A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-04-13 / 16. szám

Svédországban egy érdekes lépést tettek előre a női egyenjogúság felé: a jövőben lányok is szolgálhatnak a flottánál. Az első csoport — meglepő módon a jó tanulmányi eredmény alapján válogatták tagjait — remekül megállta a vizsgát a vitorlás iskolahajón, azon, amelyen Károly Gusztáv is szolgált valaha.

A szemüveges-szakállas, harmincon felüli úr, aki jelenleg a dortmundi bíróság előtt áll, mégpedig elsősorban kábítószercsempészés miatt, igazán megérdemli alvilági becenevét: „patkány". Több mint 200 leányzót futtatott, call-girlként vagy kirakati babaként a nevezetes amszterdami mulatónegyedben. Jövedelmük 90 %-át elszedte, és ezt a szokatlanul nagy értéktöbbletet úgy érte el, hogy rászoktatta őket a kábítószerre.

Az ember gyakran felteszi önmagának és másoknak is a kérdést: vajon megvalósultak-e a gyermekkori álmai, tervei és vágyai? Ott dolgozik-e, azon a pályán, s azt csinálja-e, amit szeretett volna, vagy szeretne?

A leggyakoribb válasz: nem, dehogy, távolról sem. Következésképp: sok ember örökös hiányérzettel éli le az életét, mivel adottságait és képességeit nem sikerült maradéktalanul, vagy egyáltalán kiteljesíteni és gyümölcsöztetni.

Természetesen azért sok embernek sikerül megvalósítani ifjúkori elképzeléseit, mint például a Zselizen (Zeliezovce) élő Szűcs Lászlónak. Öt már gyerekkorában megfogta a színek varázsa, s azóta is fogva tartja. Ecsetje nyomán újrateremtödik és megjelenítödik, káprázatos színekben pompázik a Garam menti táj — a síkság házaival, virágaival, embereivel, jellegzetes fáival, bokraival s kékeszöld folyójával.

Szűcs László negyvenkilenc éves. Külsejét tekintve fiatalos; az mozgásában, gondolkodásmódjában, egész emberi magatartásában. S szerfölött szerény. Már-már túlságosan is az.

Bőbeszédűnek egyáltalán nem mondható. Beszéd helyett inkább a színekbe rejtekezik.

Szívekbe rejtezve...

Színekkel mondja el érzéseit, gondolatait, véleményét és óhaját a világról, az életről.

A világot borzalmaktól és szenvedésektől mentesnek szeretné látni és tudni. Az életet tisztának, akár a virágszirmon ringó harmatcseppet; örömtelinek és tökéletesnek, amilyen maga a természet.

Kisiskolás korában, mint minden gyerektől, tőle is gyakran megkérdezték: „Mi leszel, ha nagy leszel?"

„Festőművész" — felelte újra meg újra. Az sem bántotta, ha megmosolyogták. Magától értetődőnek és természetesnek tartotta a vágyát és az elhatározását.

Konok kitartással és töretlen akarattal indult el az útján. Az iparművészeti szakközépiskola grafikai szakát 1956-ban végezte el Bratislavában. [Itt jegyzem meg, hogy Károly öccse szintén iparművész. Jelenleg reklámfotós a Kassai (Kosice) Vasműben.]

A szakközépiskola elvégzése után jelentkezett a főiskolára, de nem vették fel, pedig nagyon reménykedett. Kissé megviselte ugyan a sikertelenség, de nem annyira, hogy maradandó nyomot hagyott volna benne.

Bevonult katonának. Leszerelése után egy nyitrai reklámcégnél helyezkedett el, ahol üzleti reklámokkal foglalkozott, de csak fél évig. Utána Lévára (Levice) került a járási népművelési központ reklámosztályára. Ott nyolc évig dolgozott. 1968-tól a Jednota járási igazgatóságának az alkalmazottjaként az üzleti reklám és a politikai propagáció felelősségteljes munkáját végzi.

Szívesen vállal más munkákat is. Előszeretettel illusztrálja a járási újság ünnepi számait. A járás területén létesítendő emlékszobák tervét is megcsinálja, ha felkérik, továbbá részt vesz a különböző kiállítások megrendezésében is.

A CSEMADOK helyi szervezeteivel szintén jó és gyümölcsöző a kapcsolata. A színjátszó

csoportoknak például díszleteket tervez, elkészíti a különféle kulturális rendezvények propagációs anyagát. Legutóbb a lévai színjátszóknak Örkény István: Tóthék című darabjához megtervezte és elkészítette a díszleteket.

És a festés! Minden szabadidejét a festészetnek szenteli. Igaz, a „műterme" kissé sötét, de annál fényesebben világítanak benne az alkotásai: tisztaságot és meleg emberséget sugároznak.

S a családjai

Laci fia huszonegy éves. Az általános iskola elvégzése után nyomdaipari szakiskolába jelentkezett, de egy év után „átváltott", és sikeresen el is végezte az iparművészeti szakközépiskola szobrászati szakát. Az elmúlt év augusztusában munkaviszonyba lépett. Jelenleg a Strecno-i várkápolna restaurálásában vesz részt, tetszik, tetszik neki ez

a munka, de mindenképpen a főiskolára szeretne felvételizni és elvégezni a kőszobrászati szakot. Boldog lenne, ha sikerülne.

Marika lánya közgazdaságit végzett, majd pedagógiából szakérettségizett, s most nevelőnő. Benne is megmutatkozik a művészetek iránti vonzalom és hajlam: bábozással foglalkozik. Ö tervezi és kivitelezi a bábukat a gyerekeivel együtt. Jól érzi magát, és ki is teljesítheti elképzeléseit a választott munkakörben. Semmivel nem cserélné fel.

— Őszintén örülök a gyerekeimnek — mondja Szűcs László. — Mindig nyíltak és őszinték voltak hozzám, mindenben megértettük egymást. Soha nem kényszerítettem őket arra, hogy ilyen főiskolára, egyetemre menjenek. Rájuk bíztam a pályaválasztást és a döntést. Nem csalódtam bennük ...

Marika, a felesége érti és értékelni is tudja férje művészi tevékenységét. Egyáltalán nem érzi áldozatvállalásnak azt, hogy neki olyan légkört és környezetet kell teremteni a családban a férje számára, amelyben nyugodtan dolgozhat és alkothat.

— A festészet igazi örömet jelent számomra — mondja Szűcs László. — Azt szeretném, ha alkotásaimmal ugyanilyen örömet tudnék szerezni másoknak is ...

Szűcs László élete valóban szép, kiegyensúlyozott, gazdag és tartalmas. Ő elmondhatja magáról, hogy megtalálta az élete értelmét. Megtalálta a festészetben és a családjában.

LOVICSEK BÉLA (A szerző felvételei)

9