A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-11 / 20. szám
t Tudomány-technika HAROMSZOBAS FÖLDSZINTES CSALÁDI HÁZ Ezt a háztípust elsősorban azok figyelmébe ajánljuk, akiknek módúkban áll a házat hossztengely szerint kelet-nyugati irányban felépíteni. Ebben az esetben ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy pl. a hálószobák kelet felé, a mellékhelyiségek északra, a további helyiségek pedig nyugati, vagy déli irányba nézzenek. A bemutatott terv ezeket az elveket követi és két, egymással párhuzamos szerkezeti sávban (traktus) nyújt lehetőséget olyan laprajzi elrendezéshez, amely egy 4—5 tagú család számára biztosít kényelmes otthont. A konyha téglalap alakú padlófelülete a legkorszerűbb L-alakú konyhabútornak nyújt helyet és közvetlenül kapcsolódik a lakószoba étkezőterületéhez, továbbá a kert felőli teraszhoz és a közlekedőhöz, ahonnan a gyerekszoba kivételével minden helyiségbe közvetlenül bejuthatunk. Ugyancsak innen nyílik az alagsorba vezető lépcsőket elválasztó ajtó is. A fürdőszoba felőli oldalon beépített szekrény is elhelyezhető. Az épület beépített légtere teljes alápincézés mellett 700,0 m3-t tesz ki. A lakószoba 21,8 m2, a konyha 10,0 m2, a hálószobák pedig 15,1 m2, illetve 9,1 m2 alapterületűek. A homlokzat harmóniája érdekében legajánlatosabb a nyeregtetős megoldás; a bejárati ajtó fölé faanyagú falburkolat kerüljön, melynek színárnyalata megegyező a korlátéval. KURUCZ NÁNDOR építész íSs KERAMIAMOTOR A tokiói nemzetközi autókiállításon mutatták be az YTX-100 jelzésű, keramikus anyagból készült gázturbinát, amelyet a „holnap autójába", a japán Nissan gyár NX-21 jelű kocsijának prototípusába építenek majd be. Citrommal működő számítógép. Különös módot választott egy finn vállalat legújabb mikroszámítógépének bemutatására. A Helsinkiben megrendezett elektronikai kiállításon öt közönséges citromból készült telep táplálta árammal új gépüket. Egy-egy citrom 0,95 volt áramot ad, az új gépnek pedig 3—5 voltra és 50 mikroamperre van szüksége. A SZATURNUSZ ÉS KÍSÉRŐ! Gyűrűrendszere miatt már az űrkutatás előtt is a legérdekesebb bolygónak tartották a Szaturnuszt. A Pioneer-ll, valamint a Voyager-1 és -2 űrszondák megfigyelései megerősítették ezt a véleményt, sőt a Naprendszer keletkezésének különös elméletére utalnak. A Szaturnusz 17 holdjával együtt olyan, mint egy kis Naprendszer. Holdjainak mozgása meghökkentő, a kis égitestek úgy mozognak, mint szabályosan megszerkesztett csoporttáncban a résztvevők: mindenki a középen forgó „kalapos balerina" felé fordulva jár körbe saját pályáján, ám olyan sebességgel, illetve távolságban, amelyben minden más táncos is beleszól. S ha valamelyik el akarna mozdulni a saját helyéről, azt a többiek azonmód visszalökik. Az égi mechanika nyelvén ez azt jelenti, hogy a holdak keringési idejének hányadosai egész számok hányadosaiként fejezhetők ki; ezt a jelenséget rezonanciának nevezik a szakemberek. Különös mozgásukkal a holdak egy sor olyan esetet valósítanak meg, amelyeket az égi mechanika tudósai az évszázadok folyamán már kigondoltak, ám maguk sem hitték hogy ilyenek léteznek is a Naprendszerben. Előfordul például, hogy az egyik hold pályáján másik hold is kering, éspedig az előbbi előtt vagy után 60 fokkal. A Dione hold előtt a Dione-B (S12) jelű egészen kis hold jár, míg a Tethys pályáján két kísérőt is találtak: az egyik, a Telesto mögötte, míg a Calypso előtte vándorol. Vannak azonos pályán időnként egymáshoz nagyon közel mozgó holdak; ilyenek a Janus (S10) és az Epimetheus (S11), amelyek ráadásul még szinte egyforma méretűek is. Az eltört fog két darabjára emlékeztető holdak minden valószínűség szerint egy kettészakadt hold kisebb részei. Érdekes a gyűrűk közvetlen közelében mozgó holdak szerepe a gyűrűt alkotó kis jégdarabkák mozgásában is. Sokak szerint úgy terelik a kis darabkákat vissza a gyűrűbe, mint puli a nyájat, ezért is olyan éles némelyik gyűrű széle. Mások azonban kétségbe vonják ezt a feltevést, arra hivatkozva, hogy éles gyűrűszél ott is előfordul, ahol nincsenek terelőholdak. Még a szakembereket is meglepte, amikor kimutatták, hogy a holdak — a Titán kivételével — majdnem olyan sűrűek, mint a víz. A Naprendszer belső vidékein ennél jóval nagyobb a sűrűség. A Földé például 5,5 gramm/köbcentiméter, a Marsé pedig 3,9 gramm/köbcentiméter. Még a Jupiter-holdaké is két gramm/köbcentiméter körül van, s ez azokat az elméleteket látszik alátámasztani, miszerint a Naprendszer külső részein a víz a leggyakoribb vegyület. Ezek a Naprendszer-keletkezési elméletek feltételezik, hogy az ősi ködben, amelyből a Nap és az egész Naprendszer kialakult, nagyjából egyenletesen elosztva ugyanolyan gáz és por gomolygott. A központi részen — a gravitációs vonzás hatására — az anyag sűrűsége és vele együtt hőmérséklete is egyre nőtt. Amikor a hőmérséklet már elég magasra szökött, beindult a hidrogénfúzió. Ez az energiát termelő rész az, amelyet ma Napnak nevezünk. A központi ősi Nap hő- és részecskesugárzás formájában energiát adott át környezetének, s így felmelegítette az ottmaradt port és gázt. A gázt azonban az erős sugárnyomás szinte kisöpörte a Naprendszer belső vidékéről, így főként csak azok a kondenzátumok, anyagcsomócskák, porszemek maradtak a közelben, amelyek nem párologtak el. Egyre távolodva az ősi „kályhától", a csökkenő hőmérséklet következtében egyre több illékony elem, vegyület maradhatott meg, azaz egyre több illő anyag csapódhatott ki, ha a sugárnyomás hatására a Nap környezetéből gáznemű halmazállapotban odakerült. Ez az oka annak, hogy a Nap közelében kevés illékony anyag maradt, az összetapadt szemcséken, és így a belőlük összecsomósodott égitestekben is csupán annyi, amennyit az őket alkotó kis szemcsék csapdába ejtettek. Más a helyzet a Szaturnusz környezetében. A víz kis jégszemcsék formájában megmaradt, és nagy mennyiségben beépült az összeálló égitestekbe. A kialakuló Naprendszer belső vidékein elpárolgott víz és a különféle gázok kifelé söprődve újra lehűltek, kondenzálódtak. Emiatt a külső térségben — a szilikátokhoz és egyéb nehéz vegyületekhez képest — nagyobb gyakorisággal fordulnak elő ezek az illő anyagok a holdak testében, mint az eredeti gázködben. Az elméletet jól igazolja a Szaturnusz holdjainak mért sűrűsége. Igaz, a Titán „kilóg a sorból", s a csillagászok szerint ezért a kialakulása utáni élete a felelős. Nem lehet véletlen, hogy az összes többi Szatumuszhold közül éppen a Titán a legnagyobb. Átmérője 5 150 kilométer, szemben a többi — 1 500 kilométeres átmérőnél nem nagyobb — holddal. Ez a különbség lényegi: a Titán — bizonyos szempontból — bolygószerű égitest, anyaga nagy fejlődésen ment át. A bolygótest — akárcsak a földtípusú bolygóké — nemcsak megolvadt, hanem annyira fel is melegedett, hogy sok illő anyag elszökött a bolygóról. Az effajta holdak „kigázosodtak", besűrűsödtek. A többi kisebb hold viszont — minden bizonnyal — túlságosan kis tömegű volt ehhez: a belsejükben termelt hőmennyiség éppen csak arra volt elegendő, hogy olvadt vagy majdnem olvadt állapotba kerüljenek, s így gömb alakot vegyenek fel. Összetételük, anyaguk inkább változatlan maradt, megőrizte a kialakulásukkor meglevő összetételt. 16
