A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-07 / 37. szám
MINDIG VELÜNK Centropen írónők Kevés olyan tárgy van, amelyre állandóan szükségünk van — e kevés tárgy között azonban ott találjuk a ceruzát. Már a legkisebb korban találkozunk vele, s később, az iskolapadban, tanulmányaink során, aztán a munkahelyünkön, s végül nyugdíjas korunkban is állandóan szükségünk van rá. Azzal nem árulunk el titkot, hogy a hazánkban forgalomba kerülő ceruzákat a Ceské Budejovicei Koh-i-noor Hardtmuth vállalat gyártja. Ez a vállalat nagy tradícióval rendelkezik: tavaly múlt 135 éve, hogy megkezdte a termelést. Talán illik néhány szóval feleleveníteni az üzem történetét. A történet 1790- ben kezdődik, amikor Josef Hardtmuth bécsi építésznek sikerült grafit és agyag keverésével irónokat készítenie. Ezt a kezdetleges „ceruzát" kemencében égette ki. Fiai, Ludvík és Karel 1846-ban Ceské Budejovicében megkezdték egy kő-áru és ceruzagyár építését. Két évvel az építkezés megkezdése után megindult a ceruzagyártás. A második világháborút követően, az államosítás után, a gyár a klasszikus, fából készült ceruzák mellett töltőtollakat, tollszárakat és radírgumit is gyártott. 1958 áprilisában az üzemet bővítették, s hozzácsatolták a Gama, Logarex és Centropen valamint az akkori Ura üzem egy részét. Ezáltal egy új gazdasági egység jött létre, a Koh-i-noor Hardtmuth, amely iskolai tanszerek és irodai kellékek gyártásával foglalkozott. A vállalathoz 1979. 1. 1-én további üzemeket csatoltak — a sport és műszaki ipar üzemeit, mint például a Sport, Spojené kartácovny, Korek, Hamiro, Tofa és más üzemeket. * Mai ajánlatunkban elsősorban ceruzákkal, toliakkal és festékekkel fogunk foglalkozni. Elsőként említsük meg a Scripto 5852 golyóstollat, az ún. „egyenes kínait", amely 13,50 koronába kerül. A toll köpenye műanyagból készült, ütésálló, ún. Umacryl és Krasten felhasználásával. Természetesen, néhány része fémből, rézből, nikkelből való. A kínai toll kedvelőinek említsük meg a Kína 5856 golyóstollat, amelynek az ára 27,— Kés. Ennek a tolinak görbe a hegye, s nem működik rugóval. Levehető fémkupakkal rendelkezik, amelyet íráskor leemelünk a toll hegyéről és a toll köpenyére húzunk. A toll teste műanyagból készült, a kupak csiszolt fémből való. A toll köpenye, kupakja Umacrylböl készült, a sapkája, tokja és szegecse rézből, a köztes gyűrű és a kupak acélból. A köztes gyűrű nikkelbevonattal van ellátva, a szegecs és a tok aranyozott. A toll középnagyságú betéttel rendelkezik. 4443 betet Kisdobozos vizfesték Tájékoztatás kedvéért megjegyezzük, hogy a 4444 sz. golyós betétek a Kína tollba, a 4443 sz. betétek pedig a Scripto tollba valók. A 4442 sz., nagytartalmú betét fémburkolatú (Parker típus) és az 5850, 5851, 5853, 5854, 5855, 5858 és az 5859 típusú golyóstoliakba való. Aki előnyben részesíti a töltőtollat, annak KOH-I-NOOR HARDTMUTH Kerek víz festék Fedő festék VANNAK említsük meg a Centropen 1409 típust. Ez minőségi toll, zöld színű műanyagból készült, fémből készült betétje aranyozott. A toll hegye rozsdamentes acélból való, a végén speciális kemény öntvényből van a golyócska. A toll hegye csiszolt és aranyozott. A tollszárba a tollhegy a tinta-vezetővel van beillesztve. A tollszár átlátszó tartállyal és dugattyús rendszerű szívóval van ellátva. A tartály köbtartalma kb. 0,7 cm3, egy szívásnyi tintával mintegy 1 600 m hosszú vonalat húzhatunk, ami elég tekintélyes mennyiség. Talán említsük még meg, hogy ez a toll iskolai és mindennapos használatra egyaránt alkalmas, de ugyanúgy megfelel ajándéknak is bármilyen alkalomra. A töltőtoll ára 44,- Kés. A golyós irónok (kihúzók) is széles körben ismertek. A Centropen 1939 típus hegye műanyagból készült, amely egy 0,8 mm átmérőjű acélgolyócskában ér véget. Finom, megszakítás nélküli vonalat húzhatunk vele. Ötféle színben kapható — feketében, kékben, lilában, pirosban és zöldben. A tinta színét a toll-kupak színe jelzi. Ára 4,50 Kcs. A Centropen 1949 golyós irón kivitelét, színeit valamint tulajdonságait tekintve megegyezik az előző típussal, csak annyiban különbözik tőle, hogy védővel is el van látva. Ennek az ára 4,90 Kés. Vizfestékkel nem csak a gyerekek, de a felnőttek is szívesen festegetnek. Elsősorban rajzlapra való festésre valók, a papírra kent festéket könnyen eltávolíthatjuk, lemoshatjuk vízzel. Annak ellenére, hogy a vízfestékek élénk színűek, nem fedik egymást. A papírra használt vízfesték ára 4,70 Kés, a kör alakú ára 5,50, a kicsi pedig 11,50-be kerül. Az egymást fedő színek főleg a gyors festéshez alkalmasak. Kitűnő fedő tulajdonsággal rendelkeznek, s akár barna színű papírra is festhetünk velük. A festék megszáradása után fényüket vesztik és matt, pasztellos árnyalatot kapnak. Könnyen simulnak az ecsetre, s a papírfelületen könnyen szétönthetők, jól szétömlenek. Keverésükkel egész sor színt hozhatunk létre, illetve színárnyalatot. A festékekhez tartozik egy tubus fehér szín is. A készletben 12 színt találunk. Az ára 18,— Kcs. S mivel nem csak felnőttek használják hanem gyerekek is, vagy inkább főleg gyerekek, a fedőszinek anorganikus és organikus pigmentekből, természetes kötőanyagokból és más adalékokból állnak, s ami a fő, egészségre nem károsak. A festék-tabletták kör alakú edénykékben vannak elhelyezve, amelyek fehér műanyagból készültek, a készlet fedele átlátszó műanyagból való; akár a színek keverésére is használhatjuk. Fönti rövid bemutatónkban néhány olyan termékkel ismerkedtünk meg, amelyekkel nap mint nap találkozunk, segítőtársunk az iskolában, a pihenés ideje alatt, vagy akár a munkahelyen. Ne feledjük tehát, hogy a Koh-i-noor jelzésű termékeket az Apróáru vállalat papírboltjainak bármelyikében megvásárolhatjuk, megtaláljuk őket az egész országban. tanács»''