A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-27 / 18. szám
A Komáromi Egyetértés Munkásdalárda 1928-ban (alulról a második sorban negyedik Krausz Mór karnagy) Fotó: Bíró Béla említett két munkásdalárdán kívül a két világháború közötti időszakban Komáromban még korábbi kórusok is működtek. Bevett szokás volt, hogy e kórusok kölcsönösen felléptek egymás jubileumi ünnepségein, így a komáromi közönség ezekben az években sok nagyszerű énekkari hangversenynek tapsolhatott. Ezek közül külön említést érdemel a Komáromi Dalegyesület fennállásának 60. évfordulója alkalmából 1923. július 8-án rendezett hangverseny, amelyen 280 dalos működött közre, továbbá az Egyetértés Munkásdalárda jubileumi hangversenye 1931. július 5-én a Dalegyesület kerthelyisévi- gében, amelyen felavatták a dalárda vörös 3an zászlaját és közreműködött a városban mürett ködő többi énekkar is. Két országos dalostasen lálkozó is volt Komáromban a polgári Csehígy szlovák Köztársaság idején. Den A két komáromi munkásdalárda a harminap- cas évek közepétől fellépéseivel segítette az nel antifasiszta népfront létrehozására irányuló 60. törekvéseket, együtt szerepelt a köztársaság-án megvédéséért 1938. május 1 -én Komáromilos ban rendezett tüntetésen és az Egyetértés 1és Munkásdalárda közreműködött a vágtomóci nye nagy antifasiszta tüntetés műsorában is sé- 1938. szeptember 4-én. Miután Dél-Szlovákiát 1938 novemberében Magyarországhoz csatolták a betiltott kommunista párt énekkara, a Munkás Dalkör nem folytathatta működését, a város többi énekkara a Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetségének keretében folytatta tevékenységét. 1948 februárjának eredményeként létrejött a CSEMADOK, komáromi helyi szervezetének keretében 1949-ben újjászerveződött az Egyetértés Munkásdalárda. Karnagya Schmidt Viktor lett, akinek vezetésével már 1950. április 30-án megrendezte első dalestjét a Kultúrpalotában, a Matica slovenská akkori komáromi székházában. Az Új Szó tudósítója többek között ezt irta az újjáalakult dalárda bemutatkozásáról: „Azt hiszem, elfogulatlanul leszögezhetjük azt a tényt, hogy a komáromi munkásdalárda bemutatkozása első igazi kulturális élményünk volt a CSEMADOK-csoportok műsorai között és a legnagyobb reményekkel nézünk a komáromi munkásdalárda jövője elé, mert meg vagyunk róla győződve, hogy nemsokára olyan nevet fognak szerezni maguknak, amely méltó lesz a régi Egyetértés Munkásdalárda hírnevéhez". (A komáromi munkásdalárda bemutatkozása; Új Szó, 1950. V. 17.) A CSEMADOK komáromi szervezete keretében Schmidt Viktor vezetésével egy vegyeskar is alakult, amely egyesülve az Egyetértés Munkásdalárdával száz tagú kórussá vált és az ötvenes évek derekáig számos sikeres fellépést valósított meg Komáromban és a környező falvakban, városokban. Az ötvenes évek második felében a kórus többnyire operettek és daljátékok előadásaihoz szolgáltatta a kórusbetéteket. Az évtized végén a megfelelő próbaterem hiánya és a vezetésben mutatkozó hiányosságok miatt működése hanyatlott, majd a vegyeskar felbomlott. Az Egyetértés Munkásdalárda férfikarként 1964-től a Komáromi Járási Építővállalat védnökségével működött tovább, 1974-töl a komáromi Szakszervezetek Háza mellett működik. Schmidt Viktor betegsége miatt 1967—1975-ben a dalárdát Jarábik Imre vezényelte, majd ismét Schmidt Viktor 1980-ban bekövetkezett haláláig. 1968-ban a dalárda elnyerte az aranykoszorús minősítést és a hetvenes évek elején szép sikereket aratott több kórusfesztiválon. Később teljesítményét hátrányosan befolyásolta tagjainak csökkenő száma és elöregedése. Fennállásának 60. évfordulóját 1981-ben még önálló dalesttel ünnepelte, s Tarics János karnagy vezetésével tovább működik, de már csak húsznál kevesebb, többnyire a nyugdíjkorhatárt jóval túllépő dalossal, így további fennmaradását csak megfiatalítása, új tagokkal való feltöltése biztosítja. A munkásdalárdán és a város iskoláiban működő gyermekkórusokon kívül 1973-tól sikerekben gazdag tevékenységet fejt ki a komáromi Szakszervezetek Házának Lyra vegyeskara Anton Kristóf karnagy vezetésével, valamint a CSEMADOK komáromi szervezetének 1980 májusában alakult vegyeskara, melynek karnagya a fiatal, tehetséges Stubendek István, akinek irányításával a fiatal kórus igyekszik a gazdag hagyományokhoz méltó szinten művelni a karéneklést. MÁCZA MIHÁLY SZÁNTÓ Lászlóra emlékezünk (1984. IV. 30- 1974. IV. 23.) A filozófia, mint a világ egyetemes fejlődéséről szóló tanítás. az emberiség kultúrájának ősrégi tormaja. A marxista-leninista filozófia a filozófiatörténet legfejlettebb foka, a munkásosztály forradalmi, világnézeti, ideológiai és módszertani vezérelve. E forradalmi tanításnak a munkásosztály fejlődése és harca az éltető eleme. Szántó László az első marxista filozófusaink egyike volt, aki már a 30-as évek közepén részt vett a CSKP által vezetett ideológiai, politikai harcban, mint a marxista-leninista filozófia és a marxista politikai gazdaságtan terjesztője. A marxizmushoz vezető útja nem volt könnyű. Erre így emlékszik vissza életrajzában 1967-ben: „Úgy mint más, én sem születtem kommunistának. Kommunista a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban lettem”. Zayugrócon (Uhrovcén) született többgyermekes iparos-földműves családban. Losoncon (Lucenec) a tanítóképzőben érettségizett, majd Budapesten folytatta főiskolai tanulmányait. Az első világháború azonban kiszakította a diákéletből. Bevonult katonának, majd a harctérre került, ahol fogságba esett. A krasznojarszki fogolytáborban ismerkedett meg a marxizmus ábécéjével, belépett a pártba, az internacionalista brigád tagja lett, harcolt a fehér terroristák ellen. A hadifogságban fordította magyar nyelvre Lenin Állam és forradalom című munkáját. Ez a fordítás azonban nem jelent meg. A marxizmushoz vezető útjának fontos állomása volt a táborban végzett propagandista munka, aminek eredményeképp a Vörös Újság főszerkesztője lett Omszkban. A hadifogságból való hazatérése után népművelői pályára került. Igazgató-tanító volt egészen 1945-ig, különböző polgári iskolákban. Hazatérése után nagyon gyorsan felvette a kapcsolatot a baloldali haladó csehszlovák értelmiséggel. Ezek közül említsük meg Laco Novomesky, Peter Jilemnicky, Edo Urx, Vladimír Clementis és Andrej Sirácky nevét. Szántó László ebben az időszakban a DAV folyóiraton kívül írt más kommunista folyóiratokba is, főleg a Tvorbába és a Pravdába. Az 1945—48-as években Csehszlovákiában az osztályharc tovább éleződött. Ebben az időszakban nőtt a népi demokratikus forradalom szocialista forradalommá. E gigászi küzdelemben részt vett Szántó László is, 1945 óta a Pravda kiadóvállalat marxizmus—leninizmus részlegének felelős szerkesztőjeként, később a kiadóvállalat igazgatójaként. Részt vett a Marxista-leninista Könyvtár című sorozat megszervezésében, amelyet a Pravda Kiadó gondozott. Szlovákia területén ekkor jelentek meg először rendszeresen Marx, Engels és Lenin művei. Az 1953—1959-es években a Bratislavai Közgazdasági Főiskola Marxizmus—Leninizmus Tanszékének vezető tanára volt és egyben a Népgazdasági Kar dékánja is. 1959- ben a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófia Intézetének igazgatójává választották. Szántó élete végéig rengeteget és nagyon sok területen dolgozott, megjelent néhány írása az Új Szóban is. E sokrétű munka azonban nem ment az elvégzett munka tartalmának, minőségének rovására. Megvetette a karrierizmust, és nagyon bosszantotta, ha valaki olyan tisztségben dolgozott, amelyhez nem értett, vagy ha a tisztség betöltéséhez nem voltak megfelelő adottságai. A marxista filozófia művelése mellett fontos szerepet tulajdonított a politikai gazdaságtan marxista-leninista elemzésének. Marx Tőkéjének elismert szakembere volt nálunk. Szántó László nem írt vaskos tudományos köteteket. Cikkei, tanulmányai, előadásai azonban időszerű társadalmi problémákkal foglalkoztak. 1958-ban megjelent könyve, a „Vybrané spisy" (Válogatott írások), 1963- ban további cikkgyűjteménye, a „Co nám treba?" (Mire van szükségünk), majd 1967- ben kiadta visszaemlékezéseit az „Október a moja cesta k marxizmu" (Október és a marxizmushoz vezető utam) címmel. 1977-ben megjelent pályafutásának egy nagyon fontos munkája „Premenme uslachtilé na skutocnosf'. (Váltsuk valóra nemes álmainkat). Szántó sohasem értelmezte a kész tételek, receptek halmazaként a marxizmus—leninizmust. A tudományhoz való viszonyát mindig a társadalom céljai határozták meg. Szívesen és sokszor hangoztatta, hogy ö csak a marxizmus—leninizmus propagandistája. Szántó a tudományos alapokon álló marxista elmélet és a gyakorlat egységének következetes képviselője volt. Leninre hivatkozva propagálta a forradalmi eszme és a forradalmi gyakorlat alkalmazását a szocializmus építésében. Szerinte e kapcsolat kiépítése mindig nehezebb volt, mint lemondani a metafizikai gondolkodásról, megválni az ösztönösségtöl, sutba dobni a sablonos, rutinos tevékenységi formákat. Az 1968/69-es évek társadalmi, gazdasági, politikai válságnak értékelésekor mutatkozott meg Szántó igazi egyénisége, következetes marxista-leninista álláspontja. Szántó nemcsak a filozófiai fronton, hanem a politikai élet más területén is harcolt az opportunizmus és a revizionizmus ellen. Szántó a marxista filozófia és egyben a marxizmus—leninizmus legkövetkezetesebb és legtiszteltebb képviselője volt nálunk. Szerény és igaz szavú ember volt. Sokan ismerték és ő maga is szeretett megismerkedni az emberek életével, problémáival. Alkotó tevékenységéért a 60-as években megkapta a Munka Érdemrendet és a Csehszlovák Tudományos Akadémia rendes tagja lett. Szántó akadémikus legnagyobb hagyatéka, törhetetlen életszeretete, optimizmusa, igazságérzete, a marxizmus—leninizmushoz és az internacionalizmus eszméjéhez való rendíthetetlen hite volt. Dr. PUSZTAY JÁNOS 11
