A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-10-12 / 42. szám

Mécs József: ALMA MATER AZ UNG-VIDÉKEN Készéii Ferenc: AUTÓBÖRZE Gál Sándor írása Vajkai Miklós könyvéről Fister Magda: A NÖVÉNYVILÁG TITKAI Poór József: VITORLÁSHAJÓVAL AZ ÓKORBA Miklósi Péter: BŰVÉSZRANDEVÚ Címlapunkon V. Pfibyl felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságá­nak képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Ob­zor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Tele­fon : 336-686, főszerkesztő-helyette­sek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesz­tő: Král Petemé. Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat. Külföldre szóló előfi­zetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Ko­šice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesí­tő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdeté­sek: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. In­dex: 492 11. Hétvégi levél R. néni bekiabál az utcáról: „Meghozták a kenyeret! Még meleg." „Köszönöm" mon­­dqm, s máris megyek és aki kint van az utcán annak szólok én is. Futótűzként terjed a hír: megjött a mozgó bolt és a hússzállító kocsi, holnap délután lehet vinni M-hez az árut, idény szerint salátát, karalábét, paprikát, karfiolt, ki mennyit jelentett annyit. Félórán belül mindenki értesül mindenről. Nem kell hirdetést kiakasztani, nem kell hangosbe­mondón kihirdetni, a közérdekű közlemé­nyek és a magánügyek így is eljutnak a címzetthez. Tudják ki, mikor, hová ment és mikor jött haza. A csomag nagyságáról, formájáról, az illető arcvonásairól megítélik mit végzett. Kinek miből van feleslege, abból ad a szom­szédjának, a fél falunak. Kertből kertbe ván­dorolnak a hajtatott palánták tavasszal, vi­rágmagvakat, muskátlitövet, ősszel krizanté­mokat adnak vagy cserélnek. Eszükbe sem jut, hogy pénzt kérjenek érte. „Majd megad­ja" az illető, ha nem ugyanazt, akkor mást. Nem, falun nincs elidegenedés. Városi kony­hámban is érzem, mit főz a szomszéd­­asszony (hiába, ilyen a szagelszívó berende­zés), de hogy az étel mellé még mit tálal fel, azt már nem tudom. Jó a hangszigetelés. Otthon viszont, a falumban, és minden falu­ban, az udvarokat csak drótkerítés vagy élősövény választja el egymástól. Áthallat­­szik a vidámság és a sírás. Így forr eggyé, élő közösséggé a falu. így lehetséges, hogy vala­kit a „szájára vegyen", elítéljen vagy föl­mentsen. Fia létezne ilyenfajta kimutatás, kiderülne, hogy az utóbbi harminc-harmincöt évben a falusi kocka, sátortetős (újabban emeletes) házak többsége kalákában épült. Pénzt jó­formán csak a telekre, az építőanyagra és a fuvarra adnak ki. A segédmunkás, sokszor még a mester is — ingyen van. Attól függ, milyen nagy a család, a baráti kör. Mert ma én építkezek, te segítesz nekem, holnap te építkezel, én segítek neked — jönnek bará­tok, ismerősök, rokonok, utcabeliek. Az épít­kező is, a segítő is számon tartja, hány napot, hány órát dolgozott „azon a házon", és becsületbeli ügy a segítséget visszaadni, ha rákerül a sor! Jaj annak, aki a falu törvényét megszegi. Újabban a „fóliázás" is kalákában történik. Ahogy annak idején, fiatalon, a szövetkezet kertészeti csoportjában is együtt dolgoztak, most beültetik egymás kertjét, fóliáját. Oly­kor hetekig görnyedve, hatvanévesen is munkára készen. Változnak a vezetéknevek. A lányok férjet hoznak, más családok eltűnnek. Magvasza­kadt — imák a krónikák, ha nemesekről lenne szó. De ők csak egyszerű szövetkezeti nyugdíjasok. A falu számon tartja őket. Az öreghez mindig van, aki benéz: „Mit hozzak a boltból?", a betegnek, mindig akad ápoló­ja-Régen, disznóöléskor csak a rokonság jött össze. Ma már, mivel szétszóródtak a gyere­kek, az ismerősök, a szomszédok segítenek. Mivel böllér is csak egy-kettö, ha akad a faluban, előre eldöntik, melyik disznó, melyik napon érkezik el élete utolsó percéhez. Mivel az eszközöket (hurkatöltöt, nagydarálót, disznóölő puskát, gázpalackot) és a segítsé­get vissza kell adni, mindennek megvan a pontos menetrendje. A segítségért kóstoló is jár. így a disznók egy része gazdát cserél. Sebaj, december első napjaitól, vizkeresztig mindig akad friss „disznóság" a háznál. S mi végig kóstoljuk, kinek milyen a szájaíze. Jó kis játék ez, egymás receptjeit el is lehet tanulni. Falun nem lehet bezárkózni vagy elzárkóz­ni. Mert egymásra vagyunk utalva. És milyen jó, hogy egymásra vagyunk utalva. KINEK TAPSOL AMERIKA? A Los Angeles-i nyári olimpia az amerikai kormány ügyes, jól megfontolt rendezésében valóságos nacionalista őrületbe csapott át. A rádió és a televízió egyvégtében az amerikai sportolókat dicsőítette, falragaszok, újságok öles címei mindenkin felül állónak, legyőzhe­­tetlennek és utolérhetetlennek tüntette fel őket, hogy még az egyébként amerikabarát sportolóknak és látogatóknak is émelygett a gyomra ekkora öntömjénezés és öntetszel­­gés láttán. Nemzeti hősként ünnepelték Cári Lewist, az atlétát, akinek olyasmi sikerült, ami az újkori olimpiák történetében eddig csak egy embernek, a legendáshírű Jesse Owensnek: négy atlétikai számban szerzett aranyérmet. A róla szóló Cári: Mese az amerikai hősről című könyv negyedik aranyérmének meg­nyerése után huszonnégy órával már a köny­vesboltokba került, így minden bizonnyal bekerül a Guiness-féle híres Rekordok köny­vébe is. Lewis az amerikai álom, az amerikai életmód megtestesítőjévé lépett elő. A jól irányított reklámgépezet gondoskodott róla, hogy egy ország tapsoljon neki önfeledten. Carl Lewis kétségkívül napjaink legkivá­lóbb és egészen kivételes képességű atlétá­ja. Más dolog viszont, hogy rajta kívül is voltak még a „játékokon" egészen kiváló szereplők, amerikaiak is, akiknek az ünnep­lésből csak a morzsa vagy még az sem jutott. Az amerikai női atlétacsapatban szerepelt például egy versenyző, aki egymaga három aranyérmet nyert. Ez eddig szintén csak egy amerikai atlétanőnek, Wilma Rudolphnak si­került 1960-ban, a római olimpiai játékokon. A szóban forgó atlétanö Valerie Brisco-Flo­­oks, a 200 és 400 méteres síkfutásban győzött, és tagja volt az aranyérmes 4 X 400 méteres amerikai váltónak. Öt azonban nem ünnepelték, sőt, mintha mellőzték volna. A közönség és a televízió nézői közül bizonyára sokan megfigyelték, hogy a 400 méteres síkfutás döntője után Valerie még futott vagy ötven métert, majd hirtelen térd­re borult a stadion gyepszönyegén, kezét összekulcsolta és tekintetét fohászkodva az égre emelte. Az első újságírónak elmondta, hogy Robert bátyjáért fohászkodott, aki tíz évvel ezelőtt rejtélyes körülmények között halt meg. Robert szintén tehetséges atléta volt. Va­lerie azt mondja, tőle örökölte az atlétika szeretetét és ö volt az első tanítója. Tizen­nyolc éves korában máig tisztázatlan körül­mények között halt meg, miközben vasúti pályamunkát végzett. Az újságok azt írták, hogy baleset áldozata lett. A beavatottak — Valerie is — azonban tudják, hogy rendőrgo­lyók végeztek vele. Egy fajgyűlölő fehér rend­őr ölte meg két lövéssel, és a gyilkosnak mindmáig semmilyen bántódása sem esett. Valerie Brisco-Hooks nyilván végtelenül szerethette a bátyját, ahol csak teheti, nyíl­tan szóvá teszi a gazemberséget. Los Ange­lesben is. Ezért nem válhat hőssé, az ameri­kai álom megtestesítőjévé, és ezért nem tapsolnak neki a korlátlan lehetőségek hazá­jában. PALÁGYI LAJOS 2 D. RUMANOVA FELVÉTELE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents