A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-24 / 35. szám
PÁRBESZÉD Azok, akik 1944. augusztus 29-én születtek, ebben az esztendőben már negyvenedik születésnapjukat ünnepelhetik! Az érett felnőtt kor legszebb éveiben és alkotó munkájuk teljében járnak, két további nemzedékkel karöltve a szocialista országépítés mindazon változásainak megvalósítói, melyeknek gyökerei egészen a négy évtizeddel ezelőtti nemzeti felkelésig nyúlnak viszsza. A két további nemzedék pedig? Az egyik a háborús harcok közvetlen résztvevőinek, tehát a partizánoknak és az akkori szlovák hadsereg felkelőkhöz átállt katonáinak még ma is élő generációja; a másik viszont a negyvenes, illetve ötvenes évek mezsgyéjén született korosztály, amely már szintén túllépte a felnőttkor küszöbét, ám a háború borzalmait — szerencsénkre — nem kellett megélnie. A fiatalabbaknak ebbe a nemzedékébe tartozik a harmincéves dr. Cséfahai Ferenc, a bratislavai Hadtörténelmi Intézet munkatársa is, akinek szőkébb kutatási területe éppen az SZNF-re, pontosabban annak első fázisára összpontosul. — Véleménye szerint a történettudomány mivel gazdagította az utóbbi esztendőkben a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kapcsolatos ismereteinket? — A szőkébb időbeli keretet jelző esztendők helyett, inkább kereken két évtizedről beszélnék. A hatvanas évek derekán, az SZNF kirobbanása huszadik évfordulójának időszakában ugyanis jelentősebb szemléletváltozás állt be a felkelés harcainak és valósághű fényeinek értékelésében. Több olyan mű is megjelent a húsz évvel ezelőtti jubileum kapcsán, amely történelmileg pontosította és objektívebben, hitelesen ábrázolta az 1944 augusztusától a felszabadulásig terjedő időszak eseményeit. Az egyik legfontosabb ide sorolható kiadvány Gustáv Husák könyve, a „Tanúságtétel”, amely valóban sok tekintetben új fényt vetett a nemzeti felkelés politikai céljaira, társadalmi lényegére és hadtörténelmi részleteire. Az ötvenes években ugyanis helyenként hézagosán, esetenként pedig tudománytalanul is értékelték a Szlovák Nemzeti Felkelést. Akkoriban aligalig méltatták például a korabeli szlovák hadsereg átállt katonáinak szerepét. Ma már ez komoly mulasztásnak tűnik föl, hiszen Gustáv Husák könyvéből, de más forrásokból is kitűnik, hogy a 17—18 ezer partizánhoz csatlakozó katonák száma elérte a 60 ezer főt! Régebben különböző helytelen nézeteket fölvető vita zajlott arról is, vajon 1944 őszén, a hegyekbe történt visszavonulással és a partizánháború hagyományos formáihoz való átmenettel vereséget szenvedett-e a felkelés? — Ebben a kérdésben mi a tudományosan megalapozott, helyes álláspont? — Egyértelműen leszögezhető, hogy az SZNF nem szenvedett vereséget, hiszen eleinte illegalitásban, majd Kelet-Szlovákia felszabadult területein már törvényes és nyilvános keretek között tovább működött például a Szlovák Nemzeti Tanács, de a többi forradalmi intézkedés is a kommunista párt vezette harc folyamatosságát biztosította. Tényekkel bizonyítható, hogy a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kezdődött nemzeti demokratikus forradalom tulajdonképpen az egész ország területén, a teljes felszabadulásig nyomon követhető. — Az erősen sarkított, a nemzeti felkelést helytelenül értékelő nézetek milyen érvekre támaszkodtak? — A korábbi, hibás történelmi okfejtés abból indult ki, hogy a felkelést támogató hadsereg egyértelműen a burzsoázia eszköze volt. Az ezzel a nézettel azonosulók nem dr. Cséfalvai Ferenccel, a bratislavai Hadtörténelmi Intézet munkatársával • a Szlovák Nemzeti Felkelés hadtörténeti tekintélyéről • a Felkelés internacionalista jellegéről, a gömöri, medvesalji, Ipoly menti lakosság helytállásáról • az önzetlen szovjet segítség jelentőségéről • arról, hogy miért éppen Banská Bystrica lett az SZNF központja ismerték el, hogy az adott helyzetben — az egységes népfrontpolitika szellemében —, a háború alatt szükség volt a burzsoáziával való együttműködésre. A CSKP, illetve a párt V. illegális központi vezetősége nagy sikerének számít azonban, hogy a felkelés kirobbanásakor a hadsereg jelentős állománya nem vált a burzsoázia eszközévé, hanem félszázezemél is jóval több katona a nemzeti demokratikus forradalom szolgálatába szegődött. Ebben a témakörben jó eligazítást ad például Václav Stefanskynak a minap megjelent, A hadsereg a Szlovák Nemzeti Felkelésben (Armáda v Slovenskom národnom povstaní — a szerző megj.) című könyve; valamint egy most készülő ötkötetes enciklopédikus kiadvány: Az SZNF története (Dejiny SNP — a szerző megj.), amelynek első kötete már kapható, a második pedig szintén nyomdában van már. — E témakörnél maradva hadd kérdezzem meg: milyen harcászati felszerelése volt tehát a nemzeti felkelés szabályos hadseregének? — Az eddig ismert dokumentumok alapján 40 ezer puska, másfél ezer könnyű golyószóró, 200 nehéz golyószóró, 2000 gépfegyver, 120 ágyú, 40 aknavető és több millió töltény volt a felkelési hadsereg birtokában. Később, szovjet segítség révén, 10 ezer puskával, géppuskával, karabéllyal, pisztollyal, ezer golyószóróval, 7 millió tölténnyel és több száz tonna egyéb hadianyaggal bővültek a felkelők hadászati eszközei. — Miért éppen Besztercebánya lett a felkelés központja ? — Előnyös földrajzi fekvése megfelelő politikai, társadalmi és katonai kisugárzást tett lehetővé, ugyanakkor itt volt a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítésében számottevő szerepet játszó szárazföldi erők parancsnoksága is. E fegyvernem élén Golián alezredes állt, akit az ellenállási mozgalom nyílt kitörése után a felkelési hadsereg főparancsnokává neveztek ki. — Voltak a szlovák hadseregnek olyan egységei is, amelyek nem csatlakoztak a felkeléshez? — Kelet-Szlovákiát a németek már korábban hadműveleti területté nyilvánították, ami az ő szemükben feljogosította őket arra, hogy 1944. augusztus 31-én a Kartoffelernte mit Prämie fedőnevű akció keretében lefegyverezték az ottani katonaságot. Ily módon sem tudták azonban meggátolni, hogy a fasisztaellenes harccal rokonszenvező kelet-szlovákiai katonák, a most Szencen élő Jozef Fogéi vezetésével, a Kriván partizána- Irkulatba tömörüljenek. Nyugat-Szlovákiában kissé eltérő volt a helyzet. A történelmi tények tanúsága szerint a hlohoveci, a Sereií-i, a Nővé Mesto nad Váhom-i és a trencíni helyőrség csupán részben teljesítette, Nyitra és Bratislava kulcsfontosságú helyőrsége pedig megtagadta Golián alezredesnek azt a parancsát, hogy a szárazföldi fegyveres erők Besztercebánya környékén összpontosuljanak. Az ingadozókkal vagy a parancsmegtagadókkal ellentétes magatartást tanúsított viszont a trnavai hadosztály, amely az utasításnak megfelelően időben elindult a felkelés központjába. így a szlovákiai helyőrségek többségének katonáihoz hasonlóan, a CSKP és a vele rokonszenvező forradalmi demokratikus erők felhívására, ők is szinte egy emberként csatlakoztak a felkelőkhöz. — A szakember, beszélgetésünkben tehát a hadtörténész miképp jellemezné az SZNF internacionalista jellegét? — A Szlovák Nemzeti Felkelés tekintélyét történelmi és internacionalista szempontból mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szerves része volt a fasizmus szétzúzásáért harcoló európai antifasiszta ellenállási mozgalomnak. A szlovák földön kirobbant felkelés összesen 28 nemzet fiait és lányait tömörítetté soraiba. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb harcos szlovák nemzetiségű volt, de a felkelési csapatok katonái között szép számmal találni cseheket, szovjeteket, magyarokat vagy akár franciákat is. Sőt! Még új-zélandiak és ausztrálok is voltak az SZNF harcosai között. — Mennyiben erősítette a szlovákiai fasisztaellenes mozgalom harci erejét, hogy Gömör, a Medvesalja, az Ipoly mente lakossága szintén készséggel reagált a Szabad Szlovák Rádió augusztus 30-án elhangzott felhívására ? — Tény és való, hogy Szlovákia magyar ajkú lakosságának zöme azonosult a nemzeti felkelés politikai és hadászati célkitűzéseivel. Ezért a forradalmi nemzeti bizottságok tevékenysége erre a vidékre is kiterjedt, itt is kiépültek a felkelés védelmi vonalai; Gömör pedig külön is nagy segítséget nyújtott a Kozlov vezette Rákosi partizándandár harci tevékenységében. Július Boltiknak a „gömörországi" antifasiszta ellenállási mozgalomról és a felszabadulásról, vagy a Rákosi partizándandárról írt könyvei ebben a vonatkozásban alapműveknek tekinthetők. Mind tudományos, mind publicisztikai szinten azonban mielőbb folytatni kellene a kutatást, mert a Szlovák Nemzeti Felkelés Közép- Szlovákia déli tájain élénk visszhangra és tevékeny támogatásra talált, aminek sok-sok részletét lehetne még a nyilvánosság elé tárni. — A Szovjetunió miképpen segítette a Szlovák Nemzeti Felkelést? Beszélgetésünk során eddig csak a felkelőknek szánt fegyverszállítmányokról esett szó... — A Szovjetunió főként szervezési feladatokkal megbízott előkészítő csoportokat küldött Szlovákiába. A Velicsko főhadnagy vezette első 11 szovjet partizán 1944. július 25-éröl 26-ára virradólag érkezett meg Liptovská Osada környékére. Egyik legfontosabb feladata az volt, hogy kapcsolatot teremtsen a CSKP V. illegális központi vezetősége és a párt Moszkvában tartózkodó külföldi vezetősége között. Ezt a maroknyi csoportot további kisebb-nagyobb csapatok követték, és augusztus 23-án a kijevi ukrán partizántörzs beleegyezésével megalakult az 1. Csehszlovák Partizánhadosztály. Hasonlóképpen szovjet földről érkezett Szlovákiába a 2. Csehszlovák Ejtőernyősdandár, de a Szovjetunió nagyban kivette részét a harcok irányításából, szervezéséből, a sebesültek egészségügyi ellátásából vagy légi úton történő szállításából is. Hadászati szempontból a legjelentősebb segítséget azonban a kárpát-duklai hadművelet megindítása jelentette, mert ez a katonai operáció tetemes számú és állig felfegyverzett ellenséges haderőt kötött le. A Szovjetunió önzetlen segítsége nélkül a Szlovák Nemzeti Felkelés sokkal nehezebben tudott volna kibontakozni és Európa antifasiszta megmozdulásainak egyik legfontosabb eseményévé fejlődni. — Tényleg: nemzetközi viszonylatban milyen fasisztaellenes megmozdulásokhoz szokták hason!Ha ni az SZNF harcait? — A, Szlovák Nemzeti Felkelés a Wermacht hátországában legalább hat hadosztálynyi harci erőt foglalkoztatott, és igy meggyorsította a felszabadító szovjet seregek előrenyomulását. Jelentőségét tekintve időtartamában ezért a varsói lázadáshoz, katonai súlyára vonatkozóan pedig a jugoszláv népfelszabadító háborúhoz szokták sorolni. — Végezetül engedtessék meg a riporternek egy költői hangulatú kérdés: nem zavarja az alig 30 éves hadtörténészt, hogy a béke éveiben a háborúval kell foglalkoznia? — Brezsnyev egyik könyvében azt írja, hogy a háború legnagyobb tanulsága nem más, mint hogy ne legyen többé! Legyek bármennyire fiatal, a béke éveiben én ehhez az elvhez tartom magam. Kutatásaim, vizsgálódásaim során szinte naponta a háború borzalmaival kerülök szembe. Kötelességem ezért, minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy az 1945 után született nemzedék már csak történelmi valóságként ismerje a háborút; hogy a múlt eseményeiben búvárkodva érvelni tudjak ellene. MIKLÓSI PÉTER 11
