A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-10-19 / 43. szám
PETER SKARLANT GYÖNYÖRÖK KORA (Egy fiatalember szerelmi naplója) Ez a hipszter csak halálra fárasztotta. A zenebuddhizmus lényegét fejtegette. Indiáról, a brahmanokról mesélt, báránykáit arra tanította, hogy pokolian összpontosítsanak. A Nagy Mágus beszélgetései mindig a Globus borozóban vagy a Balkán grillben fejeződtek be. Hajnalig tartottak, amíg ki nem nyitották a szénrakás melletti „spajzot", de az is megtörtént, hogy a rakparton a Kalendához címzett kocsmában kötöttek ki — magyarázta a gondos férfi, mintha én ezekről a lumpolásokról semmit sem tudnék. — A borozóban mindannyian bemásztak az asztal alá, az amerikai szavalt meg énekelt, semmi nagy ivászat, részegeskedés nem volt, ezt megállapítottam. Alig ittak valamit. Csak az a rettentő lelki megterhelés. Tudja, hány éjjel nem aludt ez a fiú? Szörnyű fáradt volt. Azon a végzetes csütörtökön találkoztam Hrabéval. Még beszélgettünk is. Hat óra tájban beugrottam a Spálená büfébe egy adag tormás húsra. Hrabé ott állt a pult mellett, gulyást evett. Nem tudom, mit csinált, miután elbúcsúztunk, talán beült a közeli Bidylko kávéházba. De szerintem inkább hazasietett a Malá stranára átmásolni az amerikaival készített interjút a Mlady svét című ifjúsági képes hetilap számára. Beszélgetés közben ezt is szóba hozta. Nézze, aki fáradt, kialvatlan, az figyelmetlen. Nem veszi észre a hibát. Václav megengedte mind a négy gázcsapot, hogy felmelegedjen ... (Tudom jól, hogy így fűtötte ki a konyhát, ahol lakott, ha télen felugrottunk hozzá, hogy az új művekbe beleolvassunk, megnézzük Botticellit, mindig úgy fűtött, hogy begyújtotta a gáztűzhely égőit)... És azon az éjszakán, hiszen tudja, keményen fagyott, nagyon hideg volt. Megengedte a gázcsapokat... de valahogy elfeledkezett róla, és az egyiket nem gyújtotta meg! hiszen pénteken reggel, amikor ott feküdt ruhástól az ágyon, három láng égett, csak a negyedik nem, ezt mind a ketten tudjuk. A szerkesztő a csikket az Óvárosi Városháza díszkapuja előtti tócsába dobta, melyben kövér felhők úsztak. Itt találkoztunk, és háttal álltunk az Orlojnak. A csikk sisteregve libegett a szivárványszínű olajfoltos tócsában. Az olaj a lakodalmasok Skodájának sebességváltójából csepegett. — Az amerikai teljesen felborította Hrabé életrendjét — a szerkesztő hosszú hajamat bámulta, mintha azon töprengene, kimondja-e a következő mondatot. — A költő figyelmetlen volt és elszenderedett, ezért halt meg! Szótlanul kezet nyújtott. Elváltunk. Felidézem, hogyan telt el az utolsó délelőttünk. Tizenegy óra körül felkísértük a Nagy Mágust a kávéházba, a Tátrán szálló első emeletére. Leültünk az üvegfal mellé. Innen jó kilátás nyílt a Vencel térre, a kopáran meredezö hársak ágaira. A kávéházban alig fűtöttek. A szemközti Arany Lúd és az Ambassador háztetői felett kéken ragyogott az ég. A házak déli oldalára bágyadt fényt szórt a déli napsugár. Az amerikai szerette volna megismerni a Julii dancing-hallt, valaki mesélt neki róla. Negyvenöt májusának végén az előkelő JuliS-szálló bárjában amerikai tisztek mulattak. Nagy katonai dzsippel érkeztek minden szombaton a rokycanyi parancsnokságról. A Julis volt a háború után az első éjjeli mulató, ahol kitűnő jazz-zenekar játszott. Az üvegpalota második emeletén — Pavel Janák tervezte harminckettőben — kényelmes, minden igényt kielégítő lakosztályok vannak, fürdőszobával, erkéllyel. Az előkelő palota konstruktivista levegője a valódi közép-európai színvonalat jelentette a tisztek számára, a nagy üveglapok szülővárosuk sugárútjaira, az amerikai északra emlékeztették őket. A kékesen ragyogó fény állandóan ott lebegett az asztalok felett, ráhullt az amerikai arcára, Václavéra, a lány arcára, aki az angol tanszék hallgatója volt és egy sápadt fiúra, akit nem ismertem. A Nagy Mágus körültekintett, és bár a félig üres kávéházban csak néhány idősebb, titokban találkozó pár szorongatta egymás kezét, megjegyezte: — A prágai sörözőkben az embereknek eszükbe se jut, hogy felelősek a világ sorsáért. Olyanok, mintha semmi gondjuk se lenne. Magával ragadja őket a fecsegés élvezete. Európában van valami bölcsesség, ami Amerikából hiányzik. Van egy kifejező zsidó közmondás: Ne engedd, hogy a szívedig érjen a gond, mór úgyis annyi embert ölt meg. A kíváncsiság, vagy nem is tudom milyen kötelesség diktálta Vóclavnak, hogy mindnyájunk nevében tegyen fel kérdéseket a Mágusnak. A szőke tolmácsnö hibátlan kiejtéssel pontosította a kérdéseket: — Mister, a kolléga azt szeretné tudni, mikor ír és hogyan — a többire nem emlékszem. A Mágus mélyen Václav szemébe nézett, megfogta a csuklóját, meg se várta, hogy a lány befejezze a mondatot. — Ne magázz engem. Költő vagy? Hát akkor ne magázz — aztán megkérdezte, melyik sörözőben fog ma ebédelni annak a minisztériumnak a hivatalnokával, amelyik az amerikai költőt hazánkba hívta. Amikor meghallotta a választ, hogy taxi jön értünk, és elviszi őket a Tamás sörözőbe, kényelmesen hátradőlt a plüss karosszékben, ásított, behunyta a szemét és lejjebb csúszott a széken. Már attól tartottunk, hogy a következő pillanatban elszenderedik. Barna hajú feje a legősibb kultúra üzenetét jelentette számunkra. Kopasz feje búbja fénylett, és a feje még nagyobbnak tetszett, miután a hasa lecsúszott az asztal lapja alá. Koponyája két oldalán hosszú, zsíros, izzadtságtól összeragadt haja göndörödött, és meredezett az égnek, mintha rémület vagy láthatatlan csillagörvény emelné fel. Pár perc múlva lehunyt szemmel beszélni kezdett. Gyöngéd és nyájas hangon beszélt, ahogy a kedvesünkkel telefonálunk, aki badarságokat kérdez. Az volt az érzésem, hogy egy láthatatlan mikrofonba beszél, és teljesen egyedül ül a kávéházban. Hogy egyedül van a világmindenségben. És a drót másik végén nincs senki. — Abban a gyönyörű órában, amikor leülök verset írni, még nincs pontos elképzelésem, milyen lesz a szövege és miről fog szólni. A múlt héten a Nagy Mágus a Bölcsészettudományi Karon tartott előadást. A nyilvános vitában az egyik diák megkérdezte, a Biblia melyik része tetszik neki legjobban, és mikor olvasta legutoljára. Azt felelte, a Prédikátor könyve, mert bölcsen magyarázza az emberi boldogság problémáit, — A Bibliát utoljára egy sportrepülögépben olvastam, méghozzá akkor, amikor az Andok havas csúcsai felett repültünk. — A mellettem ülő bajuszos Artúr a fülembe súgta: — Majd el is hiszem. Szerintem abban a sportrepülőgépben úgy félt, hogy telement a nadrágja. És éppen akkor szottyant kedve a Bibliát olvasni! Szeret elkápráztatni, azt hiszi, hogy irodalmilag éretlen kamaszok vagyunk. Nem az oklahomai egyetemen tart előadást í A Mágus a kávéházban egy pepita zakós. göndör hajú, szőke ficsúrt méregetett, aki a szomszéd asztalnál ült le. Amikor a hamutartóra tette a kezét, jól láttuk, hogy minden ujjára egy-egy betű van tetoválva. A kávéház hátsó részéből, a mesterségesen megvilágított játékteremből csak most lépett elő a pincér. A Nagy Mágus magához intette. Kövér, csokornyakkendős test hajolt az asztal fölé. Az amerikai még soha életében nem látta a pincért. — Mondd csak, hogy érzed magad, testvérem ? — kérdezte a Mágus. Az angol szakos diáklány nagy hangon figyelmeztette a főpincért: — Tudja, hogy a legnagyobb és leghaladóbb amerikai költővel beszél? A nem akadémikus költészet képviselőjével? A főúr kíváncsian nézett ránk, igyekezett megérteni a helyzetet. Számára teljesen mindegy volt, hogy a vendég miért híres, de nem szerette volna, ha a társaság ugratni kezdi öt. Elbizonytalanodott. — Mondd csak, testvérem, hányszor szerelmeskedtél az életben növel vagy férfival? Csak a szám érdekel — kérdezte a Nagy Mágus, és nyájasan nézett a főpincérre. Amikor a pincérnek lefordították csehre a kérdést, még jobban zavarba jött, kifényesedett szmokingja ujját húzogatta. — Hozok, kérem, mindent, amit parancsolnak, szolgálhatok hűtött moszkvai vodkával is. Vagy hozhatok bécsi kávét, kitűnő tejszínhabbal, a hölgynek pedig kalóriaszegény tortát — ajánlotta. Egymás szavába vágva beszélgettünk; befolyásolhatja-e a költő a társadalom menetét, törödjön-e azzal, mi történik a parlamentben. Hol kezdődik a költői aktivitás és hol végződik? Az amerikai újra a szomszéd asztalnál ülő tetovált ujjú szivarozó fiút nézte, és azt mondta: — Egyetlen igazi költő se maradhat távol a világ központjától. Mindig a középpontot keresi. Azért mentem Havannába, ezért jöttem Moszkvából Prágába. A költőnek — amilyen énszerintem az igazi költő — a megfelelő formát kell megtalálnia, hogy kifejezze tudatos és tudat alatti elképzeléseit. El kell jutnia a teljes azonossághoz. Egyelőre csupán egy kérdésre keresem a választ: ki is vagyok én valójában? Azt mondtuk, minket is az érdekel, egyetértünk. Ki vagyok. De az csak a kiindulási pont. — Az ember is része a társadalomnak, amely körülveszi — mondta Václavnak. — Mi valami jobbért szurkolunk, a szociális igazságosság nélküli szabadságnak nincs értelme, nekem például nagyon tetszik Castro, s szeretném, ha verseimben is megjelenne, megpróbálok írni róla, kész vagyok bizonyos dolgokról beszélni és másokról hallgatni, ez 14
