A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-10-05 / 41. szám
tátrafüreden (Starý Smokovec), a Magas- Tátrai Városi Nemzeti Bizottság levéltárában nemcsak tervek, tervrajzok, különböző kimutatások s frissebb vagy idősb értékelő jelentések, no és persze egyéb hivatalos iratok tömkelegé találtatik, hanem némi tallózás után a magas-tátrai turizmus múltjára vonatkozó adatokra is rábukkanhat az ember... Itt leltem utalást például arra, hogy a „hegyi vándorok" első nagyobb csoportja a XVI. század derekán, az akkori Késmárk, tehát a mai Kežmarokból ruccant föl a zord hegycsúcsok övezte Zöld tóhoz. A teljesség kedvéért azonban hadd mondjam el azt is, hogy az egyébként józan ítélőképességű, megnyerő modorú, jobbára kellemetes magatartást tanúsító késmárkiak valamiféle hibbant csodabogaraknak tartották a mai értelemben ismert tátrai turizmus úttörőit, aminek ékes bizonyítéka, hogy a Szepesség kapuját alkotó városka krónikása a „Háborús szörnyedelmek és más borzadalmak kapitolájá"-ba jegyezte be ezt a szokatlan eseményt!... Évtizedeknek, pontosabban több mint két évszázadnak kellett elmúlnia ahhoz, hogy a Tátra a szekéren, kocsin, hintón érkezők, illetve a gyalogszerrel bandukolok úticéljává váljék. És ahogy az esztendők során lassacskán benépesültek a hegyi ösvények, megépültek a legelső utak, úgy kezdett kialakulni a turizmus tömegeket mozgató szerepe. Persze, vándorolni akkoriban egészen más dolog volt mint manapság, de azért néhány általánosnak tűnő jótanács már azon időkben sem ártott. Aki készséggel közreadta őket: Edvi Illés Pál. Ő részint alpesi, részint tátrai útjainak személyes élményekből származó tapasztalatait vetette papírra a „Némelly oktatások messzire Utazóknak" című munkájában. íme, a mai útikönyvek egyik ősének tekinthető dolgozat főszezonban egyre ritkábban találni ilyen békés, csöndes turistautat. . . dőn fáradni kezd, egyék kávét és kenyeret. Ollykor ollykor egy pohár jó bor sem tészen kárt. (...) Havon vagy szinte jeges hegyeken jó ha az útas szemeit behúzza fátyollal. (...) Társ nélkül soha ne menjen hegyekbe. A' gyalog útas háttarisznyájában (mellyet nagy városokon készen csinos szerűeket kaphatni) tartson kétcsőjű mordályt; de e helyett egy jó vastag bot is, bunkóra és kétélű késre alkalmas szolgálatot tészen. A' végén hegyes vas legyen." Akkoriban legföljebb ha évente egykét ezren ruccantak föl a bátrabb „útazók” a Tátrába. Manapság több millióra tehető a januártól decemberig itt nyaralók, itt üdülök, itt sportolók száma! A nyári hetekben zsúfoltak a kempingek... ... és a vendéglők is néhány megállapítása: „Gyalog útas ember öltözködjék könnyen. Dolmány, pantalon és topány e' végre leghellyesebb ruhák. Olly tartományokban, hol a' gyalog útazás nem szégyen, példának okáért a hegyes tájékokon, fogadhat, kinek tetszik, mindenütt Kalauzt és bútyorvivöt is. Konprpasz azomban mégis légyen magánál mindenkor, hogy eine bóduljon. Melly ha nem volna, és nagy erdőségben eltalálna bódulni úgy segíthet magán, hogy nézze meg a fákat, névszerint azon oldaljokat melly kérgesebb és göcsörtösebb: erről megtudhatja merre van éjszak. Ki-ki a' nagy út tevéséhez lassan lassan és apródonként szoktassa lábait. Eleinten hat órát gyalogolni, elég. Ha nagy napi földet akar haladni, akkor reggel csak egy pohár friss vizet igyék; későbben, mi-A Csorba-tónál új szálloda és áruház is épült Csoda hát, ha a Tátrai Nemzeti Park felelős dolgozói — de az önkéntes környezetvédők is — jelenleg már nemcsak a flóra meg a fauna, tehát a természet védelmét, hanem az embervédelmet is sürgetik?! Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban azonban már nem Edvi Illés Pál jóindulatú, korabeli „bédekkerét" lapozgatom, hanem Juraj Turošík mérnökkel, a Tátrai Nemzeti Park Felügyelőségének igazgatójával és munkatársaival beszélgetek. Hiteles statisztikai adatok tanúsítják, hogy a nyugalom évének bizonyult 1982-es esztendő kivételével (amikor Folytatás a 12. oldalon 4