A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-10 / 33. szám

§

fejed. Álmodoztam, egyre csak álmodoztam.

Soha egyetlen lány előtt se voltam védtelenebb és nem éreztem magam mellőzöttebbnek, mint épp mellette.

Arra gondoltam, hogy Klára és Václav élete ebben a rohanó világban sokkal gazdagabb, tartalmasabb mint az enyém. Akkor még semmit sem tudtam a halálról, ezért — akárcsak ők — én is szerettem volna felkerekedni. és egyszerre hét úton elindulni.

Csakhogy mindenki előtt mindössze egy út van. Ha egyszerre több irányba indulna, a válaszúton tétován megáll. Vagy eltéved, elbolyong.

(június 18. kedd) Klára és én nem nagyon igyekeztünk csodálni egymást. Szomorú bizonyítéka ez annak, hogy soha nem leszünk igazi szeretők. Csak én rajongok érte. Ö nem is igyekezik, jól tudja, hogy minden csodálatom az övé.

Megszédit, anélkül hogy egy ujjal is hozzám érne.

Minden mondatával meglep, ugyanis mindig mást tesz, mint amit várok.

— Klára, ma este meghívlak a Loretába vacsorára. Kint ülünk majd a fák alatt. A nyár tiszteletére megiszunk egy pohár pezsgőt.

Megspóroltam a rávalót. Hiszen szereted a pezsgőt, nem?

— Nem mehetek — feleli határozottan. És gondokba merült, komoly arcán az őröm leghalványabb sugara se csillan.

— Miért? — kérdeztem ingerülten. Megdöbbentett a rideg visszautasítás, meg se köszönte, sőt nem is értékelte az ötletemet.

— Pavelnek születésnapja van.

Sietve búcsúzunk. Kezet nyújt, tenyere a

tenyerembe simul, de gyorsan visszahúzza.

A fájdalomtól felbőszülve rohanok a Národní thdán. Leküzdhetetlen testi vágyat érzek, de ennek semmi köze a szerelemhez.

— Néha más nő után vágyom, olyan ez, mint amikor meghámozunk és megeszünk egy narancsot — mondogatta Václav —, csakhogy azzal, akit az ember nem szeret, soha nem megy a dolog. Sohasem szabad összetéveszteni a szerelmet a testi vággyal.

Kétségek gyötörtek. Az a leggyönyörűbb, ha mindent egy nőtől kaphat az ember. Mi van akkor, ha Klára csak kéreti magát? Ha csak azért vonakodik, mert sokat jelentek neki? Talán csak nem találtam meg a megfelelő hangot, amellyel hatni tudnék rá. De hát válogathat a szerelmes az eszközökben ?! Ha úgy érezném, hogy több vagyok nála, gyorsan határoznék, könnyedén, férfiasán viselkednék. A határozottság hiányzik belőlem, ezért nem tudok uralkodni az érzelmeimen. Ha nem kötne hozzá semmi viharos érzés, ha csak egy könnyűszerrel elcsábítható vonzó lányt látnék benne, többre becsülne. Sikerem volna nála. Ez vitathatatlan.

Lehorgasztott fővel távoztam a randevúról.

A bizalmaskodásnak vége lett, még mielőtt elkezdődött volna. Előttem a kínosan hosszú, akácillatú szabad este. Le kellett számolnom ezzel az estével, s a következő hetekkel is, mivel Klára, amikor fehér cipője sarkán megfordult, határozottan kijelentette:

— A szünidő után találkozunk.

Szorongó érzés fojtogatott.

(Folytatjuk..)

15

FRANCE PREŠEREN

Nézd, milyen hervadt

Nézd, milyen hervadt, milyen satnya,

hóka,

milyen erőtlen, milyen csenevész, az elvadult romok közt mily kevés virágot hoz, mily szomorú a rózsa.

Elszívja nedvét a csalán bozótja, a dudva, mely körül buján tenyész.

De ültesd kertbe csak: feléled, és virágai pompáznak illatozva.

Melletted, szívem királynője mellett, ki napja vagy, újult erőre kap költészetem, virágai kitelnek.

Ha azt akarod, hogy viruljanak gyönyörűen a kókadt rózsakelyhek, szórj szép szemedből kedves sugarat.

(Lator László fordítása)

PAUL VERLAINE

Nyár lesz tehát

Nyár lesz tehát, tündöklő és meleg: örömöm édes cinkosa, a roppant napfény, a selymek közt még szabadabban kiemeli drága szépségedet;

a kék ég, a hullámzó, büszke sátor, alásuhog és csókjaival ér homlokunkra, mely forró lesz s fehér a boldogságtól és várakozástól;

s ha jön az este, langyos szél susog, fátylaid játékosan megsuhognak, s baráti mosolyát a csillagoknak együtt nézzük majd, ifjú házasok.

(Szabó Lőrinc fordítása)

CSORBA GYŐZŐ

Nő a vonaton

A változó táj: hegy-völgy, enyhe dombok, sokszínű szalag-földek, könnyű párák, vadvizek fű-szarkalábozta tükre, kelő nap, zöld-ezüstös, rezge nyárfák

és minden mozgás, másulás a tájban, e társas szépség forgó, ezer arca iparkodik, hogy szemem foglyul ejtse, figyelmemet saját pártjára hajtsa.

De két sötét szem, holló-haj leomló zuhataga. tudós, ám zsenge gyermekszáj piros.ékköve, igézetes nyak hajtása gyöngéd láncából nem enged.

Ó, szépség! Szép az elfutó világ, szép a maradandó ég, legszebb az ember, ki íme most meleg bizalmassággal rak fészket nemrég idegen szivemben,

s belülről szólt mint a magam hangján, de a ritkán szokott öröm szavával.

Több vagyok tőle: szemem villanása, testem minden kis moccanása rávall. ■