A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-13 / 3. szám
konyhaasztalnál kéttagú v_y költségvetési bizottság tárgyal: férj és feleség. Itt a karácsony, variálgatják a beosztás módozatait. Soha annyi kiadás, mint decemberben. Pedig a nyáron a tengernél voltak. Vegyük csak a legfontosabbakat. Ilyenkor jönnek a gáz, a villanyszámla kiegyenlítése az évi végelszámolás költségei. Téli cipők, kesztyűk, meleg alsók, ajándékok. A gyerek megint kinőtte a kabátot. A másik gyereknek megint csizma kell A tüzelőt már megvették, de nem lesz elég, januárban mehetnek megint a szénért. Téli üdülésről ezért szó sem lehet. Karácsony, szilveszter: étel, ital, kevesebb alvás. A költségvetési bizottság a javaslatok egyeztethetetlensége miatt hangos szóváltással napolja el a tárgyalást. Egyetlen kérdésben jutnak megegyezésre: drága dolog a tél. ltok az ablakban, tapogatóm a fűtőtestet és az alig behavazott városi háztetőket nézem. Közben csendesen megszólalnak bennem a költő szavai. „Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél..." Utálom a telet. Két évtizedes városlakó múlttal a hátam mögött — most legszívesebben kitárnám az ablakot, hogy harsány kurjantással adjam a világ tudtára, menynyire nem szeretem a telet. A városi telet persze. Mert a gyerekkori, falusi teleket illetően tele vagyok nosztalgiával. De a kurjantás elmarad, mert tudom, attól még aligha borulnának virágba az almafák, ráadásul ez a lábadozó melegecske is gyorsan kisurranna az ablakon, a szembeni építkezésen dolgozó emberek pedig azt hinnék, bolond vagyok. Pedig hát nekik lenne erre a legkisebb okuk. Ok aztán igazán tudják, mi az a hideg. Ilyen csontdermesztő időben korántsem eszményi dolog betonozni, falazni, markolni a csákány nyelét. Márpedig tél ide, tél oda, az építőipar akkor sem állhatna le, ha megtehetné. De nem teheti, hiszen általában restanciái vannak, s ha nem lennének se küldhetné el tízezreket kukoricát morzsolni. A munka tehát télen sem állhat le, de elkerülhetetlenül lelassul. Ezek az emberek nyár óta dolgoznak itt az ablakom alatt. Nemcsak nézni, csodálni szoktam őket, mert szépen, és mert jól dolgoznak, látszik a mozdulataikon, a teljesítményükön: szeretnek dolgozni. Kétségtelenül ^ ersze, nemcsak családon belül drága. A népgazdaság súlyos milliárdokban kénytelen számolni a többletköltségeket. Mert képzeljük csak el, hogy egyik napról a másikra ránktör a mediterránnál is melegebb, persze nem trópusi éghajlat. Mert ott meg ugye hűteni kell. A külkereskedelem csak úgy árasztaná a hidegebb vidékekre a szenet, a télikabátot, télicipőt, a fűtőberendezéseket, kesztyűt, zoknit, nyaksálat, hőerőművet, hóekét, megannyi energiahordozót, sót, forralt bort, akármit. Idehaza pedig vidáman sétálhatnánk az egynapi bérből megvehető szandáljainkban, és siléceket exportálhatnánk Hawaii szigetére. Bármennyire tréfás, sőt blöd mindez, talán megsejtet valamit, amit egyébként is tudunk, csak éppen ritkán jut eszünkbe, hogy mindezt a tél teszi. rétién. A főváros irányába tegnap reggel indították az utolsó járatot. Még szerencse, hogy a buszok a vasúti pályaudvar felöl indulnak, indulnának, mert így kettős az elmozdulási esélyünk: busz és vonat. De azóta vonat se ment és az érvényét veszített menetrend miatt ugyan ki is méltatlankodhat már most, amikor végre indulunk. Az utastér zsúfolt, hiszen azok is felszálltak, akiket nem valós úticéljuk felé visz ez a járat, akik ily módon éppen csak nagyjából közelítenek céljukhoz. Mindenig izgatott, ideges, mindenki fázik, éhes, mindenki szeretne hazajutni a holnapi karácsonyig. Kész kaland. Fél nap alatt küszködünk végig száz kilométert, ennek a felét hójobbak az átlagnál. De hol van már a nyári, vagy az őszi fürgeségük!? A téglarakások között pattog a tűz. Az ácsok, kőművesek, segédmunkások melegszenek. A testük talán nem is fázik annyira, hiszen a munka melegít. De a kéz, a kezek! Mert itt a kesztyű mit sem ér. Nézem őket és azt találgatom, vajon milyen összegekben fejezhető ki a nyári és a téli teljesítményük közti különbség? Jelentős lehet, mi több. Aztán a sok tűzifa. A betonba, a habarcsba fagyálló kell, sőt, falazni így is csak melegített habarccsal lehet. A tűz fölé gurított japánerekben, mint a kátrány, fortyog a habarcs, de Így sem az igazi. Bizony költséges, nagy luxus ám a tél. ét eve történt A tendki-JHV vüli útviszonyokról szóló híreket óránként közli a rádió. A baj csak az, hogy az útviszonyok ennél is gyorsabban, szinte percről percre változnak. Csaknem az egész ország területén esik a hó és a szél sebessége a legtöbb helyen a száz körüli értéknél mozog. Ez már bizony hóvihar a javából, ráadásul harmadik napja tart. Autóbuszunk vezetője gondterhelt arccal indít. A táv igencsak hosszú és bár több százszor megjárta már ezt az utat, ami most áll előtte, az gyakorlatilag isme
