A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-04 / 19. szám
Vy" Gyakran hivatkozunk a lenini nemzetiségi politika igazságára, ami elméletben és gyakorlatban egyaránt tényleges és megbízható kerete a népek, nemzetiségek testvériségének, kölcsönös megbecsülésének és kollektív fölemelkedésének. A Szovjetunió sok nemzetiségével kapcsolatban gyakran elhangzik, írásban is megjelenik, hogy a világot átformáló októberi forradalom utáni időkben ez a földrésznagyságú ország a népek börtönéből a szocialista nemzetek közösségének hazája lett. Tényleges adatok, személyes élmények híján azonban arról ritkábban esik szó, hogy a mindennapokban miként is élnek, hogyan boldogulnak a kisebb, vagy épp a legkisebb népek? Erről pedig nagyon is érdemes és kell is beszélni; nemcsak általában és ünnepeken, hanem konkrét esetek, információk kapcsán is. Ma a Szovjetunióban 122 különféle nemzetet, nyelvi közösséget tartanak nyilván. A legnagyobb, legfejlettebb, sajátos kultúrával, önálló történelmi múlttal rendelkező, s az ország határaival is érintkező népek 15 szovjet szocialista köztársaságba szerveződve élnek, fejlődnek. A Szovjetuniót érintő alapvető államjogi kérdéseket a mindennapok embere is tudja. De vajon vannak-e arról is megfelelő ismeretek, hogy a 20 autonóm szovjet köztársaságban, a 8 autonóm területen és a 10 nemzetiségi körzetben — amelyek nagy többsége épp a 140 milliós Oroszországi Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság területén belül van — miként ment végbe a kis népek, nemzetiségek kulturális felemelkedése? A cári Oroszország perifériájának számító Észak-Kaukázus autonóm köztársaságaiban látványos eredményeket hozott a kis nemzetek nyelvi, kulturális fölemelkedése, nemzeti önmegvalósulása. A korábbi — csaknem teljes — Írástudatlansággal szemben az anyanyelvi oktatásnak és művelődésnek, az irodalom fejlesztésének minden szükséges intézménye megvan. Korunk kabard írói például a nemzeti irodalom megteremtésével egy időben nevelték fel a nemzeti irodalmat igénylő, befogadó olvasóközönséget. 1917 előtt ennek a népnek még csak saját írása sem volt, és ma az összességében 300 ezres kabard nyelvű lakosság (kabardok a Cserkesz Autonóm Területen is laknak) körében az ötezres irodalmi példányszám csak átlagosnak számít. A feltevések szerint a magyarsággal rokon kabardok nemzeti kultúrája a korábbi írásbeliség hiánya ellenére is tiszteletet ébresztő, és az egyetemes irodalomban sem alárendelt. Ez rendkívül gazdag népköltészetének is köszönhető. Dalban, versben, legendákban rögzült a kabard és sok más kaukázusi nyelv élettapasztalata. A népköltészet alapján a mában kiérlelődö kis népek epikája az orosz nyelv közvetítésével az utóbbi évtized nagy újdonsága, mondhatnánk világirodalmi szen-20 y Na/csiki városi park. Jobbról a „Tanácsok Háza". Európa-Azsia határán...
