A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-01-06 / 2. szám

„AZ EMBER NEM ÉLHET CSAK ÖNMAGÁNAK ..

(Nyolc kérdés Ivan Skálához)

A hetvenes években az alkotó derékhad, az idősebb nemzedék mellett, melyhez többek között olyan alkotók tartoznak, mint Bohumil Ríha, Bohumil Hrabal, Ludvík Soucek, Jiri Sotola, Jozef Toman, Vladimír Párat, Josef Nesvadba, Václav Ctvrtek, Ladislav Fuks, tva Hercíkova, Miroslav Florian és mások, két-három hullámban fiatal irónemzedékek jelentkeztek. E fiatal nemzedékek tagjai nemcsak tekintélyes számú művet alkottak mind a költészetben, mind a prózában, hanem bizonyos, noha nem túl magas mércével mérhető értékeket is létrehoztak. Fellépésük nyomán nem keletkeztek-e feszültségek vagy problémák a fiatal és az idősebb generációk között ?

— Természetes jelenségnek tartom, hogy egy bizonyos idő elteltével nemzedékváltásra került sor, ez a hetvenes években is bekövetkezett, részint azért, mert az irodalmunkból eltávozott egy egész sor jelentős iró — közöttük olyan kiváló alkotók, mint Norbert Fryd, Josef Sekera. Václav Kaplicky, Frantiáek Flrubín, Vilém Závada, Vladimír Neff —, bizony, nagy érvágás volt ez irodalmunk számára, mert szinte egy egész — kiváló — nemzedék szakadt ki költészetünkből s prózairodalmunkból. Természetesen csak fizikai mivoltukban távoztak el, a szellemi értékek, melyeket létrehoztak, megmaradnak s tovább gyarapítják nemzeti irodalmunk kincsesházát. Müveik továbbra is megjelennek, új kiadásokat érnek meg. Egyébként, ami a nemzedékváltást illeti, az talán sehol a világon nem szokott csendesen, egyik napról a másikra végbemenni; az életerős fiatal nemzedékek néha egészen váratlanul bukkannak fel és természetes vehemenciával helyet követeinek maguknak az irodalomban. Az új nemzedékek fellépését mindig bizonyos szemléletváltás is kíséri, minthogy minden nemzedéknek megvannak a maga generációs tapasztalatai, amit az idősebb nemzedékek saját élményükként vagy sorsukként éltek meg. ezekhez az élményekhez vagy fényekhez a fiatal nemzedékek már csak bizonyosféle közvetítések révén, elbeszélések alapján, hírlapokból, folyóiratokból értesülnek, juthatnak csak hozzá, ilyformán számukra a két-három-négy évtizeddel korábbi történések természetesen már nem jelenthetnek közvetlen élményt. Ezzel szemben a fiatal nemzedékeknek is vannak saját élményeik, amelyeknek szintén megvan a maguk valóságalapja, amit egy új nézőpontból, új szemlélettel vetítenek ki a külvilágba. Véleményem szerint ezt. a jelenséget tudomásul kell venni; a fiataloknak nem lehetnek ugyanazok a tapasztalataik, mint az idősebbeknek vagy időseknek; a legfontosabb az, hogy a fiatalok által létrehozott új irodalom ugyanazon a világnézeti bázison keletkezzen, mint az előttük járó nemzedékeké. Vagyis, hogy a fiatalok is a szocializmus talaján álljanak. Az olyan nemrégen indult prózaírók például, mint Jiri Medek, Jiri Kfenek. Jan Kostrhun, Frantiáek Stavinoha és mások — úgy gondolom — az említett eszmei alapokon állva kísérelnek meg vala-A közelmúltban fölkerestük hivatalában Ivan Skála nemzeti művészt, a Cseh írók Szövetségének elnökét és interjút kértünk tőle. Az alábbiakban a Klement Gottwald-díjas költő élményeiről, a

nemzedékváltás kérdéseiről, a költészet személyes és társadalmi funkciójáról vall.

milyen újat alkotni prózairodalmunkban. Kivételek természetesen akadnak, ám ahogyan én látom, a hetvenes évek elején és a tíz évvel később jelentkezett fiatal irónemzedékek fellépésében nem volt semmi olyasmi, ami negatív irányú megrázkódtatásokat vagy nemzedéki feszültségeket okozott volna. Több példát is föl lehetne rá hozni, hogy a különböző nemzedékekhez tartozó írók sokszor az írószövetség klubjában egy asztalnál ülve vitatkoznak ugyanazokon a jelenségeken, társadalmi jellegű vagy irodalmi problémákon. Persze abban sincs semmi kivetnivaló. ha a fiatal írók a fiatalok társaságában, a középnemzedékhez tartozók szintén a maguk körében, az öregek pedig a legidősebb nemzedék képviselői között érzik legjobban magukat. Amikor a negyvenes évek végén az éppen csak napvilágot látott versesköteteimmel átléptem az irodalom küszöbét, magam sem futottam mindjárt Ivan Olbrachtékhoz, hanem elsősorban a saját nemzedékem tagjainak társaságát kerestem. Mindazonáltal meggyőződésem, hogy egyik nemzedéknek sem vált még kárára, ha megpróbált szót érteni vagy párbeszédet folytatni szépen, békésen és okosan a más nemzedékekhez tartozó alkotókkal.

— Kérem, nevezzen meg néhány írót abból a nemzedékből, amelynek Ön is a tagja.

— A költők közül megemlíthetem például Alena Vrbovát, Josef Kajnárt, Vlastimil ékaloudot, a prózaírók közül abban az időben jelentkezett többek között Jan Otőenáéek, aki igazán kiemelkedő képviselője volt prózairodalmunknak, de nemrég sajnos ö is eltávozott közülünk.

— Különösen az induló íróknak nagy segítséget nyújthat egy olyan jelentős intézmény, mint amilyen a Cseh Irodalmi Alap. Megítélése szerint a Cseh Irodalmi Alap milyen mértékben és milyen módon támogatja az írókat Milyen dijak, esetleg jutalmak odaítélésével serkentheti az írószövetség és a Cseh Irodalmi Alap a mai cseh irodalom fejlődését?

— A dijakkal kezdeném. Az olyan nyilvános vagy társadalmi dijakon kívül, mint amilyen például a Klement Gottwaid Állami-díj, a Nemzeti díj, az Antonin Zápotocky-díj, a kulturális miniszter díja, évenként több dijat ítél oda a Cseh Írók Szövetsége. Természetesen a Cseh Irodalmi Alap is rendelkezik több irodalmi díjjal, ezek között az egyik legfontosabb az, melyet a Ceskoslovensky spisovater (mint az irodalmi alap intézménye) ítél oda évenként; azonfelül az irodalmi alap évenként díjjal jutalmazza az elsőkötetes írókat, a cseh irodalom fordítóit, és külön díjjal jutalmazza a legsikeresebb gyermek- és ifjúsági műveket, s a gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriájában született legjobb elméleti munkákat. Ami az írók megsegítését illeti; a Cseh Irodalmi Alap a legkülönfélébb módon támogatja a cseh irodalom alkotóit. Mind a munkaviszonyban levő, mind a szerzők „szabadúszó" íróknak ösztöndíjat ad. Az

ösztöndíj nagysága a munkaviszonyban levő szerzők esetében megfelel a tiszta havi jövedelem nagyságának, a szabadúszók esetében az ösztöndíj összegét különböző tényezők figyelembevételével állapítják meg. Ösztöndíjat kaphatnak az írók egy hónapra, negyedévre, félévre, egy évre, attól függően, hogy milyen természetű, terjedelmű és mennyire munkaigényes könyvön dolgoznak. A cseh írók (azok is, akik nem tagjai az írószövetségnek) hogy zavartalanul dolgozhassanak alkotószabadságuk idején, teljes ellátást kaphatnak az irodalmi alap által fenntartott írói alkotóházakban, Karlovy Varyban, Dobóéban, a Magas-Tátrában és másutt.

— Ön mint költő a felszabadulás után indult cseh költőnemzedék egyik legaktívabb és legismertebb képviselője. Első verskötete 1946-ban jelent meg. A közel négy évtizedes költői pályafutása alatt csaknem húsz verseskötetet adott közre. A három kiadást is megélt Ranní vlak nadéje (.A reménység korai vonata) című kötetéért Klement Gottwald Állami-díjat kapott, amelyet a Co si beru na cestu (OtráValó) című kötetéért ismételten odaítéltek Önnek. Mit jelent az Ön számára mint alkotóművész számára a költészet?

— Nekem a költészet egyfajta gondolkodási módot jelent. Az ember intenzíven átéli, ami körülötte történik, mindazt, ami az ő saját mikrovilágában, s főleg a független makrovilágban végbemegy. Magam ezeket a történéséket egyforma intenzitással élem át. Ez így volt már az első költői lépésem megtételekor is. Vannak versek, melyekben a szélesebb hatókörű mondanivalókat próbáltam megfogalmazni, s vannak olyan lírai költeményeim, amelyekben a személyes, belső intim érzelmek, gondolatok dominálnak.

— Ön hosszú éveken át dolgozott újságíróként A publicisztikai látásmód sokban eltér a költőitől, mint ahogyan azok az élmények is, amelyeket újságíróként szerzett egészen másként csapódnak le egy költői érzékenységű emberben. A zsurnalisztika mennyiben segítette vagy hátráltatta költői énjének kibontakozásét?

— Újságírói tevékenységem idején megtanultam összefüggésekben látni a dolgokat, megpróbáltam párhuzamot vonni aközött, ami nálunk történt és ami a világban történt, ugyanakkor igyekeztem teljes intenzitással felfogni mindazt, ami a közvetlen közelemben, tehát a cseh élet mindennapi valóságában végbemegy. És mindezek az élményeim egyfajta nyersanyagul szolgáltak kisebb vagy nagyobb lélegzetű verseimhez.

— A klasszikus cseh költészetből kiket érez magához közelállónak, esetleg lelki rokonának, és kiket a mai cseh költők közül? Kik járnak a jelenkori köttök közül az Önéhez hasonló utakon?

— Azt hiszem, hogy egyetlen költői példaképpel az ember nem jutna messzire. A költőnek szinte mindent ismernie kell, amit a nemzeti költészet a korábbi évtizedekben, évszázadokban létrehozott. Nem tudom, időben most meddig menjek vissza a klaszszikus költészetben, de a távolabbi korszakok költői közül közel áll hozzám Neruda. Sládek, modern költészetünk történetének későbbi időszakából közel érzem magamhoz

S. K. Neumannt, Vítézslav Nezvajt, Frantisek Halast, Vilém Závadát, a kortárs költők közül pedig úgy érzem, elég közel áll hozzám Josef Ftybák, Jiri Täufer, Jan Piláf, Miroslav Florian, a legfiatalabbak közül pedig Karel Sys, Michal Öemik és mások.

— Osudová (Sorsszimfónia) címmel 1978- ban jelent meg a Öeskoshvensky spisovatel kiadónál nagyszabású gyűjteményes kötete,

mely válogatást ad egész addigi költészetéből. A kötethez írott utószavában Vítézslav Rzounek (aki egyébként monográfiát készített önről) egyebek között megállapítja .„Nincs sok olyan költő, akinek a munkásságát néhány szóval jellemezni lehet, egyszersmind nyomon lehet követni az életanyag kiterjedését költői életművükben, tetten lehet érni költészetük sajátosságait és belső dinamikáját Ivan Skála, aki már több mint harminc esztendeje fontos képviselője a cseh irodalomnak, az ilyen szerzők közé tartozik. (...) Skála polifonikus költészete, ez a büszke és harcos költészet, mely felnyúl az emberiség legnagyobb értékeihez és elhalkul a szocializmus korszakának egyszerű szépsége láttán, az emberi heroizmus, tragikum és boldogság e költészete — egyetlen egységes szimfonikus költeménye korunk sorsának." Ön mennyiben érzi találónak ezt a meghatározást? Költészetének utóbbi két évtizedére vonatkoztatva mely versesköteteit tartja a legjellemzőbbeknek, s melyek a legkedvesebbek az Ön számára ?

— Mi a legkedvesebb? Erre igen nehéz felelni. Ha mégis megpróbálok válaszolni, akkor azt mondanám, hogy két verseskötetem a legkedvesebb számomra, az egyik az első Ízben 1958-ban megjelent Ranní vtak nadéje, a másik pedig a Co si beru na cestu; 1975-ben jelent meg először, két év múlva pedig másodszor is kiadták. Természetesen örültem neki, hogy a bírálóbizottság is jónak ítélte ezt a két kötetemet, s mindkettőt Klement Gottwald díjjal jutalmazta. Úgy érzem, hogy mindkét említett kötetben benne vannak költői munkásságom alapvonásai, s eléggé átfogó képet adnak élet- és világszemléletemről.

— Minden költőnek megvannak a maga főbb témái, témacsoportjai, „felfedezési" területei. Hogyan érzi Ön, melyek költészetének legfontosabb forrásai?

— A költő az öt körülvevő világot, mint élményt, megélt valóságot mindig igyekszik átlényegíteni magában. Számomra mindig az a legfontosabb, azt próbálom versben kifejezni, amit a külső világból és természetesen a magam mikrovilágából is a legbensöségesebbnek, a legszükségesebbnek érzek, tehát múlhatatlanul fontosnak arra, hogy rögzítsem, hogy magamon átszűrve mások számára is érzékelhetővé, befogadhatóvá tegyem. Ha már egyszer láttam és tanúja voltam, akkor számomra szinte személyes üggyé válik az amerikai négerek sorsa, vagy a kambodzsai árva gyerekek élete, jövője, az afrikai éhező tömegek megélhetési gondjai. De természetesen az is az én személyes problémám és ügyem, ami otthon, nálunk történik, az emberek életében vagy gondolkodásában, lelki világában. Fontos nekem, hogy az emberek tudják, megtanulják, hogyan kell tartalommal megtölteni az életüket, hogy hagyjanak maguk után valamit hátra ezen a földön. Persze az embereknek nemcsak magukért kell tenniük valamit; az ember nem élhet csak önmagának, hiszen közösségi lény... Ez a vonás különösképpen jellemzi a szocialista társadalom emberét. Az élethez való aktív hozzáállás, mondhatnám, állandó kísérő motívuma költészetemnek. Bízom benne, hogy aki olvas, ezt észrevette, fölfedezte verseimben.

Beszélgetett: KÖVESDI JÁNOS

14