A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-13 / 29. szám
Tudomány-technika < A nemzetközi együttműködés az ocea nológ iái kutatások meggyorsulásának és kiszélesedésének legfontosabb záloga. A Szovjet Tudományos Akadémia Oceanológiai Intézete évek óta részt vesz szinte minden nemzetközi kutatási programban. Képünkön az intézet egyik kutafóhajója, a Vityjaz annál szükségszerűbb, minél nagyobb arányokban folytatódik — egyelőre főként az óceánok kontinentális talapzatán — a tengeri nyersanyagok, elsősorban az olaj és a szilárd ásványok kitermelése. Ma már bizonyítottnak tekinthető, hogy az ember képes huzamos időt, hosszú heteket tölteni tíz atmoszféra nyomású (100 méteres vízmélység nyomásának megfelelő) hélium-oxigén összetételű légtérben. Laboratóriumi körülmények között egerekkel és kutyákkal sikerült elérni, hogy ezek az állatok megnövelt nyomásban oxigénnel dúsított vízből lélegezzenek. Szovjet tudósok olyan lélegzőmembrán kidolgozásán is fáraUTÓN A TENGERGAZDALKODAS FELE utóbbi években szembeszökően megnőtt az emberiség érdeklődése a tengerek biológiai tartalékai iránt. Korunk emberiségének kétharmada a kontinensek tengermelléki területein, illetve szigeteken él. Számukra a tengerek vagyonának mind pontosabb megismerése és ésszerű kiaknázása: eszköz arra, hogy növeljük életszínvonalunkat. Ezért az UNESCO minden rendelkezésre álló erővel támogatni igyekszik az immár nemzetközi méretű bio-oceanológiai kutatásokat A világóceán- a sarki vizektől az egyenlítői szélességekig, a napfénnyel besugárzott felső vízrétegektöl az éjsötét óceánfenéki mélységig — megszámlálhatatlan élő szervezet nagy hazája. Az élőlények rengeteg faja meghatározott s mindmáig meglehetősen kevéssé ismert összefüggések és kölcsönhatások által célszerűen szabályozott, csodálatosan bonyolult életközösséget alkot. A tengerbiológusok nagy feladata, hogy felderítsék az óceánokban zajló élet törvényszerűségeit, s e mind pontosabban megismert szabályok alapján egyrészt meghatározzák a tengerek biológiai termékenységét, másrészt kidolgozzák azokat a szigorúan tudományos intézkedéseket, amelyekkel az emberiség megtanulhatja, miként lehet a maga javára befolyásolni a fogyasztásra alkalmas tengeri javak termelődését és újratermelődését. Az eddigi kutatások eredményeként a tengerbiológia viszonylag jól megismerte a világóceánban burjánzó élet területi eloszlásának törvényszerűségeit, illetve ennek a környezeti feltételektől való függését, s a különféle biológiai közösségek termelékenységét is sikerült már felmérni. A kutatás eddigi eredményei nyitották meg az utat az óceánok biológiai termékeinek ellenőrzött kiaknázását célzó rendelkezések megfogalmazásához és elfogadtatásához, s alapozták meg azt a mind időszerűbb törekvést, hogy előnyösen befolyásolni is lehessen a tengerek élővilágának védelmét. Az óceáni halállomány alakulásáról már kidolgozott matematikai modellek távlatilag is lehetővé teszik a mind pontosabb létszámbecslést, illetve az optimális halászati normák megtervezését, elejét véve annak, hogy a tengeri állomány kedvezőtlenül megfogyatkozzon. Matematikai modellektől várható például a világóceán cetállományának gyarapodása, a meggyérült cet-létszám újbóli növekedése. Az óceánok biológiai készleteinek tervszerű befolyásolása tehát nemcsak nyilvántartást jelent, hanem a hal- és egyéb tengeri állatállomány aktív védelmét szolgáló tevékenységet, az értékes halfajok és táplálkozásra alkalmas tengeri termékek kitermeléséből a rablógazdálkodás száműzetését is. A tengerek élővilágának kitermelését szabályozó legjobb rendelkezések sem alkalmasak persze arra, hogy megoldódjon az a feladat, amit bolygónk népességének viharos növekedése állít a tengeri élelmiszeripar elé. Az a teendő tehát, hogy az óceánok élelmiszerhozamát a jelenleginek tízszeresére, sőt százszorosára kell növelni. Ez a történelmi parancs csakis úgy teljesíthető, ha az emberiség tudatosan és módszeresen megismétli, amit a szárazföldeken végzett: a kiaknázásról áttér a hatékony gazdálkodásra. A part melléki területeken egyre nagyobb számú tengeri farm áll már ma is e cél szolgálatában, s ezekben a vízi gazdaságokban nemcsak gyorsan szaporítható-nevelhetö kisebb és közepes méretű halakat, hanem itt-ott már nagytestű halakat is tenyésztenek. Ami azonban a nyílt óceán tartományait illeti, a partoktól távol a biológiai produktivitást csak úgy lehet fokozni, ha a tudomány és a gyakorlat mielőbb megoldja a növényi plankton „termékenységének" nagyarányú növelését. E tevékenység módszerei hasonlóak lesznek ahhoz a beavatkozáshoz — írja Monyin akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia oceanológiai intézetének igazgatója —, amit a szárazföldeken a mezőgazdászok végeznek: lassan oldódó és nem ülepedő foszfor- és nitrogén-műtrágyát kell azoknak az óceáni tartományoknak a vizébe juttatni, ahol a növényzet a „talajjavító" anyagok híján nem szaporodik megfelelő gyorsasággal és tömegben. Mind többet gondolkodnak a tudósok annak lehetőségéről, hogy az ember közvetlenül is meghódítsa az óceánok nagy mélységeit. Nem szorul bizonyításra, hogy az ember jelenléte a tekintélyes tengeri mélységekben doznak, amely kettős feladatot lát el: a légző ember számára kiszűri a vízből az oxigént, ellenkező irányban pedig eltávolítja az ember által leadott szén-dioxid gázt. Mindenesetre felelősen meg lehet jósolni, hogy már a közeli jövőben megjelennek a tengeri mélységekben a víz alatti laboratóriumok, műhelyek és egyéb állomások, amelyekben huzamosan laknak majd — se bázisokból „kiszállva" dolgoznak a mélyben — azok az emberek, akiknek nemcsak a tengeri fúróállomások víz alatti szerkezeteinek karbantartása lesz a feladatuk, hanem az óceánmélyi élelmiszergazdálkodás megszervezése és lebonyolítása is. Megalapozandó a tengeri biokészletek aktív gyarapításának gyakorlatát, a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben kell folytatni a tengerfenék domborzatának és az óceáni áramlásoknak a kutatását is, hiszen a biokészletek tömegei az áramlásokkal együtt sodródnak a tengerekben. Jelenleg még sem a tengerészeknek, sem a halászoknak, sem a kutatóknak nincsenek részletes térképeik a mélybeli domborzatokról. Igaz a mondás, hogy kevesebbet tudunk „saját" tengereink mélyének domborzatáról, mint a Hold, a Mars, vagy a Merkur felületének alakzatairól. Mind a tudománynak, mind a tengerhajózásnak és a tengerhalászatnak olyan térképekre van szüksége, amelyek nem frontokból és vonalakból állnak, hanem a valós mederdomborzatról adnak használható képet. Pásztázó és hangvisszaverődéssel letapogató készülékek már „rajzoltak" domborzati térképet egyes óceáni mederterületekröl, a kérdés megoldásának azonban nyilván az akusztikus holográfia lesz az eszköze, amelylyel talán már a következő tíz-húsz évben elkészülnek az első részletes domborzati térképek a világóceán medrének legfontosabb körzeteiről. Az utóbbi években az óceanológia biztatóan haladt előre a nagy vizek hidrofizikájának tanulmányozásában. A legutóbbi idők talán legértékesebb felfedezésének tekinthető, hogy szovjet óceanológusok szinoptikus örvényléseket figyeltek meg, az óceánban, olyan mozgásokat, amelyek az atmoszférában már régóta ismertek. A vizsgálatok adatai alapján e jelenség elméletét is sikerült A szovjet-távolkeleti tengerbiológiai intézet munkatársai fényterjedésmérő automatát helyeznek el a tengerfenéken megfogalmazni. Mint kiderült, az óceáni áramlásokról elfogadott korábbi elképzelés — miszerint ezek tekintélyes mélybeli „folyók" — nem helytálló. A valóságban az óceáni áramlások energiájának legnagyobb hányada — 90 százaléka — az örvénylésekben összpontosul. Matematikai módszerekkel a szovjet kutatók kiszámították ezeknek a mozgásoknak a számszerű jellemzőit, s így olyan modellhez jutottak, amely lehetővé teszi az óceáni örvénylés várható alakulásának előrejelzését a Szovjetunió és Japán közötti vizeken, a Csendes-óceán északi területein és a Golf-áramlat mentén. Az örvénylő mozgások hatásainak előrejelzése nagy segítség mind a tengeri közlekedésszállítás, mind az óceáni biológiai készletek helyváltoztatását vizsgáló kutatás számára. Átalakulóban vannak tehát az óceán víztömegében végbemenő függőleges és vízszintes cirkulációról korábban megfogalmazott elképzelések. Új kép kezd kialakulni a tengerek felszíni hullámzásának változásairól és hatásáról is. Előnyösen megváltozott ugyanis a megfigyelések gyakorlata: amíg korunkig a tudomány a kutatóhajók „látásterének" szűk határain belül végezhetett csak megfigyeléseket, ma már műholdakról láthatja a földi tudós az óceáni jelenségeket, s így minden „pillantással" egy-egy tenger nagyságának megfelelő területet tekinthet át egyszerre. Műholdak segítségével sikerült már bizonyos klimatikus változásokat, eseményeket is pontosan előre jelezni. Ezek egyike a Nino, azoknak az óriási meleg víztömegeknek az „együttese", amelyek időnként szinte megostromolják és végigpusztítják a perui partokat. A műholdfelvételek elemzéséhez kapcsolódó tengeri mérések alapján a kutatók arra a feltevésre jutottak, hogy a katasztrofális károkat okozó Nino keletkezését óriási meleg víztömegek Peru partjainak közelében kialakuló halmozódása okozza, e jelenség pedig annak következménye, hogy a Csendes-óceán nyugati medencéjében nagymértékben vesztettek erejükből a passzátok. Minthogy hiányzik ez a szabályozó hatás, az óceáni áramlatok szinte irányt változtattak, s Dél-Amerika partjai felé sodródtak. A meteorológusok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy szoros a kapcsolat a Nino ismétlődése és az észak-amerikai földrészen az utóbbi években egymást követő kegyetlen telek között. Ilyen és ehhez hasonló természeti változások titkainak megfejtésében is nagy feladatok várnak a nemzetközileg szervezett oceanológiai kutatásokra. (Delta) 16
