A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-13 / 3. szám
Következő számunk tartalmából: Balázs Béla: 30 ÉVES A BRATISLAVAI LENIN MÚZEUM Keszeli Ferenc: SZABÓ SÁNDOR KÉPEI Lovicsek Béla: FÉLRESIKLOTT ÉLET (folytatásos regény) Fister Magda: AZ ÉLET SŰRŰJÉBEN Fehérváry Magda: KENDER ÉS VÁSZON Ozsvald Árpád: AZ ÖREGEDŐ KIRÁLYNŐ Címlapunkon V. Pfiby! felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava. Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Telefon : 336-686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Krá! Rétemé. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. —* Ismerkedés az új technikával A gyakorlatozó harckocsik éhf m Sűrű ködbe burkolódzott a hatalmas épületkomplexum. Néhány lépésről is.csak alig lehetett kibetűzni a feliratot: WSPV, azaz a Szárazföldi Hadsereg Katonai Főiskolája. A város, Výškov na Moravé, máskor innen szép látványt nyújt, de most még a legközelebbi lakónegyedek toronyházait sem látni. A napok óta tartó szélcsendben a köd szinte megkötött a völgyben, de még a iankásabb domboldalakon is. Nem sok értelmét láttam annak, hogy ilyen időben vágjak neki a több hektárnyi iskolai gyakorlótér megtekintésének, de vendéglátóim biztattak: „Majd meglátja, mennyire más az idő néhány száz méterrel feljebb" — mondotta az „idegenvezetőként" mellém rendelt százados, aki néhány évvel ezelőtt még maga is hallgatója volt ennek az országos hírű katonai főiskolának. — Majd meglátjuk — gondoltam —, legfeljebb elveszítek néhány órát a rendelkezésemre álló időből. Ez a gondolat cseppet sem lelkesített, de azért beszálltam a dzsipbe. A fiatal kapitány elöreült a gépkocsivezető mellé, mondott neki valamit, amit én a motor zúgásától nem hallottam. Néhány percig szótlanul haladtunk az enyhén meredek, terméskövei kirakott úton. A város határa után erdős rész következett. A fák koronáit itt is kőd burkolta, de már érezhetően ritkább mint lejjebb az iskola épületét. A fiatal százados hátrafordult. Ott kezdődik a gyakorlótér — mutatott a közeli őrbódéra. Amikor odaértünk, az őrszem megnézte iratainkat, az útiparancsot, majd felemelte a sorompót, jelezve, hogy részéről minden rendben, mehetünk a dolgunk után. Én még mindig kételkedtem a vállalkozás értelme felől, de néhány perc múlva már be kellett ismernem, vendéglátóim valóban tökéletesen ismerik az ottani viszonyokat. Alig hagytuk magunk mögött néhány száz méterrel az őrszemet, gyönyörű napsütésben úszó táj tárult elénk. Kísérőm, a fiatal százados arcán jelét sem láttam annak a fölényes mosolynak, amit egyébként oly gyakran látok azok arcán, akiknek sikerült meggyőzniük az igazukról, de azért úgy éreztem, illene elnézést kérni a tamáskodásért. — Nem tesz semmit — mondta elnézően —, jöjjön, olyat mutatok, amit még aligha látott! Külsőre teljesen jelentéktelen, földszintes épületek között állunk meg a dzsippel. A hatalmas zöld ajtó küszöbét átlépve úgy érzem, mintha moziba kerültünk volna. A sötét helyiségben két vetítővászon, előttük egy-egy furcsán zümmögő, leírhatatlan alakú fülkeszerűség. — Ha beül, úgy fogja magát érezni, mintha harckocsiban ülne — invitál kísérőm, de azért nem erőlteti, mert nem akarja, hogy megzavarjuk az oktatást. Néhány lépcsőn felmászunk az oktató fülkéjébe, ahonnan ugyanazt látjuk, mint a szimulátorban ülő hallgató. Legnagyobb meglepetésemre az oktatást irányitó tiszt magyarul felel a bemutatkozásomra. — Varga József főzászlós — nyújtja mosolyogva a kezét. — Jelezték, hogy jönnek, s biztos voltam benne, meglepődik, hogy mindjárt az első megállónál mátyusföldi emberrel találkozik. — Nos erre valóban nem számítottam — mondom. Sokan vannak a tisztek között, akik magyarul is beszélnek? — Vagyunk néhányan olyanok, akik néhány évvel ezelőtt itt tanultunk, s nem mentek katonai alakulatokhoz, hanem tanársegédként a főiskolán maradtak. De én nem ehhez a gárdához tartozom, én alakulattól kerültem ide oktatónak. — Sok magyar hallgatója van ennek a főiskolának? — Nem mondhatnám. Néhány évvel ezelőtt Dél-Szlovákiában eléggé idegenkedtek még a katonai pályától, de az utóbbi időben egyre többen jönnek olyan fiatalok, akik magyar oktatási nyelvű iskolában érettségiztek. < — Mi a feladata itt önnek? — A gyakorlati kiképzés itt kezdődik ezekben a tantermekben. Ugyanis elképzelhetetlen, hogy a hallgatók minden előkészítés nélkpl beüljenek a harckocsiba. Ez az oktatási forma célravezetőbb és gazdaságosabb is. Nézze csak,vásznon ugyanolyan helyzeteket lát a hallgató, mint kint a terepen. Most éppen egy erdei utat mutat a szimulátor. A benne ülő vezetőnek pontosan olyan műveleteket kell végrehajtania az akadályok megkerülésére, mintha igazi harckocsiban ülne. Néhány percig csendben figyeljük, mit tesz a tanuló vezető. Látjuk, hogy az útkereszteződésnél visszatolat, hogy le tudjon térni az útról. Varga József főzászlós mikrofont húz ki a vezérlőpultjából. Megfeddi a szimulátorban ülő hallgatót, ugyanis ezt a letérést tolatás nélkül is meg lehetett volna oldani. A számítógép három hibaponttal bünteti a figyelmetlen vezetőt. És így megy perceken át. Ha a vezető jól végzi a dolgát, hallgat az oktató és „csendben marad" a komputer is. Mennünk kell tovább, hiszen jószerivel csak a kapujáig jutottunk még a hatalmas gyakorlótérnek. Kint már nyoma sincs a ködnek. A dzsip erősödő búgása jelzi, hogy dombnak felfelé haladunk. Előttünk egy harckocsi keveri fel az út porát. Megelőzni képtelenség, haladunk a hatalmas acélkolosszus után. — Ez már a harckocsigyakorlótér — mondja a százados, aki szemmel láthatóan élvezi a helyzetet, ugyanis észrevette rajtam, hogy kissé megszeppentem a tőlünk néhány száz méterre éleslövészetet gyakorló harckocsik látványától. — Nem kell semmitől sem tartania, teljesen biztonságban vagyunk. — Itt minden terep olyan precízen ki van számítva, hogy semmilyen baleset sem érheti azt. aki szabályosan közlekedik a gyakorlótéren. Úgy teszek, mintha ezzel tökéletesen megnyugtatott volna, de nincs is időm magammal foglalkozni, mert egy legalább húsz méter magas irányítótoronyhoz érkeztünk. Felvonó nincs, gyalog kapaszkodunk fel a meredek vaslépcsőn. Az irányítótorony fülkéjében szintén egy fiatal százados fogad. Kiderül, hogy ő is ezen a főiskolán szerzett mérnöki diplomát tavaly, és úgy döntött, hogy itt marad oktatónak. — Érdekes és 2
