A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-06-29 / 27. szám
Két kezdő bohóc Száz évvel ezelőtt (1884. VI. 30-án) született Szép Ernő költő, író és újságíró. A Nyugatban tűnt fel verseivel, melyekben a gyermekkor emlékbe szőtt tiszta világát állította szembe a kapitalista nagyváros önző értetlenségével. Babits lelkesen köszöntötte a gyermekkor őszinte hangú költőjét Elbeszéléseiben, regényeiben a szegények, a kisemberek gondolkodását érzelmeit ábrázolta. Kabaréjelenetei, színművei is (Patika, Lila ákác) igen népszerűek voltak. K_______________________________> Egyszer volt. hol nem volt. százesztendős öreganyám ezerráncú rokolyájának ezeregyedik ráncában, talán még az Aranykézutcán is túl. volt egyszer egy borbély és fodrász. Nyári délutánokon, mikor a homályos üzletben harmonikázott, vagy mikor kiállott a boltajtóba fehér kabátjában, violinkulcsokba bodorított frizurájával s oldalt a fejében legelő karcsú fésűvel és slukkerezett a hölgycigarettából, ez a jámbor borbély gyakorta eltűnődött magában s szépséges álmokat frizérozott arról, hogy mint volna az, ha ő egyszer magát a király ő felségét nyírhatná és beretválhatná meg. Élt, éldegélt, nyírt, nyírdogált és bírt, bírdogált, már saját üzlettel, főnökké öregedett és régi, bohó álma még mindig ki-kisóhajtott belőle. Hogyha a király ülne a székben és ő előtte húzogatná a beretvát a szíjjon, beszappanozná, megberetválná, félrövidre nyírná, megfésülné szépen a haját, pornódéval megkenné és kikötné a bajuszát és munkaközben elbeszélgetne véle, elmondaná a véleményét a miniszterekről, a drágaságokról, elmesélné, mit kérdezett a kis fia tegnap az ebédnél és leadná a tippjeit a kottingbrunni versenynapokra ... Amint igy éldegélt és egész öreg borbély lett belőle, egyszer csak csukott, finom hintó állott meg az üzlet előtt, abból egy cifra, beretvált úriember ugrott ki, benyitott hozzá és röviden közölte vele, hogy a király sürgősen nyiratkozni akar, jöjjön izibe, nyírja meg, mert udvari bál lesz estére. Azzal se szó, se beszéd, beültették a hintóba és átsuhantak Budára, mintha csak gummivai lett volna behúzva a kocsikerék. Kivették a hintóból és átvezették a gyönyörű csarnokokon, ahol a méltóságteljes koronaőrök állottak, akiknek a pénztárcából a közelmúltban harmincezer koronát sikkasztottak. Végre feltárult a szárnyas ajtó, amely a király szobájába nyílott és a borbély látta a királyt bíbor bársonyszékben ülni, amelynek arany lábai örök alázatban és bókban görbültek. A borbély térdre akart esni és sími akart, de a ragyogó úriember, aki hozta, nem engedte, a király német nyelven mondott néhány szót, amire a borbélyt a lakájok kivezették egy márványmosdóhoz, megmosdatták, dezinficáltatták a kezét, fehér kesztyűt huzattak rá, vadonatúj nyírógépet nyomtak a kezébe s odavezették a király háta mögé. A királyból csak ősz, gyér tarkót, mély ráncokkal parcellázott nyakat, meg egy hófehér szalvétát látott a remegő borbély, akinek minden mozdulatát mozdulatlanul, de pontos, szigorral figyelték a kegyetlen arcú lakájok. A borbély alig vette észre, hogy megkurtitotta a géppel a király haját hátul, a két fül között. Talán nem is élt, míg a gépet a jobb kezében szaporán nyomogatta. Mikor készen volt, nem mondta, alászolgája, csak ríni akart megint, de ebben a szándékában megakadályozták és szigorú tekintetükkel elparancsolták a szék mögül. A király felállott, levették a nyakából a szalvétát és ekkor megpillantotta az öreg király az öreg fodrászt néhány másodpercig gondolkozva nézett rá és megszólalt és így szólt: — Hogy megy a borbélyoknak? Ekkor a borbélynak az egész lelke harmonikázni kezdett, de nagyon meg volt ijedve és úgy érezte, hogy megfagy ebben a langyos teremben és maga sem tudta, hogy hogy-nem, gyorsan felelt és így szólt: Jól felség. A király rögtön másfelé nézett és a tündéri úriember hamarosan kivezette a borbélyt. Ha ki nem vezette volna, az én mesém is tovább tartott volna. A ligeten keresztül vitt az utam ma délután, ott kellett ellépnem, ahol a vurstli nyílik. Önök előtt nem titok, hogy már nem vagyok afféle szabad kamasz ember, aki napjait a flangérozásnak adja s óráját soha meg nem nézve mászkál, fejében álmos szerelmekkel és sziesztáié öngyilkossági tervekkel a bohó sokadalmak között. Mondom, dolgom volt arrafelé, csak egy percre állottam oda azt a két friss bohócot hallgatni. Lócán állottak az út szélin a Csudák Birodalmához címzett gipszbódé előtt. A lóca elébe csődülve vagy egy tucat gyerek és a gyerekek háta mögött két darab idős asszony és vagy négy férfi, kiket könnyű gyűjtőnévvel szegény embereknek említhetek. Hopp, egyet fölkapok, tessék idenézni: zsakettben van, ezen a kutya júliusi napon, fekete zsakettben és kemény kalapban ennek a kemény kalapnak a karimája széles és egész vízszintes. Az egyik cipőjében világos madzagból van a pertli. Imádom ezt a borotválatlan, foszlott ingű. nickel óraláncú zsakettes férfit. Ennek az egész élete egy folytonos ünnepélyes alkalom, mert ez mindig zsakettben van. Ismerik az ilyen zsakettes szegény embert? Én ismerem, én imádója vagyok, mondom, két gombot csókolok a zsakettjére hátul, mert hiányzik róla ez a két gomb s most gyöngéden leteszem megint a földre a gyerekek mögé, nézzük együtt a két kis bohócot Az egyik bohóc a kettő közül éppen azt kajabálja: — Kettő-ő-ő! — és egy nagy fene bádog csatabárdot emel. Másik bohóc a kettő közül le van hajolva, a bárd éppen a nyaka fölött áll a levegőben. Az első bohóc megint hangzik: — Há-á — és a bárd kezd lejönni. A lehajolt bohóc föláll egyenesre: — Nézze tisztelt hóhér úr, — azt mondja, — várjon csak még egy picit DÉNES GYÖRGY A lét és árnyéka Akárha messzi csillagokra szá/lnék, akárha földbe vájnék tíz körömmel, nem apaszthatnám kínom több örömmel, az örömet se kínnal, egyre többel, hiszen mögöttem ott lapul az árnyék. Ez árnyék józanságra fordít engem, ő ama mérleg, mely megmér mindent szépen s kiegyenlít, nem hagy semmit egészben, a kedvemet lehűti felerészben, felerészben meg lerontja keservem. Nem a biztos elmúlást sugallja ő, inkább utal az örök körforgásra, a közönyös és öntelt vonulásra, mely rá sem hederít az emberi tudásra, hiába hizlalja dö/yfét az agyvelő. Nem is tudom, milyen értelem munkál ebben a riasztó, csodák végtelenben. Miért kísért az égnek árnya engem, és boldogság-e egyáltalán lennem ? Mért kéjelgek a létben, hogyha úgy fáj? V GÁL SÁNDOR a hajnal csipkéi között füveket virraszt a dér fodrozódom a hajnal csipkéi között erdős szirtek takarnak megdermedt lábnyomok olvasható époszai sötétlenek itt minden úgy van hogy nincs s ha mégis inkább a látszat néma súlytalan az árny árnya tüskén-bokron átfutó mint a halál minden könyörtelenül tökéletes 14 SZÉP ERNŐ
