A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-06-22 / 26. szám
Kosaras Id. Szabó István Kossuth-díjas fafaragó szobrászművészt láttam először benczúrfalvi műtermében. A falu előtti dombon, a volt Wattay-kúriában berendezett alkotóműhely mint mindig, akkor is nyitva állt az érdeklődők előtt. A műteremben egyébként 1920-ig a kor egyik legnagyobb magyar festőművésze, Benczúr Gyula dolgozott. Az ő nevét viseli ma az egykori Dolány község is. Szabó István, a megyeszerte Pista bácsiként ismert szobrászművész Kisterenyéről költözött ide, hogy a csendes, munkára alkalmas helyen fába álmodja műveit, megalkossa mozgalmas hatású, örök érvényű gondolatokat sugalló szobrait. Mondom, néhány évvel ezelőtt láttam először a híres alkotóházat. Pista bácsit akkor mintegy két autóbusznyi ember, á Salgótarjánból iderándult honismereti akadémia lelkes közönsége lepte meg váratlanul. Az idős mester persze nem zavartatta magát. Mintha mi sem történt volna, végezte tovább megkezdett munkáját. Hisz azért mentünk oda mi is, hogy munka közben csodáljuk meg a mestert; tanúi lehessünk annak, hogyan kel új életre keze alatt a fa, miként születnek a mély jellemábrázolást kifejező szobrok. A mester véste, formálta akkor is rendületlenül a fát, szemlélgette, simogatta formálódó figuráit. Közben készségesen válaszolt a kérdések özönére, kommentálta munkáját, szólongatta kibontakozó alakjait; ismertette a fa élettanát, bemutatta a keze ügyébe került eszközöket. Örökre szóló élménnyel távoztam Benczúrfalváról, mert úgy éreztem, a Palócföld másik nagy fiával találkoztam — személyesen is. Támfaállítás Munkába menő Tavasz Másodszor Balassagyarmaton, a tavalyi Madách Napokon láttam őt. A nyolcadik ikszét taposta már, de tekintete, szellemi frissesége, fürkésző szemei feledtették korát, s azt sugallták; érdemes élni, örökké tevékenykedni, megöregedni úgy, hogy közben továbbteremtődjünk. Jól tette Rapcsányi László, a rádió riportere, hogy a Madách-díjas művészekkel folytatott beszélgetésen őt bírta először szóra. Hangja, ízes palóc beszéde betöltötte a termet, igazi hangulatot teremtett, s mintha a nagy elődök világát idézte volna. Az idős mester 1903-ban született Cereden. Mélyről indult, a 20-as, 30-as évek Magyarországán urasági kerékgyártóból lett autodidaktaként szobrásszá; pályafutása a palóc nép szívósságát, a dolgozó ember életerejét példázza. A szorgalom nála nagyszerűen párosult őstehetségével, s így emelkedhetett elismert művészszé. A társadalmi háttér természetesen meghatározta munkásságát. És olyan életmű teremtődött, melynek mindenek előtt a nép életéről van komoly, felelősségteljes mondanivalója. Müveinek legfőbb értéke az egyszerűség, az emberi tisztaság, a népi derű és optimizmus, az eleven látás. Ezért is örülök, hogy a hazai közönség is megismerkedhetett a mester művészetével. A Mikszáth Kálmán Irodalmi és Kulturális Napok alkalmából nyitották meg Szabó István nagykürtösi (Veľký Krtíš) tárlatát. A mintegy negyven darab bemutatott szobor a nógrádi táj népének közös sorsát, az egykori paraszti világot, a bányászéletet, a munkásmozgalom eseményeit villantotta fel. A lírai hangvételű, népi hagyományokból táplálkozó plasztikák népünk életerejét, szorgalmát és tehetségét példázták. A Magvető, a Támfaállítás. a Fejtőkalapácsos vájár, a Lipták bányász c. munkák meg a többi hasonló témájú alkotás hoszszabb megállásra késztették a szemlélőt. Ezek a müvek szociográfiai pontossággal és művészi hitelességgel tárják fel a nép százados keserveinek és küzdelmeinek mozzanatait. Az olyan plasztikák, mint a Fonólányok, a Motóllázó. a Kendertörés, a Mosás a patakban vagy a Lópatkolás és a Szénaszállítás dokumentációs hitelességgel örökítik meg a régi munkafolyamatokat. A mester számos alkotásával a népszokások világát menti meg az utókornak: a Kazán, Karancsberényi. Nádújfalusi. Mátramindszenti. Őrhalmi menyecske c. plasztikák pedig a népművészet értékeinek eltűnését akadályozzák meg. A kiállítás legszebb darabjai közé tartozott a Tavasz c. áttört díszítésű falikép, amely egyben a palóc népi faragóművészet motívumait is felvillantotta. Nem véletlen tehát, hogy Szabó István 1959-ben épp a népművészeti jellegű fafaragásaiért kapott Kossuth-díjat. A szobrászművész nagykürtösi tárlata jól beépült a Mikszáth Kálmán irodalmi és Kulturális Napok rendezvénysorozatába. Hisz Szabó István népe s a Palócföld történetét, sorsát faragja fába. S ez a sors közös volt az Ipoly mindkét partján. Éppen ezért kaptunk még nagyobb élményt mi is — itt, Mikszáth szülőföldjén. CSÁKY KÁROLY (Prand! Sándor felvételei) Minden évben közel 75 millió néző tapsol a szovjet cirkusz művészeinek, akik a világ számos országában nagy sikerrel szerepelnek. Surfhódolók — de nem a vízen, hanem az aszfalton, és hogy nehezebb legyen: kerékpáron! Laoszban továbbra is fellendülőben van a házi szövőipar. A tarka, szép népi szőttesek nagy keresetnek örvendenek, és ezeket otthon, házilag fabrikált szövőszéken készítik. 8
