A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-20 / 4. szám
Hallottuk- olvastu k- láttuk Innenonnan SZÍNHÁZ Mindenki szeme láttára Az NDK-beli Rudi Strahl a csehszlovákiai színházakban is az ismert nevű, gyakran játszott drámaírók közé tartozik. A közelmúltban a bratislavai Új Színpad nyúlt e nálunk is népszerű kortárs szerző egyik legújabb színdarabja: a Mindenki szeme láttára után, amely egy mai átlagcsaládról villant elénk helyzetképet. Méghozzá nem is akárhogyan, mert a szóban forgó Teske-család részben egy tudományos felmérés, részben pedig valamiféle művészi szemrevételezés, vagy ha úgy tetszik, vizsgálódás tárgyává válik. A szóbanforgó famíliába e célból becsöppen Wunderwelt úr, a tudományos dolgozó, illetve Spielvogel úr, a művész. Egyikük szociológiai fölmérést kíván készíteni, a másik vendég viszont anyaggyűjtő terepszemlén van itt, mert ő egy tévésorozat forgatókönyvének megírásához készülődik ... Az ötlet eddig még elfogadható, még ha egy csöppet erőltetett is, de épp ez a körülmény kínálja a szatíra, a groteszk, a paródia, esetleg akár a színpadi karikatúra mindmegannyi lehetőségét. Feltéve, ha a szerző íróilag jól kidolgozott szöveget és színpadi, szituációkat kínál; a rendező (Oto Katuša) pedig dönteni tud néhány alapvető fontosságú dologban. El kellett volna például döntenie és szinpadilag is hangsúlyossá tennie, hogy Wunderwelt úr (Pavol Mikuh'k) és Spielvogel úr (Ľubo Roman) jellem, emberség és egzisztencia dolgában tulajdonképpen kicsoda, micsoda s miért épp ide jöttek? Ez a nézőnek is sokat segített volna abban, hogy könnyebben tájékozódjon, hogy megfelelő összefüggéseket keressen a saját hétköznapjainak tapasztalataival és hogy ne tegyen föl magának a könnyebb prózai műfajhoz képest is illetlen kérdéseket. De tisztázni kellett volna azt is, hogy pusztán bohókás semmiségnek, vagy a közönség elé is tükröt tartó produkciónak szánják-e ezt az előadást? Mert jelenleg bizony csupán pszichologizáló fércműnek tetszik az, amit ezen a színházi estén lát az ember, ahol kár a sok hűhóért. És az utolsó mondatok elhangzása után azt sem tudni: a publikum vagy a színészek örülnek-e jobban annak, hogy vége az előadásnak?! Miklósi Péter KÖNYV Josef Klíma: Mezopotámia ízléses kivitelben és érdekes illusztrációkkal tarkítva adta ki a Madách Josef Klíma professzor Kelet-kutató: -Mezopotámia című könyvét a következő alcímmel: „Ősi civilizáció és kultúra a Tigris és az Eufrátesz mentén." A ma embere lankadatlan érdeklődéssel kutatja, civilizációjának és kultúrájának bölcsőhelyeit, többek között a mai Irak területén a Tigris és Eufrátesz közét, ahol ezredévekkel előtte kialakultak az első államok: Asszíria, Babilónia, a Sumér és Akkád Birodalom. A hírneves cseh tudós, Josef Klíma e terület hajdani népeinek történelmét, civilizációját és kultúráját járja be az olvasóval könyvének fejezeteiben. Az előszóban írja: „Senki ne keressen ebben a könyvben szintézist, még kísérletét sem! Minden fejezetét külön könyvben lehetne megírni, néha több kötetben is. Olvasóimnak csupán néhány kockát mutatok be abból a hatalmas mozaikból, melyet évezredek során a mezopotámiai emberek keze és elméje létrehozott." Josef Klíma könyve szinte mindenre kitér, amit az olvasónak érdemes megismernie az itt kifejlődött ősi civilizációkról. Az időszámításunk előtti 4. évezredtől végigkalauzolja az érdeklődőt a Tigris és Eufrátesz közének történelmén egész a 6. századig, az újbabiloni birodalom bukásáig. A tizenkét fejezetet magába ölelő könyv egyebek között foglalkozik a Kelet-kutatás tudományával és eredményeivel, az ásatásokkal a Tigris és az Eufrátesz népeinek történelmével, a mezőgazdaság és kézművesség kifejlődésével, kereskedelmével és diplomáciájával, vallásával, démonaival és papjaival, műveltségének forrásaival, művészetével és irodalmával, a himnuszokkal, eposzokkal és mítoszokkal. Bár a könyv szerzője arra kéri az olvasót, hogy ne keressen munkájában szintézist, meg kell vallanunk — számunkra, az olvasók számára mégis szintézis ez a könyv, áttekintés és összefoglalás a Tigris és Eufrátesz népeinek kultúrtörténetéről. A magyar kiadást Josef Klíma Dávid Antal Kelet-kutató magyar tudós emlékének ajánlja, jelezve a tudós iránti megbecsülését és tiszteletét. A magyar kiadáshoz írt előszavában kitér a két nép Kelet-kutató tudósainak hagyományos barátságára és kapcsolataira : „A magyar és a cseh Kelet-kutatók immár két nemzedékét baráti szálak fűzik egymáshoz." A könyv a Madách kiadó legszebb és legérdekesebb kiadványainak sorába tartozik. -dénes-HANGLEMEZ Népszerű operakórusok A fenti címmel piacra került Hungarotonhanglemezen 11 népszerű opera 12 kórusát találjuk. A zenetörténetből tudjuk, hogy a kórusok nem mindig azonos szerepet töltöttek be az opera műfajának fejlődése folyamán. Az opera keletkezése előtti időkben a madrigálkomédiák csak kórustételekből álltak. Az első operákban a kórus a közvélemény hangját szólaltatta meg, szerepe tehát az antik tragédiák kórusaihoz volt hasonló. Később az operaszínpadon a szólóének dominált, s a kórus csupán alárendelt szerepet kapott. A kórusok „feladatköre" csak Mozart operáiban változott, aki a drámai cselekmény aktív részesévé, embertömegek megszólaltatójává tette a kórust. Ilyen a szerepe pl. a Papok kórusának a „Varázsfuvola" II. felvonásában, a Rabok karának Beethoven „Fidelió"-jában, vagy a Forradalmi kórusnak Muszorgszkij Borisz Godunov c. operájában. De a lemez többi kórusa is jól bizonyítja, hogy napjainkban az operáknak három teljesen egyenrangú zenei hordozója van: az áriák, a zenekar és a kórus. Az új Hungaroton-hanglemez operakóru- -sait kiváló együttes, a Magyar Állami Operaház Énekkara adja elő Nagy Ferenc karigazgató irányításával. További közreműködők: A Magyar Állami Operaház Zenekara Nagy Ferenc vezényletével. Tihanyi Éva (mezzoszoprán), Tokody Ilona (szoprán), Bándi János (tenor), Mahr Ottó (bariton) és Lehôtka Gábor (orgona). A 12 operakórus rendkívül színvonalas előadásban csendül fel a lemezen, jól bizonyítva, hogy a kórusok szervesen illeszkednek bele az operák cselekményének, zenei mondanivalójának egészébe. Sági Tóth Tibor FOLYÓIRAT Slovenský národopis A Szlovák Tudományos Akadémia néprajzi folyóirata, a Slovenský národopis 1983-ban ünnepelte megalapításának harmincadik évfordulóját (a testvérlapot a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában, az Ethnographiában Paládi-Kovács Attila köszöntötte). Most azonban fordítsuk figyelmüket a múlt évi második szám felé, amelynek több közleménye is számot tarthat érdeklődésünkre. Ezek közül először Méry Margitnak, az 1982 őszén Debrecenben tartott néprajzi tanácskozásról írt beszámolóját emelném ki. A konferencia célja a magyarok néprajzi kutatásának a megvitatása volt. A romániai, jugoszláviai, szovjetunióbeli, burgenlandi és nyugati szórványmagyarság néprajzi kutatásának számbavétele mellett természetesen nagy figyelmet szenteltek a szlovákiai magyar néprajzi kutatások problémáinak is. A három előadás (Méry Margité, Paládi-Kovács Attiláé és Ujváry Zoltáné) hangsúlyozta a néprajzi gyűjtőtevékenységben az utóbbi esztendőkben tapasztalható fellendülést, de szót ejtettek a hiányosságokról is (pl. a központi múzeum és a tudományos publikációs fórum hiánya). A másik írás, amelyről még szólni szeretnénk, Mária Matejková-Huttová: A ruházkodás történeti rétegei a 18. századi levéltári források tükrében című írása, amelyben a szerző az 1740 és 1780 közötti Pozsony megyei kongregációs iratokat vizsgálja viselettörténeti szempontból. A szerző által követett módszer eléggé elhanyagolt néprajzi kutatásunkban (honi magyar viszonylatainkban pedig teljesen hiányzik), bár nem jár egészen töretlen úton; a kutatási előzményeket maga is igyekszik számba venni. Vizsgálatának lényege az, hogy a kérdéses időszak levéltári anyagából (amely tulajdonképpen a helytartótanács körözvényeiből és korabeli árjegyzékekből áll) kiírta a viseletre vonatkozó adatokat. Hogy milyen információkat szolgáltathat egy körözőlevél a viseletkutató számára? Hát, íme: „fekete tollas és három rendű aranyos sinorú kalapban, nyesttel bélelt mentében ... szökött el" (1771), vagy: „hosszú magyar júhbőrbülvaló bundát visel" (1771), vagy: „öreg fehér szűr... ökörhajtónak való" (1 743) stb. Rengeteg ilyen és hasonló leírást dolgozott föl a szerző, amelyekkel jól kiegészithetőek a hagyományos néprajzi kutatási módszerek segítségével szerzett viselettörténeti ismereteink. Liszka József Bármilyen furcsa, az évszázad építkezése a múlt században kezdődött. Már a transzszibériai vasút építésekor felmérték ugyanis a Bajkál-tavat északról megkerülő vonalszakaszt, de a roppant nehéz terepviszonyok miatt lemondtak róla. A BAM építésének második fejezete 1937-ben kezdődött, amikor megindultak a feltárási és tervezési munkák. Megépült a BAM— Tinda vonal is, de 1942-ben felszedték a síneket és a sztálingrádi frontra küldték. 1974 májusában kezdődött újra az építkezés, a moszkvai Komszomol-kongresszusról 700 fiatal indult el a nagy munkához. A legotthonosabban Alfonzó mozog a porondon, hiszen ö artistaként kezdte, és tudja, hogy a manézsban sokkal többet engedhet meg magának, mint a színpadon. Műsora bizonyítja, hogy a cirkusz nézőterén a „vaskosabb" humort is szívesen fogadja az olyan néző, aki különben nem jár el cirkuszi előadásra. A Volkswagen gyár Golf márkájú személygépkocsiját alkalmassá tették arra, hogy a vizen járjon. Ha a közúton szokványosán kerekeken gördülő autót csónakként akarják használni, egyszerűen leengedik „vízi talpait". Az új szerkezetet a Wörthi-tón próbálták ki — sikerrel. 8
