A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-04-13 / 16. szám

A „madarakért" — ahogyan errefe­lé az eladó lányokat nevezik — még váltságdíj dukál, hiába biztosítja az új alkotmány a nők egyenlőségét. An­nál nagyobb volt a meglepetés, Hara­­réban, amikor Charles Chigove, egy 27 éves taxisofőr, az első olyan férfi lett Zimbabwéban, aki bírósági tár­gyaláson pert vesztett a feleségével szemben. A feleség, aki elvált tőle, öt kiskorú gyermekének követelt tar­tásdíjat. s az ítélet félreérthetetlenül kimondta: a férjnek fizetnie kell! Négy évvel ezelőtt a nőnek, ha a bőre fekete volt, nem lehetett sem tulaj­dona, sem szavazati joga. A lány és az asszony „a ‘házigazda szolgálója" volt. És ki merészelt volna arra gon­dolni Rhodesiában, hogy perbe száll­jon egy férfival!? Négy évvel ezelőtt, amikor Harare stadionjában az éjszaka sötétjében (mert az angolok joggal szégyell­­ték...) levonták az árbocról a brit lobogót, hogy helyébe felszökkenjen a madár-emblémás zimbabwei zászló — új korszak kezdődött. És nemcsak a Jameson-Avenue neve változott SEBES TIBOR — Milyen egyszerű volt a függet­lenségi háborúban meghirdetni a nők egyenjogúságát és a lobola megszün­tetését — nyilatkozta Teurai Ropa miniszterasszony. — De most látjuk, hogy ennek megvalósítása hosszú évekbe telik majd. A lobola, a hagyo­mányos afrikai menyasszonydíj, per­sze már elvesztette eredeti jelentő­ségét : valaha a vőlegény önállóságá­nak bizonyítékaként adták a meny­asszonyért. A gyarmati időkben a lobola üzleti aktus lett: teheneket, kecskét, órát, ékszert, de elsősorban készpénzt fizetni a lány szüleinek! S ehhez jött a népes esküvő tetemes költsége. És a hagyományhoz ma is sokan ragaszkodnak falun, ezért nem tiltottuk be azonnal a lobolát. hanem türelmes meggyőző munkával akar­juk erről a vásárlásról leszoktatni az embereket! A zimbabwei lányok közül egyre többen szeretnék, ha a lobola a nép­rajzi múzeumba kerülne. Nem akar­juk, hogy adjanak-vegyenek bennün­ket — írták a hararei diáklányok a The Herald című újságnak küldött levelükben. Ám a menyasszony meg­váltása még általános dolog az új Zimbabwéban is. meg... hogy a sasokat utánzó madarak köz­vetítők lehetnek az emberek és az égi hatalmasságok között. Persze az is lehetséges, hogy a kőmadarak az egykori shona uralkodók művészi és vallási emlékművei. Az bizonyos, hogy a Zimbabwe-madár az itt élő nép múltjának tanúja volt — és ezért választották ezt a szokatlan madarat az ország jelképévé. Az egykori aranyváros, Zimbabwe romjai között járok. Kísérőm egy kis múzeum piros lámpákkal megvilágí­tott szobájába vezet, hogy az ott őrzött négy Zimbabwe-madarat meg­mutassa. Ezután az Akropolisznak nevezett védelmi építményt és az alatta, a síkságon elterülő hatalmas gránitfal­lal körülvett templomot, amit az el­lipszis alakú épületnek is neveznek — csodáljuk meg. Ez lehetett a mai Zimbabwéhoz tartozó Matabele-föld gazdag monomotapa királyának székhelye. — Mohó arab kereskedők, kalan­dorok és idegen hódítók fosztották ki és rombolták le ezt a 13. században tízezer ember által épített várost — mutatott körbe az idegenvezetésre vállalkozó shona fiatalember. Ide tértek vissza idegenből, Dél-Af­­rikából a Zimbabwe-madarak, mint­egy jelképezve az őshaza független­ségét. S nemcsak a madarak, a sok tízezer menekült is ismét hazajöhe­tett. A dél-afrikai kormány katonai repülőgépen küldte vissza a kilenc Zimbabwe-madarat, amelynek képe ma az új köztársaság zászlaján és címerében, valamint az ország pén­zén is látható. A kőmadarak visszatértek, de az aranykor, amit jelképeznek, még tá­vol van... Zimbabwe változik, de még ezernyi gonddal kell megbirkóz­nia. — Egyszerűbb volt fegyverrel har­colni, mint helyreállítani a lerombolt hidakat, iskolákat — mondta K. Jo­­konya, az Ifjúsági és Sportminisztéri­um államtitkár-helyettese. — De azért a legtöbb iskolát helyrehoztuk, sőt, több száz új iskolát is építettünk és széleskörű szakmai oktatást kezd­tünk a fiatalok számára. — Könnyebb volt ledönteni a gyar­matosító Cecil Rhodes szobrát és a Jameson-Avenuet átkeresztelni Sa­­mora Machel-Avenuere, mint állást adni a munkanélküli afrikaiak tízezre­inek — mondta a csinos Nyasha Chikwinya, a shona törzsbeli tanár­nő, egykori partizánlány. — Persze, tudatnunk kellett a néppel, hogy Ja­meson a brit kolonialisták előfutára volt, Samora Machet mozambiki el­nök viszont a barátunk, szövetsége­sünk. És meg kell magyaráznunk a munkát keresőknek, hogy a függet­lenség napja nem hozhatta meg egy­­csapásra a jólétet, a munkát. Arról nem is beszélve, hogy sok brit tele­pes vagyonával és szakértelmével együtt elhagyta az országot, s ezt nehéz pótolni!...

Next

/
Thumbnails
Contents