A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-04 / 19. szám
döntött, mert a szakdolgozatának témája szinte teljesen megegyezik azokkal a problémákkal, amelyekkel a tanszéken mélyrehatóan foglalkoztak. Ö is tudja, azok közé tartozik, akiket aligha érhet meglepetés szakdolgozatának megvédésekor. Az épület másik végében hasonló kép fogadott. A tágas laboratóriumban körös-körben műszerek, a műszerek mellett egyenruhás fiatalok. Köztük Kovács Péter, és Vass Ferenc törzsőrmesterek. Péter már harmadikos, s azt hallottam róla, hogy hasonlóan eredményes hallgatója van ugyan az iskolának, de jobb nincs. Péternek eddig még kettes sincs az indexében. — Banská Bystricában végeztem a katonai gimnáziumot, ott is kitüntetett voltam, itt sem akartam lemaradni — mondotta. — Honnan ered ez a nagy igyekezet, akarat? — Egyetlen fiú vagyok a család-Rakétamodellezők versenye Csak egy percre.. Korát tekintve fiatalember, hiszen nincs még harminc éves sem, karmesteri pálcával a kezében mégis a fél világot beutazta már. DOHNÁNYI OLIVÉR, a Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának karmestere a hazai komolyzenei élet egyik legtehetségesebb fiatal művésze. — Utad a karmesteri dobogóig ? — Csák Máté történelmileg is híres városában, Trencsénben (Trenčín) születtem és minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy már kissrác koromban is a zene érdekelt. A szüleim ezért beírattak a helyi művészeti népiskola zenei osztályába, érettségi után pedig a bratislavai Konzervatóriumba kerültem, ahol hegedüjátékot, dirigálást és kompozíciót tanultam. Főiskolai éveimet tekintve Prágában, a Művészeti Akadémián Václav Neuman diákja voltam, majd a bécsi Zeneakadémián Otmar Suitner volt a mesterem. — Tudtommal már diákéveid során is gyakran jártál külföldön! — Igen, különböző tanfolyamokon és karmesterversenyeken. 1975-ben például az NDK- ban, egy évvel később Olaszországban voltam dirigensi tanfolyamon, s ugyanabban az esztendőben harmadik dijat is nyertem a Premio Respighi nevű versenyben. Hasonló rendezvényeken vettem részt Franciaországban, Lengyelországban, az NSZK-ban, a Szovjetunióban, Magyarországon, ahol a tavalyi nemzetközi karmesterversenyen laureátusi címet nyertem. — Egyéb elfoglaltságaid ? — Minden munkám, természetesen, elsősorban a zenéhez kapcsolódik. Szívesen vállalok opera- , vezénylést, a Canticorum iubilo nevű prágai kamaraegyüttes vezetője vagyok, az OPUS és az NSZK-beli Audíofon hanglemezkiadók megbízásából viszont digitális technikával készülő komolyzenei lemezfelvételeket készítek. — A repertoárod? — Teljességgel nehéz lenne felsorolni, mert kedvenc zeneszerzőim köre bizony meglehetősen tág. Ha csak az általam leggyakrabban dirigált komponistákat sorjázom, akkor is Bachot, Haydnt, Mozartot, Beethovent, Webert, Schumannt, Verdit, Puccinit, Smetanát, Brahmsot, Borogyint, Dvofákot, Ravelt, Kodályt és Moyzest kell megemlítenem. — Mi a véleményed a fiatal közönségről? Többségükben nem rokonszenveznek a komolyzenével ... — Hol lett volna jobb ha lefényképezlek ? — Az igazság az, hogy bárhol meg lehetett volna csinálni a felvételt, mert az én szakterületem csak ritkán igényel speciális berendezéseket. Híradós vagyok, de nem műszaki szakemberkent, hanem parancsnokként szolgálok majd az alakulatomnál. Szakterületem a híradósok kiképzése, tehát elsősorban emberekkel kel! megtanulnom dolgozni. Mint később kiderült, erre is lehet tudományosan készülni. Kiss Géza törzsőrmester már másodéves korában bekapcsolódott a diákköri tudományos tevékenységbe, s ma már tudományos segéd munkaerő a tanszéken. Ez mindenesetre többletmunkát, tanulást jelentett számára, de ő tudatosan vállalta. Amint később beigazolódott, nagyon helyesen ban, ennek ellenére, vagy éppen ezért, édesapám mindenáron azt akarta, hogy katonatiszt legyek. Nagyon szeretem az édesapámat, ha tízszer ennyit kellene tanulni sem bánnám, csakhogy a kedvében járjak. Lehet, hogy ez így nagyon fellengzősnek tűnik, de tény, hogy igy van. Persze érdekel is a pálya. Már a gimnázium eiső évfolyamában tudtam, hogy helyesen választottam. Vass Ferenc esete teljesen más. No, nem azért mintha ő rossz tanuló lenne, hanem azért, mert ő civil gimnáziumba járt, s csak közvetlenül az érettségi előtt döntötte el, hogy erre a főiskolára jelentkezik. Ö nem kapott a családtól olyan impulzusokat mint Péter. — Eleinte nemigen bíztam magamban. Apránként érkeztem el odáig, hogy magabiztossá váljak. Elhallgatott, de éreztem, akar még valamit mondani. — Megmondjam az igazat? — szakította meg a szünetet. Azért jöttem erre a főiskolára, mert módfelett érdekelt az elektrotechnika, s azt hiszem, ilyen irányzatú iskolát jobbat aligha taialtam volna az országban. — De ha befejezed a tanulmányaidat, nemcsak villamosmérnök leszel, hanem katonatiszt is. — Ez igaz, de nem zavar. Amint már céloztam rá, itt a főiskolán jöttem rá, hogy alkalmas vagyok a katonai pályára. Lehet, hogy minden pályára születni kell, így a katonaira is, ezek szerint én sokáig nem tudtam, hogy minden más pályán pályatévesztett lettem volna. KAMOCSAI IMRE A szerző felvételei — A zenekar élére állva nekem nincs fiatal és nincs öreg koncertközönség. Csak publikum van. Persze, azt is tudom, hogy a közönségszervezők számára nem ilyen egyszerű a dolog. Nyilván abban azonban egyetérthetünk, hogy nincs külön felnőtt és külön ifi hangversenykultúra, legföljebb a fiatalok számára rendezett pedagógiai célzatú nevelői koncertek vannak, hiszen a tizenéves ifjúság törvényszerűen fogékonyabb az új iránt, mint mondjuk a negyvenévesek középkorosztálya. Az igazi zeneszeretet azonban nem kortól, hanem a műveltséggel párosuló érdeklődési körtől függ. Való igaz, hogy egy tizennyolc éves százszor inkább elmegy egy rock-koncertre, mint egy komolyabb odafigyelést igénylő hangversenyre. Az én korosztályom és az idősebbek viszont a komolyzene iránt érdeklődnek egyre élénkebben. Nem találok ebben semmi kivetnivalót, mert a komolyzene befogadásához a felnőtt korral járó belső harmónia szükséges. (mik-) 13
