A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-10-26 / 44. szám
SOÓKY LÁSZLÓ: D. I. VÁNDORLÁSA Soóky László ötrészes poémája, a D. I. vándorlása egyedülálló teljesítmény a Főnix Füzetek sorában, de a csehszlovákiai magyar irodalomban általában is. Ezt látszik igazolni az a tény, hogy az 1982-ben megjelent kötetről mindmáig hallgat a hazai kritika. E hallgatás persze lehet, hogy része annak a lépéshátránynak is, amely az alkotások viszonylagos bősége, s a kritikai fogadtatás között mutatkozó egyre nagyobb időeltolódás már-már kóros következménye. Flogy a tény milyen mértékben károsítja általában irodalmunk legújabb nemzedékének kibontakozását, nem a jelen dolgozat tárgya. Azt azonban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy egy olyan bemutatkozó kötetet, mint Soóky László D. I. vándorlása, megilletett volna egy-két recenzió-terjedelmű figyelem. Mert a D. I. vándorlása az élők és a holtak könyve. Történelem és jelen egybefonódása egy lehetséges jövö-kép megteremtésének szándékával és akarásával. Nagyapák, apák és fiák — három, ha nem négy nemzedék — csontjaiba-zsigereibe lerakodott kín, megalázottság, lázadás, perlekedés és hiábavaló küzdelem szintézise, egybefoglalása ez a kötet. D. l.-hez „égi madarak és habzószájú kutyák simulnak/ tenyerében fogatlan táltosok hozzák/ a mindennapi parancsot/ meghalni feltámadni..." A poéma első része, miként egy szimfónia nyitánya, pontosan megfogalmazza a továbbiakban kibontandó mondanivaló alapmotívumait: még jó hogy voltak őseink lesz kire testálni a jövő felelősségét jelenünk még Így is bizonytalan s ha lázálmainkban néha megragyogunk körülvesznek hatalmas ajtótlan kőfalak A kővetkező második rész a D. I. vergődése széles mederré tágulva bontja ki az imént felmutatott motívumokat a személyes élmény mélységeiből kiindulva a tágabb közösség sorsában, történelmében. Az itt megjelenő, felbukkanó nevek és sorsok többsége: valós. De a poéma kompozíciójába ágyazva ugyanakkor általánosabb történelmi érvényt is nyernek. így kétféle módon kerülünk annak a történelemnek a zajlásában amely valós térben, valóságos emberekkel népesül be, ugyanakkor nemzetiségi valóságunkat általában is jelképezi a maga áttételes módján és jelrendszerével. felkokárdázott fényes csődörök Papp Lajos és Tüzér Papp Lajos barlangszáj befelé sötétedő FŐNIX FÜZETEK VII. Csekes István és Bikli Csekes István kövek bálványok fejfák Tárnok Ferenc és Muszka Tárnok Ferenc ünneplő feketében koldusok ' Soóky László Búcson született 1952-ben. Komáromban (Komárno) érettségizett, jelenleg Marcelházán (Marcelová) népművelési dolgozó. Megjelent kötetei: D. I. vándorlása — 1982; A Tarisznyás meséi —- 1983. Sötét fényű ez a versfolyam, mint a Duna éjszakai jégzajlása. Születés, élet, halál az emlékek áttételein kapcsolódnak egy-egésszé. Az egyéni sors — sorsok — megélt élményei összefonódnak e vers-időben. Van ennek a poémának valami, inkább csak sejtett, mint tudott ritualitása, emelkedett tónusa, amely a temetések ünnepi méltóságát idézi elém; a zsoltáros hang mennyet és sírvermet egyaránt megérint. SOOKY LÁSZLÓ VERSEI / A táj redői A Most koravén kisfiú téved a tájba, mint a pille s mint a bogár a fénysugárba. Kezében kicsi kés, azzab hasogatja a levegőt, falba nem ütközik. Fölötte a sasmadár egyre vijjog, bár halott. Nézik egymást, akárha tükörben: a sasmadár és a kisfiú. Nézésük üzenetváltás és tanúságtétel. Alant közelednek a hegyek, fent, égmagasan horhasok lépegetnek, kénes párát fújok, mint ama régi sárkánymadár. Vetületűk: szeretkezés az indigó túloldalán. Novemberi este a temetőben A temető most kilép a tájból s üvegbúrává változik. Láthatóvá lesz a halottak arcéle, amint az ellenfény átszivárog a föld hajszálerezetén. Korai még a föltámadás öröme, hiszen a sírokon halottriasztó gyertyák égnek: parány tilalomfák a szélben. Az élők sírtól-sírig lépnek, vándorlásuk őszi sziromhullatás. Ami bíztató: egy kisgyerek sír kétségbeesetten a ragyogás peremén: maszatos ördög, kőangyalkák gyűrűjében. A lírai tételeket epikus, már-már a hétköznapi beszéd közlési szintjére leszállított részek egészítik ki, amelyeket tárgyilagos közvetlenség és pontos leírás jellemez. Mint például a harmadik tételben is: „A halottak könyvébe új nevet írtak be. A halottnak nem volt feje, s a nincs-fejböl hiányzott egy szemgolyó és egy nyelv. A halottnak nem volt keze, és a nincs-kézből hiányzott kétszer öt ujj. A halottnak nem volt teste, és a nincs-teströl hiányzott két here és egy nemzőszerv. A halott maga volt a végtelen lebegés." Ki volt, ki lehetett ez a halott? A második tétel Varga Mihálya, akiről a legszebb halotti búcsúztató íródott? A 16—17—18-ik oldalak a poéma legszebb részeit tartalmazzák: „hát felkötötted magad te is Varga Mihály (...) És a madár? — csak vijjog/ magasan körözve (...) Arra megyünk mi is te Varga/ Mihály nem jöhetsz velünk mert eladtad a/ lelkedet..." Majd később: „le sem váglak jó hideg szél fúj reggelre majd/ kemény leszel mint a szikla kifagysz szépen ..." D. I. tavasszal, ahogy megígérte, eljött a halottért: „most pedig bepakollak egy szatyorba nem baj/ ha egy-két csontod hiányzik ..." Végül együtt lelik meg a békét: ... téged diófatönkre állítalak hogy messzebbre láthass nézzük a hegyeket talán megjelenik egy madár az én madaram talán épp a hegyek fölött egyszerre mint a döbbenet mi tátott szájjal nézzük és azt suttogjuk lám lám nem volt hiábavaló Ám ez a meglelt béke percnyi és viszonylagos. Sorsokat, történelmet vallató és vállaló, látomásos versfolyam a D. I. vándorlása. A személyes élmények gazdag áradata a közösségi élményekkel való találkozás pillanatában megemelkedik, s általános érvényt kap. Egyén, nép, nemzet múlt-jelen-jövő-tudatának szintézis-kísérlete ez a több, mint ezer soros költemény. Azazhogy több, mint kísérlet. Immár mindennek a költészet adta lehetőségeken belül megvalósult része is: „A halottak könyve áradás. Idő és tér nélküli. Néha küszöb, néha ajtó. Kiáltás. A halottak könyve rendelés." Soóky László bemutatkozó könyvében magányunk alapkérdéseihez jutott el, amely fölé az idő — a történelmi, s a vers-idő — láthatatlan búrája borul. És ebben a térben a halottak jönnek, körülállnak és „bekerítenek fejfa kerítéssel". Itt ki-ki a maga módján megleli a helyét. Ez a tér a miénk. Itt otthon vagyunk. A kételkedők megtapogathatják sebeinket. GÁL SÁNDOR 11
