A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-03 / 32. szám
... Hogy a türelem és szorgalom mit terem, azt ma még maga PETER NAGY, ez az eperjesi (Prešov) származású, most már azonban a szlovák fővárosban élő fiatal énekes sem képes lemérni, hiszen pályafutása tulajdonképpen csak most indul igazán, holott már sok-sok éve szerepel, énekel a szó szoros értelmében az ország szeme láttára és füle hallatára. Tizenöt éves, amikor először vesz gitárt a kezébe, két-három évvel később a Csehszlovák Rádió kassai (Košice) stúdiójában elkészíti első felvételét — és korát tekintve húszas éveinek derekán jár, amikor 1983 őszén szinte egyik napról a másikra valósággal berobban a hazai könnyűzenei élet élvonalába. Az első akkordok megszólaltatása és a hazai slágerlisták éllovassága között tehát csaknem egy teljes évtized múlik el. Részint tanulással (az érettségi után az eperjesi egyetem bölcsészkarán népművelői oklevelet szerez), részint pedig egyre tudatosabb és célratörőbb formában megelevenedő zenéléssel (többször szólistaként hallható a rádióban, néhányszor fellép a televízióban is); az igazi siker ellenben még sokáig várat magára. Tizenvalahány éves korában hiába támadt föl benne a vágy, hogy ő írja saját számait, azokból mára jobbára csak keserű bukások, sikertelenségek emléke maradt; meg néhány, jelenlegi dalainak alapjául szolgáló motívum. A család? Sikereinek, zeneszeretetének gyökereit nem itt kell keresni. Ott senki nem foglalkozik különösebben a zenével — korábban még a kisdiák Péter sem ... Mint a többi tizenéves kamaszfiút, őt is az égvilágon minden érdekli. Teniszezik, szeret festeni, átéli életének első szerelmét, két-három évig még rádióamatőrként is foglalatoskodik. Elsőéves gimnazista, amikor egy gitárt kap ajándékba, meg egy szülői jótanácsot: ha nem lesznek kielégítöek a tanulmányi eredményei, annak akkor a húrpengetés joga fogja kárát látni! Péter ekkor ugyanis már a muzsika varázsában él: rengeteg időt tölt a gyakorlással, naponta négy-öt órát, olykor még többet is. Az otthoni figyelmeztetésnek foganatja van. Minden különösebb gond nélkül leérettségizik, utána az egyetemi tanulmányok során is helytáll, közben egyre gyakrabban szerepel a nyilvánosság előtt. A rádióban fel-felcsendülnek számai és a publikum is megtapsolja dalait, de sem a közönség, sem a szakma még nem fedezi fel őt igazán. A telkiismeretes felkészülés még szorgalmasabban folytatódik, ennek jutalmaképpen Sokolovban, Martinban és Berlinben dalfesztiválokon vesz részt. Mindenütt jónak, tehetségesnek mondják, ám az igazi „nagy befutás" még mindig várat magára. Tényleges katonai szolgálatának hónapjait a bratislavai Katonai Művészegyüttesben tölti. Itt ismerkedik meg jelenlegi együttesének és munkatársainak több tagjával. Ez a kis közösség gyorsan és jól szót ért egymással. A bizonyíték: alighogy leszerelnek, megszervezik az Indigo zenekart. Igaz, ez a név akarva-akaratlanul a kopírozást juttatja az ember eszébe; ez az együttes azonban ellenáll mindennemű csábításnak. Ellenkezőleg: egyéni hangvételű, sajátos dallamképletű, nemegy szám szövegében mélyebb értelmű gondolatokkal állnak elő. Ezzel az alkotói felfogással, no és az Indigó-professzor című slágerrel egy csapásra jelenlegi sikersorozatuk küszöbére érnek. 1983 őszétől alig múlik el egyetlen hónap anélkül, hogy Peter Nagy és együttese ne szerezne újabb babérokat. Tavaly decemberben ő nyeri a prágai ifjúsági klubok és diszkók legnépszerűbb énekesének kijáró Diszkócsalogány díjat; januárban negyedik helyen jelenik meg a neve a csehszlovákiai könnyűzenei élet legrangosabb slágerlistáján: az Aranycsalogány versenyben, ahol egyetlen esztendő alatt a negyvenötödik helyről a negyedikre „ugrat"; a tévé slágerlistájának februári versenyét csaknem ötezer voksot jelentő szavazatkülönbséggel nyeri a második helyezett előtt; márciusban a Hviezda rádió könnyűzenei adásának éllovasa; májusban különdíjat nyer a Bratislavai Lírán; júniusban piacra került első nagylemeze; az előjelek szerint pedig augusztusban az ausztriai Villachba nemzetközi dalfesztiválra készül. Kell-e ennél jobb „felfutás" a tartós karrier megalapozásához? Aligha. Ami ennél is fontosabb: Peter Nagy a siker és a népszerűség csúcsaira jutva is közvetlen, szerény maradt; mint mondja: a most következő hónapokban és években még rengeteget kell bizonyítania. Valószínű, hogy továbbra is csak azt énekli majd a közönségnek, amit ő maga is szeret, hiszen tehetségéből csak így tudja a legjobbat nyújtani. Ez pedig nélkülözhetetlen feltétele az igazi, a nagy és tartós sikereknek ... MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György Innen-onnan A ..barlangkezelés" az orvostudomány új ága. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a sóbányák levegője eredményesen gyó gyitja a légzöszervi megbetegedéseket, mindenekelőtt a tüdőasztmát. 15 éve nyílt meg Szolotvinában (Kárpáton túli terület) az első allergológiai kórház, amelynek egy volt sófejtóben föld alatti osztálya is van. Nemrégiben nyílt meg a második ilyen gyógyintézet a Nahicsevani — ASZSZK — sóbányában. A kórház 60 fel nöttet és 40 gyereket tud fogadni egy-Lebegö robotok Húsznál több óriási lég gömb-robotot állítottak ki egy tokiói alkalmi kiállításon. A nylonból készült, levegővel töltött állatfigurákat Shiro Takahashi, a művészeti akadémia tanársegédje készítette. A lebegő robotokat programvezérlésű komputerek mozgatják — a kiállítást tátogató gyerekek nagy örömére Nemcsak a hangszer érdekes — a kujak hangját hallgató lányka is: Izatyi Bajtye mirova, 13 éves zeneszerző 8