A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-09-07 / 37. szám

Ki mit gyűjt?

U

'mi-ÖN HOGYAN KEZDTE?

Akad, aki eltitkolja gyengéjét, mások éppen ellenkezőleg, ha csak tehetik, beszélnek szenvedélyükről. Más témát szinte nem is találnak, rajongó szerelemmel áradoznak kollekciójukról, az egyes darabok históriájáról, megszerzésük „rendkívüli" körülményeiről. Földöntúli boldogságot éreznek, ha valaki kiváncsi az albumokra, a falra akasztott festményekre, a fiókokban bársonyon fekvő pénzekre. Jellemző a gyűjtők e típusára, hogy igyekszik minél több embert megnyerni kedvtelésének, készségesen segít, ellátja az „újoncokat" hasznos tanácsokkal.

A másik, a zárkózott típus megfontolt, alapos, nem szívesen dicsekszik, s szinte szégyenkezve háritja el a kérést: beszéljen valamit a gyűjteményéről. Belülről azonban ugyanazt érzi, mint a beszédes gyűjtő, szenvedélyük azonos forrásból táplálkozik.

A kívülállók szívesen érdeklődnek iránta: ki hogyan kezdett el evezni a szenvedély vizein? Ahány gyűjtő, annyi válasz. Sokféle történet, és rengeteg véletlen. Általánosságban, tudományoskodva nem lehet megválaszolni a kérdést, hiszen senki nincs arra rendelve, hogy gyűjtővé váljék. A szenvedély gyökerei mindenkiben ott vannak. Csupán több-kevesebb indíttatásra van szükség.

A legnagyobb magyar pengetasak-gyűjtemény birtokosa. Gondos Béla például egyszerűen örökölt háromszáz tasakot. Mégnézegette őket, nem dobta ki, viszont nem is gyarapította. Évekig hányódott a lakás fiókjaiban a kis gyűjtemény, míg egy alkalommal ismét a kezébe kerültek, s akkor már alaposabban kezdte vizsgálgatni a színes papírokat. Forgatta, tanulmányozta, rendezgette, betűzte a feliratokat. Nem is olyan hosszú idő után vérbeli gyűjtő módjára kezdett vadászni. Ma már bárki csodájára járhat a vastag albumok egész sorát megtöltő kollek-Ligetfaluban (Petrzalka) már évek óta nagy a költözködés. A régi Ligetfalu már a múlté. Valójában már csak néhány megmaradt régi épület jelzi hogy itt nem régen kertes családi házak voltak. A régi település helyén többnyire toronyházak épültek, összkomfortos lakásokkal. Ligetfalu régi lakói is új házakba költöztek. Ez mind rendjén is van, hisz az élet megy előre, szükséges kielégíteni az egyre növekvő igényeket, melynek tartozékai a fürdőszobás, összkomfortos lakások is. Ám nemrég részt vettem egy gyűlésen, ahol többek között megemlítették, hogy Zabosban és más ligetfalusi településen is sok a kóbor kutya, ami valamikor nem volt tapasztalható. Persze mindenki kiváncsi volt, hogy mi ennek az oka. Mert az bizonyos volt mindenki előtt, hogy valószínű a kutyák nem azért gyülekeznek az új településeken, hogy megcsodálják a panelépítkezések remekeit. Fia eddig nem voltak kóbor kutyák, miért vannak most? Kiderült, hogy ezek a kutyák Ligetfalu őslakóinak hagyatékai. A régi lakók ugyanis nem kívánták az új lakásokba magukkal vinni kutyáikat és így azt az egyszerű megoldást választották, hogy felrakták a bútort és elillantak az új lakótelepre sorsukra hagyva kutyáikat. Sőt, akadtak olyan „állatbarátok" is, akik kutyáikat bezárták az elhagyott házba és a szegény pára étlen-szomjan

ciónak. 18 ezer pengetasakja van. Itt tehát örökséggel kezdődött. Gyakori eset, hogy a gyűjtési szenvedély apáról fiúra száll. Ezt teszi a példa ereje.

Egy másik gyűjtő nem mindennapi módon szerezte meg gyűjteménye első darabját. Az első világháborúban az olasz fronton harcolt, hadifogságba esett, s egy angol fogolytáborba vitték. Itt parancsnoki „becsületszóra" megengedték neki, hogy a nap bizonyos szakában elhagyja a lágert. Egyik sétája során a közeli hegyoldalon tűzpiros bokrot pillantott meg. Kaktusz volt. Levágott belőle egy lapot, zsebkendőjébe csavarta, s szabadulása napján a különös csomagot is hazahozta. A szívós növényke itthon megeredett, s egy ritka szép gyűjtemény első darabja lett. Az idős növénybarátnak ma már több száz fajtát felsorakoztató kaktuszgyűjteménye van, szenvedélye az idők folyamán cseppet sem lanyhult.

Ismerünk olyan plakettgyűjtöt, aki első darabjait ajándékba kapta Beck Ö. Fülöptől, s annyira megragadta a féltenyérnyi alkotások művészi szépsége, hogy tüstént nekilátott gyűjtésüknek. Ma valóságos múzeuma van ezekből.

A könyvgyüjtőkről általában elmondható, hogy már fiatal korukban is kedvelték az irodalmat, s az esetek legnagyobb többségében kedvenc íróik műveit rakták legelőször a polcokra. Ez lett a kollekció alapja. De nem úgy, hogy egyszerű házikönyvtárat alapítottak. Az még nem gyűjtemény. Az érdeklődés differenciálódik, lassanként letisztul, a gyűjtő szakosodik, s — természetesen — teljességre törekedvén, értékes és ritka köteteket szerez meg.

(Berkó — Fehér: Ki mit gyűjt? c.

könyv alapján)

elpusztult. Nem tudom kinek hogy, de nekem az ilyen cselekedet egyenesen megrendítő. Mert mindig azt hallottam, hogy a kutya az állatok közül az ember leghűségesebb barátja és most ezért a hűségért így fizetnek neki — „kutya erkölcs" mondhatom. Persze, tudom, hogy panelházakban problematikus, sőt nem kívánatos kutyákat tartani, ám annak, hogy megszabaduljunk tőlük, van humánusabb módja is. Azon gondolkodtam, hogy vajon ezek a kutyák mit gondolhattak földünk legtökéletesebb élőlényéről, az emberről, jó lenne megtudni, de hogy jót nem, az biztos. Valaki azt mondhatná, minek kell, ilyen dolgokkal foglalkozni, hisz nem emberekről, csupán kutyákról van szó. Ám én nem vagyok meggyőződve arról, hogy azok akik így bántak el hűséges kutyáikkal, holnap nem alakítanak ki önmagukban hasonló magatartást embertársaik iránt is csupa önzésből. Ez itt a fő kérdés. Az említett gyűlésen azonban elhangzott olyasmi is, ami azt bizonyítja, hogy nem mindenki olyan mint az eddig említettek. Akad olyan ember is, aki naponta 8—10 kóbor kutyát etet, mert szereti a kutyákat. Persze ez nem megoldás, de mégis bizonyítéka annak, hogy a jó érzés nem halt ki teljesen.

VARGA JÁNOS

Jogi tanácsadó

VÁLASZ ÖRÖKÖSÖDÉSI ÜGYEKBEN

P. Pál olvasónk azt kérdezi, hogy ki örökli az elhunyt testvére vagyonát, aki gyermektelen özvegy volt. s végrendeletet sem hagyott hátra. A szülők már nem élnek, három testvére van. Azt szeretné tudni, hogy az elhunyt tulajdonát képező családi házat a hagyatéki tárgyalás során megkaphatja-e az unokaöccse.

Minthogy az elhunytnak se házastársa, se gyermekei nincsenek, a szülei pedig már nem élnek, vagyonát a törvényes örökösök

III. csoportjába tartozók, tehát a testvéreik öröklik, mégpedig egymás közt egyenlő 1/3 — 1/3 arányban. A közjegyző előtti hagyatéki tárgyalás során az örökösök megállapodhatnak, hogy az elhunyt vagyonát — a családi házat — csak az egyik örökös veszi át, s készpénzben kártalanítja a két visszalépő felet. Az örökség tárgyát képező családi ház értékét hivatalos szakértői becsű alapján állapítja meg az állami közjegyző, s ez az érték képezi az örökösök közti pénzbeli kiegyenlítés alapját. Ebben az esetben is csak az öröklött vagyon után kell az örökösödési illetéket megfizetni; azért, hogy az örököstársak örökrészét csak az egyik örökös veszi át, nem kell külön illetéket (átruházási illetéket) fizetni.

Az unokaöccs (tehát akár az elhunyt testvér leszármazottja) már nem tartozik a törvényes örökösök körébe, így a hagyatéki eljárás során nem szerezheti meg az elhunyt családi házát sem. Ezt csak a három örököstől, vagy ha csak az egyikük venné át az ingatlant, akkor ettől, szerezhetné meg ajándékozás vagy vétel útján. Ebben az esetben ajándékozási vagy vételi szerződést kell kiállítani, s ezután az újabb (törvényes ajándékozási vagy vételi) illetéket is meg kell fizetni.

K. Ödön olvasónk azt kérdezi, hogy édesapja után örököl-e rajta kívül a testvére is, aki évekkel ezelőtt engedély nélkül külföldre távozott, s annak idején a köztársaság engedély nélküli elhagyása miatt a Büntetőtörvénykönyv 109. szakaszának 2. bekezdésébe ütköző bűncselekményért szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélték.

Édesapjuk után mindketten egyenlő arányban örökölnek. Fivérének elítélése és vagyonának elkobzása — amit évékkel ezelőtt mondott ki a bíróság — csak arra a már meglévő vagyonára vonatkozott, amely az ítélethozatal idején a tulajdonát képezte. Nem vonatkozott azonban arra a vagyonra, amit az Ítélethozatal után szerzett vagy szerezni fog. így most fivére is örököl, a hagyatéki tárgyalás során azonban megegyezhetnek, hogy az egész hagyatékot — tehát fivére örökrészét is — maga veszi át, s testvérének kifizeti az örökrész pénzbeli elenértékét (zárolt külföldi devizaszámlára helyezheti el a számára), vagy úgy, hogy fivére nem igényli az örökrészének pénzbeli ellenértékét. Az állami közjegyző minden olyan esetben, ahol külföldi örökös is van, a hagyatéki véghatározatot felterjeszti a devizahatósághoz (Správa pre veci majetkové pre Slovensko).

E. Jánosné három évvel ezelőtt elvált a férjétől, aki most váratlanul meghalt Azt kérdezi, lehet-e valami igénye házassági vagyonközösség megosztása címen, örököl-e, illetve kaphat-e a volt férje után özvegyi nyugdíjat. A közösen szerzett vagyon megosztására eddig sem megegyezéssel, sem bírósági úton nem került sor.

A NAGY KÖLTÖZKÖDÉS UTÁN

Elvált férje után nem örököl. Özvegyi nyugdíjra csak akkor lehetne igénye, ha teljesítené ennek általános törvényes feltételeit és ezenkívül igazolná, hogy a volt férje eltartására volt utalva. Ezt igazolhatja azzal, ha a volt férjét a bíróság kötelezte az ön számára tartásdíj-hozzájárulás fizetésére, esetleg ha volt férje önnek ténylegesen fizetett tartásdíjat, még ha erre a bíróság nem is kötelezte. E feltételek teljesítése mellett egy évig lehetne igénye az özvegyi nyugdíjra. Minthogy azonban önálló keresettel rendelkezett, s a volt férje ellen a családjogi törvény értelmében nem volt igénye tartásdíj-hozzájárulásra, özvegyi nyugdíjra sincs igénye.

A házassági vagyonközösségbe tartozó vagyon megosztását, s az ebből fakadó igényeit még a volt férje örökösei ellenében is érvényesíthetné, ha a házasság megszűnése idejében volt felosztás alá tartozó közös vagyonuk. Ennek bizonyítása azonban három év eltelte után már bizonyára nehézségekbe ütközne, még ha a volt férjének volt most is valami vagyona. Az örökösök az elhunyt adósságaiért és tartozásaiért csak az általuk örökölt vagyon értéke erejéig felelnek.

VÁLASZ AUTÓBALESETÖL SZÁRMAZÓ KÁRTÉRÍTÉS ÜGYÉBEN

Gy. István olvasónk autóbalesetet szenvedett. Egy magángépkocsi tulajdonosa elütötte, ennek eredményeképp hoszszabb ideig munkaképtelen volt. A bíróság a gépkocsivezetőt feltételes szabadságvesztésre ítélte, olvasónkat pedig kártérítési igényével — amelyet a büntetőeljárásban érvényesített — polgári peres eljárásra utasította. Olvasónk a gépkocsivezető büntetését túl enyhének tartja, s azt kérdezi, fellebbezhet-e a büntetőbíróság ítélete ellen.

A büntetőeljárásban a károsult (a sértett) érvényesítheti kártérítési igényét, amelyet a bűncselekmény folytán szenvedett. Ennek feltétele, hogy kárának összegszerűségét kimutassa és az egyes tételeket rendes iratokkal (nyugtákkal, számlákkal) alátámassza. Amennyiben ezt nem teszi, vagy a kárának összegét még nem tudja (pl. a hosszabb ideig tartó munkaképtelenség okozta keresetkiesést vagy a baleset okozta tartós következményekért járó ún. társadalmi érvényesülés megnehezüléséért járó kártalanítás összegét, amit az orvos állapít meg az 1965. évi 32. sz. hirdetmény alapján), akkor a büntetőbíróság ezekről a magánjogi igényekről nem dönt, a károsultat pedig polgári bíróság előtti polgári peres eljárásra utalja.

A károsultnak a büntetőbíróság ítélete ellen csak a kártérítési igényei kérdésében (tehát vagy azért, hogy ezt egyáltalán nem ítélte meg a bíróság, vagy azért, mert kisebb összegben ítélte meg, mint amilyenben érvényesítette) van fellebbezési joga.

A vádlott bűnössége és a büntetés mértéke kérdésében a károsultnak nincs fellebbezési joga. Ilyen joga csak a járási ügyésznek van, aki a vádat képviseli.

Kárának érvényesítésével forduljon közvetlenül az Állami Biztosítóhoz, ami a kártérítésre kötelezett gépkocsivezető törvényes szavatossági biztosítása alapján helyette fogja az ön igényeit is kielégíteni.

Dr. B. G.

19