A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-05-18 / 21. szám

két is régen foglalkoztatja az a gondolat hogy megpróbálja hazai orchideáinkat (a trópusiaknál ez nem gond) magról nevelni, vagy megmentés céljából átültetni. Az első kérdés sikertelenségét megmagyarázza a csírázás különleges igényessége, az átültetések kudarcára rávilágít a gombaszálak elkerülhetetlen megszakítása. Nem megoldás a nagy földlabdával kiásott növény átültetése sem, mivel a kapcsolódó gombatest szálai több méter hosszúak is lehetnek, így elképzelhetetlen tömegű földet kellene egyszerre és sérülésmentesen kiemelni és megfelelő, túlélést biztosító környezetbe áttelepíteni.

A feltárt tény vádolja azokat a felelőtlen „természetbarátokat", akik nyerészkedésből, saját kertjük szépítéséért, vagy egyszerűen csak tudatlanságból kiássák orchideáinkat, ezzel biztos pusztulásukat okozva.

Másik érdekessége a kosborféléknek a táplálékfelvétel módja. Legtöbbjük ugyan zöld növény, tehát a szervetlen anyagokat saját sejtjeikben alakítja át szervessé, de ugyanazon fajon belül találunk levélzöld nélküli példányokat, és vannak teljesen klorofillmentes fajok is. Az utóbbiak iskolapéldája a madárfészek (Neottia nidus avis). Táplálékát a korhadó avarból szerzi be, de csak bizonyos gombafajok közvetítésével! Ebben különbözik a korhadéklakó (szaprofita) szádorgóktól (Orobanche sp.|. Hasonló életmódot folytat az acélkék színű gérbics (Limodorum abortivum) is, de ennél már találkozhatunk zöld példányokkal is. A gombák „emésztése" és a szervetlen anyag átalakításának változatos módja csak a kosborfélékre jellemző, ez adja egyik különlegességüket.

Szép és érdekes a hazai orchideáink világa, megérdemli nemcsak a figyelmünket, de a védelmet is. A miértről nem kívánok részletesen írni, ezt már megtettem a tavalyi „Védett — és veszélyeztetett növények" hétrészes sorozathan Ehelyett szemléljék meg a mellékelt képanyagot és ha a természetben találkoznak ezekkel a kis ékszer-virágokkal, bánjanak velük kíméletesen. Megérdemlik.

BOGOLY JÁNOS

Egy amerikai filmben láttam : a „csirkegyárban" olyan gyors tempóban nevelik a csirkéket, hogy az állatok képtelenek teljes mértékben megemészteni a táplálékokat, így minden második etetésnél a saját ürülékük kerül az etetővályúkba. Ezek a filmkockák idéződnek fel bennem, amikor a Komáromi (Komárno) Állami Gazdaság újpáli részlegének szaporitóállomásán magamra öltöm a fehér köpenyt. Holczhei Viktor mérnökkel, az állomás vezetőjével sétára indulunk: be-bekukkantunk a huszonnégy, egyenként ezer négyzetméter alapterületű csarnokba, ahol csirkék, tyúkok, kakasok élnek napfénytől elzárva, félhomályban. Életük pontos harmonogram szerint folyik és maximum tizenkilenc hónapig tart. Utána következik a szomorú vég, a „vágóhíd". A tizenkilenc hónap alatt persze sok minden történik velük. Vegyük hát sorjába.

— Egynapos korukban hozzák a kiscsibéket az állomásra — mondja a kísérőm. — Tiszta, fertőtlenített, 28— 35 °C -ra felfütött istállók várják őket. Egy-egy egységbe huszonháromezer sárga kiscsibe kerül. Húszezer jérce és háromezer kakas. Érdekes, de az állatok között is a „gyengébb nem” a szívósabb. Szállítás közben is és a tizenkilenc hónapos élettartamuk alatt is lényegesen több kakas pusztul el, mint jérce. Százalékban kifejezve: öt százalék, kakasoknál pedig nyolc százalék az elhullás aránya. 500—700 kiscsibe kerül egy-egy mükotló alá. Életük első hetében annyi táplálékot kapnak, amennyit el bírnak fogyasztani. Utána rátérünk az I előírt adagolásra.

A tojók általában hathónapos koruk' • ban pottyantják ki az első tojást.

Tojás. Szaporítóállomásról lévén szó.

ezeket a csirkéket elsősorban nem a húsukért tartják, hanem a tojásért.

— Mekkora a tojáshozam? — kérdezem az állomás vezetőjétől.

— Tavaly egy tyúkra egy év alatt 196 tojás esett, ami jónak mondható, hiszen a múlt évi tervünket 847 ezer darab tojással túlléptük, a hústermelést pedig 153 százalékra túlteljesítettük.

— Fölöttébb csinos számok. Most már elsősorban az érdekelne, hogyan sikerült ezt a többlettermelést elérni?

— Jó szervezéssel, munkával, odafigyeléssel — adja meg tömören a választ Holczhei Viktor, majd így folytatja: — Ennél a munkánál nagyon lényeges dolog a rendszeresség. Fontos, hogy a gondozók valóban gondozói legyenek a csirkéknek, hisz azok az igazi kotlóst soha az életükben nem látják.

Betérünk az egyik istállóba. Résnyire nyitjuk csak az ajtót. Nem szabad megzavarni az állatok nyugalmát, hiszen az idegen látványára a közel hatezer állat felbolydulna, mint a méhkas, egymás hegyén-hátán ugrálnának, röpködnének, s bekövetkezhetne a teljes káosz állapota: agyongyúrnák egymást és önmagukat. Hogy ez mennyire így van, azt kísérőm bizonyítja is.

— A gondozókat hamar megismerik, elfogadják az állatok: bemehetnek közéjük, nem riadnak meg tőlük. Ellenben nagy köztük a riadalom, ha a gondozók nem a megszokott színű ruhában, kendőben jelennek meg.

Benézünk egy másik istállóba, ahol két gondozónő, Ferenczy Mária és Nagy Ilona épp az állatok ételét készíti elő. A táp porszerü, hogy a csirkék minél gyorsabban, könnyebben tudják megemészteni. Elmondom kísérőmnek.

a már említett amerikai filmben látottakat.

— Korábban — de azt csak hallomásból tudom, mert még nern dolgoztam a telepen — a csirkék ürülékét a bikákkal etették meg, de már ez nincs így: egyszerűen csak trágya lesz belőle. Valószínűleg változtattak a keverék összetételén, így a csirkék minden hasznos tápanyagot megemésztenek.

Az állatokkal nagyon sok a munka éjjel, nappal. Sokat kell közéjük bejárni, kiszedni az elhullottakat, felszedni a tojást, figyelni gondozni őket. Hatvanhét dolgozója van az állomásnak. A hatvanhét ember éveként 50 500 csirkét gondoz. Odébb, egy másik csarnokban Ferenczy Ilona az épp begyűjtött tojásokat tisztogatja és rakja kartondobozokba. Itt is résnyire nyitjuk az ajtót, megnézzük az állatokat. Csoportokba gyűlve gubbasztanak a tyúkok, kakasok. De mégis, látom, arrébb a kakasok agilisabb tábora közrefog több tíz gyököt s nem engedik őket szabadulni a bűvös körből: a természet törvényei itt is érvényesülnek.

— Miért tizenkilenc hónap az állatok maximálisan engedélyezett életkora ? — kérdezem még távozás előtt az állomás vezetőjétől.

— Eddig a korig a legproduktívabbak : utána már kevesebbet tojnak, nem érdemes őket megtartani. A vágóhídra kerülnek. Sonka lesz belőlük, meg konzervek, s talán még egyéb készítmények is. De mi csak addig kísérjük figyelemmel őket, amíg nálunk vannak. Addig viszont nagyon ügyelünk rájuk. Úgy élnek itt, mint Marci Hevesen!

Kép és szöveg: ZOLCZER JÁNOS

5