A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-06 / 2. szám
NYELVROKONSÁGUNK Nyelvrokonság, nyelvrokonok, nyelvcsalád — napjainkban — folyton-folyvást találkozunk ezekkel a fogalmakkal, hiszen újság- és folyóiratcikkek, népszerűsítő és szigorúan tudományos munkák íróinak sokasága igyekszik véleményt mondani, illetőleg állástfoglalni a rendkívül vitatott kérdésben: ki kinek rokona. Sok-sok nézet, s talán mondanom sem kell, hogy ezek nem mindig mentesek a tévedésektől, az elhamarkodott ítéletektől, sőt gyakran a célzatos hamisításoktól sem. így aztán a nyelvek összetartozására, ill. elhatároltságára vonatkozó tudásunk nem egyértelműbb, hanem egyre bonyolultabb és ellentmondásosabb lesz. Köztudott, hogy a magyar nyelv rokonságát vizsgálva sem találtak a kutatók soha közös nevezőt. Általában három fő irányvonal jelzi a vélemények megoszlását: 1. a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja 2. nyelvünk valamilyen más (nem uráli) nyelv rokona 3. uráli nyelv a magyar, mivel azonban e nyelvcsalád határai még esetleg tovább tágíthatók, más nyelvekkel is rokon lehet. I. Az uráli (finnugor) nyelvcsaládba való tartozásról szóló tétel az említettek közül a legelfogadottabb, a leginkább megalapozott és alátámasztott, s a nyelvtudomány jelenlegi eredményei alapján az egyedüli helyes. Közel ezer éve már, hogy megszületett a finnugor nyelvek rokonságának gondolata: Halogalandi Ottár, Nagy Alfréd angol király norvégiai alattvalója egyik hajóútján feljegyezte, hogy az északi norvéglappok és a „bjarmák" (a balti-finnek egy csoportja) nyelve hasonlít egymáshoz. A magyar nyelv hovatartozását illetően Aeneas Sylvius Piccolomini (1405—1464), a későbbi II. Pius pápa említi két munkájában A FORDÍTÁSOK HATÁSA PUBLICISZTIKÁNK NYELVHASZNÁLATÁRA Idegen mintájú terjengős kifejezésmód A fordítósok terjesztenek el sok olyan pongyola szószerkezetet, amely már a rossz értelemben vett publicisztikai vagy mozgalmi zsargon súlytalan kellékének mondható. Ezek olyan szerkezetek, szerkezetláncok, sőt egész mondatok, amelyek sok szóval mondanak keveset. Tipikus példája az ilyennek ez a mondat: „A munka jellegében haladó változásokat kell eszközölni." Ez még közismert példája a terjengősségnek, s minden tanuló tudja, hogy változtatunk nem pedig változást eszközölünk. A fordítások pongyolaságát legtöbbször is, miszerint a magyar nyelv rokona a vogulnak és az osztjáknak. Ezzel legközelebbi nyelvrokonaink rejtélye tulajdonképpen megoldódott, de bizonyítást csak évszázadok múltán nyert. Sajnovics János (1770) és Gyarmathi Sámuel (1799) tudományos igényű munkái jelentik a módszeres nyelvhasonlítás kezdetét. Utánuk, egészen napjainkig, neves tudósok álltak ki a finnugor-, illetve — a szomojéd nyelvek besorolása után — az uráli nyelvrokonság mellett. Például Reguly Antal, Hunfalvy Pál, Budenz József, Zsirai Miklós stb. Érdemük, hogy a nyelvrokonsóg felismerése mellett, kidolgozták azt a tudományos módszert, amellyel e nyelvek genetikai összetartozása minden fenntartás nélkül bizonyítható. A módszer lényege, hogy a nyelvek rokonságát nem az egyes szavak hasonlósága, vagy egyezése dönti el, hanem a nyelvtani szerkezetükben kimutatható szabályos változások. Például ha a magyar hal vagy kő szavakat vetjük össze a finn kala, ill. kive szavakkal, s összehasonlításunkat további szómegfelelésekkel gazdagítjuk, arra a rendszerjellegű tényre mutatunk rá, hogy az ősnyelvi szókezdő k, ha mély magánhangzó követte, a magyarban h-vá változott, ugyanakkor a finnben megmaradt k-nak. A magas magánhangzót megelőző szókezdő k-nak viszont a finnben is, a magyarban is k felel meg: kala — hal, kuule — hall; kive — kő (köve), kate — kéz. II. Az uráli nyelvrokonsággal nem egyező, sőt azt egyenesen támadó tábor más, maga szabta kritériumok alapján próbál rokont találni nyelvünknek. Leginkább abból az általános emberi tapasztalatból indulnak ki, hogy a rokonok hasonlítanak egymásra. Ezt a hasonlóságot keresik, s találják meg az egyes nyelvek szókincsében. A világ kb. 3 000 nyelve közül nagyon sokkal vetették már össze a magyart. Zsirai Miklós már a negyvenes évek elején közel hatvan rokonnak vélt nyelvet sorol fel. Valamennyi elmélet bemutatására semmiképpen sem gondolhatunk, viszont néhány megérdemli, hogy szóljunk felőle. Kezdjük talán a legelején! 4 A korai rokonkeresők gondolkodására főként az erős vallási hatás nyomta rá a bélyegét. A nyelvek rokonságának okát a bábeli nyelvzavarban keresték, s a zavar előtti paradicsomi nyelvként hol a hébert, amelynek rokona lenne a magyar, hol meg egyenesen a magyart jelölték meg. Horvát István történész szerint „pözsög a Szentírás mindenféle régi magyar nevektől." Például Ádám, aki mint a neve is mutatja, Ad-ám almát Évának. Markos Gyula is a héber — magyar rokonságra szavaz, hiszen még a zsidó istenség hármas neve is magyarázható nyelvünkben: Elohim — Elő him, ill. Élő him; Jahve = Jó java; Adonáj — ata nao jó (Nagyon jó Atya). Aczél József szerint a magyar nyelv csak és egyedül a görögnek rokona, hiszen szókincsünk kilenctizedé görög: cipő — hüpo .alatt', gatya — kata .alá', trampli — trapherosz .kövér". Hasonlóképpen vélekedik Lászlófalvi Velics Antal a kínai—magyar rokonságról. Nézzük bizonyítékait; niü — nő, lo — öszvér (ló). Ugyanő megoldja az egyébként még ma is megoldatlan csodaszarvas-monda hőseinek rejtélyét is: Hu-n-or ho-neng-leao, azaz ,együttlehetni-vala', ,az együtt maradandók'; Ma-gy-ar ma-ki-ór: neng-k'ü-leao, vagyis ,lehet-menni-vala\ .elmenendők'. Még ettől is csodálatosabb, amit Fehér István művel. Véleménye szerint Európa legrégibb germánjai, telivér engwerek vagyunk, s angol testvéreink kb. 1 500 éve még együtt laktak velünk Magyarországon. Ő is a szókincsben talál támaszra, amelynek 90%-a — szerinte — angolszász: the car — szekér, shilling — sallang, third day — szerda. Az ál- és féltudományos teóriák hirdetői közül a múltban legerősebben a magyartörök rokonság hívei léptek fel. Sokszor kíméletlen hevességgel folyt a vita az ún. ugor—török háborúban. A közvélemény inkább a Vámbéry Ármin hirdette török—magyar rokonsággal rokonszenvezett, mintsem a „halzsiros atyafiakat" felvonultató Budenzcel, Hunfalvyval. Ennek ellenére győzött a tudományosan megalapozott finnugor rokonság. Századunk második felében egy újabb, nagy visszhangot kiváltó, de bizonyítottan tudományalatti teória terjedt el: a sumér rokonság. Elindítói a nyugatra szakadt mamagyartalanság is színezi. E megállapítást megfelelően támasztja alá a következő két mondat: „... az enyhülés megőrzésére és elmélyítésére törekvő, változatlan irányvonalukat összekapcsolják azzal, hogy határozott visszautasításban részesítik az agresszió erőit, az imperializmus és a reakció erőit." Az idegen hatás még jobban nyomon követhető a második mondat szószerkezetein: „Az adott lehetőségek kihasználásához éppen ezért gépipari dolgozóinknak sokkal kezdeményezőbben és aktívabban kell hozzáállniuk." Az első logikátlansága és pongyolasága így szüntethető meg:......az enyhülés megőrzését és elmélyítését kitűző változatlan irányvonalukat összekapcsolják az agresszió, az imperializmus és a reakció erőinek határozott visszautasításával." A másodikban a „lehetőségek kihasználásához való kezdeményezőbb és aktívabb hozzáállás" egyszerűsítésével így alakul a mondanivaló: „Az adott lehetőségeket éppen ezért gépipari dolgozóinknak sokkal alaposabban ki kell használniuk." Az átvitt jelentésű szókapcsolatok fordításában is erősen érződik az idegen hatás. idegen szemlélet tükröződik ennek a mondatnak átvitt értelmű szókapcsolatában is: „Az erő a szocializmus kezében: a tartós béke." A zavaros szemléletet tükröző kapcsolat miatt a mondat nem is egyértelmű. Jelentheti azt, hogy „A szocializmus ereje: a tartós béke.", de lehetséges az is, hogy igy kell értenünk: „A szocializmus ereje: a tartós béke biztosítéka." Az idegen mintára keletkezett képzavart közhellyel toldja meg ennek a mondatnak a fogalmazója: „... mintha a szükségleteket éppen ők viselnék leginkább a szívükön, de mihelyt konkrét lépéseket kell tenni, s a szavakról a tettek mezejére kell lépni, egyszerre a legkülönbözőbb nehézségek merülnek fel.. Az ember szívén viselheti valakinek a sorsát, gondját, búját-baját, de a szükségletét nem. Magyarán szólva a szavakról sem szokás a tettek mezejére lépni. így alakíthatjuk át a mondatot, illetve kifogásolt szókapcsolatait :......mintha a szükségletek kielégítésének gondját éppen ők viselnék leginkább a szívükön, de mihelyt konkrét lépéseket kell tenni, s a szavakat tetteknek kell követniük, ..." Az idegen hatás erőteljesen jelentkezik az állandó szókapcsolatok használatában is. A szólások, közmondások — mint ismeretes — fontos eszközei a nyomatékos kifejezésmódnak. Használatukban azonban körültekintően kell eljárnunk. Hatásukat visszájára fordítja a legkisebb változtatás is. Ebben például már egy csekélységnek látszó pontatlanság js zavaró:......a feszültség enyhülése ... szálgyarok közül kerültek ki. Nyelvész csak elvétve akad köztük, tevékenységük és délibábos képzelgéseik cáfolása mégis jelentős munkát ad finnugor nyelvtudósainknak. Hajdú Péter professzor egyik tanulmányában így jellemzi a helyzetet: „nem is kellene nagyobb jelentőséget tulajdonítanunk ennek, ha csupán néhány fanatikus lélek mentálhigiéniai gyógytornája lenne a sumérozás. A sumer-magyar ideológia azonban napjainkban már járványosán terjedő szellemi betegség ..." Az „emigrációs pszichózis egyik fajtájá"-ról beszél Komoróczy Géza sumerológus is. Példaként említsük meg az Argentinéba szakadt Bobula Idát. aki állítólag kiváló eredménnyel végezte annak idején nyelvészeti tanulmányait. Most így vélekedik: a sumér sabTnegfelelöi a magyar szab és seb, amelyek úgy tartoznak össze, hogy a kard szab, vág, hasít, szabdal, tehát sebet ejt. Aztán itt van Padányi Viktor, akinek egyik irományára — legnagyobb megdöbbenésemre — az Egyetemi Könyvtár uralisztika címszava alatt találtam rá. Pazar könyv, amely végig „a magyar—szumir iélekazonosságról" regél. Befejezésül még egy rokonítási elméletre hívnám fel a figyelmet. Szabédi László költő irt egy vaskos könyvet a finnugor, ill. magyar és öslatin egységről, és a finnugor—indoeurópai rokonságról. III. A nyelvrokonítási teóriák harmadik válfaját azok teszik, amelyek elismerik ugyan az uráli nyelvcsalád meglétét, de úgy vélik, hogy az még valamely nyelvvel, nyelvcsaláddal rokon: az altájival, az indoeurópaival, a jukagírral, az eszkimóval. Legszélesebb koncepciójú elképzelés a nosztratikus nyelvcsaládról kialakított nézet, amely szerint az uráli, altáji, indoeurópai, csukcs, semita-hamita, kartvel stb. nyelvek mind kölcsönösen rokonai egymásnak, azaz egy makronyelvcsaládot alkotnak. A kérdés az, milyen kapcsolat van ezek között a nyelvek között: rokonság, egymásra hatás, vagy csupán véletlen egyezések. Hajdú Péter meglátása szerint areális hátterű „rokonságszerű" egyezésekről van szó, s ezért helyesebben nyelvi szövetségről, semmint nyelvcsaládról beszélünk. FEHÉR PÉTER kát jelent a tőkésországok agresszív körei szemében." A kérdéses szólást célszerűbb konkrétan emberre vagy emberekre vonatkoztatni. ......a feszültség enyhülése ... szálka a tőkés országok agresszív elemeinek (hangadóinak) szemében." A fordító nem sokat változtat az ebben levő szóláson sem, de a hatás mór nem az igazi: „Az emberek nem szeretnek üres szalmát csépelni." Az üres jelző nem része a magyar szólásnak, hiba volt megtoldani vele. Vannak szólások, amelyek mindkét nyelvben megvannak. Előfordul azonban, hogy olyan szólást vagy más állandó szókapcsolatot kell fordítani, amely nem ugyanolyan formában él a célnyelvben. Ebben az esetben a hozzá jelentésben legközelebb álló szólást szőjük mondanivalónkba. Nem úgy, mint ennek a mondatnak a fordítója: ......hogy a következő választásokban már abszolút többségre tegyünk szert, s ezt a fehérneműt már tisztára moshassuk." A legmegfelelőbb magyar szólást alkalmazva, a mondatot talán igy módosíthatnánk: ........ hogy a kővetkező választásokon már abszolút többségre tegyünk szert, s ezzel tiszta vizet öntsünk a pohárba." MORVAY GÁBOR 15
