A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-13 / 3. szám
— Ijesztgetsz? — Nem szokásom ... csak figyelmeztetlek — mondta a főnök valamivel higgadtabban. — Nézd, János, semmi közöm a magánéletedhez, annyi azonban mégis van, hogy figyelmeztesselek: egy jótollú újságírónak a magánéletében is kell. hogy legyen tartása, erkölcsi kötelessége... Ha például az alkoholizmusról és annak káros következményeiről írsz elítélő hangon, jómagad pedig ugyanazt csinálod, azaz alkoholista vagy, milyen hitele lehet a szavadnak, illetve az írásodnak!? — De én nem vagyok alkoholista, főnök! — Legjobb úton haladsz, hogy azzá válj, Szendreikém. — Tévedsz, főnök, én mór csak ismerem magam. — No, no, a bolond is azt tartja magáról, hogy ö normális. — Ott azért még nem tartok — mondta Szendrei sértődötten. — Képletesen gondoltam ... egyelőre ... — Én viszont nem képletesen mondom. — Jó, rendben van, ezt a kérdést lezártuk, egyelőre ... — mondta a főszerkesztő megbékéltem s egy papírcetlit adott át Szendreinek. — Itt a név és a cím. Holnap utazz ki hozzá és írj róla egy portrét. — Ki ez a Kiss Anna ? — Kitüntetésre váró tanítónő. — Persze, persze, hiszen közeleg a tanítók napja. Rendben van, főnök, holnap kiutazom hozzá. — De semmi hőbörgés! — emelte fel figyelmeztetően mutatóujját a főszerkesztő. — Nem szeretném, ha a portré apropóján a tanítóság minden keservét belegyömöszölnéd az írásodba. Remélem értjük egymást?! — Ugyan, kérlek, mit lehetne összehöbörögni egy ötven-hatvan év körüli tanítónőről? A főszerkesztő elmosolyodott. — Tévedsz, öregem: csak harmincéves. — Micsoda, csak harmincéves?! — kapta fel a fejét Szendrei. — No, nézd csak: milyen csodabogár lehet, ha kitüntetést kap ilyen fiatalon? Neked ez nem gyanús, főnök, nem sugall semmit? — No, látod, hát pontosan ezért figyelmeztettelek. Még sehol semmi, és máris működésbe lépett a piszkos fantáziád. Ezt azért ne vedd szó szerint... — Nem veszem ... Hétfőn reggel asztalodra teszem az irást. Megígérem, hogy fennkölt hangú és hőbörgéstöl mentes lesz... Ha úgy gondolod, címoldalra való felvételt is hozhatok. Hátha rendkívül csinos a kicsike! — Lehet róla szó — bólintott beleegyezően a főszerkesztő. — Arra azért ügyelj, hogy ne legyen giccses. Teszem azt. ne ültesd egy virító aranyeső bokorba, vagy ne bűvöljön átszellemült arccal mondjuk, mondjuk egy ibolyacsokrot. Lehetőleg munka közben, a tanulói közt kapd le. Mit magyarázzam, érted te a módját... Igyekezni fogok — mondta Szendrei és felállt, hogy elmenjen. — Várj még egy kicsit, még nem végeztem, ülj le — marasztalta a főnők. Újabb cigarettára gyújtott, szemüvegét a homlokára tolta és hátradőlt a székében. — Most már véglegesen eldőlt, hogy Várady kolléga, a helyettesem, szeptember elsejével nyugdíjba vonul. — Hát mégis csak meggondolta magát? — Meg, és szerintem igaza van: két infarktus után nincs értelme tovább incselkedni az ördöggel. A harmadik végzetes lehetne a számára ... Nos, én arra gondoltam, hogy te minden szempontból megfelelnél. Mi a véleményed ? (Folytatjuk) 11 GÁBOR ANDOR Száz éve született Gábor Andor, a magyar szocialista irodalom egyik sokoldalú tehetsége. A század első felében felvirágzó kabaré-irodalomnak legradikálisabb művelője. Számos vígjátékot és szatirikus regényt írt (A Palika, Dollárpapa, Doktor Senki). Hangja az első világháború éveiben egyre inkább háborúellenes színezetet ölt. Élesen bírálja a fennálló társadalmi rendszer bűneit. Lelkesen üdvözli a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrál. Költészete, amely a háború előtt inkább polgári, nyers hangú szatírának és az elvont meditativ bölcselkedés keveréke volt, a bécsi évek alatt sodró erejű költészetté forrósodott. Ady versein erősödött lirai pátosz hatja át. Versei a magyar szocialista líra első fejezetét alkotják. A Horthy-kormány közbenjárására kiutasították Bécsből, rövid franciaországi tartózkodás után Németországban a moszkvai Pravda berlini tudósítója lesz. Hitler uralomrajutása után a Szovjetunióba megy. A moszkvai magyar emigráció irodalmi lapjának, az Új Hangnak szerkesztője. 1945-ben hazatér Magyarországra és egyike a felszabadulás utáni demokratikus és szocialista szellemű irodalom újjászervezőinek. (1884-1953) Gábor Andor versei AJÁNLÁS Kethangu sípon zendul az enek itt; Az egyik lágy, a másik erőszakos. Értetlenül ne állj előtte: Lényem e kettő. És van még bennem számos egyéb szín is; Mily csúf idők, hogy mind' ki nem adhatom! Csak próbáltam magam' mutatni, S elfogy az élet. Ilyen vagyok és másmilyen is vagyok; Sokszor magamnak meglepetés, csoda. Ki tudná azt kicirkalmazni: Milyen az ember? Elkezdtem, és már nincs elég idő... Elkezdtem, és már abbahagyom hamar... Elkezdtem, és be nem fejeztem... Fárad a hangom. Az ember másra nem született pedig: Magát, magát kell csak kifejeznie! S ki ezt eléggé nem tehette: Élete csonka. \ Szó márványába véssük amik vagyunk; S fél munka mellől sírba dőlünk tunyán Kezetlen, lábatlan, fejetlen Szomorú szobrok... (Bécs 1919) KÁLYHA MELLETT Ha kályhádban vidám a tűz, S a villany csatiját elcsavartad; Ha láng, kapkodva, lángot űz, Mert üszkét vassal fölkavartad; Ha izzó, rózsaszín parázs Baráti szemmel huny-hunyorgat. És szétdereng vörös varázs, S emlékezés aranyja olvad: Néhány hasáb fa áradó Boldogságot tud rádigézni, (Kint sir a szél, vagy száll a hó) Be jó. Be jó is este tűzbe nézni! A lángban táncot jár a múlt. A lángok múltat énekelnek; Felújulnak homályba hullt Szavak, szépségek és szerelmek: Anyád emlője, kedvesed Tüzellő szája újra éled; Minden meleg, mi elveszett, Eléd lebeg most, mint a lélek: Száz elhült, forró semmiség. Egymásba fonva és gyűrűzve. (Kint gyásszal gyászol gyászos ég) Be szép, Be szép is este nézni tűzbe! A könny oly könnyen fölfakad, És könnyen perdül, mint a gyöngyök; A szived már csak ad, csak ad, Széthulltak benn a zord göröngyök; Eszedbe jutnak mind, akik Nem ülhetnek most kályha mellett; Ruhájukon rést szél szakit. Az ajkukon fagyos lehellet; A pénzét bárhogy is kereste... (Kint ezreken didereg a hús) Be bús, Be bús is tűzbe nézni este! Ki fázik: él még s élni jó... De hányán mentek messze tőled, Hová nem ér többé a szó, S akikből hantos csontmező lett?... Azok már nem melegszenek, Ha minden erdő lángra gyűl is, Ha égnek is minden szenek, S egész világ zsarátja hull is!... Nem tudja már se szív, se száj A holtat élővé idézni... (Kint néma éj és néma táj) Be fáj, Be fáj is este tűzbe nézni! (Bécs, 1919)