A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-27 / 18. szám
zó adatok csupán informatív jellegűek. Engem elsősorban az a kérdés érdekelt és érdekel, hogy a gazdasági feltételek alakulása-változása milyen hatással volt a csereháti települések lakóira. Az már a korábbiakból is egyértelműen kitűnt, hogy a kollektív gazdálkodás megteremtése jelentős munkaerőt szabadított fel, amely az iparban és más területeken hasznosult. A szövetkezeti gazdálkodás fejlődése, a gépesítés, a kemizáció stb. bevezetése a szövetkezeti A hatvanas évek elején-közepén a mezőgazdasági üzemek — köztük természetesen a termelőszövetkezetek — fejlesztésének, s e fejlesztések felgyorsulásának lehetünk a tanúi. E ritmusváltás különböző tényezők együtthatására jött létre. Ide sorolhatjuk többek között a területi átszervezést, amelyet 1960-ban hajtottak végre. Az egykori kis járások megszüntetése, illetve összevonása nagyobb területi — közigazgatási — egységekké, elvi lehetőséget adott a mezőgazdasági üzemek integrációja számára is. Termelési-gazdasági szempontból persze ez nem jelenthet modellértékű példát, s akkoriban még a hatása sem mutatkozott meg különösebben. Inkább csak a lehetőséget sugallta a nagyobb egységek létrehozására. Olykor a nagyobb gazdaságok kialakítását adminisztratív eszközökkel is segítették, s gyakori eset volt, hogy „összeházasítottak" egy gyengébb s egy jobban gazdálkodó szövetkezetét. Ezek a házasságok aztán vagy sikerültek, vagy nem. Általában az ily módon egyesített gazdaságok egy-két év közös munka után magukhoz tértek, s eredményes gazdálkodást folytattak. A mezőgazdasági üzemek fejlesztésének felgyorsulása szempontjából ennél sokkal nagyobb jelentősége volt annak, hogy — akkorra már több, mint tízéves tapasztalat birtokában — képesek voltak ezek a gazdaságok a korábbi improvizációkkal szemben a reális lehetőségek alapján tervezni és szervezni a termelést. A szövetkezetek vezetői beletanultak a gazdaságvezetésbe, az irányításba, a szövetkezet dolgozói pedig elsajátították a legalapvetőbb, a nagyüzemi gazdálkodás szempontjából nélkülözhetetlen ismereteket. Megtanultak gépeken és gépekkel dolgozni; megtanulták a különböző műtrágyák, növényvédőszerek stb. alkalmazását. A hatvanas évek derekára létrejött a szövetkezeteken belül egyféle munkamegosztás, amely a termelést gazdaságosabbá tette, ugyanakkor a korábbi közösségi — őstermelői — rendet felbontotta. A gazdálkodás korszerűsödésével párhuzamosan kialakult a termelőszövetkezetek adminisztrációja, illetve annak olyan hatékony formája — elsősorban a kettős könyvvitel — amely a gazdálkodás statisztikai értékelését is lehetővé tette. Ezek, s mellettük még sok egyéb tényező játszott közre abban, hogy elindult a szövetkezetek egyesítésének, egyesülésének folyamata. Itt a Csereháton ennek első jele, első mozdulása az volt, amikor Perényt (Perín) és Hímet (Chym) közigazgatásilag egyesítették. A két település közigazgatási egyesítésével párhuzamosan, vagy annak természetes folytatásaként a két gazdasági egység is összeolvadt. Az egyesült szövetkezet akkor vette fel a Győzelmes út nevet. Ennek az egyesített gazdaságnak 2 316 hektár a mezőgazdasági területe, amiből 1 665 hektár a szántóföld. A többi csereháti település ebben az időben még önállóan gazdálkodik. A következő mozdulás a gazdaságok egyesülése, tehát a nagyobb termelési egységek kialakítása irányában akkor történt, mikor Felsőlánc (Vyány Lanec) is csatlakozott 1971-ben a Győzelmes úthoz. Ezzel a lépéssel létrejött a Kassa-vidéki járás akkori legnagyobb mezőgazdasági üzeme. A 2 765 hektárra növekedett mezőgazdasági területből 2 530 hektár a szántóföld. Dolgozóinak száma 436, s az egész évi termelési tervük megközelíti a 30 milliós nagyságrendet. A hetvenes évek fordulóján ez a gazdaság gabonafélékből általában 30—40 mázsát takarít be hektáronként. A nagyobb gazdaságon belül az állattenyésztésben is a szakosodás jelei mutatkoznak. Különlegességnek számít az intenzív haltenyészet. A szepsi síkság meliorációs munkái során, vagy annak részeként halastavat létesítettek Hím alatt, amelyből 1969-ben már 600 mázsa pontyot értékesítettek. (Később ez a halastó állami tulajdonba került.) Ugyanekkor a szövetkezetnek már csak 15 lova van! Az egyesítéssel párhuzamosan — a termelési eredmények növekedése mellett — jól megfigyelhető a szakkáderek gyarapodása. 1964-ben már jelzik, hogy három fiatal tanul mezőgazdasági szakközépiskolában, öt pedig tanonciskolában. Az egyesítés idején a Győzelmes út minden fontos posztján már mezőgazdasági mérnök áll. Ha összehasonlítjuk a csereháti szövetkezetek egyesítés előtti termelési adatait az egyesítés utáni eredményekkel, egyértelműen az tűnik ki, hogy az egyesítés minden tekintetben gazdasági előrehaladást hozott. 1972-ben például, amikor még csak Perény és Hím gazdálkodott együtt, az egy szövetkezeti tagra eső évi termelési összeg megközelítette a 75 ezer koronát; három évvel később ez az összeg közel 92 ezer koronára emelkedett. Hasonlóan jelzi a gazdálkodás rentabilitását, hogy míg 1972-ben az egy dolgozóra átszámított tiszta jövedelem 5 847 korona volt, addig 1975-ben ez már elérte a 8 424 koronát. A hetvenes évek első felének adatai azért is érdekesek — vagy azok lehetnek —, mert ebben az időben hozták létre a csereháti falvak másik nagy gazdaságát, a később a Május 1. néven ismertté vált egységes földművesszövetkezetet, mely Buzita (Buzica) mellett Restét (Reáica) Alsóláncot (NiJny Lanec), Komárócot (Komárovce) és Szesztát (Cestice) egyesíti. Az így létrejött gazdaságnak az összterülete abban az időben 4 255 hektár, s ebből 3 589 hektár volt a szántó. Az érdekesség kedvéért megemlítem, hogy az egyesülés utáni első években még külön értékelték — falunként — az egyes gazdasági egységek termelési eredményeit. Ennek nyilván nemcsak gazdasági okai, hanem emberi vonatkozásai is voltak. Az 1982-es adatok alapján a Május 1. termelőszövetkezetnek az összterülete 5 339 hektár — az egyesülés óta tehát növekedett — ebből 4 502 hektár a szántóföld. A szövetkezetnek összesen 688 tagja van, ebből 656 az aktív dolgozó, ami csökkenő tendenciára utal. Száz hektárra átlagosan 7,7 dolgozó jut. Nincs szándékomban e két nagy mezőgazdasági üzemet egymással összehasonlítani semmilyen szempontból. A gazdálkodásra vonatkodolgozókra is visszahatott. Egyszerűbben: a meglévő gépek és eszközök használata megkövetelte a szakmai szint és tudás arányos megszerzését. A két nagyüzemi gazdaságnak — megítélésem szerint — túl a gazdasági eredmé nyékén, ami persze nem elhanyagolható tényező, s az anyagi juttatásokon, legnagyobb vívmánya, hogy növelte a szövetkezeti dolgozók szakmai ismeretét, s ezzel együtt az általános műveltségi szintet is, a csereháti településeken. Az 1982-es adatok szerint a Győzelmes útban például hat mérnök mellett 32 érettségizett — többségük szakközépiskolát végzett — és 146 különböző szak- és tanonciskolát végzett ember dolgozik. Ez a jelenlegi taglétszámnak pontosan az egyharmada. A Május 1. szövetkezet statisztikája is hasonló képet mutat. Ebben a gazdaságban 12 dolgozónak van egyetemi, vagy főiskolai végzettsége. 210 az érettségizett és 64 az egyéb szakiskolát végzett egyének száma. Ezek a számok az összkép kialakítása szempontjából nagyon fontos adatok, mégpedig azért, mert a csereháti települések mai műveltségi-szakmai szintjének az egyik alapvető mutatói. Ha mezőgazdaságban tevékenykedő népesség szakképzettsége mellé odaállítjuk a csereháti falvak nem agrár értelmiségének számadatait, akkor elénk tárulnak annak a fejlődési folyamatnak az arányai, amely az ötvenes évek elején vette kezdetét, s amely ma is tart. A korábbi években a nagyüzemi gazdálkodásban alkalmazott új gépek, technológiai rendszerek kényszerítették a szövetkezeti dolgozókat szakismereteik gyarapítására, s a mai körülmények között a meglévő agrárértelmiség szakmai felkészültsége törvényszerűen visszahat a termelésre — pontosabban: meghatározza annak minőségi szintjét. Több tapasztalt szakemberrel beszélgettem ezekről a kérdésekről, köztük mindkét szövetkezet elnökével, idős Vajányi Lászlóval és Kendy Ferenc mérnökkel is. Tapasztalatuk, egybehangzó véleményük hogy enélkül a szellemi bázis nélkül ma már lehetetlen volna megfelelni azoknak az átlagos termelési-szervezési követelményeknek, amelyek a társadalom részéről korunk mezőgazdaságára hárulnak. A kérdéskör, természetesen, nem ilyen egyszerű, hiszen a magasabb szintű termelés velejárója az egyre inkább megmutatkozó specializáció, amely nem csupán az egyes ágazatokra, de az ágazatokon belül dolgozókra is többféle hatással van. Kendy Ferenc szerint a specializáció emberi vonatkozásban bizonyos negatívumokat is előidézett. Vajányi László tapasztalatai pedig arról tanúskodnak, hogy a szakosodást az élet kényszerítette ki, maga a szövetkezeti termelési rendszer, s ennek két fő pozitívumát hangsúlyozza: az egyik az anyagi, a másik pedig a szellemi gyarapodás ténye. A csereháti települések, mint látjuk, az elmúlt harminc év alatt olyan társadalmi és gazdasági átalakuláson mentek át, amely az őstermelői gazdálkodástól elvezetett a magas fokon szervezett szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodáshoz. Létrejött a mezőgazdaság iparszerű termelési rendszere, s e rendszerben biztosítva van a gépi és technológiai bázis mellett az az erős agrárértelmiségi réteg, amely e rendszert működtetni képes. Ezt az az egyszerű tény bizonyítja, hogy mindkét csereháti gazdaság évek óta a Kassavidéki járás két legeredményesebb mezőgazdasági üzemei közé tartozik. GÁL SÁNDOR A szerző felvétele 12
