségektől. Semmitől, amiben fantáziát, hasznot, értéket látnak. Légen a lencsetermesztésnek mindössze tízéves múltja van. Igaz, nagyobb területen, kétszáz hektáron, csupán három évvel ezelőtt vetettek lencsét. S az eredmény? Két mázsa hektáronként. Hogy ez jó vagy rossz ? Rossz, mivel az arab országok hektárhozama harminc mázsa. Igaz, tudták, tudják, ezt a teljesítményt a hazai éghajlati viszonyok mellett nagyon nehéz, szinte lehetetlen elérni. Mégis, kudarcnak könyvelték el azt az évet. Ám számukra a kudarc is jó volt valamire. Nevezetesen nem arra, hogy sutba dobjanak csapot, papot és lemondjanak a további kísérletezésről, munkáról, hanem arra, hogy tanuljanak belőle. Megkeresték a kudarc okát, tanultak a hibákból, s a következő évben már tizenöt mázsát arathattak le egy hektárról. Idén tizennégyet. Tehát véletlen sikerről szó sem lehet. Csak hatalmas erőfeszítésről. álmatlan éjszakákról, kitartásról, tanulásról és az évek során összegyűlt rengeteg tapasztalatról. Nem szokásom dicsérni csak a szép szavak kedvéért. Most viszont azt kell írjam: le a kalappal a légiek előtt. Igen, mert amellett, hogy tanultak, már tanítanak is. Védnökséget vállaltak a nyugat-szlovákiai kerület öt járásának tizenkilenc lencsetermesztő gazdasága felett. S ez a védnökség nem papírízű, hanem gyakorlati. Maxián László mérnök, a szövetkezeten belül a védnökséggel megbízott szakember így nyilatkozott: — A már említett párthatározatot, amely a fehérjék termesztésének növelését irányozza elő, szerettük volna nagyon konkrét formába önteni. Bár mi sem tudtunk sokat, annál mégis többet, mint a többi gazdaság. Viszont a már meglévő ismereteinket nagyon szívesen átadtuk a többieknek. Sőt, a technológia önmagában még nagyon kevés, hiszen ide olyan gépekre, vegyszerekre van szükség, amelyekkel más gazdaságok nem rendelkeznek. A vetés például csak osztrák vetőgéppel történhet — vagy ehhez hasonlóval. így aztán vállaltuk, hogy elvégezzük a vetőmagvizsgálatot, a vetést, a talajminta-analízist, minden két hétben vizsgáljuk a fejlődő növényt, laboratóriumi úton állapítjuk meg, mikor milyen tápanyagra, növényvédőszerre van szükség. Az első évben mind a tizenkilenc gazdaságnál ingyen és bérmentve végeztük ezeket a munkákat. Idén pedig már két fizetési eszköz között választhattak az érintettek ugyanezért a szolgáltatásért. Az egyik: pénzben fizettek a munkáért; a másik: elvégeztünk mindent, és ha nem érték el a tervezett hektárhozamot, akkor nem kértünk a munkáért semmit, ha viszont túllépték, akkor a terven felül megtermett lencse felével fizettek. Tizenegyen választották az utóbbit. De hadd jegyezzem meg, sokan nem voltak kollegiálisak: néhányan pontosan a tervezett mennyiséget mutatták ki. Sebaj, a lényeg az, hogy mi megtettük és a jövőben is megteszszük a tőlünk telhető maximumot. Hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók azt az bizonyítja a legjobban, hogy azokban a gazdaságokban érték el a legjobb hektárhozamot — Oroszvár (Rusovce) 20 mázsát, Nemesócsa (Zem. Olőa) 17,5 mázsát, Ipolyság (Šahy) 15 mázsát —, amelyekben betartották az utasításainkat. Ami most következik kicsit különösnek tűnhet: a növénytermesztés területén a lencse termesztése hozza a legtöbb hasznot. Ha egy hektárról tíz mázsa lencsét tudnak learatni, az annyit tesz ki, mintha egy hektáron száz mázsa búza teremne meg. Mégis, mégis idegenkednek a termesztésétől, a többség fél belevágni. — Miért? — kérdezem a szövetkezet növénytermesztési részlegének vezetőjét. Veszprémi Imre mérnököt. — Két fontos ok miatt: egy, mert nem ismerik a lencsetermesztés technológiáját; kettő: ha megismerik rájönnek, rettentő igényes munka. S aki az igényességtől fél, az ne is vágjon bele. Igényes a vetése, aratása, tisztítása, de a legigényesebb a vegyszerezése. A lencsét megtámadja a fuzárium nevű növénybetegség. A fuzárium pedig már szabad szemmel is látható, akkor alulról már sárgulni kezd a növény, és késő a vegyszerezés, a 4
