A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-28 / 40. szám
A vágányok akár a gondolatok, túlhaladnak az országhatárokon. A vasúti csomópontok pedig óriási szívekként lüktetnek: belőlük indulnak ki és ide irányulnak vissza a sínek — óránként az utasok és a legkülönbözőbb árufélék tetemes tömegét szállítva. Szlovákiában Bratislava a szív. Pályaudvarain minden mozog, száz és száz sin fut szerteszét, de egy fikarcnyival sem kisebb az érkező forgalom sem. A fővárosi vasúti gócponton áthaladó vágányok manapság háromszor-négyszer annyi embert s többszörösen annyi árut szállítanak, mint — mondjuk — egy negyed évszázaddal ezelőtt. Ez ellenben nem csupán fővárosi, hanem lényegében országosan jellemző adat, úgyhogy az állandó munkaerőhiánnyal küszködő Csehszlovák Államvasutak a vagonok százezreit és a tonnák millióit mozgatják éjjel-nappal, soha el nem apadó folyamatban. Úgy is mondhatnánk: örök vándorlásban. — A forgalomnak menni kell! Tikkasztó nyári hőségben és téli zimankóban egyaránt, bár a teherforgalom rohamos bővülése miatt egyre nehezebbé válik a vasúti közlekedés zökkenőmentes feltételeinek biztosítása — mondja Juraj Novodomský, a bratislavai Főpályaudvar állomásfőnöke. — Igaz, mind az áru-, mind a személyszállításban a közúti forgalom erős riválisnak számít. — Érződik ebben a tekintetben valamiféle versengés? — Nézze, síneken valamivel hosszabb ideig tart a célbaérés, mint mondjuk autón, ugyanakkor könnyen kiszámítható, hogy milyen távon olcsóbb a vasút. Persze, a lassúbb közlekedési feltételeket sohasem szabad az esetleges lazaságokat elfedő magyarázkodásképpen elkönyvelni, hiszen nyilvánvaló, hogy elsősorban rajtunk, pontosabban a vasutasmundér becsületén múlik, vajon időben rendeltetési helyére érkezik-e az utas, vagy a gondjainkra bízott, vagonba rakott áru?!... — Feltehetek kényelmetlennek látszó kérdést is? Az állomásfőnök elmosolyodik: — A vasutasok edzett emberek ... Még egy újságíró is nehezen tud nekünk olyan békát mondani, amit képtelenek lennénk lenyelni! — Pusztán azt szerettem volna szóba hozni, hogy a közvélemény általában dohog a hazai vasutak állapotán ... — Mi vasutasok pedig a fegyelmezetlen utazóközönséget szidjuk! — riposztozik jóízűt nevetve Juraj Novodomský, de azután komolyra fordítja a szót. — Tény és való, hogy a folytonos munkaerőhiányon kívül sok egyéb jellegű gondunk is van. Az utóbbi tizenöt-húsz év alatt nemcsak emberi állományában, de felszereltségében is elkopott a vasút, rengeteg pénzt emésztenek fel a korszerű biztonsági berendezések, úgyhogy a többi beruházásra csupán szűkösebb keret jut; ámbár a legtöbb gondot az utasok garázdálkodása jelenti, ami évente milliárdos tételekre tehető kárt okoz. A magam hatáskörében szabadjegyet adok magának, tegyen egy utat akár Kassára és vissza. Odamenet a tátrai vonalon utazzon, visszajövet mondjuk a fülekin, és ne csináljon egyebet, csak nézzen alaposan körül a kocsikban. Ha a boltok falain függő vásárlók könyvéhez hasonlóan, a vonatokban is bevezetné valaki az utasok könyvét, akkor ezek olyan kopott sikerfüzetekké válnának, mint az utcai távbeszélő fülkék telefonkönyvei, hiszen AŠ és Ágcsemyö (Čierna nad Tisou) között aligha múlna el nap anélkül, hogy valaki ne róná bele eme „bestsellerbe" cím- és névaláírással fémjelzett panaszát. Mármint arra vonatkozóan, hogy akadozik a fülkék tolóajtaja, a mosdókban nincs szappan meg törülköző, az ülések maszatosak, a függönyök szakadtak és ragacsosak, az illemhelyek olykor a piszkosnál is koszosabbak, vagy hogy a kupéban nem működik a villanyvilágítás ... Bizonyos vagyok benne, hogy ezek lennének a leggyakoribb, zsörtölődő hangú bejegyzések, ám a rendetlenkedök kilétére vonatkozóan már lényegesen kevesebb utalás lenne a panaszos sorok között. Az igazsághoz ugyanis hozzátartozik, hogy ezért a rongálássá fajuló rendbontásért nem a vasutasok, hanem az utasok felelősek. A minap mind a bratislavai, mind a kassai (Košice) rendezöpályaudvaron is eltöltöttem néhány órát, és őszintén szólva még leírni is nehéz az ott tapasztaltakat, nem hogy kitakarítani s helyre pofozni a menetrend szerinti végállomásba befutó vasúti kocsik szánalmas állapotát. Láttam például olyan fülkét, ahol a nyolc ülésből hatot fölmetszett valaki, és a bőrhuzat alatti habszivacsot apró darabkákra vagdalva szerteszórta a kupé padlóján ... Élve a bratislavai állomásfőnök ajánlatával, Kassára utaztamban, egy öttagú családdal kerültem közös szakaszba. A papa elmerülten újságot olvasott, a mama keresztrejtvényt fejtett, a három gyerkőc pedig Pőstyénig (Piešťany) szemmel láthatóan élvezte az utazást. Ekkor azonban megelégelték a tovasuhanó tájat nézni. Unaloműzésképpen ezért másfél zacskó amerikai mogyorót, több tábla csokit és egy doboz maceszt kaptak. A família Žilinán szállt ki a vonatból — csokoládémázas üléseket, a földön pedig valóságos szemétdombot hagyva maga után. Jómagam Ružomberokig még ebben a fülkében maradtam, utána azonban átültem egy tisztább kupéba. Igen-igen, már hallom is az olvasói szemrehányást: miért nem szóltam rá a rendetlenkedő gyerekekre, miért nem figyelmeztettem az újságokban, keresztrejtvényekben búvárkodó szülőket? Biz'isten: tettem egy erre vonatkozó kísérletet, ám a mama hanyag eleganciával letorkolt, miszerint az ö gyerekeihez nekem semmi közöm, a takarítás pedig nem az utas, hanem a vasút kötelessége. Még felelni akartam, hogy szimpla bilétával, nem takarítási felárral számított menetjeggyel utaznak, de hirtelen úgy éreztem: ott és akkor minden beszéd meddő szófecsérlés lenne ... Már-már estébe hajlott a délután, amikor a Dargov gyorsvonat begördült a kassai állomásra. A szerelvény percek alatt kiürült, az elárvult vagonokban pedig megdöbbentő látvány tárult a szemem elé. A nyolc órai út után villanykörte, tükör, kapcsológomb, hőszabályozó, ajtókilincs és még ki tudja mi minden hiányzott a kocsi utaskényelmet s -biztonságot szolgáló felszereltségéből, a több szeméttartálynyi hulladékról nem is szólva ... A műszaki hibákat javító személyzet, de a takarítónők is gyorsan, fürge mozdulatokkal dolgoztak. Teljes tisztaságot biztosító hangyamunkára nincs mód, hiszen a peronok fölött recsegő hangosanbeszélő már jelzi is a következő vonat érkezését; de szükség van a vasúti kocsikra is, mert a következő út előtt még át kell rendezni a szerelvényt. A kassai „sétavonatozásról" hazajövet újra ott ülök Juraj Novodomský dolgozószobájában, hogy megosszam vele tapasztalataimat. A bratislavai állomásfőnök figyelmesen végighallgat, azután kertelés nélkül, egyenesen a probléma lényegébe vág: — Manapság nem könnyű vasutasnak lenni, mert kevesebb emberrel, hely- és vágányszűkében kell biztonságosan ellátnunk a folyamatosan sűrűsödő feladatokat. Fölösleges tűnődésre, esetleges duzzogásra nincs sok idő, mert a motorizmus térhódítása elle-12
