A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-20 / 17. szám
drágán vette, de így is nagy az öröme, mert van benne tizenkét termő gyümölcsfa, szamóca, kisház és földben vannak már a vetemények is: cukorborsó, sárgarépa, retek, petrezselyem, hagyma. Májusban pedig palántázni készül. Ahogy beszélgetünk, odajön az öreg szomszéd, aki egy kicsit kapatosán azt bizonygatja: itt még a citrom is megteremne. • • • Ott vagyok, ahova Z. Gyula küldött. Farkasd, Negyed (Vlčany, Neded) emberemlékezet óta zöldségesfalu volt. Az itteni termőföldnek keresni kell a párját. Hajdanán, amikor a Vág vize még háromévenként elöntötte a termőföldeket, a farkasdi gazda nem tépte a haját, nem rokkantságából sikerült fölépülnie, aztán nekiállt kertészkedni. A háznál hétszáz négyzetméteren gazdálkodik s mert ez igazán nem nagy terület: igyekszik a legtöbbet kihozni belőle. Retek, fóliás uborka, hagyma, paprika, saláta. Piacozni nem jár, a felvásárlóra szorul, s mert a felvásárlással talán még száz esztendő múltán sem lesznek rendjén a dolgok — kár a témába belekezdeni. És érthető: miért ne panaszkodjon a termelő, ha egyszer a tizenkét karfiolra méretezett ládába csak nyolc darabot tud belegyömöszölni — akkorák a fejek. Darabjáért hat-nyolc korona járna, de háromért veszik át, a végén pedig egy koronát fizetnek ki érte, és még Így is örülni kell, mert legalább nem maradt a nyakukon. Az emlékezet persze inkább az ilyen esetet őrzi meg, a profitáönmagát zsákmányolja ki. Mohó és annál is mohóbb — szereti a pénzt és azzal se törődik, milyen emberfeletti megerőltetés árán szerzi. Persze, még mindig jobb, mint ha törvényellenes úton próbálna hozzájutni. Más ember, más téma ... • • • S-ék kettesben dolgoznak a kertben: férj, feleség. Fiatal házasok — építkeznek, igencsak kell a pénz. A két pöttömnyi ikerlányka párban tapos végig a vetésen. A fiatalasszony felsikolt, aztán elneveti magát, leemeli őket az ágyásról, utána tenyerével simogatja el az apró lábnyomokat. Sietnek, mert késésben vannak a retekkel, így aztán csak munka közben váltanak szót velem, de barátságosak. jött el az öcsém segíteni és kesztyűben fogta meg a sörösüveget. Ezek csak öltözködni szeretnek, meg ellógni a munkahelyen az időt, aztán ülni a televízió előtt. Hétvégeken meg ideállnak fölénk, nézik, bámulják, ahogy dolgozunk, és megjegyzéseket tesznek, irigykednek. Két hete, amikor a fóliát húztuk fel, hiányzott az emberkéz. Nem dolgozni kellett volna, csak megfogni az egyik csücskét, hogy el ne kapja a szél. Azt hiszi, segítettek? A fiatalasszony hallgat, elfordul. Azt hiszem, elsírta magát. Aztán betereli az ikreket a házba — már sötétedik. • • • B. K. a városi ember kertet vett vidéken. A tél folyamán, mikor a vagyonjogi ügyek i kieső termés miatt, mert' tudta : az árvíz hordalékánál nincs jobb talajjavító trágya. A kár a következő években többszörösen megtérül majd. Árvizek már régen nincsenek, de az itteni föld még mindig többet tud. Többet tud persze az ember is. I. J. például fügefát mutat. Nem sokat látok belőle, mert még hideg van, a fügefa kukoricaszárból kötött kévék alatt melegszik. Egy másik ember kiküld az udvarából: utána ne szaglásszon senki! Egy harmadik borral kínál és kedélyesen elbeszélget velem, de* amikor a kertészkedésről kérdezem, arca elborul, és nem hajlandó egy mukkra se. Másoktól tudom meg: tavaly valaki megmérgezte a földjét. I. J. húsz esztendeje nyugdíjas, súlyos lóbb példákról meg aligha beszél, hacsak nem szeret hencegni. I. J. a szolid kistermelők közé tartozik, egyetlen pillanatig sem lehet kétséges, hogy errefelé nem ő „császár". Bármerre nézek a tízezer lelket számláló, már régen egybeépült két faluban — eleven az élet, a kertek népesek. Legendák persze itt is vannak és azt hiszem, helyénvalóbb inkább arról beszélni, hogy ahol az emberek szorgalmasak, ott a jobb mód is nyilvánvaló. • •• Más falu, más ember. Róla könnyebb elhinni azt, amit beszélnek: ő igazán gazdag. De minek foglalkozni vele, ha egyszer rokonszenvesek, szívesen időzöm náluk. Közben megjönnek a sógorék. Ök is fiatalok, egy gyerekkel. Itt laknak, három utcával odébb, de ők bizony rá se bagóznak a kertre. Nem veti fel őket a pénz. Elegánsan, kiöltözve jönnek, ácsorognak, cigarettáznak, nézik, ahogy emezek dolgoznak. Az asszonyka megjegyzéseket tesz, hogy milyen jó ezeknek, mennyi pénzük lesz megint a kertből, míg ők bizony csak fizetésből élnek. Emezek összeszorított foggal hallgatják, dolgoznak tovább, úgy látszik megszokták már a pipiskedő sógorasszony megjegyzéseit, mert még csak azt se mondják: lehetne nektek is, ha nem vadmuhar nőne a kertetekben. Miután elmennek, a férj kifakad. — Három éve építkezünk — egyszer elintéződtek — nekilátott a tervezésnek. Ide ezt ültet majd — az ennyit hoz. Oda azt ültet — az meg annyit. Összevetve százezer koronára számít — szolidan. Hónapok óta másról se beszél s három hete eszeveszett tempóban és extravagáns technológiákkal műveli a kertjét. A szomszédok mosolyognak, összenéznek, szeretnék ha már ősz lenne. Akkor majd megkérdezik: no szomszéd úr, mennyi föle van a százezernek ? De a szomszéd úr még nem tudja, mennyire kínos lesz majd a válasz. KESZEU FERENC 13
