A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-11 / 20. szám
A Csemadok életéből MILYEN LEGYEN A TAVASZI SZÉL ... VERSENY? TOVÁBBRA IS \ A SZÍNEN Amikor Kozsár Miklós az akkor országos győztes Nyitnikék tánccsoport vezetője Prágában befejezte a tanulmányait, szinte bizonyos volt, hogy hazatérése után sem marad tétlen. Igaz, nem Gömörbe, hanem Ung-vidékre tért haza, ahol öt évvel ezelőtt meg is alakította a Komócsa táncegyüttest. Az első — a környéken elért — sikerek után két éve már Zselizen IZeliezovce) is bizonyítottak, a járási versenyben másodikok lettek és tavaly, valamint az idén kerületi szintű versenyen is ugyanezt a helyezést érték el. így a Bodrogközi mellé ők is felzárkóztak, aminek valamennyien csak örülhetünk. Ismerik őket a környék falvaiban, hiszen szinte már mindenütt dobogóra léptek. Csallóközi, mátyusföldi, gömöri táncanyaguk mellett a hazai néptánchagyományok sem vesznek el. Jelenleg újra Zseliz felé tekintgetnek. Parasztzenekarukban két mérnök és egy diák húzza a vonót, ami szintén nagy érdem számukra. Legutóbb az Erdélyi János Napok keretében és a SZISZ járási konferenciáján mutatkoztak be. A tagság összetétele vegyes — diákok, dolgozók —, de nagyon jó közösséget tudtak kialakítani, és gyakran közös kirándulásokat szerveznek, tehát nemcsak a tánc kedvéért járnak össze. Ennek a jó csapatmunkának köszönhető, hogy további reményeik sem alaptalanok talán, de mindenképpen elismerést érdemelnek, hogy az ország legkeletibb sarkában sem merülnek feledésbe népi kultúránk tánchagyományai. Mihályi Molnár László Fotó: Bogoly János ÚJ KÖZMŰVELŐDÉSI KLUB Megalakult a CSEMADOK szímöi (Zemné) helyi szervezetének Jedlik Ányos Közművelődési Klubja. A klubvezetőség népszerű előadókat a kultúra, a természettudományok, a jog és a történelem különböző területein tevékenykedő szakembereket szeretne körükbe meghívni, hogy ismertessék a munkaterületükön elért eredményeket, avassák be a hallgatókat a tudomány és a művészetek rejtelmeibe. Ezidáig két előadásra került sor. Elsőként Liszka Józsefet, az érsekújvári (Nővé Zámky) Járási Múzeum munkatársát látták vendégül. Az előadó beszélt az archeológia jelentőségéről, más tudományágakkal való szoros kapcsolatáról, majd ismertette az érsekújvári járás területén végzett ásatások eredményeit, a napvilágra került kelta, avar, szláv és honfoglaláskori magyar kultúra számos emlékét. A klub másik előadója Csizmadia Béla tanár, amatőr csillagász volt. Szinte kézenfogva vezette hallgatóit a csillagok rejtelmeibe, diafelvételekkel szemléltetve mindazt, amit elmondott. Beszélt a csillagászat úttörőinek buktatókkal tarkított életútjáról, a csillagászat mai eredményeiről s a közeljövő feladatairól. Valamennyi résztvevő új ismeretekkel gazdagodott, s az önművelés újabb lehetőségeinek kapui nyíltak ki előttük. Pénzes István Nagyon lényegesnek tartom, hogy a járási, kerületi és országos döntők között ne legyen nagyon hosszú időeltolódás. A többéves tapasztalat azt bizonyítja, hogy ez a színvonal rovására megy. A kategória győztesei a következő versenyig pihennek babérjaikon. Nem fordítanak kellő súlyt a felkészülésre, csak az utolsó órákban hajráznak. Márpedig a formaidőzítésnek — szerintem — nemcsak a sportversenyekben van jelentősége. A versenyeket januártól május közepéig meg kellene tartani.- A kerületi és az országos döntő helyének kiválasztására és a tömegszervezésre is nagyobb figyelmet kellene fordítania elsősorban a főrendező szervnek, a CSEMADOK KB-nak. Nem elégséges a KB dolgozóinak csak a rendezvény napján vendégként megjelenni az adott járásban. Már jóval előtte részt kellene vállalniuk a szervezésben, a csoportok felkészítésében is. Annál is inkább, mert a gyakorlat azt is bizonyította, hogy az egyes CSEMADOK jb-k titkárai a központi rendezvényekhez úgy viszonyulnak, hogy az nem saját, hanem központi rendezvény, törődjön vele a központ. Ez a fajta hozzáállás mindenképpen elítélendő. De tény, hogy a Tavaszi szél..., a táncdalfesztivál, a vetélkedők és a többi központi rendezvénynél lényegesen több segítségre van szüksége az illetékes járási titkárságnak. Sajnos, nem egy példát lehetne felhozni, amikor a kerületi döntők szervezési szempontból messze elmaradtak a járási versenyek színvonalától, noha ennek éppen a fordítottja lenne kívánatos. A verseny koncepcióját illetően javaslom, hogy térjünk vissza az eredeti formához. A népdalverseny maradjon meg népdalversenynek, aminek keretében szólisták és csoportok versenyezhetnek egymással a járási szinttől egészen a központi döntőig. Ne csináljunk a jövőben a versenyből vegyes felvágottat. A kísérletezések nem azt igazolták, hogy így nagyobb tömegeket vontunk be a mozgalomba. Csupán a színpadon szerepelt egyszerre több személy. Javaslatomat az alábbi érvekkel igyekszem alátámasztani. A zenei életben mór évek óta tartanak tehetségkutatás címén hegedű-, cselló- és zongoraversenyeket, de tudomásom szerint a „színesebb" műsor érdekében eddig még nem vonták össze őket, s nem iktattak a versenybe más szórakoztató műfajt se. Nem tartottam, és most sem tartom célszerűnek se a járási blokkrendszert, se pedig a folklórcsoportokat szerepeltetni a népdalverseny keretében. Ezzel is teljes mértékben egyet értek Neszméri Sándorral, csakúgy mint a tájegységek leszűkítésével a régebbi és újkeletű népdalokkal kapcsolatban. Helytelen az a koncepció, hogy a járási versenyeken egyének és csoportok versenyeznek kategóriánként, de a kerületi és központi döntőben már a járások közös műsora versenyez egymással. Ez a módszer kizárta a további versenyből a járási verseny egyes kategóriáinak győzteseit, akiknek teljesítményük alapján a központi döntőben lett volna a helyük. Amennyiben a járásban nem adottak a feltételek egy színvonalas, hagyományőrző műsorblokk összeállítására, hiába énekelt szépen a szólista vagy az éneklőcsoport, nem versenyezhetett tovább. A közös műsorblokk ellen két érvet hoztak fel a losonci (Lucenec) járásból: ha a szervezők 1980 előtt és 1983-ban is ragaszkodtak volna a közös műsorblokkhoz, akkor tehetség ide, tehetség oda, Szvorák Katalin és Somosköi Ágnes nem jutottak volna az országos döntőbe, s ott nem bizonyíthatták volna tehetségüket, s nem lehettek volna kategóriájukban országos elsők. Ugyanez vonatkozik Éli Árpádra és a losonci Pedagógiai Iskola éneklőcsoportjára, akik az országos döntőben 1983-ban második helyezést értek el. Ezért tartom szükségesnek, hogy a jövőben is adjuk meg a lehetőséget az egyéneknek, éneklőcsoportoknak, hangszerszólistáknak, citerazenekaroknak a versenyzésre. Akkor remélhetjük, hogy ismét életre kelnek azok az éneklőcsoportok, citerazenekarok, amelyek az utóbbi években a már említett versenymódositás eredményeképp sajnos elhallgattak. Vannak ilyenek a losonci járásban is. Ha színesebbé akarjuk tenni a műsort, akkor azt javaslom, hogy a versenybe vonjuk be a nótaéneklést is zenekari kísérettel. Aki akar, énekeljen magyamótát. Annál is inkább, mert annak is vannak művelői és nagyszámú pártolói. A kezdeti években ez a két műfaj jól megfért együtt a versenyben (külön kategóriában), és vonzotta az énekeseket és a közönséget egyaránt. A Tavaszi szél népdalversenyben szerintem ott a helyük a gyermekeknek is. Szükségesnek tartom a folklórcsoportok létesítését ott, ahol arra adottak a feltételek. Ténykedésüket továbbra is messzemenően kell támogatni, erkölcsileg és anyagilag egyaránt, segíteni, mert népi hagyományaink ápolói és őrzői ök. A versenyzés pedig ösztönzőleg hat tevékenységükre. A meglevő folklórcsoportoknak adjunk lehetőséget a fellépésre a zselizi Országos Népművészeti Fesztivál műsorában. Szerintem ott van az ö igazi helyük. CSÁK ISTVÁN 7
